Kedves Tengerentúli Rokonaink!

1945 Szelestey István életrajz töredék

Mekényes 1983 dec. 15.

Kedves Öcsém!

Itt küldöm az 1963 évi tanácselnökké választásom alkalmával, a Járási Tanácshoz beadott önéletrajzom másolatát. Ebben pontosan dátum szerint leírtam tevékenységem főbb állomásait. A részleteket, ha egészségi állapotom megengedi, megírom!

Most arról írok, hogy kapcsolódtam be a munkásmozgalomba. Betegség végett az asztalos szakmában nem dolgozhattam (tudtommal a fűrészporra volt allergiás), át kellett térnem másik szakmámra a méhészetre. A méhészet Szombathelyen nem ment ezért feleségem szülőfalujába, Dombóvárra költöztünk. Az anyósom özvegy volt, borbélymester fiával élt. Egyik szobájukat bocsájtották rendelkezésünkre. Sógorom üzletében sok ’19-es kommunistával ismerkedett meg, velük a SZU magyarnyelvű rádióadásait – a lakáson- rendszeresen hallgatták. Én mindig nagyon rossz alvó voltam, s bár nagyon halkan szólt a rádió, rendszeresen felébredtem és hallgattam az adást és a jelenlévők suttogását. Egypár napi csendes hallgatás után sógorommal vitába szálltam a hallottakról. /be kell vallanom előzően a SZU-ról, csak annyit tudtam, amit a Horti propaganda nyújtott. A politikával nem is törődtem a munkanélküliség és a családalapítási gondok végett. A rádión hallottak a sógor, valamint a társaival Kovács Misa, Fein Sándor, Kornéli Rudi, Kiss János bácsi és a többiek, akiknek neve most nem jut eszembe/ folytatott beszélgetések, meggyőztek helytelen nézeteimről és rendszeresen bevontak a rádió hallgatásába és vitáikba. Így általuk ismerkedtem meg a munkásmozgalommal és lettem én is harcosává.

