Kedves Tengerentúli Rokonaink!

1821 Szelestey László költő élete (1821-1875)

Alsó-Szelestei Szelestey Sándor tekintetes úr könyves állványa előtt tipródott. Hirtelen mozdulattal, Voltaire, Candidját húzta ki a feje fölül, de közben több kötet a földre zuhant. A teremburáját, fakad ki a máskor oly nyugodt gazda. Kényelmes karosszékébe telepedve, lapoz bele a francia szövegbe. Egy-egy részt átugrik, nincs türelme megvárni a tekervényes mondandó végkifejleteit. Szeme minduntalan el-elvándorol a lapokról. Most éppen a szemben lévő fal címerein mereng. – Remélem, ha meghalok, nem kell elfordítani az arany oroszlánt. Lehet, hogy már ma megszületik a folytatás. de ha nem van még időnk, fiatalok vagyunk Katinkámmal. Hatszáz éves famíliánkba talán az én fiam lesz az utolsó. Bár tudom atyámtól és hallottam betegeimtől is, hogy Offán, meg Bobán is élnek Szelesteyek, de ők már messze kerültek az almafától. – Merengéséből, vékonyka cincogásra eszmél. Mint tigris ugrott fel, székéből. A máskor féltve kezelt kötet nagy ívben landolt a perzsaszőnyegen. Jól megtermett kandúr fészkeli be magát az előmelegített fotőj hívogató öblébe. A szülőszoba ajtaján, most lép ki a doktor. – Mondjad már, mi lett, hogy vannak, bemehetek, nem volt semmi komplikáció? Nyugodj meg barátom, minden a legnagyobb rendben. Ha nem is kardal és huszárcsákóval, de a kellő plusszal jött a világra a legifjabb Szelestey. Fiúú, homályosult el a daliás magyar úr tekintete és ölelése alatt, ropogtak a jól megtermett doktor csontjai. Inkább menny be, mielőtt orvos nélkül marad a megye. De óvatosan, a tekintetes asszony sok vért vesztett és még gyenge. A hadakat megjárt vitéz lábujjhegyen osont be asszonyához. Kincsem, galambom, hát fiút adtál nékem, ereszkedett térdre a fekvő asszonya mellé. Verejtékező homlokát megcsókolta, majd nedves ruhával finoman törölgette. Ekkor valami, vagyis inkább valaki megmozdult Katalin mellett. Apa és anya tekintete egy rugóra fordult a csöppnyi élet felé. A fiunk suttogta Katinka, és büszke szeretettel nézett gyermekére, majd urára. Az a megilletődéstől alig tudott megszólalni: Köszönöm neked édes, és gyengéden megszorította szeretett asszonya kezét. Most hagylak pihenni benneteket, és óvatos léptekkel elhagyta a szobát. Gergely szaladj, értesíts mindenkit a fiam születéséről. Menj a Bezerédiekhez, Barczákhoz, Szentgyörgyi Horvátokhoz. Hirdesd ki a faluban a keresztelőn, mindenki az én vendégem. Most, pedig eredj! Mikoron minden rendelkezést kiadott, visszatért dolgozószobájába és a macskát kiebrudalva kedvenc helyére telepedett. – Ki gondolta volna, hogy ilyen boldog házasságom leend, József bátyámuram özvegyével. Mindenképp elvettem volna a vagyonegyesítés miatt, hiszen nagyapám testvérének Istvánnak líneája benne megszakadt. Azonban, hogy még szép is, kedves is, ízlésem szerint is való ez már csak ajándék a sorstól. Arról nem tehetek, hogy a mostoha lányomért, Julikáért nem rajongok, Katinkám túl sokat foglalkozik vele. Kitekintett az ablakon és tekintete a Nepomuki Szent János szoborra tévedt, rajt a dátum 1818. Hogy repül az idő, már három esztendő folyt el az esküvőnk óta? – Gondolatait váratlan kopogás zavarta meg, Gergely az öreg hajdú lépett be és jelentett: - tekintetes úr, Barcza nemzetes úr gyött gratulálni. Engedd be azonnal vén legény- szólt örömmel az úr. Meleg kézszorítással fogadta vendégét. Te vagy az első, máris hozatok szilvóriumot az áldomáshoz. Ha meg nem sértelek, leszel e keresztszüléje Lacimnak? – Micsoda, ráadásul fiú? Mi az, hogy leszek- e? Ha nem lehetek, szóba se állok veled többet. Erre aztán jó huzattal, amúgy magyarosan gallér mögé öntötték a méregerős szilvát.

A keresztelőn, Lackó egy szép aranygyűrűt és ötven aranyat kapott keresztapjától. Ahogy teltek az évek úgy gyarapodott László testben és lélekben. Három évesen anyanyelvén kívül folyékonyan beszélt németül. Ötévesen francia kisasszony jött mellé, de szülei is beszéltek hozzá e nyelven. Nem sokkal később Szalay Imre a vámoscsaládi plébános bevezette a latin grammatika rejtelmeibe is. A cseperedő fiúcska egyre gyakrabban járt be apja gyógyító szobájába. – Lackó, gyere ki, de azonnal – szólt erélyesen anyja. De anya, apa éppen köpölyöz. Segítek neki leszedni a poharakat. Menj fiam, anyádnak igaza van, kicsi vagy még ehhez – simította a feszültséget Sándor úr. Ebéd után a szülők csendesen beszélgettek a szalonban. – valamit ki kell találnunk Sándor, hogy elvonjuk fiúnk figyelmét a betegek közötti ténykedéstől. Állandóan bejár a granáriumba is, ahol a vidéki betegeid szállásolnak. Szerencsére a többiek Palika, Marika, Róza nem érdeklődnek ennyire. Franciska meg még csecsemő. Nem lehetne máshol gyógyítanod a betegeket, ha már mindenképpen gyógyítani akarsz? – Kötelességem, Katinkám, Te is tudod, hányan keresnek, Zalából, Veszprémből, nem beszélve itthonról, Vasból. Az egész vármegyében csak Kőszegen a garnizonban, meg Szombathelyen van orvostudor. Arról is van tudomásod, hogy az egyszerű emberek jó része, fél tőlük, meg drágák is. Én megtehetem, hogy nem kérek tőlük pénzt, mert nem ebből kell megélnem. Te is tudod, máshol nem gyógyíthatok, hiszen akkor alig találkoznánk. Lackót nem sokára úgyis el kell küldenünk Kőszegre tanulni. A többieket meg úgy irányítjuk, hogy ne follyanak így bele a gyógyító munkába. –Azt sem szeretem, hogy Lackó a laboratóriumba is bejár. Még valami rádől, vagy megmérgezi. Ej, angyalom a fiúnk nem hebehurgya, tud vigyázni magára.- Nagyságos úr, tessék jönni azonnal, a láb fekélyes sitkei asszony nagyon rosszul van. – Bocsáss meg drágám, majd folytatjuk, és gyors léptekkel távozott a granárium felé.

