Kedves Tengerentúli Rokonaink!

1301 után

Véget ért az Árpádok kora, véget ért a Jaákok kora, véget ért a gyökeret eresztés a szárbaszökés kora és megkezdődött a lassú, de folyamatos leépülés kora, mely azóta, töretlen. Európa sem, akkor sem az óta nem tudott megemészteni minket. Koncként, pajzskent, éléstárkent használtak, kihasználtak bennünket, de sohasem vettek egyenrangú félnek. Európában ázsiaiak, Ázsiában európaiak voltunk, vagyunk. Körülöttünk szlávok, germánok, latinok, mind azt lesték mikor, hol és mennyit lehet rabolni a több sebből vérző hazánkból. No, de induljunk neki a Mohácsig tartó korszaknak, amikor is a Jaákokból, Niczkyek, Sitkeyek, Kemények, Ölbeyek, Zelestheyek stb. lettek és indultak önálló útra a történelem tekervényes ösvényein. A nemzetségi tulajdonból és hierarchiából kilépve, hogyan próbáltak hőseink, most már csak saját famíliánkra a Szelesteyekre fókuszálva önállóan talpon maradni, netán tovább lépni. Hogyan pártolt melléjük és hogyan fordult el tőlük a jó szerencse. Időszakunkhoz tartozik az Anjouk és Hunyadyak, tiszavirágzása, Zsigmond félévszázados ellentmondásos uralkodása és felbukkan történelmünkben a IV. László által uralomra segített Habsburg dinasztia vészt jósló fekete felhője is. Ez az a korszak amikor még nem lett volna visszafordíthatatlan az önálló és független magyar államiság leépülése, másod, harmadrangúvá züllesztése. Az, hogy ez nem sikerült, legyünk őszinték, nemcsak ellenségeinken múlott, hanem saját összeférhetetlen természetünkön is. Nem sok olyan nemzet van, amely akkor sem tud összefogni, ha saját fennmaradása a tét. Az egyéni érdekek az irigység a neki se legyen jobb a feltétel nélküli hatalom megszerzése, mind sajátja népünknek. Ezt a megosztottságot ezt a magas labdát, pedig könyörtelenül kihasználták ellenségeink. A magyar ember habitusa egyértelműen déli: heves, konok, de mélyérzésű. Sohasem az esze, hanem a szíve vezényli, ami kis közösségben a legfontosabb, de nagypolitikában öngyilkosság. Vágjunk bele, hiszen ezeken az eseményeken már réges-rég túl vagyunk, így hát nincs értelme a szokásos halogató magatartási formánknak. Nézzük meg, hogy küzdöttek a Jaákok utódai a virágzásuk utáni korszakban.