Kedves Tengerentúli Rokonaink!

1795 Bobán

1795 virágzó májusának reggelén János tettre készen ébredt. Kinyitotta az ablakot és egyszerre árasztotta el a szobát a tavasz nehéz, de édes levegője. Ma beszélek atyámmal döntötte el a már régen motozó vágyat. Végtére Rebeka derék, módos és ami a legfontosabb lutheránus hitünkben buzgó leányzó. Apja tekintélyes nemes ember, Bobán hitünk egyik bástyáján. Amiért a félsz mégis benne volt Jánosunkban, atyja abbéli kívánsága, hogy itt gazdálkodjon Köcskön az örökölt földeken. Egy Györffy lányt nézett ki neki, aki a Babay családból származván Kemenesalja régibb nemzetségeihez tartozik. Nem gazdag, de módos és ennél többet az ideszakadt luteránus Szelesteyek nem kívánhatnak.

Jánosunk viszont Bobán a templom mellett nézett ki egy szép nagy fundust és itt szeretett volna önállóan gazdálkodni. Nemzetes és vitézlő Alsó-Szelestei Szelestey Mihály úr nagy tekintélynek örvendett, de kis vagyonnal rendelkezett.

Ükapja, Ádám vas vármegye alispánja, hadainak kapitánya, rendjeinek követe az 1608-as pozsonyi országgyűlésen. Dédapja András, mint kisebb testvér már veszített súlyából, nagyapja László a hithű protestáns elköltözött Szelestéről ide Köcskre. Atyja Ferenc már nehezen élt kis maradék vagyonkájából. Ősi birtokaikat, mind elzálogosította, majd kényszerből el is adta. A vevők többnyire a gazdag, befolyásos rokonok, másod, harmad unokatestvérek voltak Már András kezdte az eladósodást a XVII. század közepén. Legnagyobb hitelezője, bátyja özvegye Szapáry Zsuzsa asszony és fia Jankó volt, ki egy Véssey lányt vett nőül. Aztán vásárolt tőlük Ádám a sárvári uraság Drasskovits gróf fő pohárnoka és az öreg Boldizsár, aki haláláig vice ispánja volt a vármegyének. – Nekem meg dohogott Mihály úr a legutóbbi invesztigácion tanukkal kellett bizonyítanom, hogy nemes ember vagyok. Szegény özvegy nagyanyám kivétette magát a nemesi lajtstromból, mert nem bírta befizetni még a taxát sem. Emlékszem atyám könnyeire, mikor szintúgy tanukat kellett hívnia, hogy elei, mind nemesi szabadságban éltek és a tekintetes Szelestey famíliához tartoztak. Akkor az egyszer segítettek a nagytekintélyű rokonok és mind az ifjabb Boldizsár Mankó Bükön a vármegye adószedője, mind idősebb Boldizsár Szelestén, kiállt mellette, mert azt mégsem engedhették, hogy egy Árpádkori nemzetség sarjának nemességében kételkedjenek. Bár szemükre hányták, hogy meggondolatlan viselkedésükkel, maguknak köszönhetik lecsúszásukat. A fennálló renddel, mindig ellenkeztek, lázadtak. Az ellenreformáció alatt, nemhogy meghúzták volna magukat, de még harcosan védték is a lutheri tanokat. A kuruc időkben sem rejtették véka alá ellenszenvüket a labancokkal szemben és támogatták Györgyöt, aki még a száműzetésbe is követte a vezérlő fejedelmet. Atyám már a harmadik generáció itt Köcskön mióta hitünk miatt ide húzódtunk Szelestéről. Én meg már a vagyok és titokban, és csak magában, párszor eszébe jutott mi lett volna, ha ők is rekatolizálnak, mint a többiek. Akkor talán az insurgencióban ő sem közlegény lenne, hanem tiszt, netán alezredes, mint atyja harmad unokatestvére Szelestey János királyi tanácsos úr. Ilyetén gondolatok közepette mindig elszégyellte magát és atyja szavai jutottak eszébe. – fiam a mi hitünk a haladás, az övék a megcsontosodott múlt. Ennek az elvnek az elfogadása csak olyankor volt nehéz amikor a megyegyűléseken a Szelestén élő Szelesteyek a legelső sorban ültek ők, pedig hátul álltak. Ilyenkor azt a fránya gombócot a torokban nehéz volt leküzdeni. - Most az elmondottaktól teljesen függetlenül nyelt nagyokat János. Elkészült az öltözködéssel, de hajnali lendülete, merészsége már a múlté. Olyan nevelést kapott, hogy atyjának tekintélye csorbíthatatlan, megkérdőjelezhetetlen és ellentmondást nem tűrő. A reggelinél csendesebb volt a szokottnál. - kis fiam, mi a baj? Kérdezett aggódva az édesanya. Mit lehetett erre válaszolni, semmi édesanyám, semmi. Az anyai szívet nem lehet megtéveszteni, étkezés után magával vitte szobájába. – Most szépen sorjában, mondj el mindent, ami a lelkedet nyomja. A rövid és akadozó beszámoló után Szelesteyné magához húzta fiát. Jancsikám szólt harminc éves kis fiához - Hát édes fiam nem örülök neki, hogy el akarsz költözni, de bent jársz már a korban, ideje saját lábra állanod. De miért is nem hozod ide Rebekát, ha már mindenképpen ő kell neked.