Teltek az évek, Lászlónk eminensen végzett Kőszegen, majd végzett Sopronban is. A filozófiát már Szombathelyen tanulta. A gimnáziumban legjobb, barátja Horváth Boldizsár, akivel, kézzel írt diákújságot szerkesztenek. (Boldizsárból, később Szombathely polgármestere és az 1867-es kormány, igazságügy minisztere lesz.)

1839-et írunk, a mi Lászlónk immár Győrben jurátus, de a nyarat otthon tölti Uraiújfaluban. – Lacikám téged keresnek. A Döbrentey szuperintendánsék szolgája. - Máris megyek édesanyám, csak felkapom a dolmányom. – Tekintetes ifiúr, Gábor úrfi küldött azzal, hogy gyűjjék át, mert illusztris társaság vagyon nála. Már csak az ifiúr hiányzik. - Indulhatunk Máté. A lovak vidáman verték fel a széles fő utca porát. – szervusz, László – üdvözölte barátját Döbrentey Gábor. Had mutatom be vendégeimet. Salkovics mérnök úr fiát, Pétert Ostffyasszonyfáról jól ismered, náluk házitanítóskodik, rokonuk, Petrovics Sándor, és a mellette álló, loboncos, fekete hajú, égőszemű, vékonyka, 16 éves ifjúra mutatott. A két fiatal emberesen megrázta egymás kezét. Emitt ez a szép magas ifjúúr, pedig szintén rokonuk, Orlai Petrics Soma. Ha szép képet akarsz pingáltatni magadról, csak őt keresd. Ha versekről akarsz értekezni a Sanyi az embered.

Hallottam a szép Csáfordi Tóth Róza is kapott belőle. – mosolyodott el László. - Ha nem akarsz verekedni, erről nem beszélsz,- szólt Sándor és harciasan kihúzta magát. - Bocsáss meg, nem akartalak megbántani, - felelte az önérzetes ifjúnál fejjel magasabb Szelestey.

Már csak azért sem, mert én is verselek. A Honművészben és a Társalkodóban már nyomtatásban is megjelentek írásaim. – No, akkor rokon lelkek vagyunk - enyhítette a feszültséget Sándor. –nézzétek kiáltott fel Gábor. Amíg ti itt kakaskodtok, Soma megörökített benneteket. A papírról, visszaköszönt Petrovics és Szelestey heves szóváltása. A szobába a házigazda lépett be, Döbrentey Lajos evangélikus szuperintendáns. Isten hozott benneteket fiatal barátaim. Látom fiam szép illusztris társaságod vagyon. Tisztelt Orlai úr, láttam egynehány képét, ezek alapján nagy jövő áll Ön előtt. Kedves Petrovics úr Ön már ily, fiatalon tanít és olvasám egy-két tetszetős verseletét. Ha szorgalmasan munkálja mind kettőt, ismert ember válhat magából. Szelestey szomszéd ifiuram, meg már hallom, jurátus Győrben. Fülembe jutott az is milyen jó barátságba került Deák Ferenccel. Sokat beszélnek itt a faluban, hogy Deák meg Bezerédy Gergely a két meglett tudós ember egyenrangúként bánik a fiatal jurátussal. Atyja, Sándor barátom nagyon büszke magára. Képzelje az unokám, Zsuzsa leányom, leánya a Lórántffy Sári férjhez megy. Találja ki kihez? Úgysem találja ki, ne is tőrje magát rajta, inkább elmondom, Nemzetes Szelestey József úrhoz, Bobán. László megütődve nézett a szuperintendánsra. Szelestey? Biztos ez? Biztos, biztos ifiúr, mosolyodott el az evangélikusok püspöke. No, de nem zavarok tovább, jobb dolguk is vagyon, mint egy ilyen öregúr, gyűrött képét nézni. László alig várta, hogy hazaérjen –este bekopogott atyja pipaszobájába. – Édesapám, mit tud a bobai Szelesteyekről? – Ülj le fiam, már jó ideje várom ezt a kérdésedet. Megpróbálom egyszerűen elmondani, ahogyan apámtól én is hallottam, meg ahogy a nagy sárga ládában, a nemzetségi genealógiánkban leírva vagyon. Előttem hét generációval élt Ádám ősapánk, aki a tizedik generáció családfánkon, vármegyénk alispánja, országgyűlési követe, hadainak kapitánya volt. – Ő van ott a fő helyen a kandalló fölött, atyám? Kérdezett bele az izgalomtól kicsit tiszteletlenül, László. Igen fiam, mellette felesége Marcaltövy Fruzsina ősanyánk. Nekik öt fiuk és egy lányuk született, legalábbis, ismereteink szerint. Ebből három fiú érte meg a felnőttkort. Sándor, kitől mi eredünk, György és András, kitől a protestáns Szelesteyek származnak. Ők először Kocsra, majd Bobára költöztek. - De édesapám, hogy is van ez a protestantizmus? Még pár évvel ezelőtt mutatott nekem egy levelet a ládából, melyben a fentnevezett Ádám ősapánk nagyanyja, Berzsenyi Fruzsina asszony, lutheránus hit szerint végrendelkezett. Ez így is van fiam ez a testámentum 1570.-ben íródott, de Ádám apánk legidősebb fia Sándor a mi felmenőnk, visszatért az egy igaz, római katolikus hitre. Később, György utódai is. Miért nem beszélt erről sohasem atyám? Neked, mint jurátusnak nem kell magyaráznom, hogy a birtokokra vigyázni kell. Nincs szükség évekig tartó perpatvarra, ha valamelyikük igényt jelentene be. Igaz sok esélyük nem lenne, hiszen már dédapám Boldizsár alispán idejében, minden szelestei birtokrészüket elzálogosították, vagy eladták. De mégis, nem kellene megkeresnünk őket, segítenünk rajtuk, édesapám. A szuperintendáns úrral kerülnek atyafiságba, nem lehetnek akárkik. Fiam a Szelesteyek sohasem lehetnek akárkik, húzta ki magát, de amíg nem kérnek, ne bolygassuk a dolgot fiam.

