Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Szegény Románia

A mai Románia területe közel 240 000 km2 és még sincs elegendő földje ahhoz, hogy román, román elhunytjait, ne magyar temetőkbe temesse. Az Úz-völgyi katonatemető körüli hercehurca több-mint tragikomikus, inkább sajnálni való. 100 évvel az ajándékba kapott országnyi területet használó és kihasználó államformáció nem bír, nem mer, nem tud szembenézni az igazsággal. 100 esztendő után is sután-bután próbálja igazolni jelenlétét a kisbolttól a nemzeti ünnepeken át a turizmusig.

Addig rendben van, ha valaki ajándékot kap, ahhoz nagyon magas szintű morállal kell rendelkeznie, hogy azt ne fogadja el, ha nem érdemli meg, de ahhoz már nem kellene ekkora erkölcsi tartás, hogy az ajándékba kapott produktumokat, ne hazudja valaki a saját teremtményének. A hírneves Házzsongárdi temetőben, ahol 80 éve még csak magyar sírok álltak, köztük számosan legnevesebbjeink közül, ma minden talpalatnyi helyre román embereket temetnek, főleg a fő útvonalak mentén. Nem tudják, vagy nem akarják észrevenni, hogy Dzsida Jenő, Kós Károly, vagy éppen Apáczai Csere János és a többiek síremlékei magukért beszélnek. A kultúrát lehet örökölni, tanulni, ápolni, de erőszakkal és demonstrative mutogatva a másét, szánalmas és sajnálni való. A tyúk és a tojás esetének megtárgyalása mindig partalan volt, s ma is az. A kulturált együttélésnek nem az a módja, hogy a nyilvánvalót cáfoljuk erőfölényből, hanem az hogy elismerve a másik értékeit, mi is önállóan értéket teremtsük, s energiáinkat erre fordítsuk, ne a másik permanens lejáratására. A lejárató módszer addig működik, míg a kívülálló nagyközönség csak a ferdítéseket ismeri, de mai összezsugorodó világunkban egyre több helyen kilóg a lóláb és a kétségbeesett erőlködés, korlátolt szűklátókörűség, tragikomikumba torkollik.

Veszprém -Ják
2019. június 26.

Szelestey P. Attila