Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Az Árpád-kori források

Vecellin – István és Koppány ütközetének fővezére – feltételezett leszármazottainak vizsgálata 997-től máig
2023. május 22.

Írásom célja a krónikák szerinti utódainak sorsa, hovatartozásuk megközelítése. A gesztákkal ellentétben a történettudomány mai álláspontja szerint Vecellin nem a Ják, hanem a Rád nemzetség ősatyja. Előre bocsátva, hogy nem vagyok történész, de e témához erős családi kötődés fűz, emiatt hosszú éveket töltöttem vele „kettesben”. „In limine non sedeto” – A küszöbre ne üljetek – olvasható a veszprémi Szent György kápolna kapujában. Én, mint Veszprémben élő, ezt megfogadván szeretnék átlépni a küszöb felett és bepillantást nyerni őseink igaz történetébe.

Kis dolgozatomban a Ják nemzetség eredetét kutatom. Magyar vagy német eredetű, s ha német, akkor Vecellin leszármazottjai lehetnek-e, vagy sem. Nem cáfolat akar lenni az aktuális álláspontra írásom, hanem kiegészítés, hozzászólás. Nem mondom azt, hogy így volt, még azt sem, hogy így lehetett, csak személyes meglátásaimat teszem közzé az általam megismert források alapján.

E témában az arany középúton haladni igazi kihívás, mivel egzakt bizonyíték semmire nincs, s ezért az érzelmi hatások még jobban dominálhatnak. A kezdet legkisebb eltérése az igazságtól később az ezerszeresére nő – mondja Arisztotelész. Másik szállóigéje szerint: A kezdet az egésznek a fele, tehát meghatározó jelentőségű. E homályban derengő eseménynek, egyik leghomályosabb szereplője Wasserburgi Vecellin lovag. Ki volt ő? Géza idejében érkezett sváb lovag, vagy Gizellával érkezett bajor, isztriai őrgróf? Wasserburg am Inn Münchentől keletre található, de egy másik Wasserburg a Bodeni tó partján Svábföldön, mely szintén a Bajor hercegség része. A mindent eldöntő ütközetben István hadainak tényleg fővezére volt, párviadalban győzött, vagy „csak” ő végezte ki Koppányt, ahogyan a Képes krónika miniatúráján láthatjuk. Valóban fontos szereplő volt, vagy tényleg csak egy feltételezett leszármazottja a beszélő nevű Koppány püspök emelte őt azzá? Kis írásomban e kérdésekre nem tudok választ találni, de tényleges, vagy feltételezett leszármazottjai kilétét megpróbálom, ha nem is felfedni, de alaposan körüljárni. A Rád nemzetséget nem kutattam, ezért rájuk csak érintőlegesen térek majd ki.

Koppány

A Ják nemzetségről a jáki templom kapcsán halhattak a magyar történelem iránt érdeklődők. E tudományban kissé mélyebbre merülők a Ják nemzetséggel a jövevény nemzetségek között találkozhatnak. Kézai Simon Krónikájában így fogalmaz. „Postmodum intrat de Wasurburc Comes Wecelinus; hic Kupan Ducemin Simigio interfecit. Iftius generatio de Iaki dicti funt.” Ezután jött Wasserburgból Vecelin gróf, ki Kupán herceget Somogyban legyőzte. Tőle ered és származik a Ják nemzetség. Ebből a forrásból vette át az ezután íródott valamennyi történeti munka nemzetségünk eredetét. Egészen a XX. század második harmadáig tartotta magát e nézet. Rácz György a középkori forráskutatás kiemelkedő alakja a XX–XXI. század fordulóján foglalkozott a Jákokkal behatóbban doktori disszertációjában. Aktuálisan ő a mértékadó e témában, s ezért az ő alapvetései, hipotézisei teremtettek nekem olyan alapot, melyre megpróbálok építkezni. Nem direkt cáfolat szándékom, hanem pontról pontra lépve „átrágni” magam a lehetőségeken. Röviden megpróbálom bemutatni az aktuális álláspontot a Jákok eredetére, illetve eredethagyományára elsősorban Rácz György nyomán és ezekre reflektálni.

Álláspont:

Vecellin bajor lovag nem volt István fővezére, (e mellett a fő érv, hogy a pannonhalmi kiváltságlevélben Vecellin nincs megemlítve) csak résztvevője a harcnak. A fővezérség csak vélhető dédunokájának a Szent László-kori egri püspöknek, Koppánynak kitalációja.

Meglátásom:

Két forrásra hivatkozunk ez ügyben. Az egyik a Krónikák sora, mely az elsőre épülve egészült ki mindig aktuálisan, s ezzel szemben áll a pannonhalmi kiváltságlevél, melyből hiányzik a lovag neve. Az eredmény döntetlen és nem több. Az ősforrásról 1915-ben a Turulban , Kállay Ubul neves genealógus írt értekezést: Pauler Gyula a Képes Krónika részeit ismertetve, írja: „A Lászlófiak változatos sorsa mellett azonban még egy tárgyal, foglalkoznak különösen, mint egy párhuzamosan a német Veczelin nemzetségével, ki Koppányt, István idejében megölte, s a kinek dédunokája, Bátor Opos, már egészen magyar, a vitézségnek kiváló példaképe, az írónak egyik kedves alakja,[…]Ha tekintetbe vesszük Karácsonyi már említett felfedezését, hogy Veczelin utóda, Kupán, Szent László király udvari papja volt, egyszerre világos lesz előttünk minden. E krónikát éppen, mint Szent László udvari papja, Kupán írta, úgy 1088-1095 között, ha Bátor Opos szerepeltetését vesszük zsinórmértékül 1074 és Kupán püspök halála 1099. Valószínűleg István király szenté avatása adta az alkalmat a krónika írásra. Ezen krónikát, tehát Kopán krónikájának nevezzük.”

Álljon itt Vecellin lovag leszármazási táblája, melyet a vélhető dédunoka, Kupán püspök jegyzett le:

Wasserburgi Vecelin
|
Radi
|
Miska (Mike)
/    \
Kupán      Márton

Azt megkérdőjelezzük, hogy az Ősgeszta író Kupán püspök igazat ír Vecellin szerepét illetőleg, de a fenti leszármazási táblát, teljesen hitelesnek fogadjuk el. Helyes ez így? Lehetséges, hogy a családfa hiányos 100 év távlatából, vagy bármilyen okból ferdített? Ezt az ősgesztát dolgozták át, illetve írták tovább a későbbi nemzedékek szerzetesei. A pannonhalmi kiváltságlevél a kétségek bölcsője Vecellin szerepével kapcsolatban, mert e hiteles írásban, nem szerepel neve, „csak” Honté, Pázmányé és Orcié. Valóban több, mint furcsa, ha a győztes ütközet vezérét így „elfelejti” megemlíteni a fejedelem. Ha ezt átgondoljuk, akkor hihető lehet az a verzió, melyben Vecellin nem fővezér volt, hanem csak végrehajtó. Kálti Márk Képes krónikájában a 38. oldalon láthatjuk a híres miniatúrát, melyen az összekötözött kezű Koppányt Vecellin lefejezte. Létezik még egy olyan hipotézis is, melyben Vecellin párviadalban győzte le Koppányt, ha ez lenne igaz, akkor szintén joggal furcsállhatjuk, hogy erről a pannonhalmi oklevél hallgat. Ha a kivégző szerep jutott Vecellinnek, akkor megkérdőjeleződik Isztriai őrgrófi származása, egyáltalán előkelő volta, vezéri státusza. Úgy gondolom a hóhér szerepkör soha nem a kiváltságosok sajátja. Egy ilyen horderejű ütközetben a sokaságból kiemelkedő szerepet vitt személyeknek, híre, s neve szinte örökre megmarad. A feltételezett dédunoka Kupán püspök nem egészen 100 évvel az események után írta meg krónikáját. Lehetséges az, hogy ilyen rövid az emlékezet, egy egyszerű kivégzőből fővezért kreálhat egy krónikás, aki a nyolcadik magyar király (Szent László) udvari embere. Ha magának a csatának, vagy az István–Koppány konfliktusnak nem volt akkora súlya, hogy az emlékezetben erősen éljen, akkor miért kapott a Szent Márton hegyi apátság egész Somogyra szóló tizedet e győzelemre hivatkozva. „Mikor kitört a háborúk vihara, amelyben a németek és a magyarok között igen nagy zendülés támadt, főként amidőn belháború romlása szorongatott, minthogy egy bizonyos, Somogy nevű ispánság atyai székemből el akart engem űzni – ugyan milyen tanácsot adhattam volna háborgó lelkemnek, s oly nagy felindulásom közepette ugyan hová fordulhattam volna –, a vezérek, ti. Pázmány, Hont, Orci és Domonkos érsek úr jelenlétében fogadalmat tettem Szent Mártonnak: ha az ő érdemei révén a belső és külső ellenségek felett diadalmaskodni fogok, akkor a fent nevezett ispánság dézsmája minden dolog, birtok, föld, szőlő, vetés, adó után s a vendégek bora után, amely birtokaikon terem, ne a megyés püspököt illesse, meg, hanem azt – a mondott vezérek és sok ispán tanúskodása mellett – haladéktalanul e monostor apátjának vetem alá. Mivel pedig szándékomnak megfelelően győzelmet arattam, hathatós cselekedettel teljesíteni igyekeztem azt, amit lelkemben megfontoltam.” – részlet a kiváltságlevélből. Az eredeti iratot 1001–1002-re datálják, tehát teljesen kortárs. Igaz a legrégebbi fennmaradt másolat 1210 körülre tehető. Egy apróság a szövegben szemet szúrhat: „a vezérek jelenlétében fogadalmat tettem, ha” … A fogadalmat az ütközet előtt tette, hogy mennyivel ezt nem tudhatjuk, az is egyértelmű, hogy nem egy csatáról van szó, hanem egy hadjáratról, melynek vezérei vannak. Kálti Márk, pedig úgy fogalmaz: „Lejött Bajorországból Vencellin is, a wasserburgi, aki Szent Istvánnal Somogyban megölte Koppány vezért; ama napon ugyanis ő volt a sereg kapitánya.” Tehát e szöveg alapján István valamiért ezen a napon a döntő ütközet napjára nevezte ki fővezérnek Vecellint, vagy talán a hadak fővezére titulus is túlzás és „csak” annak a hadtestnek lett aznapi vezére, aki a Sóly melletti döntő ütközetet vívta. Így érthetőbb lenne a magyarázat, miért nem tartózkodott a fejedelem mellett a fogadalom megtételekor, de arra nem hogy, miért nem került a kiváltságlevélbe. Nem boncolgatom tovább személyét, melyet sűrű homály fed. Alakjának megítélése általánosságban negatív, hiszen bármilyen úton és módon tette, de egy Árpád-házi családtagot küldött a túlvilágra. Munkámban nem ő a főszereplő, de alakja, vélt, vagy valós tettei, alapjaiban határozzák meg írásom főszereplőinek eredethagyományát.

Sólyi csatatér 2020-ban Sólyi csatatér 2020-ban

Álláspont:

Az ősgeszta írója nem ír Vecellin jutalmul kapott birtokainak elhelyezkedéséről és leszármazottjainak nemzetség nevéről sem. Kálti Márk írja, a nemzetség nevét, de megjegyzi a 41. fejezetben, amelyben Hont és Pázmány nemzetségéről beszél: „Az ő nemzetségük neve úgy látszik, nem tér el az ő nevüktől. […] Feltűnhetett tehát, hogy a Jákok nem a nemzetségős nevét viselik, amint ez más esetben megszokott volt.” – írja Rácz György.