Ha eddig nem kértek ezután sem fognak. Tudja édesapám, nyakasak, mint minden Szelestey. Én egyszer mégis meglátogatom őket. Tedd, ahogy a szíved parancsolja.

De ebből nem lett semmi, László visszament Győrbe és elragadták az országgyűlés és a forrongó politika eseményei. Petrovics barátunk, összeveszve rokonaival, Sopronba távozott és hirtelen döntéssel katonának állt. Kilenc esztendő multával a Pilvaxban találkoznak hőseink. Egyikük már hírneves poéta az ifjak vezére, másikuk kész jogász és az új eszmék lelkes híve. - De ne siessünk ennyire előre, térjünk még vissza az 1840-es évek első felére. ’42-ben teszi le Lászlónk ügyvédi vizsgáját Pesten, majd gyakorlatra Vidos József vasi alispánhoz kerül. Itt szívja magába a liberális gondolkodást, melynek csíráit már apjától hozza, de igazán itt teljesedik ki. Vidos alispán, később ’47-48-as országgyűlésen Kossuth pártjára áll a forradalomban, nemzetőr tábornagy, majd kormánybiztos lesz. László első ügyvédi megbízatása a Pinkafői uradalom ügyeinek vitele, de ez a hivatali munka nem az ő világa. Ennél impulzívabb, lobogóbb természettel áldotta meg a jó Isten. Versel, politizál, lelkesedik és utazik mindenfelé, ahol történik valami. Egy soproni megyegyűlés szünetében a megyebálon ismerkedik meg, Igmándy Magdolnával az iklanberényi földesúr lányával. Nagy a boldogság, tervezik az esküvőt, mikoron atyja sürgősen haza hívatja. – Nagy baj van fiam. Egy közeli atyafinkért jót álltam, - tudod kiről, van szó. Szerencsétlen pára kétségbeesésében öngyilkos lett és most iszonyú összeget kell kifizetnem. Palival már mindent átbeszéltünk, de te több felé jársz, hátha okosat tudsz mondani. Segítsd kitalálni, mit tegyünk, melyik birtokokat adjuk el. Még a végén oda jutok, hogy pénzt kell kérnem betegeimtől. Persze ezt nem gondolom komolyan. Nézd meg, egyre többen jönnek, lassan már nem bírom. Rajtatok kívül, a gyógyítás az egyetlen örömöm. Édesapám, arra nem gondolt, hogy le is írhatná a tapasztalatait. Szoktam firkálgatni fiam, de, hogy összefoglaljam arra még nem gondoltam, pedig itt van a kéziratos Szelestey gyógyító könyv, melyet több generáció írt össze. Igazad van, ha lesz egy kis időm rá, hozzá fogok. Csak ezen az elátkozott kölcsön ügyleten legyek túl. Meg idenézz, olvasd el ezt az iratot, anyádnak meg sem merem mutatni. Tudod milyen érzékeny, ha Julianna lánya örökösödéséről esik szó és vita.

Császári királyi Apostoli Felséges Úr

Alulírott kénytelenítve vagyok neveletlen Anna leányom igazán ejtett sérelem orvoslása végett Cs. Kir. Ap. Felségedhez, mint a hazai törvények legfölsőbb őrjéhez jobbágyi alázatossággal folyamodni,- a sérelem így következik:

Urai Ujfalu, Ns Vas Megyei helységben lakott, s a közép osztály vagyonosabbjai közé tartozott Szelestey Jósef táblabíró, 1817. évben történt halálával özvegyet, született Keresztény Katalint, és egy éves árvát, Juliannát, birtokot, pedig Geszti Ns Somogy, és Urai Ujfalui Szent Ivánfai, Jákfai, és Terestyénfai, Ns Vas megyei helységekben, és azok határában szép kiterjedésűt hagyott maga után. – Ugyan Szent Ivánfai helységben lakott akkor Szelestey Sándor, József apja testvérének, Gábornak unokája, ki a most érdeklett Vas megyei javaknak egy részét különösképpen és egészen pedig a Terestyénfaiakat fiágot illető képzelvén, azzal áltatta magát, mi szerint említett Szelestey József halálával őt mint a fiágban legközelebbi oldalas örököst illetik azok, tudván azonban, hogy a legutóbbi két osztály alkalmával a leány ág is osztozott azokban, s azért az igaz úton semmi sikert nem ígérhetvén magának azon számítással élt, miszerint a vágyva óhajtott javakba leg könnyebben bele ülhet, ha Szelestey Jósefnek özvegyét nőül veszi, és e számításon épített érdekből 1819 évben az özvegyet nőül vette, s a minden ellen törekvései daczára Megyei határozat erejével összeírott javak kezelését a szegény árvának pótolhatatlan kárával akép vitte, miként a jövedelmeket egy tizedrészében sem részesítette azt, sött szép Geszti birtokot 32 évre 60 ezer forintért elzálogosította, s nálán kívül ma sem tudja senki, hogy a jövedelem, és a 60 ezer forint hová fordítatott, - És a 6 évi illy képp folytatott gyámságát a mostoha apa, és be avatkozott gyám azzal végezte be, miszerint az általam nőül vett árvának javait ki nem adta, hanem nőmnek osztoztató választmány küldéséért kellett folyamodni, melly néki a javakat oda itélte, de mostoha apja a választmány itéletén meg nem nyugodván több izben leg fölsöbb helyre folyamodott, s a javakat végre is hatalom karral kellett kezéből vissza venni.

