Kedves Tengerentúli Rokonaink!

1605 Vas vármegye közgyűlése

Ezerhatszázöt februárius hónap 28-án Szombathelyen gyűlt össze a nemes Vass vármegye közönsége.

Holnap lesz a választás édes Fruzsinkám, ha Isten is velem lesz én lehetek az első alispánja a famíliánknak, itthon Vasban. Sopron vármegyében már volt Szelestey, az ükapám egytestvér bátyja Tibold úr, még az ezernégyszázhuszonnyolcas esztendőben. Ha ezt szegény atyám megérhette volna – ha György úr még élne nem sok esélyed lenne drágám. Te is tudod mennyi haragosa volt, bővérű, rabiátus, erőszaktól sem megriadó természettel bírt. Alig találnál a környéken olyan birtokost, akivel ne tűzött volna össze. Ha nincs Ivánczy nagyapád, aki mindig kiállt mellette, már fiatal korában is sokan ellátták volna a baját. Mindenki így tett, akinek elég ereje volt hozzá és minél nagyobb volt ez az erő annál kevésbé kellett tartania a következményektől. Rajtunk kívül nem sok nemzetségnek vannak meg árpádkori birtokai és megtartásukban jelentős szerepet játszott atyám. – Gyurka, Sanyi azonnal vigyétek ki ezt a korcsot, megmondtam, hogy nem tűröm idebent. Tegnap is letépte a falról, kedvenc vaddisznó bőrömet. – de mama ne légy szívtelen, szaladt be Sára, künn a lovak hasáig ér a hó. - na jó, de most menjetek át mindnyájan a másik szobába, vendéget várunk. – Megnézem a konyhát, eligazítom a cselédeket, fontos, hogy ma minden a helyén legyen. Ezek az emberek, ha melletted állnak, mindent eldönthetnek.

Zörgést hallok, szaladj ki Gyurikám, nézd meg ki jött?

Néhány minuta múlva, lélekszakadva rohan be a kisfiú – apa Joó Laci bácsi, meg a Bolla Gergő bácsi két idegennel. A ház ura, Szelestey Ádám maga sietett az előkelő vendégek fogadására. Fáradjatok beljebb, nemes uraim, már vár benneteket a pince hideg somlói. Látom a lábad, még mindig nem a régi. – jegyezte meg Batthyány Farkas. Már soha nem is lesz – legyintett Ádám, csontot ért az a fránya dárda. Az eléjük lépő Fruzsina asszonyhoz járultak kézcsókra. – foglaljanak helyet kedves barátaink. Hogy van kedves bátyja a veszprémi viceispán úr? – Kellemkedett Sibrik Oszvald. Otthon Marczaltőn is rendben mennek a dolgok? Köszönöm kérdését, testvérem, hál Isten jól van és otthon is a hódoltsági részekhez viszonyítva jól megy soruk. Hát igen, - évődött Joó alispán – Mohács óta a jobbágy porták száma, majd egyharmadára esett vissza és a királyi Magyarországon, alig több mint hatvanezer jobbágy porta maradt. Na, de fordítsuk a szót az aktuális kérdésre uraim, - szólt Vass vármegye jelenlegi első embere. Mi holnap letesszük a hivatalt, Darabos urammal, elég volt, elfáradtunk gondolnunk kell a családunkra is ezekben a nehéz időkben. Nagy a felelősség, hisz egyaránt nyom minket a török, német és a tulajdon végvári katonáink reánk rótt terhe. A felvidéken Basta generális, ellentámadásba lendült, de Bocskai tartja magát Főispánunk, Nádasdy Pál méltóságos úr is nehéz ember, özvegy anyja Báthory Erzsébet befolyása alatt áll. Tőle, mentsen meg a jó Isten, ha rossz kedvében találják, nem áll meg előtte ember. Az a szóbeszéd járja, hogy Csejtén félelmetes, dolgokat mível fehér cselédjeivel. – szólt Fruzsina asszony. Asszonybeszéd – vetette közbe Ádám úr, bizonyíték nincs, csak arra jó, hogy riogassák a leányokat. Unokahúgomnak, süldő leánya, Zolthay Anna is nála nevelkedik.

Térjünk vissza a mai napirendhez – szólott kissé hivatalosan a viceispán. Az elmondott számos gond ellenére van jelentkező, még sok is a mi hivatalunkra. Mi rád gondoltunk és kérdezzük elvállalnád e a megbízatást. Tekintélyed, harci erényeid, famíliád ősi fénye, mind alkalmassá tesznek vármegyénk vezetésére. - Ezután kis ideig, csak a pipafüst bodrozódott a teremben. Fruzsina asszony tudta a választ, hisz hónapok óta másról sem beszéltek itthon. Az ódon falak számtalan vitának voltak tanúi. Elmondta urának, tapasztalatait atyjáról, mely szerint az sokszor késő éjjelig dolgozott, gyertya fényénél és emésztette magát vármegyéje, Moson gondjain. Bátyja Miklós ugyan ezt tette Veszprémben. Nem egyszer halotta tőle, nagy a tisztesség, de sokszor túl nagy árat kell fizetni érte. Férje uráról leperegtek ezek a józan szavak, s meg-meg állva a falakat borító megsötétedett arcképek előtt, elbeszélgetett őseivel és csak ennyit szólt. Az őseim büszkék lennének és az utódaim is, büszkék lesznek majdan rám, nem hagyhatom őket cserben. Vendégeinek a feltett kérdésre, határozott igennel válaszolt.