A Dombóvár körüli harcok idején már kint laktunk a Kaposszekcsőhöz tartozó szőlőhegyen. A Kapos csatorna völgyében folyó harcot a Dőri kastély kerítése mellől néztem 1944 dec. 1-én. A szovjet csapatok este elfoglalták Dombóvárt, amit a nagy köd végett nem láttam, de a hangos kiáltásokból megértettem. Másnap Kornéli Rudival, a szovjet motorizált alakulataival együtt bementünk Dombóvárra. Akkor még a csata nyomai mindenütt látszottak. Egy kilőtt tank /ahol most az emlékmű van/ előtte egy hulla az úttesten, a sarki papírüzlet előtt könyvek, papírok, írószerek, a többi üzlet feltörve, áruik az utcára dobálva. Az autókon érkező szovjet katonákkal már a dombóvári gyerekek haverkodtak. Ahogy a volt hercegi iroda elé értünk, egy szovjet katona megállított bennünket és egy Kaposvárról érkezett teherautóról cukrot kellett behordani az épületbe. A katona tudta, hogy cukorban nem bővelkedünk, /bár mi édességben nem szűkölködtünk egy elszakadt cukroszsákból stanicliket csavart és mindkettőnknek, úgy két-két kilóra való cukrot adott. /Feleségem unokahúga örült a cukornak, épp akkor volt kicsi a fia. Így végződött első találkozásom szovjet katonával! A Vöröshadsereg nem sokat törődött a szőlőheggyel. Ment a visszavonuló fasisztahadsereg után. Hogy elcsendesedtek a harcizajok mi a szőlőhegyi lakósok /majd annyian laktunk itt, mint ahányan a faluban/ vagyis azok egy része összejöttünk, hogy helyzetünket megtárgyaljuk. Megelégedetten nyugtattuk, hogy a harcok elkerülték a szőlőhegyet, de Orbán Sándor /a szomszédomban lakott/ megjegyezte: ”csak nyilas gyerekek ne volnának itt! Előbb-utóbb bajt hoznak számunkra! Itt bujkálnak a túloldalon lévő présházban.” Én azt gondoltam azokról a diákokról van szó, akiket kispuskával felfegyverezve egy csendőr a harcok előtt a Nyergesi erdőbe vezetett. Azét azt javasoltam: menjünk oda és küldjük haza őket. Mivel a jelenlévők nem mozdultak, csak vállukat vonogatták, elindultam egyedül. Orbán Sándor leakart beszélni. Eleinte szépszóval, majd, hogy tovább mentem, kétségbeesetten kiabált, hogy ne menjek, mert állig felvannak fegyverezve. Akkor nem értettem, miért nem akarja, hogy a gyerekeket hazaküldjük. Én mentem tovább azzal a gondolattal, hogy a megtévesztett diákoknak elmondom, hogy már voltam Dombóváron ott semmi bántódás nem ért, nyugodtan hazamehetnek ők is. A szőlősorok közt felmentem a dombtetőig, ott körülnézve láttam a túloldalon lévő présházat, távolabb a domb magasabb pontján egy fiút leventepuskával, derekán egy szíj, a szíj alá egy pisztoly és egy tőr volt dugva. Nevetni tudtam volna rajta, a haramiát játszó fiún, ha a helyzet nem lett volna túl komoly. A fiú a Kaposzsekcső felé vezető utat figyelte, én ellenkező részen voltam, így észrevétlenül a présház mögé tudtam jutni. A présházat megkerültem a kis ablak alatt lebújva pár pillanatig hallgattam a kiszűrődő beszédet., majd az ajtóhoz mentem, betaszítva az ajtót, hangos köszöntéssel beléptem. Amit láttam az lepett meg és meg is döbbentett. Nem iskolás fiuk, hanem többségében felnőttemberek voltak az ott tartózkodó személyek. Egy csendőr vagy katonaruhás személy egy régi katonapuska závárját baltával igazgatta, az asztalon egy kibontott ládában kézigránátok, az asztal mellett 4-5 ládában kézigránát, a falon egy-két puska, egy fekvőhely előtte egy pad. A jelenlevők egy része a földre szórt szalmán heverészve beszélgetett. – Hogy beléptem a katonaruhás a puskáját rám fogta, /a többi is a fegyveréhez kapott/ és rám kiáltott, hogy ki vagyok, mit keresek itt? Hogy nem gyerekeket találtam, kissé megszeppenve magyaráztam, - ne féljenek! Menjenek haza nyugodtan, nem lesz semmi bajuk. – A katonaruhás dühösen rám rivalt. „Fogja be a száját! Ki maga?” Mondtam nékik, hogy ki vagyok s a szőlőhegyen lakom. Erre megkérdezte, ki ismer? Mondtam, hogy a szőlőhegyen mindenki. Az időközben bejött, fiatal őrt elküldte, s engem leültetett a padra. Itt ültem estélig. Az elküldött fiú, csak este jött meg Bizdiri Kiss Jánossal, aki igazolta, hogy tényleg az vagyok, akinek mondtam, magam. Ezek után elengedtek, de figyelmeztettek, hogy fogjam be a számat, mert másként kézigránátokat dobnak házamra! Igy szabadultam meg a nyilasok fogságából. 1945 márciusában Ilyés Gyula és Kardos László felkeresték a sógort és felkérték a dombóvári MKP alapszervezetének a megalakítására. Sógornak ez nem esett nehezére, hisz már évek óta szervezkedtek. Abban az időben Nagybajomtól még oda hallatszott az ágyúdörgés, de a szervezet megalakult. / Ilyés Gyula Kalderob Lóránt könyvében erről nem beszélt. / A szervezet megalakulása után bent jártam Dombóváron. Sógorral elmentem a párthelységbe és kértem felvételemet. / A párthelység a póstával szembe levő kis utcában volt. Kérelmemet a sógor azzal utasította el, hogy a pártba csak azt veszik fel, aki a munkájával arra érdemet szerez. Hogy méltó legyek a párttagságra, azt a megbízatást adta, hogy a szőlőhegyen lakó három volt 19-es vöröskatonával, alakítsam meg az ottani alapszervezetet! Egy kora tavaszi holdvilágos estén összehívtam a szőlőhegyi lakók nagy részét a házamhoz. A volt vöröskatonák közül, csak Zádori János nem jött el. Szépszámmal jöttünk össze. Holdvilág mellett, vitatkoztunk. A kommunista pártba még a volt vöröskatonák sem léptek be. /Talán azért, mert akkor még nekem sem volt marxista képesítésem és nem tudtam meggyőzni őket. Újabb értekezletre hiába hívtam őket, amiben közrejátszott az is hogy az értekezletről hazamenet, hangosan vitatkoztak a hallottakról és a dombtetőn levő szovjet bunker őrei elfogták őket és csak reggel Vati János / ki az első világháborúban oroszfogságban megtanult oroszul / közbenjárására engedték el őket. Igy hát nem sikerült megalakítani a szőlőhegyi sejtet. Erről sógornak beszámoltam. Közben egyéb események is zajlottak. Megjelent a földosztásról szóló 600 rendelet. Mivel akkor még más párt nem volt Kaposszekcsőn, a Kisgazda Párt szervezte meg a Földosztó Bizottságot. Ez a bizottság az elmenekült folkszbundisták bevetett földjeit, maguk között osztották fel, az uraság földjéhez nem mertek nyúlni. Ennek tudatában a sógor kezembe adta a 600-as rendeletet és megbízott, hogy annak alapján irányítsam a kaposszekcsői földosztást. Hogy ezt eredményesen végezhessem megbízott