Szelestey Sándor mostoha ipam még itt sem állapodott meg, hanem miután az álltala kiküldetni kért osztoztató választmány is elmozdította alaptalan keresetétől a harmadik bíróhoz járult. Nőmet Széll József akkori másod alispán eleibe osztályos perbe idéztette etcetera, etcetera…

Nagyalásonyi Barcza Kristóf táblabíró

Édesapám, nem kellene mégis engedni, hiszen már elhunyt Júlia néném és leánya Anna, édesanyám és Szelestey József unokája. Értsd meg fiam, itt nincs helye az érzelmeknek, ami a fiágat illeti, az a fiágat illeti. Kristóf, mindig József testvérére, Klárára hivatkozik, hogy ő is kapott részt az osztályon. Most azért kell pereskednem, Klára leányával, unokatestvéremmel, Békássy Zsuzsival is, mert olyan földet akar eladni, amely az anyjára is csak zálogképpen szállt. Ráadásul itt ősi birtokunkon Terestyénfán. Ha egyszer engedünk, nemhogy, több mint félezer éves, de semmilyen birtokaik sem lesznek, majdani utódainknak. Szerinted miért lapul több száz perirat a sárga ládában? Értsd meg én is ugyanúgy szeretem a leányaimat, mint benneteket Pállal, de az a világ rendje, hogy a birtok egyben a férfiak kezében maradjon.

- Időközben László egyik húga Ausztriába ment férjhez Wolf Miklós császári tiszthez, másik húga Franciska, Tótfalusi Tóth Bence huszár hadnagyhoz. Szegények ekkor még, dehogy gondoltak arra, hogy férjuraik, pár esztendő múltán a csatatéren egymással szembe találkozhatnak. Csak Pali öccse, ragaszkodott az agglegény élethez. – Minek vegyek gondot a nyakamba, szokta volt mondani, ha ezen téma szóba került. Mint fiatalabb testvér, otthon maradt és a gazdaságot, a birtokügyeket intézte. Nem túl nagy lelkesedéssel, de kötelesség tudóan. Apját szinte teljesen lekötötték betegei, bátyja, pedig nyughatatlan, egyre jobban a közélet felé forduló személyiség lett. – László miután feleségül vette Magdolnát, a hozományul kapott iklanberényi birtokra költözött asszonyával, ahol nagyon boldog heteket töltenek. Hamar kiderült, hogy László nem az otthonülő fajtából való. Hol Sopron, hol Zala, hol Vas vármegye gyűlésein jelenik meg, mint Deák Ferenc tántoríthatatlan híve. Atyja a családi tanács egyetértésével a sümegi és a csabrendeki szőlő birtokokat adja el, mellyel az elhunyt adós hitelezőit sikerült megnyugtatni egy időre.

Lászlónk időközben lemond hivatali állásáról és egyre több időt, tölt, Pesten. Ahogy mondani szokta, itt történnek a dolgok. Itt van vele Magdolnája is. – Édes Lacikám, mindig csak mesélsz, hogy hol ezzel, hol azzal találkozol, és én nem ismerek senkit, csak Lisznyait, meg Deák Ferencet otthonról. Múlt héten vagy háromszor voltál, Batthyány Lajos gróffal, meg Berecz Károly íróval. De igazából nem is velük, hanem Vörösmartyval és a Petrovicsból, Petőfivé vált, költő géniusz barátaiddal szeretnék megismerkedni. Csak nem akarod megmutatni nekik költeményeidet? – Jaj drágám, hogy kérdezhetsz ilyent, vörösödött el a huszonnyolc éves fiatalasszony. ’48 március idusát írjuk, és hőseink sorsvonala összefut a Pilvaxban. Az emelvényen egy madárcsontú, de oroszlánszívű ifjú, elragadtatott hévvel érvel a szabadság egyenlőség testvériség eszméinek azonnali megvalósítása mellett. - Majd ötven év telt el, hogy ezen eszmékért lehullt, Martinovicsék, Hajnóciék, és a többiek feje. Most már ne hagyjuk, hogy ilyen gaztett az igazságért harcolókkal újra megtörténhessen. Fogjunk össze, ne engedjük el egymás kezét. Egy egész népet nem lehet, nem tudnak lefejezni. Ne hagyjuk, hogy mint annyiszor, éket verjenek közénk és szétforgácsolt erőinkkel külön, külön elbánjanak. Menjünk, szabadítsuk ki Táncsicsékat és söpörjük le a haza piócáit. – A lelkes tömeg megindult és 1849 augusztusáig meg nem állt.

Had adjak hangot a varázsigének:
Hódolni kell e kor nagy szellemének
Véges ne korlátoljon végtelent

Írja Szelestey László a forradalom hevületében.