Meglátás:

Koppány földjét, Somogy országot a Pannonhalmi apátság kapta, Vecellin Bulcsú nemzetségének nyári szállás területét a mai Vas vármegyében. - vélte Herényi István, hozzátéve, szerinte erősen valószínűsíthető az Árpádok/Koppány és a Bulcsúk nőági rokonsága. A nemzetség névről szólva, vegyes a kép a névadással kapcsolatban. Jellemzően az ősmagyar nemzetségeknél figyelhető meg, hogy nem az eredet hagyományban tartott első ősről nevezik el a nemzetséget. A Csák nemzetség Szabolcs vezértől ered, kinek atyja Anonymus szerint Előd vezér. A Szemere nemzetség őse Huba stb. Kérdés persze, hogy a ma ismert nemzetség neveket, jellemzően mikor adták és aktuálisan kire voltak a legbüszkébbek a családtagok. A választ Kálmán király törvényei között találjuk, mely szerint a nemesi nemzetségek névadójaként elsősorban Szent István-kori, vagy régebben élt őst kell keresnünk. Az én gondolatmenetemben az ősmagyar nemzetségek „honfoglalás-kori” (mert volt nekik) a hospesek István kori őst választottak. „Míg azonban a többi német lovag híre nevére valamely földrajzi elnevezés vagy helységnév visszamutat – Keled – Keléd, Hermann – Gyöngyöshermán, Héder – Hédervár, Hunt – Hontmegye stb. – és a nemzetség későbbi tagjai az ősszülő nevét hordozzák, Vencellin esetében gyökeres rendhagyás történt. Ivadékai az ősi magyar Ják névről nevezik magukat Ják nembelieknek, Vencellin neve hadvezéri tette ellenére – nem tudni miért – nem maradt fenn egy földrajzi névben sem.” Később lesz szó Vencsellőről (SZA). Mi a XIII. század elejétől kapcsolódunk a történethez, amikor írásban is felbukkannak azok a szereplők, akik Kézai Simon szerint Vecellin német származású lovag leszármazottjai. A magyar családtörténetben eredendő kiinduló pontnak a Kárpát-medencében a IX. században véglegesen letelepülő ősatyákat tartjuk. A köztudatban 108 ilyen ősmagyar nemzetséget ismerünk. Természetesen ebbe a számba is bele lehet kötni, de nincs jelentősége. Őket követik Géza fejedelemtől kezdődően a hospes, azaz vendég betelepülő nemzetségek. A XIII. század végére megközelítően 200 nemesi nemzetséget ismerünk. Az írásbeliség a X–XII. században elenyészőnek tekinthető, nem beszélve a sűrűn előforduló harcokról és tűzvészekről. „Az okleveles korszak nemzetségeinek kialakulása szervesen illeszkedett a honfoglalók nemzetségeinek felbomlási folyamatához” . Az átfogó magyar krónikák, két–háromszáz év múlva próbálták rekonstruálni, ezen időszak eseményeit, szereplőinek kilétét. A XIII. század elejétől a XIV. századig általában feltüntették a nemzetségeket, megkülönböztető jelzőként, pl.: Csanád nembeli Vejte fia Tódor. Sajnos sokszor nem, ezért nagyon nehéz beazonosítani például István fia Mihályt, mert lehetett belőlük jó néhány. A törzsi szervezetben élők minden tagja nemzetséghez tartozott, míg az Árpád-korban a birtokos szabadokat, a nemeseket illették nemzetséghez tartozónak. Itt már nem elsősorban a közös ős az együvé tartozás dominált, hanem a megszerzett előjogokra hivatkozás. – „Amíg tehát a honfoglalás kori nemzetségek kapcsán a törzs és a nemzet¬ség viszonya kerül vitás kérdésként elő, a 13-14. századi nemzetségek vonatko¬zásában a nemzetség és a családi közösség elkülöníthetőségének nehézségével szembesülünk.” – írja Tóth Valéria. „Nemzetségi birtokok voltak az ősi szállásbirtokok és a Szent Istváni adományok, az ezeket birtokló családok magukat általánosságban a Szent István korában élő ősről nevezték el de genere X megjelöléssel, ezzel bizonyítva a birtoklás jogalapját”4 „Ez a birtokjogi kettősség pedig Kálmán király I. törvénykönyvének 20. fejezetén alapul. Eszerint az István király által adott (vagy megerősített) birtok nem háramlik vissza a királyra, hanem a rokonság örökli, míg későbbi királyok adománybirtokait fiúutód mellett csak testvér örökölheti; testvér nemlétében pedig visszaszáll a királyra.” „A nemzetségi birtokjog alapja az I. Istvánkori birtokszerző ős lett, ezért a birtokszerző utódai többnyire István-kori ősük nevét, de genere szóval tüntették fel saját nevük után (pl. de genere Hunt Paznan stb.).”

„II. Endre mindjárt trónra léptekor (1204) megkezdte a birtokadományozásokat oly bőségben, hogy ha a királyi jog alapján háramlási birtokot nem talált, a királyi vagy várjószágokkal jutalmazta híveit, kik gyakran az ország megrontói voltak. Ismét beállott tehát az elégületlenség; a nemzetségi birtokok urai közöl fölléptek ez időben 10-en a következők: 1205-ben az Apor nemzetségből Sámson, […] 1216-ban Tomaj nemzetség, mely a külföldi Thonuzoba és ennek fia Urkund leszármazója; tehát nem honfoglalók utóda. […] A Ják nemzetség (1221) mint jövevény nem leszármazója a honfoglalóknak.” Az 1222-es Aranybullát kiváltó elégedetlenségi mozgalom vezetői András bátyjának Imre királynak kegyvesztett bizalmi főurai voltak. Ják nembeli Mike Imre király nádora volt. E különleges és megtisztelő státuszt érthetővé teszi a kételyt, mely a krónikásokra vetül. Az Anjou korban ezek a feudalizmus előtti időkből gyökerező nagycsaládok, illetve Géza és István óta vagyonosodott és túlnépesedett famíliák a közös egyetemlegesen birtokolt ősi földjeiket szétosztották egymás között, s alakult ki a ma ismert „családmodell”.

Álláspont:

„Csóka J. Lajos meggyőzően bizonyította, hogy Vecellintől a Rád nemzetség ered. A Ják nemzetséghez tartozás mellett egyetlen érv a Márton név gyakori használata, mely az ősgesztában megírt családfában is szerepel. Mivel a Rád nemzetségnek Ákos mester korára nem volt méltóságviselője, a hatalmi harccal nem tudtak lépést tartani, ellenben a Jákok éppen ekkor törnek fel a bárók közé újra Kázmér fia Csépán révén. Csupa fény, pompa, gazdagság és hatalom, alig csodálható, hogy Ákos mester elbűvölten a Ják nemzetségnek adományozta Vecellint és XI. századi leszármazottait minden dicsőségükkel. Amit azért is nyugodtan megtehetett, mert a Rádiak tiltakozásától nem kellett tartania.” – írja Rácz György. Az is egy hipotézis ezek alapján, hogy Ják nembeli Zaludus püspök, aki jól ismerhette Ákos nembeli Ákos mestert, volt a leszármazás kitalálója és a megörökítés inspirálója.

Zlaudus pecsét Zlaudus pecsét

Meglátás:

A fent leírtakkal szemben mégis felbukkan egy Rád nembeli tisztségviselő, Benedek, aki 1289-1311 között Veszprém püspöke. A középkorban legalább annyit számított az ősiség bizonyos kérdésekben, mint az adott pillanatnyi pozíció. Az való igaz, hogy Ják nembeli Zlaudus, kortársa volt Ákos mesternek, míg Benedekről nem tudjuk milyen korú lehetett az 1270-es években, bár püspöknek (1289-től) ebben a korban fiatalembert nem tettek. Így a kevesebb, mint húsz év előtti időkben, mikor Ákos mester krónikáját megírta, már felnőtt, hivatali korban lehetett. Kristó Gyula 1975-ben, mikor már valószínűleg ismerte Csóka J. Lajos bizonyítását még mindig kétellyel írja a következőket: „A Koppánnyal szemben csatát nyerő, István-kori Vecellintől a középkori magyar történetírás a Ják-nemzetséget eredeztette. A krónika megemlíti még, hogy Vecellint István nagy jutalmakkal adományozta meg, vagyis Vecellin ideális István-kori birtokszerző ős volt, ám nevét nemzetség mégsem viseli. Ha megállja helyét az a feltevés, hogy Vecellintől nem a Ják-, hanem a Rád-nem származik, akkor e genus névadója bizonyosan Vecellin fia: Radi volt.” 2007-ben már így ír: „Később egy tekintélyes úri nemzetség sarjadt ki Vecellin családjából, amely névadójának Vecellin fiát Rádot tekintette. […] A Vecellin leszármazottak és Pannonhalma szívélyes kapcsolatai a 12. században is kimutathatók. A somogyi Rád faluból mind András veszprémi prépost, mind Színes asszony, Dávid pannonhalmi apát gyermektelen sógornője, aki az ország előkelőit barátainak és rokonainak mondotta, embereket és földet adományozott Pannonhalmának.” A nemzetség kultikus közösséget is alkot, amelynek alapja az ősök tisztelete, színtere pedig a sok nemzetségnél meglévő közös nemzetségi monostor, amit temetkezőhelyül is használtak, akkor a Rádoknak miért nincs? Erre a válasz: a Rád körül részbirtokos fejérvári káptalan és a pannonhalmi apátság ellátta lelki szükségletüket. Erre enged következtetni az az 1255-ből való oklevél is, melyben az e nemzetségből való néhai Heym comes fiai a pannonhalmi apátságnak birtokukból átengedtek 30 holdat. Fent is olvashattunk Andrásról és Színes asszonyról, kinél nagyon érdekes a „közvetlen” családi kapcsolat a főapáttal, akik száz évvel előzték meg Heym comes fiainak adományát. – Ez bizonyítja-e a Vecellintől való leszármazást, vagy a XII. században a rokoni összeköttetés Dávid apáttal fonta a Rádokat össze Pannonhalmával nem tudom, de azt el kell ismerni számos egybehangzó adalék áll a Rádok mellett. A Jákok XI.–XII. századi életéről nincs tudomásunk, de a XIII. századi titulusaik ismeretében feltételezhető, hogy vezető szerepben lehettek. Első ismert tisztségviselőjük Mike (1199–1201.) Imre király nádora. Sokáig az ő személye is kérdéses volt, mert konkrétan nincs az oklevelekben megjegyezve a Ják nemzetségnév. Unokája, István 1221-ben „jó emlékezetű” avus-ának nevezte. Így tudták azonosítani. Az viszont elképzelhetetlen, hogy valaki a semmiből legyen a király helyettese. Biztosra vehető, hogy felmenői között országos méltóságot betöltő személyek voltak. Mike egyik fia Csépán Szlavón bán, unokája Márton szintén bán, dédunokája Zlaudus 1245–1262 között Veszprém püspöke, ükunokája Csépán pohárnokmester, a különböző vármegyék ispánságairól nem is beszélve. Ha valóban a Rádok őse Vecellin, vajon a Jákoknak miért pont ő kellett? A két nemzetség között nem mutatható ki semmilyen kapcsolat, írta Györffy György. Következzék egy újabb kis adalék, melyen megint lehet gondolkodni. „A Rád nem Partasóczy-ága: Az ágból Chund ismert, kinek három fia: – Tamás (1235-42) Meghalt 1250 előtt. Tőle származik II. Lőrinc, tőle pedig Benedek (1392). – Fülöp (1235-1250) – I. Lőrinc (1232-1272), tőle Dezső, kitől Bertalan (1392)” – írja Karácsonyi. A Ják nemből ismert a XIII. század első feléből Chuna (ugyanekkor él Rád nb. Chund!), kinek nemzetségi közeli rokonságából ekkor élt Tamás, Bertalan, Lőrinc és Benedek. Lehetséges, hogy a két nemzetség mégsem teljesen idegen egymástól, sőt? A Jákoknál nemcsak a Márton név „divatos”, hanem a Vecellin családfán található Miska, (Mihály) vagy más formában írva, Mike is. Vecellin unokája Mike, dédunokája Márton. Ják nembéli Mike nádornak unokája Márton, kinek fiai között van Mike és Márton is. Tehát a Vecellin-családfán feltüntetett négy névből nem egy, hanem kettő stimmel a Jákok és a Rádok között. Lehetséges, hogy egy nemzetség két ága a Ják és a Rád, s ezért nem kellett külön monostor? A Jákoknál három is ismert, Jákon, Jákfán és Pornón.

Álláspont:

Kristó Gyula szerint a XIII. század eleji idegenellenesség puhítására jött létre az advena lista, más néven jövevény lajstrom, mely igazolni próbálja a hospesek jogigényét és beágyazottságát. „Létezett egy előkelő, az országnak nádort, bánt, comeseket adó, két monostort is alapító nemzetség, feltűnő német kapcsolatokkal, Szent György-kultusszal. A Vecellinnel való »megajándékozás« szinte magától jött a régi szövegek ismerőjének, ezzel is kiválóan lehetett bizonyítani, hogy az idegen előkelők mennyi mindent tettek az országért. Az advena-lista összeállítója szívesen szerkesztett egybe különböző hagyományokat. Nem arról van-e szó a Jákok esetében is, hogy a 13. század első felében élő német kapcsolatokat vetíthették vissza a múltba, és így született meg a bajor eredet legendája? Ezzel szemben sokkal valószínűbb, hogy a nemzetség magyar eredetűnek tekinthető. Csupa fény, pompa, gazdagság és hatalom, alig csodálható, hogy Ákos mester elbűvölten a Ják nemzetségnek adományozta Vecellint és XI. századi leszármazottait minden dicsőségükkel, de miért pont Vecellint kapták ősül a Jákok? Az ezredforduló körüli időből származó hiteles hagyomány szerint Koppány és Ajtony, valamint valószínűleg további pogány ellenállók legyőzésében Szent Györgynek jelentős érdemei voltak. Rád nembeli Koppány püspök a 11. század második felében krónikájában megfogalmazza a bajorországi jövevény Vecellin legendás alakját és véghez vitt hőstettét. Nagy Márton jáki monostorát Szent György tiszteletére építtette. A Ják nemzetség legkorábbi egyházait nem Szent György tiszteletére szentelték. A jáki rotunda Szent Jakab, a pornói monostor Antiochiai Szent Margit titulusú. Szent György tisztelete olyannyira elterjedt volt szerte Magyarországon, hogy a titulus önmagában nem sokat jelent. Ám ha Szent György tisztelete ősi Ják-hagyomány lenne, e központi egyházak valamelyikének titulusában mégiscsak szerepelnie kéne. Az is figyelemre méltó, hogy a jáki templom 13. századi, a templom építésének korából származó főoltárképe a sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja. A Szent György tisztelet tehát mindenképpen informatív értékű” – írja Rácz György.

