Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Gondolataim a magyar történelemhez fűződő viszonyomról

Nagyon sok tizenévessel beszélgetek. Évente több ezerrel, 5% körül mozog azoknak a száma, akik szeretik a történelmet. Vezet az angol és az informatika. „Ebből tudsz megélni és ezzel tudsz elhelyezkedni külföldön. A többi tárgyat vészeld át.” Hát ebben van igazság, de nem szeretném megélni, amikor kizárólag angolul beszélő informatikusok alkotják a társadalmat és minden más eltűnik.

Értelmes, okos hatodikos diákkal beszélgettem nemrég. Épp matek táborból jött, megkérdeztem tőle mit tud iskolája névadójáról, II. Rákóczi Ferencről. Azt felelte, hogy a 2. volt, hogy miben arról gőze sincs. Itt tartunk. Nem az a baj, hogy nem a történelmen van a főhangsúly, hiszen a mindennapokban kevesen élnek ebből. De nem is ez a cél. A múlt átadása azért történik, mert rá kell ébreszteni minden aktuális generációt, hogy ők nem a holdról pottyantak ide (egyelőre), hanem előzménye van annak, hogy ők a jelenben, épp itt vannak. Ha valakinek semmit nem jelent a szülőhazája, csak fejőstehénnek és ugródeszkának „használja” akkor minden elődjét, s azoknak munkáját veszi semmibe. Átvitt értelemben persze magát is, mert előre vetíti, hogy a következő generáció rá is így fog, nem tekinteni. A történelem, számomra igaz mese és mivel imádtam a meséket, majd a mondákat, s később a regényeket, nekem a történelmet nem kellet tanulnom, ragadt rám. A magyar történelem nem tantárgy, csak létünk miértjének ismerete, ahogyan a biológia a fizikai létünké. Az átlagembernek, egyiknek sem kell a mélyéig hatolni, de ha a felszínt sem karcolja meg, akkor a levegőben lógó robottá válik. Ezt persze egy gyerek még nem fogja fel, főleg, ha a családban sem számít ez fontosnak, mert magától ez nem alakul ki, egészséges esetben ezt tovább kell adni. Nagyapám, édesanyám mindennap mesélt. Én is a lányomnak. Valamit nagyon eltoltunk, hogy a mai gyerek nem szereti a mesét, maximum a készen kapott rajzfilmet, filmet. Nekem nagyapám jelentette a kapcsolatot a múlttal, Ő volt az én matulabácsim és az összekötőm a 100, 200, 400, 800 évvel ezelőtt élt őseimmel. Én annyiban vagyok szerencsés, hogy családunknak legalább nyolcszáz évre visszamenőleg dokumentált a története. A Jáki templom mely közel ennyi ideje áll, családomnak máig fennmaradt produktuma, s általa és vele szinte az egész magyar történelmet megismerhettem. „Csak az képes hatalmasan hatni, ki saját korának embere, míg ellenben ki korát megelőzi, csak halála után él, ki pedig korától elmarad, élve is halott” mondotta Kossuth. Van benne igazság, de én úgy gondolom, hogy az iránytűnek, nem korfüggőnek, hanem örök érvényűnek kell lenni. Az én olvasatomban nem a korhoz kell elsősorban alkalmazkodni, hanem a minden korban érvényes értékekhez. Erre mondja Kassai Lajos: „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”. Természetesen van egy mérték, melyben a mindennapok aktualitásának ott kell lenni, de ha csak ezek vannak, akkor megette a fene az egészet és légüres térbe kerülünk. Az én olvasatomban már erősen rezeg a léc. Fél lábbal már lebegünk. Én az árral szemben is tíz körömmel kapaszkodom a gyökereimbe.

Veszprém -Ják
2017. augusztus 7.

Szelestey P. Attila