Hatalmas győzelmek, iszonyú vereségek, dicsőség és teljes kiszolgáltatottság váltakozott egymással karöltve. Szelestey egyszer volt otthon rövid időre, mikoron édesatyja fia sebeit látta el. Legközelebb, már a bukás után látják, de nem sokáig, mert bujkálnia kell. Vécsey parancsőr tisztjének a szabadságharc nemzetőr őrnagyának. Feleségével, annak gyenge egészsége miatt is, jó fél évet Itália napfényes kies vidékén töltenek. Hazaérkezve Szentivánfára költöznek, ahol másik kúriájuk áll és gazdálkodni kezd. Beletemetkezik a munkába. Öccsével, Pállal sikerül fellendíteni a gazdaságot és kifizetik az összes adósságot. Jönnek a régi barátok, Horváth Boldizsár, Lisznyai, Döbrentey. Lelket próbálnak verni a csüggedőbe. Lassan magához tér, kiadják verseit. A Kemenesi czimbalom, A falu pacsirtája több kiadást ér meg. De a jó után örök törvény, jön a rossz. 1854 őszén, Magdolna egyre gyengébb lesz. – A Szelestey címeres nyitott könnyű hintó sebesen robogott. Az idős tekintetes urat a hideg veríték verte, fiáékhoz igyekezett. – Félek, hogy Magdolnán már nem segíthetünk Mihály. Amit tudtam megpróbáltam, gyenge a tüdeje nem hatnak rá a szerek.- Szervusz fiam, lépett fia elé Sándor úr, hogy van a beteg? De már bánta is kérdését, hiszen fia ábrázata mindent elárult. Ebben a pillanatban Erzsi a kis cselédlány szaladt ki sikogatva.- László úr, László úr, a tekintetes asszony nem vesz levegőt. A két Szelestey és Németh Mihály egyszerre rohant be a szobába. A két gyógyító ember már látta, hogy hiába minden. Egy perc múlva az ájult fiát ápolta a kétségbeesett atya. Hagyja tekintetes uram, majd inkább én, tolta gyengéden félre a kétségbeesett apát Mihály. Sósborszesszel dörgölte be mellét Lászlónak. – Erzsi szólj a konyhán, hogy ezekből a füvekből, főzzenek teát. – Ezután hónapokig nyomja az ágyat, nem beszél szinte senkivel. Csak legbensőbb barátai, látogathatják. Sógora és harcostársa Tóth Bence, Lisznyai, Döbrentey Gábor. Deák Ferenc addig erősködik, míg röpke két hétre nála pihen Zalában. A gazdaság irányítása megint egyedül öccsére szakad. Egy év múlva elhagyja otthonát, tragédiája színterét és Pestre költözik. Megalakítja a Szépirodalmi Közlönyt, melynek munkatársai, Gyulai Pál, Lévay József, Lisznyay Kálmán, Szász Károly, Jókay Mór, Vadnai Károly, Vajda János, Lauka Gusztáv, Thaly Kálmán. Szülei, testvérei barátai unszolására, 1860-ban tér vissza a vasi közéletbe. Az októberi diploma „ ujj alkotmánya” ismét visszaállította a forradalom előtti kormányszékeket és a megyei önkormányzatot. 12 év után hívják újra össze Vas vármegyében a képviseleti bizottmányt. 1860 decemberében bizottmányi jegyzővé, ’ 61 január 3.-án megyei főjegyzővé választják, közfelkiáltással. A császári leiratra Ő fogalmazza mag a választ: „Vas megye közönsége alkotmányos elveihez, hűn ragaszkodva az 1848-i országgyűlésen hozott, a koronás király által szentesített törvényeket veszi alapul, melyekhez egész határozottsággal ragaszkodik.” Ez a helyhez kötött állás, hamar kiderül, nem elégíti ki örök mozgó alkatát. Elfogadta szűkebb pátriája a sárvári járás követjelöltségét. Így áprilisban már Inkey Sándor az új főjegyző. 1861- februárját írjuk a Nádasdy vár felett mélyszürke hófelhő akadt fenn a tornyon. Az emberek arcát marja a hideg, barázdálja az éles hókristályok jeges áradata. Az utcákon kavarog az Alpokból lecsapó északi szél. Aki teheti bezárt spaletták mögött a cserépkályha, vagy kandalló mellet, pokróccal a térdein üldögél, legmélyebb foteljában. A város két oldaláról, mégis népes tömegek vonulnak, skandálva, zászlót lengetve. Menjünk hozzájuk kicsit közelebb, vajon milyen esemény, milyen erő hozhatta ki ide őket, ebbe a kutyának sem való időben. A nyugati oldalról vonulók a Königmayer, Königmayer nevet skandálták, a kelet felől érkezők a Szelestey jelszót tűzték zászlajukra. Bent a nagyteremben, Szelestey támogatóival társalgott. Próbált nyugodtságot mutatni, de arca feszültséget sugárzott. Itt volt összes támogatója a Bezerédjek, Szentgyörgyi Horvátok, Guáryak, Bartzák, Háczkyak, Felsőbüki Nagyok. Az ablakokon kövek koppantak. Néha behallatszott az ellen drukkerek kiabálása, - firkász otthon verselj, ne a mi bőrünkre faragj rímeket. – Oda se figyelj- szólt hozzá, Háczky Kálmán, féltestvérének Júliának, lányának, Bartza Annának hites ura. Ebben a pillanatban lépett be a hivatalszolga és adta át a számláló bizottság által kiadott végeredményt. Győztél László, éljen tekintetes nemzetes és vitézlő Alsó-Szelestei Szelestey László a sárvári járás országgyűlési követe, kiáltották egy emberként támogatói.