Meglátás:

Az elkövetkezőkben a fenti állításokkal kapcsolatban rátérünk a kérdéscsoport legizgalmasabb részére a Jákok német, vagy magyar származásának kérdéskörére. Későbbiekben látni fogjuk, hogy még egy náció lehetősége is felmerül. Az aktuális hivatalos álláspont az egyértelmű ősmagyar eredet. A fő és mindent meghatározó kérdés: egy olyan nemzetségnek, melynek egyik tagja 1199-ben Magyarország nádora, ami annyit jelent, hogy már hosszú ideje az ország vezető elitjéhez tartozó család tagja és magyar eredetű, miért kellett egy idegen, német eredetű kétes hírű lovagot megtennie ősnek, arra használva befolyásukat, hogy elferdítsenek egy krónikát? Ráadásul egy olyan korban, amikor nem voltak népszerűek az idegenek. Számomra ez fából vaskarika. Egyetlen magyarázata lehetne, hogy a nemzetségi birtokjog miatt egy megnevezett István-kori ős kellett az ősiség bizonyítására. Viszont, ha magyar nemzetség, akkor a krónikaírónak úgy hiszem végtelen lehetősége lett volna a magyar őstörténetből valakit „kinevezni” kiindulási pontnak, ha éppen nem lett volna megnevezhető ős a család X. századi tényleges felmenői között. Azt is fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy írásom célja nem a német eredet és nemzetségünk Vecellin lovagtól való leszármazásának mindenáron való bizonyítása, bizonygatása, sőt, hanem a logika és a fellelhető minden adat összevetésével a valósághoz minél közelebb kerülés.

A feltűnő német kapcsolatok vizsgálatával kezdeném. Rácz György a Jáki templom építéstörténetéből indul ki, mely feltűnő német, azaz bambergi kapcsolatokat sejtet. Kiinduló pontja, hogy a művészettörténészek meglátása alapján erősen feltételezhető, hogy a Jáki templomépítésben bambergi mesterek is részt vettek. A több lépcsős építkezés, melyet a tatárjárás félbeszakított, időszakokra is lebontható és minőségbeli különbségeket is mutat. Az első fázis az 1220-30-as évek munkái finomabb, korszerűbb technikára utalnak. Az elgondolása szerint ekkor a bambergi dómon is dolgozó mesterek munkálkodhattak Jákon. A negyvenes-ötvenes években már kevésbé finom munkákat látunk. Gondolhatunk itt a tatárjáráskor Jákot elhagyó építőkre és újak, valószínűleg hazaiak érkezésére. Van viszont egy rendkívül érdekes kapcsolódás a korabeli Bamberghez. Eckbert, aki IV. Andechsi Berthold meráni herceg, utóbb horvát-dalmát fejedelem s isztriai őrgróf fia – (Vecellinről is felmerül az isztriai grófi családból való származás) (SZA) – 1203-ban már bambergi püspök. Ekbertet húgának, Gertrudisnak férje II. András magyar király fogadta be. Gertrudis másik testvére Berthold Kalocsai érsek 1209-1214 horvát-dalmát szlavón bán, úgymond szomszédja volt Jáki Nagy Mártonnak. Két évvel korábban Márton nagybátyja Csépán volt a bán, kettőjük között, pedig a híres Bánk. Tehát az nagy valószínűséggel bizonyítható, hogy Öreg Márton kapcsolatban lehetett bambergiekkel. Vecellin feltételezett Istriai grófsága, akár a merániakkal való rokonságot is felvetheti, de felmerülhet Márton és egy Meráni származású bajor hölgy házassága. Ez akkor is szóba jöhet, ha a Jákok előkelő magyar nemzetség. Ide emelem Némethy Mária cikkét, mely a Veszprém Megyei Naplóban 2005. július 7-én jelent meg, Jáki Nagy Márton álma címmel, mely szerint: „A templomépítő nemzetségének eredetéről vajmi keveset tudnak a történészek. Az biztos, hogy nagyon előkelő ősük volt, mert egészen a XIV. század elejéig utódaikban élt a magyar trónra való jogosultság tudata.” Évekkel később beszéltem az újságíró hölggyel, de már nem tudta megnevezni e közlés forrását. E feltételezett bajor kapcsolatokat vetítette a nemzetség vissza István korára, szól a történészi feltételezés. Én ezek után is kétlem, hogy egy ilyen rangban lévő magyar család egy szűk intervallumú kapcsolódás okán identitást cserél. A másik feltételezés a Jákok eredethagyományára Vecellinnel kapcsolatban a Szent György kultusz, melyet szintén visszavetítésnek gondol Rácz György, mivel a hagyomány szerint Szent Györgynek különösen nagy érdemei voltak Koppány legyőzésében. Ha a Jákoknál a Szent György tisztelet még István, illetve Vecellin korából származna, akkor valamelyik ősi templomukat róla kellett volna elnevezni szól a történész. Márton az 1256-ban felszentelt templomának főoltárára Szent Györgyöt festeti, mely ma is jól látható. A Pornói monostor temploma Antiochiai Szent Margit titulusú, Jákon a rotunda Szent Jakab titulusú. Csakhogy e kettő is ma ismert formájában XIII. századi. A 2018-2022-es Jáki templomfelújítás és ásatás során fény derült a XI. századi „előd templom” elhelyezkedésére, mely a Jáki templom rekonstrukció facebook oldalán látható. Régészeti vezető dr. Papp Ildikó Katalin, főépítész Sarkadi Márton. A XI. századi szentély pontosan ugyanolyan tájolású, tehát az is Szent Györgynek volt szentelve!

A ma látható XIII.századi templom XI. századi elődje pirossal kihúzva A ma látható XIII.századi templom XI. századi elődje pirossal kihúzva

„Tizennégy évig dolgoztam Jákon, ahol megtaláltam Jáki Nagy Márton és a Ják nemzetség központját, a korai curiát, a későbbi lakótornyot és a XI. századi körtemplomot a mai Szent Jakab-kápolna alatt. Bebizonyíthattam a Ják nemzetség származásának ősmagyar voltát, amelynek neve a Jakab ősi, becézett változatából fakadt. P. Hajmási Erikával föltártunk kilencszázharmincegy sírt a 11. századtól […] Nem pusztult el a falu; az antropológusok szerint kontinuitás van: a 10. századtól mindmáig ugyanaz a népesség lakja. Ják megtanít arra, hogy mi a haza, mit jelent a helyhez való ragaszkodás, az ősök tisztelete.” Pallós Tamás interjúja Valter Ilonával. „e kontinuitás alapján is feltételezhetjük, hogy a falu már a 10. század végétől 11. század elejétől a Ják nemzetség birtokában volt.” „A veszprémi székesegyház építését megelőzően már biztosan álló Szent György-kápolna legkorábbi épülete csak erősen visszabontott állapotban maradt meg. A kör alaprajzú rotunda félköríves szentélyének is megmaradt egy kis részlete; ezek a mai padlószinten láthatók. Ez lehetett az a templom, amelyben Szent Imre herceg legendája szerint szüzességi fogadalmat tett. A korai kápolna talán már a 10. században, minden bizonnyal 972 és 996 között, de legkésőbb 1000 táján épülhetett. A ma ismert, magasabb felmenő falakkal megmaradt kápolna – a korábbi kápolna elbontásával – a 13. század második negyedében épülhetett. Valószínűleg Bertalan veszprémi püspök építtette. (1226–1244)” Vagy, teszem hozzá én, a Bertalan után közvetlenül érkező Ják nembeli Zlaudus a jáki Szent György templomot építtető Márton fia. Zlaudus püspököt IV. Béla nem kedvelte, mert az ő hozzájárulása nélkül a káptalan választotta, majd a pápa szentesítette. Jó ideig el sem ismerte. Máig keveset hallani két évtizedet átívelő püspökségéről. Még egy adalék: „Zalandnak csakis egyik birtokáról akarok szólani: Oltárcz-Szent-Györgyről Zala vármegyében, mely 1289 előtt a Ják nembeli Márton fia Mike birtoka.” Figyelemre méltó, hogy a Gutkeled nemzetség körében is elterjedt nézet volt Vecellint tekinteni nemzetség ősnek, miként erről egy 1326-ból való adatból értesülünk, és bizonyára nem véletlen, hogy e nemzetségnél is különösen erős volt a Szent György-hagyomány. Most a német-magyar eredet választóvonalát veszem górcső alá, melyhez a Jákok egyik máig élő családjának a Szelesteyeknek történetét kell megidéznem. Szűkebb pátriánkon Szelestén a XIII. század elejétől (innentől tudjuk biztosan) két család birtokolt. Az északi részt a fáma szerint Bulcsú horka maradékai lakták, A délit oklevelesen a Ják nem birtokolta. „Egy elpusztult okmányról tudunk: ezen okmány viszont egészen II. Géza király korába (1141–1162) vezet vissza. II. Géza király ugyanis a Szelesteyek őseit kivette a vasvári vár joghatósága alól, és ezek a várjobbágyok lettek Magyarszeleste, a későbbi Felsőszeleste földesurai, míg Németszelestét (a későbbi Alsószelestét) a Ják nemzetség egyes tagjai szerezték meg.” A falut a leírások szerint német nemzetiségű lakósok soha nem lakták. Tehát nagy valószínűséggel a birtokosokról kaphatta a jelzőt.

„1349. november 4-én Németszelestei Jakab fia Péter a Magyarszelestei Miklós fiától Istvántól zálogba bírt részt Magyarszelestei nemeseknek visszaadta.” Sokáig élt a történeti köztudatban, hogy a két Szelestey család egy tőről fakad. Karácsonyi szerint: „a Jákmonostori főág (mai Ják központtal – SZA) elválasztandó a régiesen Tyáknak hívott vasmegyei középbirtokos nemzetségtől és a Jákó-Kaplyon nemzetséghez csatolandó”. „Az adománylevelek, birtokiratok teljesen bizonyossá teszik, hogy a Ják monostori főág és Beljáki, másnéven Rába bal és jobb parti ág melyet többször írnak Tyáknak, vagy Cháknak nem választható szét. Czunam et Gregorium de villa Caku. […]Tehát bizonyos, hogy alperesek jáki-ak, illetőleg a Ják-nemzetségnek Venczelin lovag után első ismert ősei, és pedig Csuna a felső-szelestei Szelesteiek családjának, a másik a Gergely-ágnak törzsatyja.” (A felsőszelestei elírás, mert valójában alsószelestei – SZA.) „Legkorábbi példánk a Ják nemzetség történetéből ismeretes. Ennek több tagját II. Endre 1221-ben Uraj földjével megajándékozza, őket »nostri servientes de genere Jaku« -nak írja. Egy királyi bizottság 1233-ban már nobiles de Jaku-nak írja. Az 1233-as oklevél nem sorolja fel név szerint, hanem csak egyszerűen Márton comes rokonainak mondja őket. Ez a Márton, pedig Mike nádor unokaöccse (helyesen az unokája SZA), azonos a jáki monostor felépítőjével, akit nemzetségének tagjai »Nagy« jelzővel illettek. Igen valószínű, hogy a nobilis cím, amely őt származásánál, vagyonánál és hivatalánál fogva is megillette, reá való tekintettel fűződött rokonainak nevéhez. A név korai átváltódását, nemcsak a nemzetség előkelő származása, nemcsak az a körülmény magyarázza meg, hogy az 1221-ben megadományozott királyi szerviensek a Jaák nemzetségből kivált családok ősei lettek, hanem más közvetlenebb okok is.”

Az 1221-es oklevél átirata, második sorban Ebed a Niczkyek, Chuna a Szelesteyek őse Az 1221-es oklevél átirata, második sorban Ebed a Niczkyek, Chuna a Szelesteyek őse

„A Répce–Gyöngyös mellékének török, ugor, iráni személynevei feltétlenül a terület legősibb lakóira utalnak. Ha tehát meg tudjuk állapítani (és erre okleveleink beható vizsgálatával lehetőségünk is van), hogy mely családok tagjai viseltek túlnyomóan magyar, török vagy iráni eredetű személyneveket, akkor e terület legrégibb telepeseit is meg tudjuk határozni. Az ugyan nem kivétel nélküli szabály, hogy mindenki, aki magyar nevet viselt, feltétlenül magyar (kazár, káliz stb.) volt, de az esetek túlnyomó többségében mégis erre kell következtetnünk. Hiszen azok a családok, akik külföldről jöttek hazánkba, pár évszázad alatt teljesen elmagyarosodtak ős magyar személyneveket is viseltek. Így területünkön a Ják és Hermány nemzetség tagjai gyakran élnek magyar nevekkel. Német származásukat azonban elárulják – a szórványosan előforduló magyar személynevek mellett – a nagyobb számban mutatkozó német személynevek. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy éppen a túlnyomóan magyar neveket használó magyar családok körében a mintegy 3/5-nyi magyar–török név mellett 2/5 arányban szláv nevekkel is élnek. Egyébként a szláv nevek az egész Árpádkori névanyaghoz viszonyítva számbelileg elenyészően csekélyek. A német családok viszont túlnyomórészt német neveket használtak, emellett azonban magyar nevekkel is éltek.” A Hermány nemzetséget nem ismerem behatóan, de a Jákokat igen. A sok száz név között egy Rajnoldot találtam a Niczky család őseként, testvére Kemény és a Szelesteyek között egy Tiboldot és egy Konrádot. Tehát az semmiképp nem állja meg a helyét, hogy a német nevek találhatók jóval nagyobb számban, hanem ennek ellenkezője igaz. „A térképen szinte összebújva jelennek meg előttünk az alapító Ják nemzetségbeli ősök nevét – Bánk, Terestyén, Ják, Sándor, Tapasz, Iván, Kemény, Sebe, Pósa – viselő falvak. Aligha akad vasi földön erre példa, hogy a nemzetség ősi tagjainak neve az egykori szállásbirtokok elnevezéseiben annyi nemzedékváltás után is ennyire maradandóan él tovább.” „Tapasz – Az Oklevélszótár ugyan nem em¬líti, de a Chunával (első Szelestey SZA) és az Ebeddel (első Niczky SZA) egyetem¬ben szintén ősmagyar pogánynév. A név¬ben a »táp« hangutánzó szótő – amely a tapos ige első szótagja – fedezhető fel[…]Úgy látszik, összefügg ezzel a zűrjén »tapjed« = tapos, a cseremisz »tapt« = kalapál, a mordvin »tapa« üt, ver, a finn »táppá« * – csépel, agyonüt, szavakkal (Bárczi i. m. 21-22). A Tapasz személynév tehát egy fék¬telen természetű, izgága, verekedős sze¬mélyre utalhat.” – írja Herényi.

