Kedves Tengerentúli Rokonaink!

1278 Morvamezei / Dürnkruti csata

Sosem érünk oda, dörmögött Kázmér fia Csépán és szeméből kitörölte a homlokáról gyöngyöző verejtéket. Futár érkezett. Nagyuram fertály órára vannak már csak tőlünk Rudolf császár katonái. Marchegnél várnak minket. A portyázók jelentették Ottokár is felhagyott Laa ostromával és közelít a Morvához. A nádor úr kéreti nagyságodat, hogy este jelenjen meg a haditanácson. A vasvári ispán IV. László volt főpohárnoka végignézett magán. Laposra vert huzalból készült sodrony páncélján a nap ellen fehér fegyveringet viselt, amely az elmúlt egy hónapban, hogy útra kelt erősen megszürkült. Nyugati módra egyenesen lefésült haját, szabadon fújta a szél. Sodrony csuklyáját hátra csapta, fazék sisakját, nagy háromszögű pajzsát, pallosát és dárdáját a mellette lovagló nemesi apródja hozta. Elgondolkodott - mennyivel jobb ez az új sisak, hogy nem a fejemet nyomja, hanem a vállamra nehezedik így könnyen forgatom benne a fejemet. Igaz megkérték az árát öt márkámba került. Az új lovam ez az otromba fekete német csődör meg tizenötbe. Remélem ugyan úgy beválik, mint az új nyergem, aminek egészen magas a kápája és jól neki tudok támaszkodni, ha lándzsát feszítek. 59-ben a Regede vár alatti ütközetben még nem voltak ilyen korszerű fegyvereim. Igaz azóta sok víz folyt le a Rábán, magister lettem, királyi főpohárnok mester voltam, és most vasvári ispán vagyok, mint nagyapám Nagy Márton úr. Ő monostort épített Jaákon, én várat Rohoncon, ennek most nagyobb hasznát veszem. Bal kezére siklott tekintete, melynek középső ujján aranyba öntve ott ágaskodott ősei totem állata az oroszlán. Merengéséből egy nagy zökkenés rázta fel. Ó, te bárgyú állat a legelső gödröt megtaláltad fakadt ki belőle a bosszúság. Péter fiam lovagoljatok előre, verjétek fel a sátram mire a táborba érek és a ruhám is készítsétek elő. Mögötte a porfelhőben döngött, dobogott, csörgött a négyszáz fős vasi hadtest, régi várjobbágyok mai büszke fiai. Csatlakoztak hozzá a szegényebb rokonok is Gergely fia Sándor, Szabolcs fia Sebe, Ebed fia Ják és Csuna fia Jován. Mint királyi szervienseknek nem kellett volna külhonba hadba vonulniuk, de önkért jöttek dicsőségért, hadizsákmányért. Nem beszélve arról, hogy a kegyvesztett Héderekkel szemben a király kedvez nekik a birtokperekben. A csehekkel szemben is volt mit törleszteni, akik hosszú évek óta zaklatják szűkebb pátriájukat a nyugati határvidéket. Azért csak ennyien jöttek, mert nem tudtak több lovagi páncélt és egyéb nehézfegyverzetet megvásárolni. Így is négyen-öten adtak össze egy felszerelést és több birtokot el kellett zálogosítani. Bíztak a győzelemben, majd a zsákmányból kiváltják a földeket. Egyességet kötöttek, ha valamelyikük elesik a többiek jót álnak értük és segítik a családjukat. Amúgy többször vannak perben, mint beszélő viszonyban, de most újból egységes a Jaák nagycsalád. Büszkén lobogott dárdáik hegyén a kis fekete zászlókon az arany oroszlán. Harminc lovas szolgájuk követte őket könnyű fegyverzetben. Mindegyiken több rétegű bőrpáncél, egy- kettőn brigantin a bőrmellényben vart vaslemezkékből álló vértezet. Alsó lábszáraikat széles bőr szíjjal tekerték körül. Fejükön fémlemezkékkel kivart, fejre simuló süveget viseltek. Mindegyik hátán korszerű rövidebb íj, amit felajzva lehetett hordani a lapított fél íj alakú tegezben. Többen buzogányt is viseltek néhányuk oldalán szabja is lógott a közelharc nem az ő kenyerük. Dárda majd mindenkinél. Megérkezve a táborba, tarka