Kész van már a díszkapu édes uram, szólt izgatottan Szelesteyné, Katalin asszony a büszke és boldog anya. A leányok most igazgatják az utolsó szalagokat. A lovas bandérium már kint táborozik a határban. Gyorsan, vigyétek ki a virágszirmos kosarakat. – Jönnek, jönnek hallszik messziről, majd egyre közelebbről. Uraiújfalu apraja nagyja kint tolong a Szelestey kúria előtt. Szól a talpalávaló, az ifjak ropják, csak úgy döng a föld, pörög a szoknya. Egyszer csak mindenki megáll és az éljenzés minden más hangot, elnyom. Vivát Szelestey László a mi követünk, vivát, vivát! Az üdvözlést, könnyes szemekkel, de határozottan, forró hevülettel köszönte meg a falu szülötte. Édesanyám lépett a beteg asszonyhoz aki, podagrája miatt csak az ablakon át tolószékéből figyelhette fia ünneplését. Ahogy már megszokhattuk, nagy öröm után nagy bánat jött. Április 11.-én, meghal édesanyja, Keresztényi Katalin tekintetes asszony. 13.-án temetik a Jákfai Szent Mihály templom, Szelestey sírboltjába. Nem sok ideje marad, öreg édesapját vigasztalni, 17.-én igazolják mandátumát, 23.-án a naplóbíráló bizottság tagjai közé választják. Mennie kell, hívja a kötelesség. Ferenc József hajlíthatatlan, semmiféle engedményre nem hajlandó. Deák próbál egyezkedni a bécsi udvarral, de mindhiába. Az országgyűlést feloszlatják a helytartótanács vezetője, gróf Pálffy Móritz lett. – Hősünk, Almássy Pállal a ’49-es Debreceni képviselőház elnökével, Benitzkyvel, Nedeczky Istvánnal, Deák unokaöccsével, radikális mozgalmat kezdenek szervezni. – Uraim, Deák vezetésével mi mindent elkövettünk, amit békésen lehet, most már erősebb eszközökre van szükség! Teljes elszakadás, mind Ausztriától, mind a császártól! A fegyverek jó része megérkezett Svájcból, és folyamatban van, még nagyobb szállítmányok becsempészése a Dunán. A nagykanizsai, fehérvári, losonci, selmeci, váci raktárakból már elkezdték a szétosztást. A röpiratok terjesztése is jól halad. Szombathelyen és Cellben is nagy mennyiség került az utcákra. Ha sikerül sok erős bázist kialakítanunk és egyszerre támadunk, győzhetünk. Nem sikerült, mint mindig itt is volt megfizethető ember, magyarul, besúgó. – 1864. március 15.-én éjjel Szelestey pesti lakásának kapujára, durva ütések zúdulnak. A császár nevében kinyitni. – Nagyságos úr, nagyságos úr, jöjjön azonnal, mert ezek betörik az ajtót. Nyisd ki, Petyka, mindjárt kész vagyok. László sietve kapkodta magára ruháit. – Kit keresnek, nyitotta ki az ajtót a háziszolga. Tudja azt jól, mindenki e házban – üvöltötte a fiatal hadnagy. A szolgát durván félre lökve, robbant be a szakasz a belső szobába. – Ön Szelestey László, volt követ? – Én vagyok, szólt László és kihúzta magát. – Őfelsége a császár nevében letartóztatom! Először az Újépületbe, a hírhedett börtönbe viszik, majd Olmütz, Josephstadt, Theresienstadt és Graefenberg következett. Itt írja a következőket „Egy rab álmai” című verseskötetének előszavában:

Csak néhány szót bocsátok előre művem irányára nézve egyedül azért, mert nem szeretnék félre értetni. Munkám több ferdeséget ostoroz, melyek részint, mint a nadály természetű bürokratismus agyafurt ármánykodásainak uj teremtményei szerepeltek, részint mint a régibb idők gyászos maradványai a helyett, hogy a polgárosodás jótékony keze által elsimittattak volna: folyvást alkalmazásba hagyattak, tán azon reményben, hogy sikerülend nekik az idő kerekit megállítani. Pedig a kor erősebb minden hatalomnál; nem engedi erkölcsi emelkedéseit megakasztani s az erőszak ellenében az emberiség egy sokkal hatalmasabb tényezőt teremt magának, melyet tudománynak nevez, s mely az ellene viselt háborút egy lehelettel semmisíti meg. Tisztelője vagyok én a kormányhatalomnak, mely létezésének alapját a rendes alkotmányos úton hozott törvényekben találja s rendeltetését felfogva; törekvési célját csakis az állam érdekeinek támogatásában keresi. Úgy tekintem azt a polgárosodás és józan szabadság nélkülözhetetlen tényezőjét, mely által a közérzület érvényesíti magát, s a társadalom- állami viszonylataiban- az idő követelményeihez alkalmazkodik. De ha állása erősen erőszakolt, természetellenes, s ennél fogva rendeltetésének meg nem felel, mint nem felelt meg a bürokratismus alkalmazásánál, a helyett az emberiség jogos fejlődését elősegíteni a társadalom legnemesebb feladatával ellentétbe helyezi magát, s hadat üzen a civilisationnak- mint szokta tenni a bürokratismus- ha a törvények védelme helyett a polgárok személy és vagyonbiztonságát támadja meg s az emberi méltóságot megalázva; a polgári erények legnemesebbikét a haza-szeretet törvényeihez ragaszkodását üldözés, gúny és gyanú tárgyává teszi, mint tevé hosszú ideig a bürokratismus, akkor senki nem veheti rossz néven, ha minden tért és alkalmat felhasználunk a törvényes hatalom köpenye alá erőszakoskodni akaró galádságok ostorozására, melyek által az igaz jog ereje s ennek következtében a béke, a trón és az állam biztonsága fenyegettetik. A népek megelégedése; a hatalom biztonsága s a népek fejlődöttsége; a hatalom ereje! Szerény művemben tudom úgy sem keres senki valami rendkivülit, azt hijába is keresne; igénytelen költészet ez, melyben élet beszél, a kor vádolja magát jeléül, hogy gyógyulni akar.

Graerfenberg júl.11. 1866.

A szerző

Deák a régi barát, Eötvös József egy újabb barát közbenjár érdekében, de a hatalom hajthatatlan.

Tekintetes úr, tekintetes úr, levél a fia urától, valami Graffenbergergenből. Szelestey Sándor táblabíró úr, kitépte a levelet az írástudomány alapjait nemrég ízlelgető szolgafiú kezéből. A pecsét nélküli levelet, egyszuszra olvasta el. Mit ír a bátyám, édesapám? Kérdezi Pál. Mit írhatna édes fiam, hiszen cenzúrázzák. Nagyon nehezen viseli a rabkenyeret, szinte egyfolytában versel. – Talán nem hiába adtad el azt a kis birtokot, az érte kapott aranyakért, kap tollat, papírt, meg talán kicsivel emberségesebb bánásmódot. Azt írja még, hogy álmatlanságban szenved, szegénynek még az éjszaka sem hoz enyhülést.