„A család- és személynevek összevetéséből a következő képet kapjuk: A XII. században a Farkas, Hazug, Peder, Somos és Vata a jellemző török, ugor és iráni személynevek. […] A Vata a XII. században a Magyarszelestey, a XIII. században az Uraj családban. A XIII. század első felében a Bitó, Cseke, Etul, Keled, Kopasz, Koppány, Tegech, Tiván és Urkund a jellemző török, ugor nevek. E személynevek századonkénti csoportosításban az alábbi családokban fordulnak elő: […] Koppány a XIII. században a Magyarszelestey.”

E Magyarszelestey neveket olvasva felmerült bennem a gondolat, mely szerint a Koppány rokonoknak tartott Vér Bulcsú nemzetség földjén élő, netán oda tartozó várjobbágy státuszba lesüllyedő Felső/Magyarszelesteyek és a Koppányt legyőző harc jutalmául birtokló Ják nembeli Alsó/Németszelesteyek éltek itt egymás mellett. Ennek a Jákok feltételezett magyar eredete teljesen ellentmond, de a bolha a fülben van.

Felmerült a Szabolcs vezértől származó Csák ősmagyar törzsfői nemzetséghez tartozás. Melynek egyik oka a Ják nembeli Kissitkei Sitkey családban a XIII. században előforduló Szabolcs név és a Rába balparti ágnál többször előforduló Chak, Chaku nemzetség név alak például a Váradi regesztában. Viszont az is igaz, hogy a több tucat oklevél túlnyomó többségén az Iaki név szerepel. Györffy Györgyben is felmerült a gyanú a hasonló hangzású és címerű két nemzetség egyezésére, de az oroszlános címerüket idegen eredetűnek ítélte később is. Valószínűleg Csoma József nyomán, aki a Niczky család fekete címer hátterét a magyar heraldikától idegennek ítélte. „Meg kell jegyeznünk, hogy a Jákok (Chákok) Rába-Répce közötti birtokaihoz szervesen kapcsolódik a Csákok Kisfaludi (Linkóháti, Mihályi) ágának birtoka. Ugrin kapta adományba a Répce mellett Kázmért. Később Csánigot, Lakót és Niczket. Ebben az utóbbi három faluban a Chák nemzetség mindkét ága birtokolt.” – írja Herényi István. (Értsd a Csák, illetve a Ják nemzetséget – SZA) További forrásokkal ez ügyben nem rendelkezem. Térjünk rá őstörténeti eszmefuttatásunk legizgalmasabb részére a Jákok és Kaplonyok feltételezett közös eredetére. Kézai mester krónikájában a Kaplonyok törzsökének, az ötödik vezért Kondot teszi meg. Fiai Kucsid és Kupján a nyírségben telepedtek le. Kállai Ubul éles szemű genealógus, rendkívül figyelemre méltó felfedezést tett. A XIII. század közepén virágzott a nyírségi Kaplonyok egyik ága a Dunántúlon. A Jákok, Jákmonostori ágánál és a Kaplonyok dunántúli ágánál, három nemzedék, mind a kilenc ismert tagja megegyező. „I. Márton ága emelkedett először országos méltóságokra a Kaplonyok között. Ugyanezen Márton a Jáki monostor építtetője! Fia Zaland, Zlaudus, Zeeland néven veszprémi püspök volt ez időben.” – írja Karácsonyi János az Árpád-kori magyar nemzetségek című művében. Karácsonyi egy adásvételi szerződés alapján sorolja a Ják nemzetség ezen ágát a Kaplonyokhoz, melyben Zlaudus mester 1236-ban megvette rokonától, Andornak fia Jánostól a Zala megyei Szántó falut. Mivel Jánost egyértelműen a Kaplony nemzetséghez sorolják és a szerződés indoklásában is szerepel, hogy János és Zlaudus egy nemzetséghez tartoznak, s mivel Szántó, János öröksége volt a rokonság sem tiltakozott az értékesítés ellen, de lehet, hogy sógorsági a viszonyuk.

Direkt módon sehol másutt nem találunk családi kapcsolódásra utaló nyomot a Ják és a Kaplony nemzetség között. Bizonyítani nem tudok, de adalékokat felsorolni igen, melyek legalábbis elgondolkodtatóak. A Képes Krónika szerint: „tulajdonképpen Könd fiai Kücsid (a ki Árpád követe lett volna Szventopolkhoz) és Kopan (Cupan) ütötték fel sátrukat a Nyírségen s ott a keresztség felvétele után monostort alapítottak. […]Mint számos más nagy nemzetség, akként a Kaplyon nemzetség is eredetileg Dunántúl lakott, s ott elszaporodva húzódott Tiszántúl kevésbé népes vidékére, nevezetesen a Kraszna-Szamos mentére, s onnan terjeszté ágait észak, kelet és dél felé. Különösen kiváló, híres-neves tagja vala azon Kaplyon, a ki a Krasznától alkotott ecsedi láp balpartjától nem messze, a mai Kaplyonban, Szent-Márton tiszteletére monostort emelt, s ez által gyorsan széjjelágazó vérsége közt kegyeletes, erős kapcsot alkotott.” A Márton név is feltűnő, a Nyírségben Kaplonyban, Szent-Márton tiszteletére emeltek monostort. A Jákoknál generációk sora viseli a Márton nevet. A jáki monostort építő Márton fia és unokája is Márton. A Szelesteyeknél még a XIV. század végén is van Márton. Természetesen ez semmit nem bizonyít, de adalék. „Amennyiben a XIII. századbeli ágak már nem érintkeznek, s közös, ősi osztozkodásnak nyoma sincs, e Kaplyon virágzását a XI. század végére tehetjük”-írja Karácsonyi. Tehát a XIII. századi ágak már teljesen elkülönültek és közös „csúcspontjukat” még 1100 előtt élték, melyről nincs emlék. A Kaplony nembeli Sztáray család első ismert őse Jákó az 1200-as évek közepén élt. „A Sztáray családról eddig majd minden író által azon téves vélemény terjesztetett, mintha az a Ják nemzetségből és az által a Szent István király korában hazánkba telepedett Wassenburgi Venczellintől eredt volna. Ezen roppant tévedésre valószínűleg azon körülmény szolgáltatott okot, hogy a Sztáray család ősének Jákó-nak neve (mely a Jakab keresztnévnek, csak egyik variánsa) […] Ják nemzetség nevéhez feltünőleg hasonló.„1272 év körül, amikor IV. László királyunk a hegyaljai szüret alkalmával Zemplénvármegye földjén járt és pihenőt tartott Barancs faluban, a király kíséretét képezett zempléni »comes«-ek körében, okt. 28-án kelt levelével, […] utasította a konventet, hogy Zochud fiát, Martonos nevűt, iktassa be a Zemplén vártartománya körzetében lévő, Galach néven ösmert lakatlan föld birtokába, amelynek tőszomszédságában környöskörül Martonosnak egyébb birtokai is feküsznek […] A Zoch (becéző alakban: Zochud) élő személynév volt az Árpád-korban, éspedig a Ják-nemzetség családfáján. Ott találjuk 1288-ban, tehát IV. László királyunk fentebb ösmertetett levelének időtáján Zoch fiát, Mártont (Martonost) is. (Karácsonyi: A Magyar Nemzetségek: II. köt. 248. 1.) így a jelen évfolyamunknak 53. lapján előszámlált Árpádkori nemzetségnek АВС-sorrendjébe huszonnegyediknek, a Hontpázmán és Kaplyon nevek közé, már is bekivánkozik a Ják-nemzetség! De ösmerkedjünk meg közelebbről is Zochud őnagyságával és fiával Mortunus „magister“-rel, aki 1300-ban már nemcsak Zemplén-, de Szabolcs- vármegyék területén is királyi birtokadományoknak örvendett.” „Karácsonyi nagy műve óta a Ják nemzetségről valamivel többet tudunk. Kiderült, hogy tagjai nemcsak Vas megyében laktak, hanem Zalában is, valamint az ország másik részén, szerteágazóbb, mint eddig tudott volt.” – írja Rácz György. Tehát Zoch fia Mártonnak, akitől tudomásom szerint a Ják nembeli Ölbey család ered a vas megyei birtokain kívül, mint a fenti oklevélből kiderül Zemplénben és Szabolcsban is voltak birtokai, mégpedig számos a Kaplony nemzetség birtokainak tőszomszédságában.

Forduljunk most egy társtudomány felé, maradva a Kaplony és a Ják nemzetség összefüggéseit vizsgáló témánknál.

„A Sitkey család ismert czímere nem vehető fel a nem¬zetségi czímerek kútforrásai közé, mert azt Zsigmond király adományozta 1418-ban Ulmban, Gyalokay Jánosnak, mint főczímer szerzőnek és csak általa, mint mellék czímer szerzőnek Sythkei László fiának, Mihálynak. E szerint csak az első három család czímerénél kell keresnünk a kiindulási pontot a nemzetségi czímer meghatá¬rozásához A másik három ismert Ják nemzetségi család a Kemény, Niczky és Szelestey család címerében az oroszlán a mester alak”

Gyalókay-Sittkey Gyalókay-Sittkey

Sztáray-Nagymihályi Sztáray-Nagymihályi

A Ják nembeli Sitkey család címerében a fő motívum, hogy két madár szemben áll egymással, ahogyan a Kaplony nembeli Sztáray címerben is. Érdekes a kapcsolat Gyalókay János főcímerszerző és Sitkey Mihály mellékcímerszerző között. Az oklevélben kiemelt Gyalóka, Sitkeynek familiárisa, mai szóval alkalmazottja, s a heraldikában, nem ritka, hogy a patronáló heraldikájának egy részét kapja a patronált. Például Bárdossy János címeres levelében a sisakdísz a Csákyak címeréből való vérző levágott tatár fej. Bárdossy János fiának Antalnak volt keresztapja Csáky János gróf. Ki tudja, lehet, hogy az oroszlán csak később felvett mester alak, melyet az egymással szorosabb rokoni kapcsolatban lévő Rába bal parti Jákok vettek fel és a jobb parti ághoz tartozó Sitkeiek őrizték meg az eredeti formát? Bár a két madár csak a Sztáray címerben van az ősi Kaplony címerben a karvaly, vagy sas a mester alak. Ismét ide citáljuk Kállay Ubul genealógus Kupán krónikájáról szóló cikkét: „A Kond féle hagyomány a nyírségi Kaplonyoknál szállhatott szájról szájra, a Vecelin származtatás, pedig a Dunántúli Ják-Kaplonyoknál. De némi nyoma talán a Nyírségben is lehetett, mert csak így tudom megmagyarázni, hogy a Nyírségi Gut-Keledek még 1326-ban is magukat Weissenburgi Vencellintől származtatták. Mert, ha igaz is, hogy a Szabolcs mellett eső, és Vencellin nevére némileg hasonlító Vencsellő falu már rég 1326 előtt, a Gut-Keled nem egyik jószága vala, még akkor is a Venczelin-Vencsellő féle szójáték ott, a Nyírségen eredetileg csakis a Kaplonyokat érdekelhette. Mit tudhattak a többi nemes családok Venczellinről?! – Kopán krónikája szerint a herczegek atyja Szár László (nem Vazul-SZA), akkor Kopán tudva valótlant állított, szépiteni akarta a királyfiak származását. És talán akkor volt oka saját származását is szépiteni. Mert mindenesetre feltűnő a Kupán (Koppány), Miska fia Kupán (a mi Kopánunk) és Kond fia Kupán egyezés. Sebestyén Gyula szerint »Kond fia Kupán egy a somogyi vezérrel.« Az a körülmény pedig, hogy Könd neve tulajdonképpen Árpád nagyfejedelem méltóságát jelenti, határozottan azt bizonyítja, hogy Kupán csak azért lett Könd vezér fiává, mert a nagyfejedelem családjába tartozott. […] E vonatkozásban feltűnő az is, hogy Pauler Gyula szerint Wazul, Wazil, Wazilinus=Wezil, Wezilo, Weczelinus, vecelo német nevekkel. Nem valamely német forrás meg nem értéséből származik az egész Veczelin monda?! Vagy a magyar Vencsellő név adott félreértésre alkalmat. per Wecelo = Wezelinus? (Anélkül, hogy eszembe jutna azt állitani, hogy Vencsellő = Wecelo).” – eddig tart Kállay Ubul okfejtése, mely kérdések és összefüggések egész tárházát tárja elénk.