továbbá az NPP megszervezésével és a NB. /Nemzeti Bizottság/ megalakításával. Elmagyarázta ennek a jelentőségét és feladatát is. Az NPP-t is csak úgy tudtam megszervezni, hogy magam álltam az élére. Így már nagyon jól sikerült mert a falu lakóssága a Kisgazda pártba nem bízott, épp a földosztó bizottság működése végett. Hogy az Npp. szervezet élére álltam ezt hamarosan megbántam. / A sógor bár vigasztalt, hogy ő mindenkor igazolja, hogy az ő megbízatásából lettem a paraszt párt tagja/ Megbántam azért, mert a faluból Bishof Lajos 19-es kommunista felkeresett és felkért, hogy legyek a titkáruk. /Akkor ők csak ketten voltak/ Az NPP szervezése közben olyan kijelentést is tettem, hogy az NPP a parasztok szervezete, az MKP pedig a munkásoké. / Ezt a kijelentésemet későbbiekbe felhasználták ellenem/ Attól tartva, hogy az NPP feloszlik, nem mertem vállalni az MKP szervezet titkárságát. Bishof elvtársnak segítettem az MKP szervezet szervezésében. A főjegyző kétes alakokból létrehozta a Szoc. dem. szervezetét, így sikerült megalakítani a Nemzeti Bizottságot is. Persze ez sem ment simán. A kisgazda Párt nem akarta elfogadni a három főből álló MKP szervezetet. Bishof elvtárs tehetetlen volt, nekem kellett Sásdról, az MKP Járási Bizottságától segítséget kérni. Akkor még nem volt más jármű, kerékpáron mentem Sásdra. A Szoc.Dem Weicli kulákot küldte a bizottságba s mikor kitessékeltem onnét a koalíció felrúgásával vádoltak. A földosztás végett is sok volt a probléma. Először is le kellett rendezni a F. B. kisiklásait. A Nemzeti Bizottságon át most már volt beleszólásunk a munkájukba. A Bizottság első ülésén kimondtuk: Az elmenekült folxbundisták bevetett földjeit a fogatnélküli nincstelenek, vagy 1-2 holdasok között kell kiosztani, az évelő takarmánynövényekből annak is kell juttatni, akinek csak egy disznója is van! A F.B. tagjainak nem tetszett az KNB határozata, de nem merte megtagadni végrehajtását. AKFB. Községi Földrendező Bizottság nem mert a Mauks uraság földjéhez nyúlni, azért kértem a Megyei Földrendező Bizottságot a KFB feloszlatására és újjászervezésének elrendelésére. Az új bizottságba a koalíciós pártok egyenlő arányban küldték tagjaikat, engem jegyzőjükké választottak. Mint már mondtam az előző bizottság a földbirtokos földjét nem merte felosztani. Az idő múlott, már májusban jártunk. A földbirtokos látva, hogy nem mernek a földjéhez nyúlni, szántani, vetni kezdte azt. Az igénylő parasztok hozzám jöttek panaszaikkal. Nem nézhettem a bizottság tétlenségét a legközelebbi gyűlésükre bementem. Éppen a KNB. soros elnöke voltam és a feloszlatási tervet elvettem tőlük, a főjegyzőt meg felszólítottam, ahogy akik a Nyerges dűlőben igényeltek földet, azokat értesítse, hogy reggel 6 órára karókkal, baltával legyenek a házamnál. Reggel már 4 órakor olyan sürgés-forgás volt az udvaromon, hogyha jó alvó lettem volna, akkor is fel kellett volna ébrednem. A felosztási terven levő számokat kis cédulákra írtuk és egy kalapba téve minden igénylő húzott egy számot. Hamarosan kerítettek egy lépegető ölezőt, s mivel más nem vállalta a mérnök szerepét is én végeztem. A többi parcellákon már nem volt rám szükség, a terv alapján az igénylők maguk végezték a felosztást. A káposztás telep előtti parcellát házhelynek jelöltük ki. Erre a munkára a NPP Megyei titkárának közbejárására a Megyei Mérnöki Hivatal társadalmi munkában vállalkozott ás el is végezete. Közben a NPP. járási titkárának neveztek ki. A földosztás körül felmerült problémákat az új KFB elintézte mindaddig, míg a megyétől felügyelőt nem küldtek a község nyakára. Ez a felügyelő nagyon sok problémát okozott. Mikor idejött, azzal kezdte, hogy felkeresett, mint a KFB jegyzőjét és kijelentette, hogy néki mint végzett mezőgazdásznak 25 kh föld jár. Megmutattam néki a felosztási tervez, melyszerint nálunk családonként 5 plusz gyerekenként egy kh. föld juttatható. Ez ellen nem tehetett semmit, hát belenyugodott. Egy szegény özvegyasszony volta tejcsarnok kezelő, akit hamarosan kitúrt és a feleségét helyezte oda. A községi Földműves szövetkezetet megszerveztem, távollétemben, /iskolán voltam/ őt választották meg ügyvezetőnek. Hazatértem után az addig befizetett tagságidíjakat a névsorral együtt átadtam neki. Hamarosan jöttek a panaszok, hogy a felügyelő Csikóstöttösről két 30 literes tehenet elvett a telepesektől és egy mekényesi telepest állított melléjük gondozónak fizetés nélkül, azzal az ígérettel, hogy majd meghálálja néki. Közben a kitelepítettek gabonáját, mint egy 100-150 q búzát és egyéb gabonát az ő padlására vitetett. Ebből a telepeseknek adott kenyérnek és vetőmagnak valamennyit ezt aratás után visszakérte, de nagyobb részét elsikkasztotta. A Megyei Tanácsnál jelentettem a sikkasztást és vizsgálatot kértem. Kivizsgálásra egy urat küldtek, akkor azt mondták Zala megyei főszolgabíró volt előzően, aki mivel olyan jegyzőkönyvet vett fel, mivel mentesítette a felügyelőt a sikkasztás alól nem akartam aláírni, pisztollyal kényszerített az aláírásra. Én sajnos gyáva voltam és erre aláírtam. Panaszkodnak azért is mert a Községi Földműves Szövetkezet nem működött. Ebben az ügyben is felkerestem a felügyelőt és elkértem a pénztárkönyvet. annyira együgyűnek tartott, hogy abból nem tudom úgysem megállapítani sikkasztását, átadta. Megállapítottam, hogy még az általam átadott tagsági díjakat sem jegyezte be. Hogy abban a funkciójában még mennyit sikkasztott azt nem tudtam megállapítani, de ez is elég volt ahhoz, hogy közgyűlést hívjak össze. A közgyűlésen fejére olvastam a bűneit és javasoltam a közgyűlésnek, hogy mint kulákot zárjuk ki a szövetkezetből. A közgyűlés egyhangúan elfogadta a kizárást. Most utólag bánom, hogy ezután nem indítottam bűnvádi eljárást ellene. Mentségem a nagy elfoglaltságom lehet. Közben nagyon sokat voltam távol a falutól. Mint a Hűség Igazoló Bizottság tagja 2 hónapon át voltam távol az NPP Pécsi Paraszt egyetemén vettem részt, a Népművelési Tanfolyam 2 hetes tanfolyamán NPP budapesti Pártiskoláján a Függetlenségi Népfront Kongresszusán többször voltam napokig tartó értekezleteken, közben jártam a Járás községeit. Nagyon sokszor nem aludtam otthon. Közlekedési eszközöm a kerékpár, ha rossz volt gyalog mentem. Mindezt saját költségen.

