Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Pillanatfelvételek a Jaáki bencés monostor életéből

A Jaáki apátok névsora: 1220-as évektől nevük nem ismert*

  • 1321-ben Jakab
  • 1331-ben Jeromos
  • 1388-ban Mihály
  • 1439 előtt Venczel
  • 1439-től Jaáki Miklós
  • 1448-ban István
  • 1484-ben Balázs
  • 1509 előtt Balázs
  • 1530 táján István
  • 1548-1562-ig Gombos Balázs
  • 1562-től Ferenc
  • 1586-ban Herrecsinczy Péter
  • 1626 Erdődy János gróf
  • 1626-1634-ig Erdődy Ferencz gróf
  • 1635-1642-ig Vinkovics Benedek
  • 1643-1666-ig Folnay Ferencz
  • 1666-1674-ig Zichy György
  • 1675-1690-ig Nagymihályi Ferencz
  • 1690-1691-ig Jaklin Balázs
  • 1691-1709-ig Kersnerich Gergely
  • 1709-1744-ig Erdődy Gábor gróf
  • 1745-1746-ig Terzi Jakab
  • 1746-1750-ig Toussaint Ferencz József báró
  • 1751-1760-ig Toussaint Ferencz Pál báró
  • 1760-1779-ig Batthyány Ignácz gróf
  • 1779-1785-ig Silz Károly
  • 1785-1803-ig Karácsonyi János
  • 1805-1828-ig Haymann János
  • 1828-1832-ig Steiner Ferencz
  • 1832-1855-ig Vécsey Sándor gróf
  • 1855-1892-ig Stegmüller János
  • 1892- Széchényi Miklós gróf
  • -1929-ig Kollányi Ferenc
  • 1933-1958-ig Wenckheim Frigyes gróf
  • 1959-1976-ig Zenz Péter
  • 1977-2014-ig Wendrő György dr.
  • 2015-től Császár István

* Veszprémben, az I. világháborús síremlékeken olvasható: „Névtelen hős, Isten előtt nem ismeretlen”

Elkéstünk testvér – dörmögte Jakab (Zelesthey), fivérének Pálnak, már nem az Árpádok korában vagyunk, ez már a XIV. század. Márton bátyánk meghalt, pedig Ő volt a legbefolyásosabb köztünk. Nézd meg a jobb parti atyafiak, már a báróság küszöbén állanak. A Csépán fia, királyi ifjú a Lőrinc fia a Lőkös gyerek, meg a királynénál szolgál. Szegény Marci az Isten nyugosztalja, tartott vissza minket Kőszeg, Sárvár ostromától. Mindig mondogatta, ne menjetek fejjel a falnak. A Kőszegiek közel vannak, Karoberto királyunk, meg messze. Ha a fenséges úr veszít, s mi mellette állunk, a Güssingi bárók felfalnak minket reggelire. – szólt közbe Pál. A Sitkeyek nem latolgattak, részt vettek a királyi hadjáratokban, és tessék, birtokot nyertek Veszprém vármegyében Vinárt, Fejérben, meg Vajta nagy részét, melyre még telepítési szabadságot is kaptak, Zalában visszakapták Végedet, mely még a templomépítő Márton unokájáé Mike magisteré volt. Majdnem sikerült nekik visszaszerezni Kázmér fia Csépán, Kun László pohárnoka Incédi, Nagymihályi birtokait is a várral együtt. Ne sopánkodjunk testvér, hiszen visszaszerezték nemzetségünknek, a Jaáki és Pornói kegyuraságot, amelyből mindnyájan gazdagodhatunk. Gazdagodni - hjaa, ezek már nem azok az idők. Hiába, hogy az apátságnak a birtokokat őseink adták, azok már nem minket szolgálnak. Örülhetünk egy sírhelynek a templomban, vagy egy kis alamizsnáért könyöröghetünk, ha már máshonnan nem tudunk pénzt szerezni. Bezzeg kötelességünk az van, védeni az egyház vagyonát, meg állandóan költeni a templomokra.

Az Elderbach család Németországból származott hazánkba, s Nagy Lajos idejében, annak nápolyi hadjárataiban, Konrád kitüntette magát. Lajos 1369-ben az Elderbachoknak adományozta Monyorókerék birtokát. 1457. augusztus 22-én V. László a jaáki és pornói kegyuraságot Elderbach Bertoldnak adományozta, melyet Mátyás király főlovászmesterének, később erdélyi vajda kérésére, 1470. március 18-án Pozsonyban megerősített.