látvány fogadta őket. Jobbra Rudolf seregének sátrai, balra a magyarok, kunok, besenyők, székelyek kezdték a sátorverést. Csépán elégedetten elmosolyodott, nem messze egy nagy tölgy árnyékában, meglátta kopjára tűzött zászlóját. Alatta sürgölődtek legényei apródja Péter irányításával. A feszítő zsinórok még lazák, de a sátor már áll. Szinte lezuhant lováról, sarkai mélyen nyomódtak a laza talajba. Páncélja alatt a finom gyolcs ing teljesen átázott a szinte kibírhatatlan hőségben. Hozd a ruhám vakkantja el magát és az apród egy miatyánk múlva már törli is vizes kendővel elgyötört tagjait. Testére sárga selyemből szőtt tunikát húzott, derekára aranycsatos övet kötött. Kék lábra simuló harisnyát húzott, lábára puha szarvasbőr csizma került. Felülre ezüst szálakkal hímzett színes palástot öltött. Az összefogó pánt csomós végét zománcozott arany dísz takarta. Hajába arany és ezüst karikákat fonatott. – Uram lépett be a királyi hírnök – várnak a haditanácsban. Csépán ispán mély meghajlással lépett be a királyi sátorba. A díszes trónon a tizenhat éves László ült mellette a két sereg vezér Csák nembeli Máté nádorispán és Gutkeled nembeli István országbíró. Kissé mögöttük az arany csákányos kun vezér Oldamur állt. Körben a megyés ispánok sorakoztak, mindegyikük három- négyszáz harcost képviselt. Csák nembeli Máté nádor vitte a szót. A királyi zászló alá gyűlt sereg a zászlósurak hadai és a tízezer kun harcos huszonötezer fegyverforgatót jelent, melynek nagy része könnyű lovas. A Habusburgi grófnak – ejj mindig elfelejtem – császárnak tízezer nehéz páncélzatú lovasa van. Ottakár serege közel hasonló nagyságú, de ne becsüljük le, tapasztalt vitéz katona. Öt éve vár erre a pillanatra, mióta nem őt, hanem a szegény svájci grófot, Rudolfot választották meg Német-Római császárnak. Le kellett mondania a Babenberg örökségről az osztrák, stájer, karintiai tartományokról. Ha most győz, harapófogóba vesz bennünket. Ha meg Rudolf győz, ő vág belénk nyugatról – bökte oda Jaák nembeli Csépán ispán. Azt hiszem, nem kell felemlegetnem senkinek, hogy első királyunk óta, hányszor törtek ránk a németek. Ottakár mégiscsak, III. Béla urunk, dédunokája, IV. Béla királyunk unokájának férje. Hallgass kutya vonyított fel Gutkeled nembeli István országbíró, kinek atyafiaival a Jaákok pereskedtek. A nádor felemelte kezét, civódást most nem tűrök, Csépán igazat beszélt, de most Rudolf a szövetségesünk és László urunkat fiává fogadta. Csak meg ne bánjuk, motyogta a bajsza alatt Csépán. Csák nádor folytatta – A sereg vezetését kegyes urunk rám bízta, hiszen szokásainkhoz híven ő nem kockáztathatja életét a vezéri dombról figyeli az eseményeket. A bárói hadakat az országbíró vezeti a kun lovasság vezérei, Tolon és Uzur törzsfők. Rudolf hadai külön hadtestet képeznek, velük holnap tárgyalunk. Az egyik őr lépett be és térdre vetette magát László előtt. – felséges úr megérkeztek a portyázók híreket hoztak. - azonnal küld be őket. Egy pillanat múlva Baksa Simon fia György lépett a sátorba. Térdre ereszkedett, de a kamasz király ingerülten rákiáltott, nincs idő a ceremóniára, azonnal jelents. Felség megtaláltuk Ottakár, Laa várát ostromolta, de mi jól belemartunk. Éjszaka álmukból vertük fel őket a kunok több száz fejet hoztak neked ajándékba. Ismét a nádor vette át a szót – most már a cseh is tudja, hogy Rudolf nincs egyedül. Ismerem, jó stratéga azonnal indulni fog ellenünk, de már elkésett, holnap egyesülünk a németekkel. A nap még a horizont alatt pihent, a