Elkövetkezett az 1867-es esztendő, mely meghozta a sokak által várt kiegyezést. Persze legalább annyian ellenezték, élükön Kossuthal. Az adott körülmények között ez a legtöbb, mit elérhetünk, mondta Deák és így is lett. I. Ferenc József magyar királlyá koronáztatta magát és általános amnesztiát hirdetett. Eötvös József báró az elsők között terjeszti fel kegyelemre Szelesteyt. Végre kiszabadul, hazamegy, de rövidesen Deák és Eötvös Pestre hívják. Deák a körmendi követjelöltséget ajánlja fel neki, melyet sikerül is elnyernie. Köszönhető ez az „Egy rab álmai”című verses kötetének is, mely pár nap alatt elfogyott és új kiadása is megjelent. A Pesti Naplóban jelennek meg publikációi, melyből egy rövid részlet rávilágít álláspontjára: „Magyarország az európai viszonyoknak megfelelően cselekedett 1848-ban. Ausztria elnyomta érte. Európa segítségét kértük! Európa bámult, de nem segített” Ezért kell Deák bölcs politikáját követnünk. 1868.október 1-én az országgyűlés a népoktatási törvényjavaslat szerkesztésére kiküldött 25-ös bizottságba választotta be. Eötvös közvetlen munkatársa lesz, aki felkéri és kinevezi, németújvári tanfelügyelőnek. - Kedves László nem véletlenül téged kérlek, erre a cseppet sem könnyű feladatra. Mint barát ismerem emberi értékeidet, mint munkatárs, ismerem szakmai tudásodat. Német, latin, francia, angol nyelvismereted is arra predesztinál, hogy a nemzetiségeket összehozó tanügyet felügyeld. Légy nagyon óvatos és megfontolt, úgy irányítsd a határmenti németséget, hogy jó magyarok legyenek, német kultúrájuk megtartása mellett. – Németújvárra költözik, járja a vidéket. Tankerületéhez 646 településen, 436 népoktatási tanintézet tartozott, melyekben 475 rendes és 56 segédtanító állt alkalmazásban. Részlet egy jelentéséből: „Azon sok akadályok, melyek a népoktatás rendezését nehezítik; a tanítók csekély száma, képességhiány, a tanító silány jutalmazása és azon szolgai szerep, melyben a társadalomnak éppen azon osztálya még ma is létezik, mely nem szolgákat, hanem szabad állampolgárokat van hivatva nevelni. Nem csoda aztán, ha ilyen viszonyok között az értelem, s tehetség csak elvétve találtatik a mai tanítókarban. ”Találtam tanítót, akinek öt mérő gabona és egy pár csizma lévén a fizetése, mint cséplő fungált tisztelendő főnökénél. Külön hangsúlyt fektet a nemzetiségi oktatásnak. Szorgalmazza a tótság, németség lakóhelyein, új iskolák felállítását. Burgerlandban különösen tisztelik, a helyi lapokban köszönő, elismerő írások jelennek meg. / pl. Ober-Eisenburger Lehrerverein 1870. / Pályája csúcsán, a jó után jön a megszokott rossz. Levelet kap Palitól – Édesapánk nagyon beteg, nehezen lélegzik, gyere azonnal, amihelyts tudsz. Németh Mihály gondterhelten hajol a beteg fölé. Mellkasán megigazítja a gyógyfüves priznicet. Tudták mindketten, hogy itt már nincs mit tenni, ez már nem az ő hatáskörük. – Hejj barátom, még arra is emlékszem, amikor apád Mihály bácsi az én atyámnál szolgált. Hozta be a számadást a Cserről a Rába túlpartjáról. Minden vasárnap kora hajnalban kopogott és keményfa botra rótt ihászi rovásírással adta át a számadást. – révedezett a régmúlton a beteg. – Ma is ugyanúgy őrizzük, kigyelmedék birkáit, de én már tudok írni papírra, mai írással. Nem könnyű a bojtárokkal, meg azzal az 5-6000 jószággal. Emlékszik kigyelmed, amikor két-három bojtárgyerekkel, meg a két kutyával, vittünk 5-600-at, egészen Bécsig. Sosem úsztuk meg a betyár vámot a Ragyogó hídnál, vagy Ládony és Bő között. – Persze, hogy emlékszem, hiszen jó párszor én is elmentem veletek. A lányoknak mindig hoztam vásárfiát, selymet, csipkét. Ejj, de szép idők voltak, fátyolosodott el az idős Táblabíró szeme. Mihály rád hagyom gyógyító könyveimet, a két németnyelvűt és a Családi kéziratost is. Amit én írtam bele, annak jó részét veled együtt tapasztaltuk, az enyémeket meg úgysem érdekli. Nem telt el két hét és Szelestey Sándor több vármegyének táblabírája, emberek, százainak gyógyítója, örökre lehunyta szemét.

László a következő évben Királyi tanácsosi címet kapott, kiemelkedő tanfelügyelői tevékenysége elismeréseként. Nagy lelkesedéssel dolgozik tovább, bánata elől is a munkába menekül. Andrássy kormánya lemond, Lónyay vezeti az új kabinetet. ’71-ben újabb csapás éri, meghal Eötvös József báró, aki helyett az új kultuszminiszter Pauler Tibor. Enyhén szólva sem, kedvelték egymást. Szelestey 1872. január 10.-én nagy feltűnést keltő beszédet mondott az országgyűlésen. Közoktatásunk minden aktuális problémáját felvetve, azonnali hathatós intézkedéseket követelt. Pauler minden módon akadályozza munkájában, mire Lászlónk lemondott. De nem csak tanfelügyelői állásáról, hanem képviselői mandátumáról is. Haza költözött öccséhez, annak kúriájába. A szülői házat már előbb el kellett adniuk. Teljes passzivitásba, búskomorságba esik. Öccse Pál a még megmaradt kis birtokot irányítja, egész nap a határt járja. Mint mindig, most is felbukkan egy önzetlen barát, talán az utolsó. Okolicsányi Dénes a vagyonos szomszéd földesúr, nagyra becsüli és mindent megtesz, hogy felrázza a melankóliából. Társaságba hívja, vadászni cipeli, de barátunk nem bírja a vidéki csendet és Pesten bérel egy kis lakást. Egy hirtelen fellángolással, újra megnősül, de ez már csak a hattyúdal. 1875. szeptember 7.-én megtörve, kiábrándultan és szegényen, elment örökre.