Látod Balázs (Zelesthey), még szemrehányást sem tehetünk magunknak, hogy az ősi birtokainkat idegenek bitorolják. Még a múlt században, amikor Monyorókeréken akartak várat építeni az Elderbachok 1372-ben a Jaákok testületileg tiltakoztak, Vilmos pécsi püspök és titkos kancellárnál, persze a vár megépült, de azért jelezték, hogy még ők is élnek. Mi még ennyit sem tettünk, midőn ez a tejfeles szájú Habsburg poronty, rólunk teljesen megfeledkezve eladományozta az Istentől, mint az építtetők leszármazottjaként kapott kegyúri jogainkat. Ti is tudjátok Niczkyek, hogy csak gondjaink voltak a templomokkal, hasznot nem hozott. Persze ezeknek az idegeneknek igen, mert megkapták az apátsági falvak után járó kamarai hasznot, mely portánként 40 dénár.

Bertold 1473-ban Pálos kolostort emeltetett Monyorókerék mellett, ahová temetkezett is. Utódja János az utolsó magyarországi Elderbach, végrendeletében megemlékezett a pornói és jaáki apátságról is, gondoskodva renoválásukról és fenntartásukról.

Jánosnak roppant birtokainak jövedelme sem volt elég, mint akkor és ma is mindenkinek kevés az amilye van, ezért költségeinek fedezésére az évek során 40.000 forintos kölcsönt vett fel Bakócz Tamástól, kit a kor szokásai szerint testvérül fogadott, és összes birtokainak örökösévé tette. Halála után Monyorókerék, Vöröstorony, Körmend várakat a hozzájuk tartozó két mezővárossal, 26 faluval Bakócz Tamás kapta meg, ki végrendeletében már, mint hercegprímás, unokaöccsére, Péterre hagyta temérdek vagyonát, ki elsőként élt a Monyorókeréki Erdődy néven. A jaáki monostor kegyúri joga így került az Erdődy család birtokába, s maradt egészen a XX. Század közepéig.

Az 1532-es esztendő augusztus havában a Kőszeget körülzáró török hordák, egyik portyázó csapata Jákot is útba ejtette.