fák között még pára lebegett a hideg harmatban gázoló katonák össze-össze rezzentek, álmos szemekkel málházták a lovakat. Kürt harsant és megindult az áradat, több tízezer ember és több tízezer ló. Leghátul az otromba társzekerek zörögtek a sereget kísérő ellátó személyzettel. Amilyen hűvös volt a hajnal, olyan forrón égetett délidőben az égi tűzgolyó. A sárguló rétek tikkasztó látványát, csak a kék búzavirág és a tűzpiros pipacsok élénkítették. Kora délután feltűntek a sárga fekete kétfejű sasos zászlók. László és Rudolf lassan lovagoltak egymás felé, majd Rudolf megállt erre László is. Felség - szólt a nádor Ő a császár és ő az idősebb is. Az én ősöm őse is király volt ő meg pár éve még csak egyszerű grófocskaként éldegélt. Arról nem is beszélve, hogy ő kért meg engem és nem fordítva - szólt a tizenhat éves Árpádfi és mint egy szobor, cövekelt le. Kínos pillanatok következtek, de aztán Rudolfba legyőzte a hiúságot a kényszer. Nem kockáztathatta az ifjú magyar uralkodó segítség nyújtását. Lenyelte a gombócot – ennyit megér nekem egy birodalom, ami meg most történik, arra pár év múlva már nem emlékezik senki – gondolta és megindult László felé. Fiam nyújtotta kezét és a magyarok királya keményen, de barátsággal szorította meg a feléje nyújtott jobbot. A menet tovább vonult. A lovak és vitézek egyaránt prüszköltek a szájukba került portól a fényesre pucovált páncélok, nyikorogtak az ujjnyi vastag homok réteg alatt. A Morvához érkezve a túl parton a távolba feltűnt a hatalmas cseh tábor. Dürnkrut mellett a Weiden pataktól északra. A cseh tábor mögé ezekben a pillanatokban bukott le a vöröslő napkorong. A folyó vízállása alacsony volt, hamar találtak gázlót és a sereg szinte belerobbant a hűsítő habokba. Kürtök harsantak és a táborverés jeleit röpítette tova az alkonyi szellő. Balra a magyarok, kunok, jobbra a bajor, tiroli, sváb népek. Őrséget megduplázni adták ki a parancsot a hadnagyok és a tábor körül harmadfél óra múlva zárt őrlánc feszült. Az esti közös haditanácson már csak a sereg vezérek vettek részt. Hamar terjedt e hír, hajnalban támadás.

Az éjszaka feszült várakozással tellett a tücskök ciripelését gyakran szakította félbe a félálomba bódult katonák nyögése. A pirkadat már mindenkit ébren talált. Izgalmába, vagy a fegyverét tisztogatta, vagy a lószerszámokat igazgatta a hadinép. A Felső- Tiszai kunok egy része kereket oldott Ottakár lefizette őket – szállt az újabb hír. Mióta Béla urunk beengedte a pogány kutyákat, csak a bajt hozzánk ránk, - köpött Csépán. László egy magaslaton verette fel sátrát onnan nézte testőrei gyűrűjében a hadszínteret. Az Árpádok ezüst vörös sávos zászlaját, Básztély nembeli Renold tartotta. A hadrendben baloldalt álltak a magyarok a kunok szabadon mozogtak, körbe véve a nehézlovasokat. Tolon és Uzur vezér ezüst baltáikat villogtatva vezényelték őket. Jobboldalt Rudolf állt, mögötte a svábok, stiriaiak, krajnaiak, az osztrákokat Kapeller Ulrik a tiroliakat Meinhardt gróf vezette. A vezérek közt volt még Rudolf sógora a nürnbergi őrgróf Zollern Frigyes. Szemben Ottakár a cseh és morva páncélosokkal, fővezére Milota Dedic. A lengyelek Boleszló nevét harsogták. A német hadtestet a szászokat, brandenburgiakat, bajorokat Henrik bajor herceg irányította. Csépán ispán hada a nádor seregében várta az ütközetet. Kezdődjék már - hörögte Csuna fia Jován, ebben a hőségben úgy izzad a tenyerem, majd kicsúszik a dárda belőle. Ebed fiai Radnót és Ják némán bólintottak. A lovak is érezték a feszültséget, orruk