Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Évfordulók, ünnepek, megemlékezések

Keresztút a 75 éve a Don kanyarnál hősi halált halt 130.000 magyar katona emlékére, 2018. január 13-án Veszprémben.

Ez a fent leírt sor az apropója, rövid eszmefuttatásomnak, reflektálva a címben leírtakra. Manapság amikor a kapirgáló tyúknak is van világéve és gluténmentes borotvahabról sem feledkezünk meg, valahogyan elvesznek, beleszürkülnek a tömegbe az igazán emlékezésre méltó dolgok. A száz évvel ezelőtti embereknek, sokkal nehezebb volt a mindennapi élet, de sokkal jobban megélték az ünnepeiket és fájdalmaikat is.

Sokkal nagyobb amplitúdón mozgott az életük, s lett ettől emberi. Vannak olyan események, melyek egy család életében fontosak, vannak olyanok, amelyek egy településében, vannak olyanok, amelyek egy nemzetében és vannak olyanok, amelyek az emberiségében. Nagyon sokszor ezek átfedésben vannak egymással.Egy nemzetnek a fennmaradásához nem lózungok kellenek, hanem tettek, melyek állnak az aktualitásban a haza és az azt felépítő emberek szolgálatából és az emlékezésből, más néven a hagyomány, a kultúra és elődeink életének ismeretéből. Kodály Zoltán gondolata a következő: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Ha nincs, aki ezt átadja, ki marad egy, aztán még egy stb. generáció akkor az aktuális fiatalságnak nem lehet a szemére hányni, hogy gyökértelen, identitás zavaros, kapaszkodó nélküli. Nagyon szép és igaz gondolat, Kassai Lajos lovasíjászé: „Nem az elődöket kell követni, hanem, azt, amit elődeink követtek!” Ha a gyerekinket, csak a McDonald’s-be, Wellness hétvégékre és a hipermarketekbe visszük kulturálódni, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy nekik mindegy lesz, hogy itthon, Las Vegasban, vagy Sanghajban élnek, mert ezek az attribútumok mindenhol megvannak és mindenhol egyformák. A hosszú felvezető után rátérek a cikk aktualitására. A 60 ezres létszámú Veszprémből 38-an mentünk el a Veszprém Megyei Levéltártól a Rab Mária forrásig tartó keresztútra. Mielőtt bárki felhorkan, hozzáteszem, én sem vagyok gyakorló hívő, de felemelő volt, közösségi élmény volt és fontos célért történt. Átéltük egy picit a 75 évvel ezelőttiek menetét és a plusz egy fokban is többen dideregtek közülünk. A Donnál -20, -35 fokban meneteltek eleink és még lőttek is rájuk. a 2. magyar hadseregben számos veszprémi férfiember is szolgált. A Donnál közel 130 000 magyar katona vesztette életét, akik közül egy sem ment dalolva a mínusz 30 fokos hidegben, idegen emberekkel viaskodni. A nagypolitika sakkfigurái voltak, akik családjukat otthagyva, állampolgári kötelességből és ne legyünk álszentek, hatalmi kényszerből indultak több ezer kilométeres útjukra. 250 000 magyar gyalogolt a pusztában 4-500 kilométert a helyi klímához képest, nyári felszerelésben. Emlékezzünk rájuk! Ők helyettünk, értünk voltak ott. Nem hódítani mentek, hanem parancsra és abban a hiszemben, hogy nem engedik az ellenséget magyar földre jutni.

Az ilyen megemlékezésekkor a gyermekek jelenlétét hiányolom a legjobban, de ha nincs felnőtt, szülő, pedagógus, akkor a gyerek sohasem lesz ott. Nagyon sok eseménybe belelehet kötni, más szóval megosztó, de az hogy 130 000 magyar ember a világpolitika sakktábláján tántorogva, elesett, távol hazájától, hát ebbe nem lehet belekötni, ezt nem lehet, nem szabad margóra söpörni!

Szeretném végre átélni a szólamok helyett a gyakorlatban azt a szemlélet váltást, amely a talmitól a tényleg fontos felé mutat!

Veszprém -Ják
2018. január 13.

Szelestey P. Attila