Még egy csavar a csavaron. Olvashattunk a Gutkeledekről, melyet szintén nyugati genusnak tartunk és leghíresebb családjuk okán nagyon magasra taksáljuk őket. Tőlük eredt a lengyel királyt és erdélyi fejedelmek sorát adó Báthory család. A fáma szerint Orseoló Péterrel jöttek be, tehát István után, de ők is igényt tartanak Vecellinre. Gut falu Fejér megyében volt, de legismertebb birtokaik a Nyírségben (Nyírbátor) az Ecsedi láp vidékén terültek el a Kaplonyok tőszomszédságában. Érdekesség, hogy a mai ismeretek szerint Gutkeled nembeli Márton alapította a zalai Csatár monostorát 1140 körül. Tehát itt is voltak birtokaik. Sokáig az a nézet dívott, hogy a Csatári monostort is Ják nembeli Márton emeltette. Visszautalok a nemzetség nevek hiányára a XII. században. Ismeretes, hogy a Kupán krónikában írott Vecellinnek negyedizigleni leszármazási tábláján Kupán testvére Márton, aki fiának tartották Bátor Opost, kit a Gutkledek szintén ősüknek tartanak és a köztudatban sokszor összemosódik Vid és Opos, mert mindkettőjüket szerepeltetik az ecsedi lápban megbúvó sárkány legyőzéséról szóló legendában. E sárkány három foga szerepel a Báthoryak címerében.

Még mindig tudjuk fokozni az eredetkutatást. Hosszabban idézek dr. Keszei Pál Terra Jaak munkájából, melyben a Jákok kazár/kabar eredetére utal. „Az Uraj községnévből tehát egy törzsfőre, egy nemzetségre, vagy éppen egy rangos nagycsaládra utaló tulajdonost olvashatunk ki, ami a következő meggondolást veti fel. Vencellin Koppány »téres jószágaiból« kapott adománybirtokot a vasi végeken. Koppányról viszont tudjuk, hogy »a hercegséget (dukátust) is bírta, tehát úr címet is viselt« […] Feltehető továbbá, hogy a helység eredetileg a szomszédságában települt valamelyik helység uráé volt. […] a gyepűk védelmét látták el a kazárok is a székelyekkel egyetemben itt a Répce mentén.[…] Ismeretes, hogy első királyaink a gyepűk mellé, a senki földje őrzésére harcokban edzett, bátor törzseket és néptöredékeket – besenyőket, székelyeket – telepítettek. E népelemeknek ide, a vasi szélekre telepítésén kívül azonban több helység- és földrajznév mutat még a kazárok szálláshelyére is. Így a Zsidó nevű falu Szentgotthárd környékén, Izsákfa Celldömölk vidékén, Ják Szombathely mellett és Jákfa a Rába partján. Gyökérzetesen jelzi e népnek vasi földi jelenlétét és szétszórtságát – Szombathely és Csepreg között – magát a törzs nevét idéző Kazár puszta és Kozári patak. A Rába és Répce közötti szűkebb területünk településtörténetének felvázolásához, illetve elemzéséhez gyűjtött dűlőnevek között három szomszédos falu egymás mellett fekvő határrészében fordulnak elő a következő dűlők: Zsidórét Uraiújfaluban, Zsidó-tag Vasegerszegen, és a bibliai asszociációt ébresztő, rejtélyes hangzású Gáj dűlőnév Szentivánfán. […] igazolni látszik László Gyula feltételezését Melichkel szemben, amikor kazár ősöket gyanít a Ják nemzetségnévben. E gondolatkör kiegészítéséül még csak annyit, hogy a Jákok nemzetségfájában feltűnően sok ótestamentumi névvel – Ábrahám, Jovan (= Iván), Jakab (Jákó, Ják), Pousa ( = Pál), Bertalan stb. – találkozunk, ami nem csodálnivaló, ha meggondoljuk, hogy az előkelő kazár udvarházak urai Mózes hitét követték, így a héber nevek és kifejezések használata egészen természetes volt.”

Fehér M. Jenő Besenyő őstörténetében: „A Rába partjától a Tátra havasaiig végighúzódó besenyő határőrláncolatnak vezető nemzetségei, a Csór, Ete, Gut-Keled, Ják, Kacsics, Kartal, Káta, Osl, Szák, Szécs, Tomaj és Vezekény, és talán a Zsadány voltak. Ezeknek a nemzetségeknek még a megyeszervezés előtt kellett ezen a hatalmas területen elhelyezkedniük. Ezek a nemzetségek és a vezetésük alá tartozó besenyők azt a területet szállták meg, amelyet a magyarság nem vett teljesen a birtokába. Ezt a területet nyugaton a Rába, keleten a Vág határolta. A magyarok a Rábától és a Vágtól nyugatra lévő területet csak 907 után vették birtokukba és bocsátottak gyér, Kér, Megyer, és Tarján törzsi szállásokat azokra.” (907-ben zajlott a pozsonyi csata, melyben a magyarok döntő győzelmet arattak a nyugati szomszédok ellen és egyértelművé tették hatalmukat a Kárpát-medence felett – SZA)

Az itt leírtak megint gondolati összefüggéseket vetnek fel. Tegyük fel tényleg kabar leszármazottak a Jákok. Erre teljesen ráillik birtok-elhelyezkedésük. Fehér M. Jenő írja, hogy az istváni megyeszervezés előtt, netán 907 előtt kellett a határőr nemzetségeknek ide költözniük. Viszont ez a verzió minden eddigi találgatásunknak ellentmond. Azt viszont felvetheti, hogy István előtti nemzetségről van szó. Újra idekerül a sokszor felvetett kérdés, akkor miért kellet nekik német eredet, miért kellet nekik Vecellin, vagy Vecellin nem is volt német?

Még egy utolsó adalék: Jékely Zsombor a jáki templom freskóiról írt 2001-es tanulmányából: „Az újabb értelmezések szerint a falképek ikonográfiája éppen Jáki Nagy Márton halálával hozható összefüggésbe. […]Az egyetlen kételyt ébresztő elem a mennybe emelt lélek glóriás volta. Jáki Mártont az utókor Nagyként tisztelte, de nem szentként. Ebben az összefüggésben esetleg újragondolásra méltó annak az 1332-es oklevélnek a szövege, amely a monostor alapítójaként a szent életű királyokat említi meg. Még ha ennek a hagyománynak történeti alapja nincsen, elképzelhető, hogy az oklevélhez hasonlóan a falkép is egy királyi alapítóval kívánja emelni az apátság fényét. Jáki Nagy Márton és családja, a valóságos alapítók azonban minden bizonnyal jelen vannak a falképeken – a boltozaton és a déli falon őket láthatjuk.” Némethy Mária cikkét a Jákok trónutódlásának vélelméről már a fentiekben idéztem.

A nyitva maradt kérdések között két kiemelkedő személy alakja meghatározó történetünkben. Ki lehetett Vecellin és ki lehetett Ják nembeli Nagy Márton, van e közük egymáshoz? Míg az első kérdésre, valószínű az örök homály a második megválaszolására remény nyílt. 2021 januárjában feltárták valószínűsíthetően Jáki Nagy Márton sírját a Jáki templomban, délnyugati toronyaljában.

2021. február 4. nyilvános templom bejáráson vettem részt, melyet Sarkadi Márton főépítész és dr. Papp Ildikó vezető régész tartott. Valter Ilona közel ezer feltárt sírja után most már 1200 sírnál tartanak a templomdombon és ami a templom 900–1000 éves fennállása óta még hivatalosan sohasem volt, a templom belső régészeti feltárása is folyik, ahol újabb sírokat tártak fel több rétegben. 2019-ben a XIII. századi ma látható templom alapfalai alatt, régebbi falmaradványokat találtak. Egy korábban épített templom a mai épületen belül állt. Két falát is feltárták, melyek a XI. század és a XII. század közé datálódnak a szakemberek szerint. A korábbi templom délkeleti sarkához csatlakozik egy fal, mely érdekes módon a kolostor egyik keleti falával fut egybe. Ezek a falak altalajra épültek és nagyon hasonló anyagszerkezetűek a Valter Ilona által feltárt templomtól délre található kolostor falaihoz. Tehát a kolostor is valószínűsíthetően már a mostani templom előtt az 1100-as években állhatott. A régebbi, kisebb templom körül számosan temetkeztek, s e sírok a mostani templom belsejében vannak. Találtak olyan sírt, melyre a mai templom 800 éve ráépült, így a nyughelyet a fal megfelezi. Számomra a legizgalmasabb kérdés a délnyugati toronyalj feltárása volt, hiszen a freskók egyértelműen utaltak arra, hogy a templomalapító sírja itt helyezkedhet el. Ez a feltárás során be is igazolódott. A téglából rakott egyszemélyes kriptában egy magas férfi (182 cm) teljes csontváza nyugodott, sajnos mellékletek nélkül. Beigazolódott az aggodalom a sírt kirabolták, valószínűleg még az Árpád-korban. A sírrablók letörték az egy tonnát meghaladó kriptafedőlap sarkát, mivel megemelni nem tudták, s így a mellékleteket ellopták. A gyűrű nyoma jól látható az ujj elszíneződésében. Tervben van a koponya alapján Jáki nagy Márton arcrekonstrukciója, antropológiai vizsgálata, volt-e betegsége körülbelül hány éves korában hunyhatott el. Reményeink szerint maradványai a vizsgálat után, koponyájával együtt ismét megnyugvást nyernek eredeti helyzetében, senkitől sem háborgatva. Szakmai oldalról felmerült, hogy a maradványok múzeumba kerülnek, de mi úgy gondoljuk az örök nyugalom mindenkinek jár. A mellékletek, s bármilyen másolat (arcrekonstrukció) a múzeumok anyagát gazdagíthatják, hogy láthassuk a régmúlt értékeit, de az ember nem kiállítási tárgy. A ma látható templom alapítója kriptájának anyaga megegyezik a temploméval, illetve építészetileg is teljesen beágyazott így azzal egy időben készülhetett. Bizonyos szempontból, talán még izgalmasabb, mivel az előzőekben leírt lelet nem okozott meglepetést, hogy a kripta alatt egy női sírt tártak fel, mely így régebbi korból származik. A mellékletek alapján is XII. századra datált. Azt, hogy a sírban Ják nembeli nyugszik a ma élő leszármazottakkal lehet bizonyítani. Vélelmem szerint az is kimutatható Márton genetikai vizsgálatakor, hogy ázsiai, vagy nyugat-európai eredetű. Ha nyugat-európai, akkor nagy az esély, hogy mégis igaz a Vecellin- féle eredeztetés, ha ázsiai, akkor minden marad homályban.

Nagy valószínűséggel Jáki Nagy Márton sírja a Jáki templomban 2021-ben Nagy valószínűséggel Jáki Nagy Márton sírja a Jáki templomban 2021-ben

Az én szerepem itt véget ér. Bízom abban, hogy felkészült a témában járatos szakembereknek, amatőr adatgyűjtésemmel, akár tévedéseimmel is új megvilágításba helyeztem a Jákok eredet történetét. Megoldást a talányokra nem sikerült találnom, ez nem is lehet feladatom, de az előző lapokon megjelent őseink emlékét megőrzöm és tovább dolgozom a „Megbékélés ligetén”, mely Istvánnak és Koppánynak közakaratból közös emléket állítana Veszprémben.

A Ják nembeli Szelesteyekről, aktuális történéseiről családi honlapunkon tájékozódhatnak.

E helyen szeretnék külön köszönetet mondani mindazoknak áldozatos munkájáért, akiknek forrásfeltáró munkája nélkül, nem sokat tudnánk a Jákokról.

Az Árpád-kori források és feldolgozásuk
2011. március 17.