Jönnek, jönnek… Szállt a kétségbeesett kiáltás, s már zengett, bongott, kongott a jáki apátsági templom, többszázéves harangja. A látóhatár szélén vékony füst dárdák döfték át az eget. A monostor épülete üresen kongott, a szerzetesek már hetekkel ezelőtt, vasalt szekereken menekültek kincseikkel együtt Pannonhalma felé. – Áron bácsi, gyűjjék maga is a monostorba, annak vastagok a falai, meg a jó Isten is, csak jobban segít a saját hajlékában – kiabálta a falu kondásának Petyka, a harangozó süldő fia. Sokan gondolkodtak ugyanígy, s a falu nagy része a monostor felé szaporázta. - Marisom, hagyd a csudába azt az irdatlan nagy batyut, így sosem érsz oda, szólt Ilka néni a község bábája. Hogy hagynám édes néném, hisz benne vagyon az egész életem a kelengyém, amit pendelyes korom óta gyűjtögettek, szegény szüléim. Hiába leányom a kelengye, ha nincs, aki használja. Soma, Györke, Gyalu tereljétek az embereket a nagyterembe és nyugtassátok meg őket - adta ki az utasításokat Sebő a falu bírája. Állítsatok őröket a templom mindkét tornyába, torlaszoljátok el a kapukat, ha még jön menekülő a kis kapun engedjétek be. A harangkötélhez négyen álljanak és felváltva húzzák, de folyamatosan, köpött a tenyerébe Sebő, mintha Ő is húzná, de hát neki fontosabb dolga is vagyon. Itt vannak, harsant a kiáltás – Ég a Kisék háza, Velőt rázó sikoly szállt, repült, vijjogott a nádfedeles hajlékok felett. Irgalmas Isten, szegény Maris, hiába intettem, csak nem hagyta el a batyuját. - jajdult fel Ilka néne. Jó emberek engedjenek be, hallottak kintről egy kétségbeesett kiáltást. Sűrű ökölcsapások záporoztak a vastag tölgyfaajtóra. Engedjetek be, Vas János vagyok a kisunyomi molnár. Gyorsan nyissátok ki a kaput, de csak résnyire. hogy azonnal zárható legyen. - adta ki a parancsot a falu bírája. Már emelték a záró gerendát, mikor egyszerre 8-10 éles koppanás hallatszott, s rögtön egy éles jajj kiáltás, mely hörgéssé vált. Vissza a gerendát, s már ugrott is segíteni a falu vezetője. Szegény molnárért már csak imát mondhatunk. - Soma fiam, szaladj fel érdeklődd meg a toronyőröktől, mit látnak. Kintről tompa puffanások hallatszottak, - egy, kettő, három, négy, öt, hat…- bíró úr, bíró úr, több száz török lovas száguldozik a faluban, szinte a füsttől nem is látni. Az átkozott pogányok leverték a kapuzatot díszítő apostolok, fejeit, talán már csak a legfelül lévő krisztusé van a helyén. – kiáltotta lihegve a toronyból lefelé szaladtában Soma. Egyszerre rémület szállta meg a templomban rekedteket. Mindkét kapu résein sűrű füst gomolygott a templomhajóba. Örök életünk lesz emberek, tartósak leszünk, mint a füstölt oldalas, kiáltotta Balázs a falu daliás első legénye. Egy pillanatra mindenki szája széle mosolyra húzódott, de csak egy minutára engedett a feszültség. Szerencsére a törökök siettek, s amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan száguldottak el a martalócok, magukkal hurcolva a helység lakósságának javarészét és a könnyen mozdítható javakat. A templom ostromával nem akartak bajlódni. A megmaradottak közül sok, volt a magatehetetlen öreg, vagy megnyomorodott sebesült, de ebben a vérzivataros időben az emberek erősebbek voltak, az élni, túlélni akarásuk mindent legyőzött. Nem is tehettek mást. A monostor romos falai közé, soha többé nem tértek vissza a szerzetesek, nem verte vissza lépteik zaját a kerengő folyosója. Egyedül István apát tért vissza, hogy hátralévő életét itt töltse el. - Annyit tudunk még róla, hogy az apátság kegyura Bakócz Péter Vasi főispán, főkamarás, főlovászmester, ki először vette fel az Erdődy nevet, mikoron az 1530-as évek elején Gombos Balázst állítja az apátság élére, kiköti, hogy szegény világtalan István apát, ki nem képes ellátni e vezetői tisztet, haláláig megtarthassa apáti címét, s csak halála után kapja meg a tényleges hatalom mellé a címet is. A nagy tisztesség mellé, mindig nagy gond is jár, mely utóbbiból bőségesen kijutott Gombos apátnak is. Az új kegyúr, az időközben elhunyt Erdődy Péter fia, ki szintén a Péter nevet viselte, finoman szólva nem szimpatizált atyja választottjával. Lukafalvi Szarka Pál jószágkormányzójával egyetemben megvádolja az apátot az apátság javainak elherdálásával és egy nő rokonával való bűnös viszonyával. A gróf I. Ferdinánd királynál tett panaszt, ki e kérésre 1548. október 29-én megbízta a vasvári káptalant, hogy vizsgálja ki az ügyet. A tanúvallomások azonban nem olyan eredményt hoztak, ami a nagyúr kedvére lett volna. Szinte kivétel nélkül Gombos apát mellett szóltak. Az első tanú: jáki Veres Antal, Szelestey Bernát jobbágya hite alatt vallotta, hogy a felsorolt vádak alaptalanok. A második tanú: jáki Vincze Kálmán, szintén Szelestey Bernát jobbágya ugyanígy vallott. Kihallgatták Polgár András apátsági jobbágy feleségét Ágotát, ki az apát vérrokonaként azt vallotta, hogy a szóbeszéd szerint ő pletykált az apátról, hogy bűnös viszonyt folytat. Az ura ezért jól el is verte, pedig alaptalanul vádolták. Ő sohasem mondott rosszat rokonáról, mert nem is tud mondani semmi tisztességbe vágót róla. Mivel a vádak nem nyertek bizonyságot Ferdinánd felmentette az apátot a vádak alól. 1557-ben Zrínyi Miklós a későbbi szigetvári hős jutott az Erdődyek monyorókeréki uradalmához, köztük az apátság kegyúri jogához, mely csak hosszú pereskedés után 1613-ban kerültek vissza az Erdődyekhez. Zrínyi gróf alatt csendes idők jöttek Gombos apátra, de a kiállt viszontagságok miatt az apát egyre jobban befelé fordult. Remete életre vágyott és kegyura határozott ellenzése dacára, Csábrági Pálffy Györgynek akarta átadni jogait, de Pálffy hirtelen elhalálozott. Végre 1562. január 18-án Ferenc, csatári apátnak adja át a jáki apátságot, Zrínyi Miklós beleegyezésével. Gombos apát a Velem feletti magaslaton lévő Szent Vid kápolnához költözött és magányban elmélkedve élte utolsó éveit. 1566-ban a szombathelyi polgárok rabolták ki a monostort, ha már a török nem járt arra…