Tudod anyám Óhidy úr beteges ember, szüksége van a lányára és annak társára is a gazdaságban. Meg aztán Boba, Kemenesalja leghithűbb evangélikus községe, akár még a gyülekezet gondnoka is lehetek. Aranyos lány, Györffy Erzse, de mint testvért szeretem és nem lennék vele boldog. Egymás mellett nőttünk fel és noha atyám már rég kiszemelte nekem, éppen ezért félek az igazsággal eléje állni. Pedig mielőbb meg kell tennem kisfiam, beszéljek én előbb apáddal? Szó sem lehet róla – mit szólna atyám, hogy anyám szoknyája mögé, bújok. Ahogy szokta mondogatni, ha vagyonod nincs, tartásod mindig legyen fiam. Nem vagy te rosszabb senkinél. Mi itt függünk a paraszti és a nemesi lét között. Meglásd nemsokára eltűnnek ezek a különbségek és tettek alapján ítélik meg az embereket. Bár hozzá kell azt tennünk, akik fentről indulnak, hallatlan nagy előnnyel rendelkeznek. Az elmúlt több, mint félezer esztendőt mi is úgy töltöttük. Az alulról jövőknek többszörös energiába kerül a tanulás lehetősége, tehetségének kibontakoztatása, de ha egyszer sikerül nem lesz többé különbség. - Ezek a szavak csengtek János fülébe, mikoron bekopogtatott atyja, Mihály úr dolgozó szobájába. - Igen tessék szólt ki egy határozott hang. Lépj be fiam tekintett rá apja, felnézve a papírok közül. Épp a vetőmag készletet írom össze. Idén két holddal több búzát tudunk vetni. Atyám nagyon fontosügyben kereslek, ami nem tűr halasztást. Hallgatlak fiam, vonta fel érdeklődően szemöldökét Mihály úr. Nem szoktál ilyen titokzatos lenni, már reggelinél feltűnt, hogy valami nyomja a begyedet. Elő a farbával kölyök. - édesapám nősülni akarok. - Na végre, azt hittem már a nyakamon maradsz. Erzse is, hogy fog örülni. Atyám, nekem Óhidy Rebeka nemes kisasszony a választottam. Tudom, hogy nem őt szánta nekem, de a szívnek parancsolni nem lehet és csak folyt- folyt a szó Jánosunk szájából, mint megáradt folyó, gátszakadás után. Sorolta az öreg Óhidy szántóit, erdeit, jószágait, és egyéb apró marháit. - Jól van na, és a lyányról nem szólsz semmit, ebugatta kölyke. Kacsintott, cinkosan neki hevült fiára, Szelestey úr. Sajnálom szegény Györffy lányt, de már amúgy is lemondhatott rólad. Neked meg már ideje vagyon önállósodni. Most menj, be kell fejeznem a papír munkát. – János még állt egy darabig, majd gyűrött kalapját felcsapva lassan kilépett a szobából. Már az ajtócsukás közben mondott halk köszönetet. Szeme megtelt könnyel és hálásszívvel gondolt, kemény, de érző szívű atyjára. Két esztendő múlva megszületett Bobán, Szelestey Zsuzsika, János és Rebeka elsőszülött kislánya. A következő esztendőben érkezett Julika. - Jánosom nemsokára jön a harmadik baba, toldani kellene a házat. Most még tudok segíteni, de két hónap múlva már nem. Köszönöm, de te csak kíméld magad. Remélem fiú lesz, elkelne a segítő kéz. Majd áthívom segíteni atyámék háznépét, meg eljönnek Feri nagybátyámék is Köcskről, nem beszélve a bobai komákról. Három hónap múlva meghízva, kimeszelve várta a ház az új jövevényt. - Hajnali négykor szekerezett el a gazda az öreg bábaasszonyért, most meg már dél és még mindig szenved az asszony. - Nyugodj meg Jancsi, ülj már le ide mellém, hajtsd le ezt a tüzes szilvóriumot – próbálta nyugtatni sógorát az ifjú Óhidy úr. Egyszer csak nyikordult az ajtó Bora néne lépett ki. - Na mi van…? tört ki a gazda illetlenül, de a bent szorult feszültséget már alig bírva. Kislány a szentem, de igen gyenge, mondja a bába maga is roskadozva a fáradtságtól. És az asszony, jajdult fel az apa. Ő is megszenvedett, de erős, összefogja szedni magát. Az isten áldja meg Bora néne, holnap átviszem a fizetséget. – Az ajtón Óhidyné szaladt be, hogy van a lányom? kérdezte sűrűn kapkodva a levegőt. Megvan – szólt lakonikus tömörséggel az asztal mellől fia. A kicsi lány nem sírt fel és estére örökre elaludt, mielőtt megismerhette volna ezt a fájdalmasan szép világot. - Megint eltelt egy munkás esztendő és a Szelestey portát Szent Miklós napján, majd szétvetette az öröm. Szelestey János nagy múltú, kis birtokos úron, majd szétpattant az ünnepi lajbi, megszületett Mihály az elsőszülött fiú. A ház udvarán szépen terített asztal, megrakva jó féle disznóságokkal és egyebekkel. Nem mehetett úgy senki a porta előtt, hogy ne koccintott volna jó féle szilvóriummal az újszülött és édesanyja egészségére. Négy esztendő múlva már az ötödik született, - kislány, de ő sem érte meg a másnapot. Ő is Erzsébet volt, mint öt esztendeje elhunyt nővére. Két esztendő múltán az 1808-as esztendőben, ismét fiút hozott a gólya. A kis Jóskát, és a jó Isten meg is tartotta. Tíz esztendő multán…

1883. április 30-án Bobán betörtek Németh Samu házába. A vád szerint a házigazda kérdőre vonta az állítólagos Savanyót, mire a rabló agyonlőtte Némethet. A tanuk nem tudták megerősíteni, hogy ezt Savanyó tette volna. Stb. Stb.