A XIII. századtól az oklevelek viszonylagos bőségével találkozhatunk. Elsősorban III. Bélának köszönhetjük, aki kötelezővé tette a jelentékenyebb ügyek írásbeli intézését. Az 1200-as évek, elejétől, közepétől a nemesi családok jelentős részének, maradtak fenn írásos emlékei. A legszerencsésebbeknek, fennmaradt saját levéltáruk, amelyet az ősök féltve őriztek. Hiszen birtokaiknak, egzisztenciájuknak, rokoni kapcsolataiknak kizárólagos bizonyítékai voltak a történelem viharait átvészelő megsárgult, bőrre, papírra rajzolt betűk. Mindenkiben motoszkál az őseredet a legelső ős keresésének vágya. Van, aki megpróbál Ádámtól és Évától indulni, van akinek elég egy görög félisten is ősnek. A magyar családtörténetben eredendő kiinduló pontnak a Kárpát-medencében a IX. században véglegesen letelepülő ősatyákat tartjuk. A köztudatban 108 ilyen ősmagyar nemzetséget ismerünk. Az Etelközből a kárpátok hágóin beérkező magyarok mindegyike nemes volt a szó közép, újkori értelmében, hiszen szabadságban, kötöttségektől mentesen élt. A hadifoglyok alkották a szolgák, rabszolgák rétegét. A 108 ismert nemzetség a szabad magyarok, vezetői posztokat betöltő nagycsaládjai voltak. Közülük emelkedtek ki a törzsfői nemzetségek, pl.: a Turul, melynek egyik ága az Árpádok családja. Őket követik Géza fejedelemtől kezdődően a hospes, azaz vendég betelepülő nemzetségek, melyek a római rítusú kereszténység és a nyugat-európai szokásjog elterjesztésében vállaltak vezető szerepet. Az írásbeliség ebben a korszakban elenyészőnek tekinthető, szinte egyszámjegyű a fennmaradt oklevelek száma. Az átfogó magyar krónikák, két – háromszáz év múlva próbálták rekonstruálni, ezen időszak eseményeit, szereplőinek kilétét. Szent István korától a XIV. századig általában feltüntették nemzetségeket, először, mint megkülönböztető jelzőként, pl.: Csanád nembeli Vejte fia Tódor, később már a családnévvé vált vezetéknév elé pl.: Jaák nembeli Zelesthey István fia Tibold. A X. és XIII. század közötti űrt egy család sem tudja áthidalni. Számos Árpád-kori nemzetség bizonyíthatóan köthető X.-XI. századi nemzetséghez, de folyamatos hézag nélküli leszármazási táblával egy sem rendelkezhet. Azon nagycsaládoknak, amelyeknek nevei csak a XIII.- XIV. századi Krónikákban tűnnek fel, és csak, ezekre az adatokra tudnak támaszkodni, az őseredet egzakt bizonyítása gyakorlatilag lehetetlen. A családok többsége elfogadja, Kézai Simon, Kálti Márk, Ákos mester és a többiek megállapításait, de a történészek legkedvesebb időtöltése ezen adatok megcáfolása. Tegyük hozzá mindjárt, nincs nehéz dolguk, hiszen ellentmondásokban, meseszerű elemekben bővelkednek, eredet krónikáink. Pro és kontra érvek- ellen érvek ütköznek a hitelesség és a vágyak a meggyőződés és az álmok között. Saját példánkon fogom bemutatni a leírtakat, nemcsak azért mert rólunk szól ez a krónika, hanem azért mert nemzetségünk őseredete az összes klasszikus ellentmondással rendelkezik.

A Jaák nemzetségről a jáki templom kapcsán halhattak a magyar történelem iránt érdeklődők. E tudományban kissé mélyebbre merülők III. Béla krónikásának Anonimusnak Gestájában találkozhatnak a Jaák nemzetséggel a jövevény nemzetségek között. Az itt leírtakat, IV. (Kun) László kancellárja Kézai Simon dolgozta át Krónikájában, s így fogalmaz. Postmodum intrat de Wasurburc Comes Wecelinus; hic Kupan Ducemin Simigio interfecit. Iftius generatio de Iaki dicti funt. Ezután jött Wasserburgból Vecelin ispán, (gróf) ki Kupán herceget Somogyban legyőzte. Tőle ered és származik a Jaák nemzetség. Ebből a forrásból vette át az ezután íródott valamennyi történeti munka, nemzetségünk eredetét. Ha állítunk valamit és nincs mellé rendelve írásos bizonyíték, sőt ennek megléte esetén is / azonnal jön rá a cáfolat. Rendjén is van ez így addig a pontig, amíg a cáfolatot sem kell elfogadni, ugyancsak kellő megkérdőjelezhetetlen bizonyíték híján. Eklatáns példa Györffy György nemrég elhunyt, s talán az Árpád-kori történettudomány legelismertebb szaktekintélyének, vélemény nyilvánítása. A XIII. században előforduló nevek a családban, mind sajátosan magyarok. Csuna, Ebed, Kemény, Kopasz, Szabolcs, stb., német eredetű, illetve hangzású nevek, pedig egyáltalán nincsenek. Az oroszlános címer, és a Jaak alak Chak- ként is előforduló írásmódja alapján a Csák nemzetség ágaként, magyar eredetű törzsfői nemzetségi származást is lehetségesnek tartott. („az összetartozás gyanúja merül fel”) írja. Ezzel ellentétben a Jaákok oroszlános nemzetségi címerét, mely megegyezik a Csák címerrel, később is a nyugatról beköltözött genusok között szerepelteti.

Érdekes az a tény is, hogy a Képes Krónika miniatúrái között a vezéreknek, a betelepült genusok névadóinak, eleiknek portréján, a pajzsaikon nemzetségük totemállata, mai szóval címerüknek mesteralakja látható. Véletlen é, hogy pont, Vecelin zászlaja és pajzsa üres?

Vecelin miniatura
Hahold miniatura
Hunt miniatura
Henrik miniatura

Csoma József: A magyar nemzetségi címerek (a XIV. század közepéig) című mű szerzője a Jaák nembeli Niczky család fekete címer hátterét a magyar hagyományoktól eltérőnek találta. Ő is a jövevény nemzetségek között szerepelteti a Jaákokat. Álljon itt Vecelin gróf leszármazási táblája, melyet dédunokája, Kupán püspök jegyzett le.

Wasserburgi Vecelin
|
Radi
|
Miska (Mike)
/    \
Kupán      Márton

Egyes feltételezések szerint Bátor Opos, Márton fia

Csóka J. Lajos okleveles adatokkal meggyőzően bizonyította, írja Rácz György, hogy Vecelintől a somogyi Rád nem származott. Szerintem ez sem perdöntő, mivel nálunk is gyakori a Márton és a Mike név. Egyszerű gondolatmenettel a fent leírt Mártonnak lehetett Jakab (Ják, Jákó) nevű fia, ki Somogyból a vasi birtokokra költözve, önálló ágat indított. A XIII. században ők voltak magasabb méltóságban és őnekik sajátították ki a krónikások Vecelin grófot. Kupán püspök halála 1099 és a XIII. századi oklevelek között eltelt, száz évet, mely három, vagy négy generációnyi idő, nem tudjuk források hiányában áthidalni, illetve összekötni. A legújabb kutatások szerint ez a dédunoka, Szent László püspöke az írója annak az ősgesztának, mely Vecelin lovagot teszi meg a Koppány elleni csata vezérének. Az 997-es Pannonhalmi kiváltság levélben a király Hontot, Pázmányt és Orcit nevezi meg fővezérnek. Ez alapján az sem bizonyítható, hogy egyáltalán részt vett a harcban, de az sem elképzelhetetlen, miszerint párviadalban Ő győzte le Kupánt. Egyre erősödik egy olyan vélemény, mely szerint Kupán nem csatában húnyt el. E nézet szerint a fiatal István, valószínűleg anyai, hitvesi és más tanácsadók sugallatára, Fehérvárra hivatta a somogyi herceget és itt végeztek vele. Könnyen lehet, hogy ebben működött közre Vecelin, és a csata ettől függetlenül zajlott, vezérük vesztét megbosszulván. Mely a két ellen vélemény közötti féligasságokat gyúrná mindkét oldalról elfogadható egésszé. A túlzásból elvesz, a hiányhoz hozzáad. Ebben a szellemben próbálom, tovább boncolni őstörténetünket. Függetlenül a Rád, Ják vitától, hogy e Vecelintől eredeztetett nemzetségek Somogyban, Kupán földjén és Vasban Vér Bulcsú földjén birtokoltak, erősen feltételezi, hogy a Koppány elleni csatában, vagy merényletben, Vecelin, nem hadtáposként vett részt. Az is teljesen érthető, hogy mind Istvánról, mind Vecelinről a csata verzió kedvezőbb képet mutat és akár az igazságtól függetlenül így került be a krónikákba. Ha már a birtoknál tartunk, az Árpád-kori származás kutatás egyik alapvető és bizonyító erejű szegmense e fogalom. Az oklevelek túlnyomó többsége ebben a témakörben íródott. A nemzetségi birtokok, folyamatos pereskedés tárgyát képezték, a különböző ágak között. A XIII. században gyakorlatilag befejeződött az Árpád-kori nemzetségek birtok felosztása. Ettől fogva különültek el a kapott birtokrészekről elnevezett nemzetségi ágak, önálló családokká. Így lett Jaák nembeli Csuna fia Csuna fiából, Jovánból, Jaák nembeli Zelesthei Jován. A Jaák nem előkelő német származásának kitalálását a történészek azzal magyarázzák, hogy a krónikaíróval egy időben élt Jaák nembeli Zlaudus Veszprémi püspök, s előtte tisztelegve, gyártotta számára az előkelő felmenőt. Ami megint kérdést vet fel bennem, hogy egy olyan nemzetségnek, amely nádort, bánt, püspököt, megyés ispánokat sorakoztathat fel, miért kell kitalálni előkelő őst. Nem tartom valószínűnek, hogy cserző vargák lehettek a felmenőik. Ebben a korban is, ennél jelentősen nagyobb volt a diszkrimináció. A lehetőségként felmerülő Csák és Kaplony nemzetséget, pedig úgy hiszem, nem kellett volna szégyellni. Mai ésszel legalább is ellent mondásosnak tűnik, hogy egy előkelő magyar törzsfői nemzetséget letagadva, egy külhoni betelepülő genussal büszkélkedtek volna. Viszont az a tény, hogy a XII.-XIII. század fordulóján, oklevelekben leírt Jaák nevek, egytől egyig magyarok. Lőrinc, Zoch, Kemény, Csuna, Artuna, Szabolcs, Kopasz, Ebed, Pósa, stb., a tipikus német nevek teljes hiánya, ismét a magyar eredetre billenti a mérleg nyelvét. Tekerjünk még egyet, az ismert Vecelin családfán sem tipikus bajor nevekkel találkozunk, Rádi, Kupán, Márton, Mike. Szűkebb pátriánkon Szelestén a XIII. század elejétől két család birtokolt. Felső Szelestét, akkor Magyar Szelestének nevezték, és a fáma szerint Bulcsú horka maradékai lakták, Alsó, vagy NÉMET Szelestét oklevelesen a Jaak nem birtokolta. A falut a leírások szerint német nemzetiségű lakósok soha nem lakták. Tehát nagy valószínűséggel a birtokosokról kapta a jelzőt. Álljunk meg Zlaudus püspöknél és a Kaplony nemzetségnél. Őstörténeti eszmefuttatásunk legizgalmasabb, legérdekesebb részéhez érkeztünk. Kézai mester krónikájában a Kaplonyok törzsökének, az ötödik vezért Kondot teszi meg. Fiai Kucsid és Kupján a nyírségben telepedtek le. Kállai Ubul amatőr, de éles szemű és tájékozott genealógus, rendkívül figyelemre méltó felfedezést tett. A XIII. század közepén virágzott a nyírségi Kaplonyok egyik ága a Dunántúlon. Egyes források szerint, hasonlóan több nagy nemzetséghez, először a Dunántúlon telepedtek le, és túlnépesedvén, költöztek a Tiszántúlra. I. Márton ága emelkedett először országos méltóságokra a Kaplonyok között írják. Ugyanezen Márton a Jáki monostor építtetője! Fia Zaland, Zlaudus, Zeeland néven veszprémi püspök volt ez időben. Karácsonyi János sorolta őt a Kaplonyokhoz az Árpád-kori magyar nemzetségek című művében. A Márton név is feltűnő, a Nyírségben Kaplonyban, Szent-Márton tiszteletére emeltek monostort, a csatári monostort, melyet szintén, Szent-Mártonra szenteltek, feltehetően a Jaákok emelték. A Jaákoknál generációk sora viseli a Márton nevet. A jáki monostor építő fia, unokája is Márton. A Szelesteyeknél még a XIV. század végén is van Márton, kinek nagyapja is Márton volt. Természetesen ez semmit nem bizonyít, de adalék.
Kállay szeme megakadt egy rendkívüli hasonlóságon. A Jaákok, Jákmonostori ágánál és a Kaplonyok dunántúli ágánál, három nemzedék, mind a kilenc ismert tagja megegyező.
Rácz György szerint ez a véletlenek összjátéka, szerintem a véletlen sok mindenre képes, de talán arra nem, hogy kilencszer ismételje önmagát. Ilyent eddig még nem tettem, de úgy gondolom, hogy Kállay Ubul rövid eszmefuttatása annyira ide vág, hogy hosszabban idézek belőle.

