Reagálás a napjainkban zajló folyamatokra
Márton a legidősebb „magyar szent” életútját követve, nem lehet nem reagálni a nap mint nap tapasztalható eseményekre.
Az összeesküvés elméletek világkorszakát éljük, melyek döntő többsége nem elmélet. Az értéktelenség virágzásának vagyunk a tanúi. A békétlenségnek, egymás gyalázásának vagyunk elszenvedői. Ideológiák összecsapásának hullámtörői vagyunk, melyek nem értékek mentén születnek, hanem egyes csoportok haszonvágyából, mint a világtörténelemben mindig.
Vannak ezen folyamatoknak haszonélvezői, hiszen senki nem gondolja komolyan, hogy korunk eseményeinek bármelyike is véletlenszerűen alakult, alakul úgy ahogyan látjuk és tapasztaljuk. Ezen haszonélvezőket csak sajnálni tudom, mert heroikus küzdelmük, görcsösségük a hatalomért és azzal szerezhető anyagi javakért fájdalmasan sekélyes. A pénznek addig van jelentősége, ameddig valaki éhezik és fázik, ha ezek megléte után ennek a csereeszköznek az értéke egy tízes skálán az első ötben szerepel, akkor ott baj van. A rosszat jóként becsomagolni és azt eladni, pedig erkölcstelen.
A haszonélvezők után jön az emberiség legalább 80 %-a, a közömbösök tömege, akik példaként követik az irányítók vékony rétegét és halvány utánzatként kopírozzák azt az életmód stílust, amit mézesmadzagként eléjük tesznek és húznak a végtelenségig. Ennek a tömegnek mindent ellehet adni, velük mindent meglehet etetni. Igazából nagyon győzködni sem kell őket, mert maguktól mennek a kívánt irányba. Ők azok, akik elhiszik, hogyha kéthavonta nem vesznek új telefont, akkor lemaradnak.
Az én olvasatomban, ha valaki átlépi a középkorúságot, belép az idősödés fázisába és nem lépi át a muszáj küszöböt, akkor az a világhoz nem tesz hozzá. Természetesen egy végigdolgozott élet és a gyermekek felnevelése önmagában becsülendő és értékes, de ezt koronázza meg a közösségért végzett önzetlen munka. Az alapvető létfeltételek megteremtése és elérése a muszáj, nem érdem, mert azt az ösztön irányítja és nem az értelem. Számomra ez nem lehet cél, csak kiindulási alap. Ezzel a plusszal lépünk ki az állatvilágból és leszünk, lennénk többek. A kivételesek tudják csak megfordítani és a közösséget, saját alapvető létfenntartásuk elé helyezni.
Nekünk átlag Homo Sapienseknek már az tiszteletreméltó és nagy eredmény, ha bármily picit is hozzáteszünk a nagy közöshöz, melyben nem a saját és családunk érdeke a mozgatórugó, hanem a mindenkié tőlünk függetlenül.
Az én egyenletemben ennek akkor van igazi hozzáadott értéke, ha úgy adok, hogy nem a közösségtől elvett felhalmozás morzsáját adom vissza, hanem az egyenlet közösségi oldalán van a többlet.
A világ helyzete kétségbeejtő, bárki bármit mond, ez sajnos tény. Mi, kis emberek egyet tehetünk, megpróbálunk emberhez méltóan élni a magunk bice-bóca módján. Megpróbálunk méltónak lenni a névre, melyet viselünk, méltónak lenni arra, hogy a „meghódított világ” vezetői vagyunk, méltónak lenni arra, hogy egymillió év múlva a galaxisban ne az a nekrológ maradjon utánunk, hogy jobb lett volna minden nélkülünk!
Veszprém -Ják
2022. november 11.
Szelestey P. Attila