Kedves Tengerentúli Rokonaink!

1555 Szent Jakab hava

1555 Szent Jakab hava 28. napján osztálylevél megírására gyűltek össze az alsószelestei Szelestey család tagjai. Ruzsinta asszony elnököl a két fiú az asztal két oldalán. Ferenc már túl a harmincon, Gyuri a kisebb huszas évei idusán, lobbanékony heves, atyja természetét mutatja. Három felékell osztaniuk Szelestey Bernát Tekintetes úr hagyatékát, ami nem volt egyszerű dolog. Hat helyiségben terültek el birtokai, Alsószelestén, Ivánegerszegen, Terestyénfalván, Tapaszfalván, Újfaluban és Jákon. Összesen száznegyvenhét jobbágyon, arany és ezüst nemükön, marhákon és egyéb lábas jószágokon osztoznak három egyenlő részben. A szőlőgazdaság és a hegyvám megállapítása tartott legtovább. Anyjuk által dédelgetett pávákat, mely udvaruk díszei voltak, a fiuk egymás között, ötöt-ötöt, míg anyjuknak hetet osztottak. -Egytestvér öcsém, legyen tietek asszony anyánkkal egyetemben az atyai ház és nemesi telkünk gyümölcsössel, szérűskerttel együtt. Úgy is mindig kedvence voltál és így diktálja a Werbőczy könyv is. Ennek fejében én Ivánegerszesen állítom fel birtokaim központját és építem meg kastélyomat az Alsószelesteivel megegyező nagyságban és értékben. Werbőczy törvényei szerint az egerszegi építkezésen, mindhármunk jobbágyai közösen dolgozzanak. Ezen kívül kívánom Újfalut és a jáki részeket. Legyen a tiéd öcsém a terestyénfalvi és a tapaszfalvi birtok - György szeme forogni kezdett, ujjai elfehéredtek úgy szorította az asztal szélét. Anyjuk érezvén a vihar szelét, simítani próbált a felcsapódó indulatok hullámain. -Kata hozzál egy pint Tokajit és apró süteményt. – Fiaim nékem elég az ingóságok és a jobbágyok harmada, a földek legyenek a tiétek. – de anyám kiáltotta kitörő dühvel György, Franci engem sült bolondnak néz. Atyánk halála után számolatlanul adta el a jószágot, az egész birtok javait, saját belátása szerint használta. A terestyénfalvi családi szántók és rétek is Károly Miklós uramnál vannak zálogban. Most kellett megtudnom Sebestyéntől, ki mint ősi atyánk fia jáki osztályosunk, hogy Jáki possesionk sincs visszaváltva a zálogbúl. Ezért én követelem bátyámtúl, hogy jáki részemet váltsa ki, az összes megmaradt szelestei igás barmot adja át, és nem utolsó sorban, apám fekete kancáját Gyöngyöst. Még pendelyes voltam mikor született, én adtam neki nevet és atyám is nekem ígérte volt. A csizmám vasa nem kéne öcskös, horkant fel az idősebbik. Beesteledvén mégiscsak kiegyeztek és ha nem is barátságban, de lehiggadva tértek nyugovóra.

A következő esztendők viszonylagos nyugalomban teltek, amennyire ez a három részre szakadt hazában lehetséges lehetett. Hol a török, hol a német, hol a végváriak sarcoltak, de ez lassan annyira megszokottá vált, hogyha egy-két hét nyugalomban telt az emberek értetlenül néztek egymásra. A szomszédban Sárvárott meghalt Tinódy Lantos Sebestyén, Zrínyi és Nádasdy elfoglalta Babócsa várát, ezzel elvonva Szigetvártól a törököt. Nádasdy sikert, sikerre halmoz, nincs gátja akaratának. - Elkészült Szelestey Ferenc Ivánegerszegi kastélya. A friss mész steril illata lengte körül az épületet, mely kellemesen elegyedett az éppen virágba borult hársfák bódító aromájával. A szorgos méhecskék potrohai egyenletesen pulzáltak, ahogy ütemesen szívták a számukra létfontosságú nektárt. A fák között Pinka és Úz a két kopó cikázott egymást kergetve. A pávák kényesen húzták pompázatos uszályaikat maguk után. Ferencünk büszkén nézett körbe birtokán – gyere lelkem, hozd ki a ki örököst – szólt melegen asszonyához, Katinkához, ki karján hozta a félálomba szunyókáló Szelestey Pistikét. A kis csecsemő elégedetten cuppog a szája szegletében megbújó, pár csepp anyatejen. Itt minden a tied lesz kisfiam, meg amit még szerzek hozzá, - mondotta komolyan Nemes, Nemzetes, Tekintetes és Vitézlő alsószelestei Szelestey Ferenc úr és a zord néha kegyetlen ember tekintete ellágyult. - Tudod Katinkám, ha nem lennének az embereknek porontyai sokkal, önzetlenebbek lennének. A szerzetes barátok tudják, földi életük véges, nem folytatja utánuk vérük e nehéz tusát. Nem köti őket gúzsba önös érdekük hajszolása, élik a mindennapokat és próbálnak minél több jót tenni a közösségnek. Édes uram ez sem így vagyon egészen, ha nem is saját magzatjuknak, de a szerzetüknek ők is harácsolnak. Talán a remeték, ők függetlenek, mint az égi madarak, talán ők … méláztak el mind ketten. A kis csecsemő éles hangon felsírt, - na, de mi értelme lenne nélkülük az életnek? – néztek össze mindketten. - Megyek is édes, mert a ládonyi malommal, megint baj van. Újra bizottságot küldenek a nyakamra. Csak nem hagyom magam, hát hol fog őröltetni a kisfiam, ha felnő, s döngő léptekkel indult a kastély felé.