Pauler Gyula a Képes Krónika részeit ismertetve, írja: ”… E II. krónikában is több részt különböztetünk meg. Az a rész, mely mind a Képes, mind a többi krónikákban megvan, főleg Szár László fiainak és unokáinak történetével, tragédiájával foglalkozik, s azt a rövidség okáért II. a) - nak nevezhetjük. A másik rész – II. b) – a kunok 1091 – iki betörésével kezdődik és tart 1152-ig, mikor II. Géza a szapoginyai vereség után Oroszországba Vladimirko ellen készül s ez csak a képes Krónikában, van meg. A harmadik rész, a kivonat, mely csak Mügelnél maradt meg, III. István haláláig terjed. A II. a) krónika, mint a Képes és egyéb krónikákban olvassuk, elmondják I. Endrének viszálykodásait Béla öccsével, el Salamonnak viszontagságos életpályáját haláláig. A Lászlófiak változatos sorsa mellett azonban még egy tárgyal, foglalkoznak különösen, mint egy párhuzamosan a német Veczelin nemzetségével, ki Koppányt, István idejében megölte, s a kinek dédunokája, Bátor Opos, már egészen magyar, a vitézségnek kiváló példaképe, az írónak egyik kedves alakja, ámbár Salamon híve, s az író rokonszenvét és szeretetét a bölcs Géza és a vitéz László, a nemzeti pártnak képviselői bírják. A K. Kr. 36. c. (Fl, II. 139.), mely Szent Istvánnak Koppány elleni harcát részletezi és ide tartózhatott, kiválóan Veczelinnel foglalkozik, sőt még utódait is elmondja Mártonig, Bátor Opos atyjáig. Evvel részben egybevág Sebestyén Gyula állítása, hogy „az itt említett terjedelmes királykrónika legrégibb része, a későbbi Nemzeti Krónika alapszövege, egy Salamon kori, 1075 körül szemlélődő jeles krónikástól származik. Ha tekintetbe vesszük Karácsonyi már említett felfedezését, hogy Veczelin utóda, Kupán, Szent László király udvari papja volt, egyszerre világos lesz előttünk minden. E krónikát éppen, mint Szent László udvari papja, Kupán írta, úgy 1088-1095 között, ha Bátor Opos szerepeltetését vesszük zsinórmértékül 1074 és Kupán püspök halála 1099. Valószínűleg István király szenté avatása adta az alkalmat a krónika írásra. Ezen krónikát, tehát Kopán krónikájának nevezzük. A Kond féle hagyomány a nyírségi Kaplonyoknál szállhatott szájról szájra, a Vecelin származtatás, pedig a Dunántúli Ják-Kaplonyoknál. De némi nyoma talán a Nyírségben is lehetett, mert csak így tudom megmagyarázni, hogy a Nyírségi Gut-Keledek még 1326-ban is magukat Weissenburgi Vencellintől származtatták. Mert ha igaz is, hogy a Szabolcs mellett eső, és Vencellin nevére némileg hasonlító Vencsellő falu már rég 1326 előtt, a Gut-Keled nem egyik jószága vala, még akkor is a Venczelin-Vencsellő féle szójáték ott, a Nyírségen eredetileg csakis a Kaplonyokat érdekelhette. Mit tudhattak a többi nemes családok Venczellinről?! – A hazánkkal délnyugatról határos területen, a mai Stájerben, Krajnában és Istriában, tehát 995 óta Szent István sógora II.(Szent) Henrik parancsolt. Nagyon természetes tehát, hogy II. Henrik veszélyben forgó sógorának és húgának segítségére hazánkhoz legközelebb lakó grófjait, vagy őrgrófjait küldötte. És íme ép azon időben élt Veczilin, Istriának (és az azzal egybefoglalt Krajnának, egyik grófja. (Hujber: Ausztria története,184, 198.) Sebestyén Gyula szerint ”Kond fia Kupán egy a somogyi vezérrel.„ Az a körülmény pedig, hogy Könd neve tulajdonképpen Árpád nagyfejedelem méltóságát jelenti, határozottan azt bizonyítja, hogy Kupán csak azért lett Könd vezér fiává, mert a nagyfejedelem családjába tartozott. Így aztán teljesen érthetővé lesz, hogy bűnei közt a vérfertőző házasság azért szerepel, mert Geicsa és István… nagyfejedelmek közeli rokona volt. Mihez megjegyzem, hogy a magyarok fejei 894-ben Árpád és Korcán. Korcán vára azon a területen állott, hol az Árpádház családi birtokai feküdtek. E vonatkozásban feltűnő az is, hogy Pauler Gyula szerint Wazul, Wazil, Wazilinus=Wezil, Wezilo, Weczelinus, vecelo német nevekkel. Nem valamely német forrás meg nem értéséből származik az egész Veczelin monda?! Vagy a magyar Vencsellő név adott félreértésre alkalmat.

Eddig tart Kállay Ubul okfejtése, mely kérdések és összefüggések egész tárházát tárja elénk.

Amidőn a tarcha megjött, majd a fejedelem sátrában ünnepélyes körülmények között átadta a kagán üzenetét, az ifjú kabar bő- már nem emlékszem, Jáknak, vagy Lázárnak hívták.

Jaákoknál Földes Péter regényében (1972) A karvalyos zászlóban (Álmos és Árpád életregénye) 183. oldal

Ismert a kabarok csatlakozott törzseink voltak. Nevük kazárul lázadót jelent. A kazárok a zsidó vallást vették fel. Jakab, Jákob, héber eredetű nevek. IV. Béla idejében rokonaival egyetemben Ábrahám is védi Szelestét.

Ecsellő fia Ják, az északi gyepük hadnagya jelenti tenéked, hogy kegyes László király úr az esztendő Péter és Pál apostolok napján Bodrog várában az Úrban elhalálozott.

Fehér Tibor: Könyves Kálmán című regényében (1972) 96. oldal

Utána László herceg öccse és öccse Lambert meggyónt, megáldozott. Csatlakoztak hozzájuk a német vérből szakadt ispánok, a Gutkeledek, Jákok, Vecelinek magyarrá lett ivadékai is.

A böjtelő havának huszonhatodik reggelén, szerdán megvívott kemeji ütközet Géza úrra nézve mindjárt szerencsétlenül kezdődött. A bihariak előtt járó, arnyos sisakot viselő Péter hadnagy páros mérkőzésre hívta ki Salamon vitézeit. Zoltán fia Kenézt, Ákos ispán rokonát ki is vetette a nyergéből. Hanem mindjárt másodiknak Vecelin leszármazottja, Márton fia Opos nyargalt ki ellene. A győzhetetlen vezér már az első összecsapásnál áttörte Péter páncélját és a halálba küldte a herceg bátor hadnagyát. A szerző a Képes krónikából emelte be ezt a részt.

Részletek, Karczag György: Idegen páncélban című könyvéből

A továbbiakban sem riadt vissza a tények kiigazításától. Szerinte Wolfer comes Gejza fejedelem idejében alapította a güssingi bencés apátságot, a már ott álló ősi vár mellett. Csakhogy ez nem volt igaz. Wolfert csaknem kétszáz évvel később II: Gejza király hívta be Magyarhonba, a güssingi vár és monostor csak 1150 körül épült. A kegyes csalással Rajnald -bizonyosan parancsra- kétszáz évvel öregbítette a heunburgi grófok magyar jogait; Iván úrnak kapóra jön most ez a hazugság, mert eszerint nem a Weczelin-Ják család, hanem az ő ősei verték le a Koppány vezetésével lázadó pogány magyarokat, s tették lehetővé a keresztény királyság megalapítását.

A másik tekercsen Simon mester – Rajnaldnál sokkal műveltebb írástudó férfiú – ezt írta: „ Gyeics vezérhez jő be Wasserburgból Weczellin gróf, kiből a Jákiak nemzetsége származik, továbbá Uildoniából Wolfer comes testvérével, Hedrik úrral és negyven tegzes lovaggal. Gyeics a két testvérnek Kuszén hegyét adta vala szállásul, ott favárat és barátkolostort építtetének, melyben halála után Wolfer comes eltemetve lőn.

Kőszegi Imre: Farkasűzők

Történt egy napon, hogy Vecelin urat levetette lova, s megtapodta s megrugdosta. Akkor érkeztek a vár alá a királynak Duna-Tisza közéről fogadott katonái, s Vecelin úr sisakosan, páncélosan mustrálta őket kint a mezőn. Alatta új ló, világos pej, s jó, jámbor állatnak látszott, ámbár a lovász mondotta, hogy ijedős. Vecelin úr kacagott, és hogy a lovat jámbornak tapasztalta, nem ügyelt s nem szorította térdével, de ügyelés és gondolás nélkül ült a nyeregben. S hirtelen valamitől megijedhetett a pej, mert csak felágaskodott két hátulsó lábára, azután egyszerre kirúgott. Vecelin keresztül esett a ló fején, ki a nyeregből, s lába a kengyelben. A ló meghurcolta s megtapodta. Úgy vitték el a saroglyán félholtan. S így a király seregének nem volt vezére.

Kós Károly: Az országépítő

E szépirodalmi műveket azért hoztam fel, hogy jelezzem, a Jákok komoly nyomokat hagytak a történeti köztudatban. Emellett megint gondolati összefüggéseket vetnek fel. Ha, tegyük fel tényleg kabar leszármazottak a Jákok. Erre teljesen ráillik birtok elhelyezkedésük. A csatlakozott népeket, mindig gyepűre, határőrnek telepítették le. Mind a nyírségi, mind a nyugati birtokok a határvidéken találhatók. Fehér M. Jenő Besenyő őstörténetében:

A Rába partjától a Tátra havasaiig végighúzódó besenyő határőrláncolatnak vezető nemzetségei, a Csór, Ete, Gut-Keled, JÁK, Kacsics, Kartal, Káta, Osl, Szák, Szécs, Tomaj és Vezekény, és talán a Zsadány voltak. Ezeknek a nemzetségeknek még a megyeszervezés előtt kellett ezen a hatalmas területen elhelyezkedniük. Ezek a nemzetségek és a vezetésük alá tartozó besenyők azt a területet szállták meg, amelyet a magyarság nem vett teljesen a birtokába. Ezt a területet nyugaton a Rába, keleten a Vág határolta. A magyarok a Rábától és a Vágtól nyugatra lévő területet csak 907 után vették birtokukba és bocsátottak gyér, Kér, Megyer, és Tarján törzsi szállásokat azokra.

(907-ben zajlott a pozsonyi csata, melyben a magyarok döntő győzelmet arattak a nyugati szomszédok ellen és egyértelművé tették hatalmukat a Kárpát-medence felett.)

A leírtak alapján bizton kijelenthetem, ember legyen a talpán, aki itt határozott véleményt mer nyilvánítani. Markánsan fogalmazva két verzió lehetséges. Német, vagy ősmagyar eredet. Már a kiindulási alap is kétséges, többek szerint, Wasserburgi Vecelin nem a Jaákok őse. Ha az, tényleg egy személy e, az osztrák történet írásban szereplő istriai gróffal? Netán, Vencsellő, vagy Vazul torzult alakja? A Jákok már itt voltak 907 előtt? Ha igen, akkor tényleg szükségük volt Kézaival megíratni egy elferdített német eredetet? Kupán püspök a dédapjáról Vecelinről, mint német lovagról ír Szent László udvarában, de a Ják nevet nem említi. A Gut-Keledek, mely bizonyítottan külhoni genus, szintén ősének vallja Vecelint. Az írásos időben a Jákok és a Gut-Keledek között soha semmilyen kapcsolódást nem ismerünk. Magát a Ják nemzetséghez tartozónak valló Sztáray család a Kaplonyokhoz tartozik. Kilenc név egyazon időben teljesen megegyezik a két genus között. Igaz, hogy utána semmi kapcsolódás nincs, de 900 és a XIII. század közepe között 350 év telt el. Ez alatt az idő alatt eltávolodhattak egyes ágak annyira, hogy utána már teljesen elvesszen a közös ős tudat. De miért hívták a középkorban a Jákok Szelestéjét, Németnek és a szomszéd Szelestét magyarnak? És akkor itt van a heraldikai kérdés. A Kaplonyok totem állata a karvaly, a Jákoké, Csákoké az oroszlán. A Ják nembeli Niczkyek címerének fekete hátteréről írja Csoma József, hogy a magyar heraldikától tejesen idegen. Viszont a Jaák nemzetségi címer csak rekonstrukció az utód családok megegyező mesteralakjának visszavetítése. Tudásom ismereteim alapján, megpróbáltam a lehető legtöbb oldalról megvilágítani a kérdést, feldobni a labdát. Isten látja lelkemet, nem próbálok szépíteni semmit, és úgy tűnik, ragaszkodom Vecelinhez, mint ősünkhöz. Őszintén mondom, érzéseimhez, felfogásomhoz, minden zsigeremhez közelebb állna egy keletről érkezett ősmagyar pusztai lovas ős, de az általam feltárt és megismert tudás alapján, én Wasserburgi Veczelint német lovagot tartom a Jaák nemzetség ősének. Árnyalva véleményem, hozzáteszem, jóval, kisebb meggyőződéssel teszem ezt, mint abban az időben, amikor még csak Kézai Simon krónikáját ismertem e kérdéskörben.

Némethy Mária cikke a Veszprém Megyei Naplóban 2005. július 7-én jelent meg, Jáki Nagy Márton álma címmel, mely szerint

A templomépítő nemzetségének eredetéről vajmi keveset tudnak a történészek. Az biztos, hogy nagyon előkelő ősük volt, mert egészen a XIV. század elejéig utódaikban élt a magyar trónra való jogosultság tudata.

Na, most erre mit mondjunk?