Vinkovics Benedek 1635-ben ki az apátság mellett, zágrábi prépost és pécsi püspök is volt, ellene mond, hogy a jáki nemes közbirtokosok Monyorókerék uraitól bizonyos földeket visszaszereztek. Azt maguk között felosztották úgy, hogy az apátsági jobbágyoknak, kik hozzájárultak a költségekhez nem juttatattak semmit. Szintén felszólalt a Sennyey és Szelestey családok ellen is bizonyos birtokfoglalások miatt.

1666 szeptemberében elhunyt az erdélyi püspök, türjei prépost, soproni plébános Tolnay Ferenc, ki apátságát sem hanyagolta el. Őt követte Zichy György, Benedek vasi alispán fia. Atyja testvére Pál, Veszprémi kapitány, győri altábornok, másik nagybátyja Mihály szintén vasi alispán, ( kinek leszármazottja a hírneves festő a cári udvar piktora, szintén Mihály, több mint két évszázad múlva.) 1648-53 között Rómában tanult. Előbb győri, majd esztergomi kanonok és jáki apát lett. Élte az apátok szokásos életét, a hívek mellett a birtokokkal kellett foglakoznia, mely folyamatos pereskedésekkel járt együtt. 1669-ben kérdést intézett a pannonhalmi főapáthoz, hogy élhet e a jáki apát a főpapi jelvényekkel melyek a kereszt, püspöksüveg és a pásztorbot. Gencsi Egyed főapát 1669 február 3-án bizonylatban kinyilatkoztatta, hogy a jáki apát az alapítástól kezdve bírt e jogokkal.

1674 karácsony másnapján vágtató lovas küldönc érkezett Alsó-Szelestére. A lovast a felvert hófüggöny, az állat orrából kilövellő pára és a tajték kigőzölgése szinte teljesen eltakarta. Tekintetes uram, szaladt be János, Szelestey András szolgája – György bátyjának özvegye Zichy Anna asszony küldött levelet. Adjanak neki enni a konyhában a levelet meg adjad. Nagyon fontos lehet, ha ilyenkor küldi a sógorasszony. – Olvasd már lelkem uram, húzódott férje mellé Orsik asszony. Kedves Tekintetes és Vitézlő sógoruram! Karácsony éjjelén György unokabátyám, midőn a jáki templomban az ünnepi misét tartotta, az evangéliumi szakaszt magyarul olvasá fel, mire a hívek, német szót követeltek, de ezzel mit sem törődve folytatta a prédikációt, majd egyszer csak megakadva, rosszul lett. Lehozták a szószékről, de már nem tudtak segíteni rajta. Szegény elgyötört szíve megszűnt dobogni. Temetésére és az azt követő torra az egész Szelestey famíliával egyetemben szeretettel várunk benneteket. etceterra, etceterra. mp. Szelestey György, meghagyott özvegye Zichy Anna.
- Na Orsikám most aztán fel kell kötnünk a gatyánkat, mert ilyen temetés nem mostanában volt. A Dunántúl minden prominense ott lesz. Anna másik unokatestvére István, nemcsak, hogy báró, de már koronaőr is lett. (1679-ben grófi rangra emeltetett.) folytatás a Jaák nembeli Szelesteyekről szóló, készülőben lévő könyvben.

Zichy György, jáki apát ravatalképe Zichy György, jáki apát ravatalképe