Legközelebb folytatom!!!

Sajnos nem lett legközelebb!

Szelestey István írása. Nagyapám legidősebb öccse volt. Úgy tudom 1905-ben született Szombathelyen. Gyermektelen volt, ezért testvérei gyermekeivel, unokáival ápolt kapcsolatokat. Rólam tudta, hogy gyermekként is a múlt a történelem, másszóval az igaz mesék érdekelnek, s küldte ezt a rövid történetet nekem, még gimista koromban. Sok maga által írt mesét küldött nekünk és költemények garmadájával lepett meg minket 20-30 kg méz küldeményei mellékleteként. Jó érzéssel, szertettel emlékezünk rá. Felnőtt fejjel, már az úgynevezett rendszerváltás után, több helyen mosolyogtató naivsága, de megkérdőjelezhetetlen jó szándéka és tettereje a közösség érdekében. Többször járva nála kisgyermekként, tudom, hogy közösségért végzett munkájából, saját hasznára, semmit nem profitált. Egyik nagybátyja Szelestey János a Tanácsköztársaság idején a Pápai munkástanács titkáraként lelkesedett a kommunizmus ügyéért. A 133 nap regnálás után Devecserben bitófán fejezte be életét. 800-1000 esztendő alatt, mi minden történhet meg egy családdal, illetve annak tagjaival. Milyen mélységeket, magasságokat járhattak be az idő egyre gyorsabban őrlő kerekei között. Erre példa családunk története, mely annyiban más, mint bárki másé, hogy a mienk.

Veszprém
2010. október 2.

Szelestey P. Attila
Múltmentő