Még egy adalék a témához Jékely Zsombor a jáki templom freskóiról írt tanulmányból:

Az újabb értelmezések szerint a falképek ikonográfiája éppen Jáki Nagy Márton halálával hozható összefüggésbe. Entz Géza feltevése szerint a nyugati falon az ő temetését ábrázolhatták, ebből csak a templom ábrázolása előtt felsorakozott siratók (2. kép) és a halott lelkét mennybe emelő angyalok láthatóak. [6] A téma hasonló értelmezését Wehli Tünde szobrászati párhuzamokkal is alátámasztotta, [7] és azt újabban Tóth Melinda is elfogadta. [8] A téma világi és egyéniesített jellege szokatlan, de tulajdonképpen nem meglepő éppen itt, a gyakran kegyúri temetkezések céljaira használt nyugati előcsarnok terében. [9] Az egyetlen kételyt ébresztő elem a mennybe emelt lélek glóriás volta. Jáki Mártont az utókor Nagy-ként tisztelte, de nem szentként. Ebben az összefüggésben esetleg újragondolásra méltó annak az 1332-es oklevélnek a szövege, amely a monostor alapítójaként a szent életű királyokat említi meg. Még ha ennek a hagyománynak történeti alapja nincsen, elképzelhető, hogy az oklevélhez hasonlóan a falkép is egy királyi alapítóval kívánja emelni az apátság fényét. [10] Jáki Nagy Márton és családja, a valóságos alapítók azonban minden bizonnyal jelen vannak a falképeken - a boltozaton és a déli falon őket láthatjuk. A déli falon öt álló világi (nimbus nélküli) férfialakot láthatunk, minden bizonnyal a Jáki nemzetség kiemelkedő tagjai ők.

Királyfigura az északi oldalon Királyfigura az északi oldalon

Valter Ilona, Jákon kutató régész, a templomdombon ősmagyar sírokat tárt fel. Minden válasz és előrelépés újabb kérdéseket vet fel. Szinte kilátástalan a küzdelem, de nem adom fel!

A kezdet legkisebb eltérése az igazságtól később az ezerszeresére nő

Arisztotelész mondása szerint

Gyanítom az őseredet kérdése más családoknak is hasonló nehézségeket okoz. Talán ilyen markáns ellentmondások nincsenek, de könnyű menetre senki sem számíthat.

Adalékok az Árpád-kor és az azt követő korszak szerkezeti felépítéséről:

A királyi vármegye a királyi uradalmak, birtokok egy részének gazdasági szervezete volt. Központjai a királyi várak. Élén a király megbízottja az ispán (comes) ma grófnak mondanánk. Ő szervezte és vezette a vármegye életét. Az összes bevétel harmada illette meg. Rangja nem volt örökölhető. Hatalma csak a királyi várbirtokokra terjedt, a nemesek felett nem ítélkezhetett. A király bármikor leválthatta. Beosztottjai a várjobbágyok, akik a királytól feltételes adomány gyanánt kapott földért, katonai szolgálattal tartoztak. A királyi szerviens (köznemes) csak a haza védelmére köteles hadba szállni, míg a várjobbágy külhoni katonai szolgálatra is. Szerviens: A saját birtokain gazdálkodó jómódú szabad magyarokat hívták így, az aranybulla idejében. Az Árpád-korban nemesnek, (nobilis, nehéz fegyverzetű lovag) csak a bárókat értették a köznemesség / nemesség fogalma az aranybulla utáni idők hozadéka. A várjobbágyokat IV. Béla nemesíti tömegesen és rövid időn belül összeolvadtak a királyi szerviensekkel. Mályusz Elemér: A köznemesség kialakulásáról:

Legkorábbi példánk a Ják nemzetség történetéből, ismeretes. Ennek több tagját II.Endre 1221-ben Uraj földjével megajándékozza, őket „nostri servientes de genere Jaku”- nak írja. Egy királyi bizottság 1233-ban már nobiles de Jaku-nak írja. Az 1233-as oklevél nem sorolja fel név szerint, hanem csak egyszerűen Márton comes rokonainak mondja őket. Ez a Márton, pedig Mike nádor unokaöccse (helyesen az unokája), azonos a jáki monostor felépítőjével, akit nemzetségének tagjai „Nagy” jelzővel illettek. Igen valószínű, hogy a nobilis cím, amely őt származásánál, vagyonánál és hivatalánál fogva is megillette, reá való tekintettel fűződött rokonainak nevéhez. A név korai átváltódását, nemcsak a nemzetség előkelő származása, nemcsak az a körülmény magyarázza meg, hogy az 1221-ben megadományozott királyi szerviensek a Jaák nemzetségből kivált családok ősei lettek, hanem más közvetlenebb okok is.

A korábban csak az arisztokráciát megillető nemesi cím, elsősorban az állam iránti legnagyobb szolgálat a véráldozat értékének tudata, hogy korszerűen felfegyverkezve szolgáljanak. Ez szerezte meg számukra a társadalom kedvező ítéletét, hozzájárulását.

A bárói kör a XII. század végén még rendkívül szűk körű. Elösször III. Béla adományoz egy egész megyét Modrust a Frangepánok ősének a Vegliai comesnek, Bertalannak 1193-ban. Ha a király hadba hívja a Horvát haderőt ő és utódai belföldön 10, külföldön 4 páncélos vitézt köteles küldeni.

A hospesek a nagyúri vendég betelepülő nemzetségek megpróbáltak függetlenek maradni nemzeti identitásukat megtartani. Önálló udvart tartottak, papokkal, lovagokkal, szolgákkal, kiket otthonukból hoztak. Az erős nyomás miatt, kénytelenek, magyar nemeseket is felvenni familliárisaik közé és így fokozatosan elmagyarosodtak. Familliáris: A nagybirtokoshoz kapcsolódó nemes, aki fizetés fejében szolgált uránál, illetve védelmet kapott tőle, más arisztokratával szemben. Nem rokoni értelemben, a báró családjához tartozott, asztalánál étkezett, de természetesen alárendelt viszonyban állt. A nyugat-európai hűbéresség, hazai változata.

A királyi vármegye a királyi birtokok eladományozása és a nemesség önkormányzatiságának kialakulása okán, nemesi vármegyévé alakult át a XIII: század közepétől.

Tisztségek: A megyés ispánról, később főispánról, már a fentiekben szóltam, de csak érintőlegesen. Az 1498 44.tc. kimondja minden megyének külön főispánja legyen, mégpedig megyebeli előkelő nemes. Viszont egy megyének, több főispánja is lehetett. A XIV. századig élvezték a királyi bevételek harmadát. Főbevételeik a bírságok és vámok a megyei törvényszéken is 2/3-ban a bírót illették, de ezen meg kellett osztozniuk a szolgabírókkal.
Alispán (vicispán): Az Árpád-korban a főispán familliárisai előkelőiből választotta, (pl. valamelyik várának várnagya), s addig volt hivatalban, míg ura akarta. Ha bukott a főispán vele bukott a helyettese is. 1504 2.tc. Az alispán megyebeli nemes legyen, kötelező a megye nemeseinek beleegyezése és akarata (választás). 1548-ban megismétlik, mert a főispánok hatalmuknál fogva sokszor nem tartják be.
Szolgabírók: Négy volt vármegyénként, Erdélyben kettő. A megyei élet tényleges végrehajtói, közvetlen irányítói.
Esküdtek: A megyei hivatali ranglétra alján, kisebb, helyi jelentőségű ügyekben jártak el.

A királyi vármegye a királyi birtokok eladományozása és a nemesség önkormányzatiságának kialakulása okán, nemesi vármegyévé alakult át a XIII. század közepétől.

Biztos vagyok benne, hogy a történészek ezer helyen tudnak belekötni, gondolatmenetembe. Az én szerepem itt véget ér. Bízom abban, hogy felkészült a témában járatos szakembereknek, amatőr adatgyűjtésemmel, akár tévedéseimmel is új megvilágosításba helyeztem a Jaákok eredet történetét.

István és Koppány csatája

Veszprém környékének települései, mind magukénak érzik e nevezetes eseményt

Szentkirályszabadja községet lakó ősi nemesi lakosság hagyományai szerint a település kialakulásának eredetét a korai magyar államalapítás kezdeteit jelentő 997 őszi belháborúval hozzák összefüggésbe.

A keresztény István fejedelem magyar és német hadait Pápa körül gyűjtötte össze, a lázadó Koppány herceg hadaival Somogyból Veszprém vára ellen szándékozott vonulni. Miután az Istvánhoz hűséges fegyveres népek a Balatontól északra Koppány előnyomulását megakadályozták a lázadók közvetlenül a Balaton partvidéken nyomultak elő. Vörösberénytől a mai Remetevölgyön és Malomvölgyön, illetve a mai Szentkirályszabadján a veszprémi fennsíkra vezető útvonalat azonban a Kőhegyen álló Berény vára zárta el. A vár ispánja Vata István, aki Koppány hercegének sógora volt nem reteszelte el a Kőhegy tövében húzódó utat, hanem átengedte a lázadók csapatait. A várban hét „jobbágy” (nyilván várjobbágyokról, szabad katonáskodó magyar harcosokról van szó) ők észlelve az árulást, azonnal a közeli 5-6 km-re levő Veszprém várába siettek, s a közeli támadás hírét vitték a várban tartózkodó Sarolta özvegy fejedelemének, István édesanyjának, aki a vészhírt azonnal továbbította fiának. István nagyfejedelem azonnal megtámadta Veszprém várát ostromló lázadókat, a véres csatában szétszórta azokat. A csatában fogságba esett lázadó Koppány herceget azon a kis magaslaton négyeltette fel István fejedelem, ahol a mai Római Katolikus templom áll Szentkirályszabadján.

A veszprémi csata és Koppány herceg kivégzése után István fejedelem seregei megostromolták a Kőhegyi Berény várát, ispánját és őrségét lemészárolták, a várat pedig alapjáig lerombolták. Az ostromot István ugyancsak arról a magaslatról nézte végig, ahol a Római Katolikus templom napjainkig áll. A győzelem után István nagyfejedelem megjutalmazta azt a hét „jobbágyot” (várjobbágyot), akik a Kőhegyi várból hírt adtak az árulásról. Mind a hetőket és minden ivadékaikat szabaddá tette, s nekik adta mindazon területeket itt a környéken, amelyeket egy óra alatt vágtató lovaikon körbe tudtak nyargalni.

Miután az említett magaslaton István nagyfejedelem, majd király emléktemplomot emeltetett a templomtól nyugatra a Kőhegy felé vezető úttól nyugatra, délnyugatra a hét „jobbágy”, akik most már a „Szent király szabadjai” voltak, kialakította szállásfaluját. Ha valaki ma a kezébe veszi a falu térképét, jól kirajzolódik – ma utcákkal elválasztva – a „Szabadinak” nevezett falut kialakító hét „szabad”, majd későbbiekben „nemesnek” nevezett család szállásterülete.”

Szentkirályszabadja község honlapjáról

Amennyiben e környéken jár, tekintse meg ezt az Árpád-kori kis települést, ahol a hagyomány szerint Sóly és Királyszentistván határában zajlott le 997-ben a történelmi jelentőségű csata, ahol István fejedelem legyőzte az ellene lázadó pogány Koppányt. Első királyunk emlékét nevében is őrző falut "Zenth Istwan"- ként említik (1488), mint a veszprémi vár földjén épült települést. A középkori település a mai helyén feküdt, ezt bizonyítják a falu főutcájában előkerült Árpád-kori cserép-, későközépkori kerámialeletek, valamint az elmúlt években feltárt sírhelyek is. A monarchia 1908-as katonai nagygyakorlatát a község határában fújták le. A díszszemlét megtekintette I. Ferenc József apostoli király is, akkor kapta a király előnevet a falu.

Királyszentistván község honlapjáról

A mai Sólyi Református Templom I. (Szent) István királyunk Koppánnyal Kr. u. 997-ben vívott csatájának emlékét őrzi. Az ifjú Vajk herceget ezen a mocsaras-lápos helyen bújtatták el, amíg lezajlott ország alapításunk döntő csatája. Győzelme után István kápolnát emeltetett itt, a települést pedig – mint királyi birtokot – kiemelte a kialakuló közigazgatási rendből és sajátjaként kezelte. A fogadalmi kápolnát a Kr. e. 1009-ből származó királyi okirat az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik. Korának és értékének dacára szomorú időket kellett az épületnek átvészelnie. A vízelvezetés megoldatlansága, a mocsaras talaj miatt a templomot hosszú ideig az év egy részében csak csónakkal lehetett megközelíteni.

A nemzet temploma honlapjáról (Sóly)

Mint tősgyökeres veszprémi, kisgyermekkoromtól járok úgy ki a Veszprém melletti Csatár hegyre, hogy ott történt ez a híres nevezetes csata. Mi veszprémiek úgy tudjuk, úgy hallottuk, hogy nálunk ebben a több, mint ezer esztendős városban, illetve annak határában történt ez a nemzetünk sorsát alapjaiban meghatározó ütközet.

Van, aki távolabbi helyszínre gondol. Tóth Joachim sáskai helytörténeti és magyarságkutató meggyőződése, hogy Koppányt a mai Sáska határában található Kupán völgyében végezték ki. A Képes krónika miniatúráját kezében tartva az adott sziklánál határozottan mutatott a szerinte vélt helyszínre. (Szabadidejében etruszk nyelvet fordít.) Érdemes, érdekes rákeresni a linkre, mely róla szól.