kitágult izmaik remegni kezdtek. A baseli püspök áldást osztott a seregre, a túloldalról is zengett a fohász. Aztán csend lett, mély és hosszú csend, csak a zászlók csattogtak a fejek felett. Itt a fehér kereszt ott a zöld kereszt. Íjászok rajta, az izmok egyszerre feszültek és ernyedtek el és süvítő nyilak ezrei hasították a levegőt. A magyar és kun könnyű lovasság megállás nélkül ontotta a vesszőket. A két sereg fogcsikorgatva robbant egymásnak. A magyarok előre törtek a nehézpáncélosok nyomták, csépelték a cseh lovasokat és a morva gyalogosokat. Egyszer csak Máté nádor lehanyatlik a lováról, Osl nembeli Dénes ott terem, dárdájával leszúr, pallosával levág egy csehet, akik már majdnem lekaszabolták a fővezért. Aztán hárman is segítik új lóra ülni a nagyurat. Futnak a csehek, magyarok velőt rázó Krisztus velünk, diadal ordítását viszi a forró szél. A jobb szárnyon baj van, eltűnt Rudolf király hátrálnak az osztrákok, svábok, tiroliak. Gutkeled országbíró ordít, adj jelet kürtös kapjuk oldalba a cseheket a kunok meg kerüljék meg őket. A szikár kun lovak a farkukon fordulnak és az ősi módon hátra fordulva lövik ki nyilaikat. Első soraik már Ottakár táborát fosztogatják. A cseh vas király a győzedelmes fejedelem utolsó rohamra bíztatja seregét, most vagy soha, ha elbukik, elbukik a cseh közép európai nagyhatalmi álom is. A svábok örömmámorba úsznak újra előttük Rudolf. Lováról lebukva a pajzsa mentette meg az életét az összetaposástól, amelyet magára húzott. Hívei megtalálták és újra lóra ültették. Nyomjátok a Morvába őket. Ottakár a cseh vashegy csúcsán rohamoz, aztán minden összekeveredik, a portól, vértől, izzadtságtól elvakultan mindenki az életéért küzd, nincs kegyelem, aki gyenge elesik. Jaák nembeli Csuna fia Jován bal karja élettelenül lóg, morva szekerce hasította fel. Pajzsa mögé bújva, próbálta túlélni a napot, előtte Ebed fia Ják egy lengyel lovagnak metszi le a karját, már egy meisseni gyalogot gázol le lovával. Menj át a folyón az már a miénk, kiállt Jovánnak távolodóban, Bertalan fia Miklós mellé ugratott és húzza vonja a darálóból unoka fivérét. Sztentori üvöltést rázta meg a morva mezőt, lehanyatlott Ottakár, számtalan döfés érte testét, a végsőt Emmerbergi Schenk Bertold adta. A cseh tábor lángokban áll a kunok már indítják a szekereken a zsákmányt. Estére csend borult a tájra, füst, üszökaz égett csont, hús kesernyés szaga terjeng a síkon. Az élők meg-meg csúsznak a vér iszapban. A sebesültek hörgése gyakran töri meg a csendet ki vízért, ki kegyelemdöfésért rimánkodik. Felséges uram, mondta Uzur a kun tőrzsfő, menjünk Rudolfra, most gyenge miénk egész Európa. De hiszen a szövetségesünk csattant fel Csák úr. Nem voltál mindig ilyen finnyás szólalt meg Kézai mester, a németek hányszor szegtek esküt ellenünk? Szerinted Rudolf, meddig tépelődne hasonló helyzetben? Ekkor megszólalt Gutkeled István országbíró is, felség az egész keresztény Európa ellenünk fordulna, ne kockáztassunk, vigyük haza ezt a temérdek kincset. Hazamegyünk - bökte ki László, tekintete homályos volt és messze nézett. Nem akarják, hogy túl erős legyek.

Inkább akarnak kis szemétdombon kakasok lenni, mint nagyon kis csibék. - És Ottakár álmát nem László a magyariak királya, hanem Habsburg Rudolf álmodta tovább és utódai meg is valósították azt. 1278. augusztus 27-ét írtak a Morva mezei csata másnapját. Jaák nembeli Ebed fia Ják ispán érdemeiért a Jákkal határos Teszár földre új adományt nyert, melyet már IV. Béla király óta birtokolt.