1570 Szelestey Bernátné végrendelete

Az Úr 1570. esztendejének Böjtmás havának 13. napján, özvegy Szelestey Bernátné Rusinta asszony a régi Berzsenyi famíliából a luteri hitvallás szerint a közösség előtt megvallja bűneit és testámentumot tesz. A jelenlévő személyek Reczés János hegyfalusi prédikátor, Themerdi György és fiai, Balázs, Péter, Lőrinc, László, János, Szelestey Farkas, Eőlbey András, Ferenc, Lóránt, János és Was János nemes urak. Özvegy Szelesteyné, azokat hívta tanúságtételre, akik ellen a legtöbbet vétkezte. Ruzsinta asszony lelke mélyéről buggyantak elő a szavak, ajkáról pirkadat óta peregtek életének eseményei, holott már alkonyodott. A nagyteremben a hallgatóság körében egy-egy fej meg-megbukott, vagy a falon lévő aranyozott keretű képeket, ősi címereket figyelte bambán. A nagyasszony sápadtan, hatalmaskarosszékében körül párnázva, legszebb ruhájában ült. Az öltözetére mindig sokat adott, díszes selyemruháján, aranyos veres bársonnyal bélelt subáját viselte. A nagybeteg asszony állandóan fázott, most is rázta a hideg. Hajában két soros igazgyöngy füzért fontak, ujjain szépen metszett köves gyűrűk fénylettek. A terem közepén roskadozott a nagy tölgyfa asztal a vad és háztáji húsoktól, mártásoktól a gyümölcsöstálban a szőlő, körte, alma mellett a velencei kalmárok által hozott narancs sárgállott. A lakoma dísze a törökbúza, mely még igen ritkán látott étek magyar honban. Egy-két éve hozták az első magokat velencések, Hispániából. Úgy mondják Ámerikából az újföldről hozták Európába. Az urak szorgalmasan hörpintgettek, a cselédek alig bírták töltögetni a kupákat. Eleinte fagyos volta hangulat, hisz mind a Thömördyek, mind az Eölbeyek joggal orroltak a Szelesteyekre. Ruzinta asszony ezért hívta pont őket, vezeklésül és ha lehet engesztelésül. -eddig Tekintetes uraim szépemlékű szerelmetes urammal, Szelestey Bernáttal való együttélésem idejéről számoltam be. Kata leányom, hozz a kis kupámba egy fél meszely Tokajit, had nedvesítsem meg ajkaimat. Most következzenek özvegységem évei, ahogy megéltem őket: Hm, mélázott el az-az 1554-es esztendő. Szent György hava 15. napján, Ferdinándus király a nádori székbe ültette Nádasdyt. Addig a Kanizsaiak voltak szomszédjaink, velük jól megvoltunk. Egyszer pereskedtek velük a Szelesteyek, de annak már több, mint száz esztendeje. Bernátom öregapja, György kapott össze Kanizsai Imrével, azóta béke volt a családok között. De ez a Tamás már negyvennégyben, több kisebb szomszédos birtokost elűzött, és birtokukat a magáéhoz csatolta. Ki gondolta, hogy ez lesz, amikor Dorottya asszony a mohácsi hősök elhantoltatója, neki adta a Kanizsai család utolsó sarját, Orsikát. Nádasdy gyorsan fiúsítatta és így ölébe hullt az egész Kanizsai vagyon. Azóta terpeszkedik a sárvári várban. A Bornemissza se fért a bőrébe és ráfizetett a portyázásra. Poroszlónál elfogták Sztambulba vitték, eddig tartott az egri kapitányság. Azután jött az a végzetes őszutó. Szent András hava első napjaiban hírek jöttek Zalából, megint felütötte a fejét a fekete halál. Megtiltottam minden jobbágyinknak, cselédünknek, hogy bárhová kimenjenek a faluból. Szegény uram vállát már amúgy is nyomta agg kora, de aggódása családjáért napról- napra jobban fogyasztotta. Hál Isten elkerült minket a dögvész, csak jákibirtokunkon vitt el két jobbágyunkat, Isten nyugtassa őket. Drága szerelmetes Bernáltom öreg szüve Karácsony havának negyedik napján megszűnt dobogni. Temetése méltó volt a família tekintélyéhez, Bernáltom emlékéhez. Ott volt a vármegyeszíne- java. Ott volt az öreg Ivánczy alispán, Zichy Raphael, Zalai alispán, a Sibrik, Egerváry, Tulok família a Felső-Szelesteyek, akik már Guárynak hívják magukat. Leo, Farkas és Sebestyén ki négy év után Cseszneken lett kapitány. Beljákon az ősi monostorra épült templom kriptájába helyeztük örök nyugalomba. Ezután kezdődtek a bajok, hazahívtam a katonáskodásból kissebbik fiamat Györgyöt, bár ne tettem volna. A nagyobbik már több esztendeje önállóan gazdálkodott. A kőszegi vásárba jártak, hajtották a marhákat, vitték a sajtot, túrót és persze számtalan akhós szekérrel a hegy levét. Időnkint Bécsig is elhajtották a marhát, lyányomnak és nekem is mindig hoztak ilyenkor selyem, bársony öltözéket, ékszereket. A nagyasszony elhallgatott, a hallgatóság tapintatosan kivonult, és magára hagyta az emlékeiben elmerülő Szelesteynét.

Eredeti végrendelet:

Szelestey Ferenc és György közötti végzés:

Gyak / Ják, ma Jákfa

• Előző
• Tovább