A Kerepesi temető egyszerű kis sírjában pihen. Nevét Körmenden és Szombathelyen, szülőfalujában, Uraiújfaluban utca őrzi.

1882. szeptember Zalai Hírlap Vegyes hírek:

Fényes esküvő. Augusztus hó 30.-án vezette oltárhoz Baranyay Ödön hahóti földbirtokos Háczky Kálmán csab-rendeki földbirtokosnak kellemdús leányát Gizella kisasszonyt. Az esketés d.u. 4 órakor történt a helybeli plébánia templomban. Az ünnepély a kellemetlen idő dacára szép számú közönséget vonzott a templomba. Tanuk voltak: Szelestey Pál, Szily Dezső és Széll Ignác. A menyasszony fekete kalap- és szürke utazó ruhában, a vőlegény és a tanuk pedig frakkban jelentek meg. – Esküvő után a boldog pár a vőlegény birtokára, Hahótra utazott.

Egy másik rövid hír ugyanebből a számból, mely a magyar melleket megdomborítá:

A győri csónakázó- egylet balaton-füredi nemzetközi evezési és amateur vitorla versenye augusztus hó 22 és 23-án a már közlött programm alapján nagy számú és díszes közönség jelenlétében tartatott meg. – Legérdekesebb volt az evezős verseny „Harc a bajnokságért Magyarországon” verseny címmel, mely díjért a győri csónakázó-egylet részéről Mihálkovich Tivadar „Sirály” nevű hajójával és a „Vindabona” nevű bécsi evező-egylet részéről Grünfeld Emil a „Hedvig” hajón versenyeztek. Minden szem a „Sirály” hajóra van irányozva, feszült figyelemmel várják a küzdelem kimenetelét és riadó éljen hangzik el mindenfelől, midőn a „Hedvig”-et 20 méterrel megelőzve „Sirály” a célponthoz ér, megmentve a magyar név becsületét és elragadva a babért a legjobb bécsi evezős elől.

A lakodalmas menetben, egy szép üveges hintó robogott az augusztusi szélvihar által felkavart porfelhőben. A csillogóra vikszolt lakkozott felületet, finom szürke réteg takarta. A címerből, csak nehezen lehetett kihámozni az oroszlánt. A vörös bársonyülésen hárman ültek. Szelestey Pál, Széll Ignácz és Szily Dezső a házaspár tanúi. – Palikám, hány esztendeje is hunyt el, bátyád? Kérdezte Ignácz. Már több mint hét éve. Azóta egyedül vagyok, már szegény Franciska húgom sincs, Marika Ausztriában él, egyedül vagyok, mint az ujjam. – Az én apámuram is elment, de szerencsére a testvéreim élnek. - Kálmán bátyád szép pályát fut be. Immáron 13 esztendeje, hogy a Gotthárdi kerület képviselője. Nem olyan régen, már pénzügyminiszter volt, most meg megalapította a Jelzálog Hitelbankot. Sajnos már rá is kényszerültem. – elegyedett a diskurzusba Szily Dezső úr is. No, de Pali barátom, egy dologra lennék én nagyon kíváncsi, mert te biztos többet tudsz erről, mivel rokoni szálak fűznek a Háczkyakhoz, hogy volt az, az eset azzal a hétpróbás betyárral? – fordult ismét Pál felé Ignácz. Van még időnk, hát kezdem az elejéről, mert tényleg elég jól ismerem a történetet. Ezzel a hírhedett Savanyó Jóskával, még ’77 decemberében kerültem kapcsolatba, persze nem közvetlenül. Családi barátunkhoz és tőszomszédunkhoz Bezerédj Antihoz tört be. Barátom már másnap reggel áthívott és dőlt belőle a panasz. Négyen voltak a rablók, köztük a Savanyó fivérek. Jóska fogta rá a mordályt és mikoron csak kevés pénzt adott át, puskájával irgalmatlant ütött a vállára. Erre persze szegény barátom, mindenét oda adta. Két hétig kúrálta a volt számadó ihászunk Németh Mihály az atyám örökébe lépő gyógyító ember. Két évre rá Közép-Iszkázon, ahová valósiak a Savanyók, meg ahol a Kálmán öccse a Háczky Sanyi a földesúr, vasi rendőröknek sikerült lelőniük a kisebbiket, a Pistát. Akkora temetést csaptak neki a környék összes juhásza előtt a hajadon leányok virágszórása közepette, hogy még a veszprémi újság is megírta. A Savanyó meg elmenekült, mint mondják Fiuméban, francia hajóra szállt és pincérkedett. Pont ezelőtt egy esztendővel ’81 augusztus 31.-én támadtak, megboldogult unokahúgom férjének a mostani örömapának Kálmánnak, csabrendeki kastélyára. A környéken évek óta szedte bandájával a konvenciót, a helyi birtokosoktól, aminek fejében megkímélte őket. Kálmán nem rég költözött oda, így nem tudott, vagy nem akart tudni a dologról. Nem is sokáig késlekedtek a gazemberek. Belopóztak egészen az ebédlőbe, ahol szegény Vidos Ilkát a házvezetőnőt holtra rémítették, mikoron rászegezték a fegyvert. Bogyay főbíró úr a szomszéd szobából, ekkor lépett be és meglátva őket, visszafordult és az ablakon kiugrott. A kint őrködő betyár, Németh Káplár Józsi meg szíven lőtte. Így menekültek meg a többiek, mert a rablók saját tettük következményétől megriadva elmenekültek. Egy hónapra rá Boksay Sándor, derék keszthelyi csendbiztos négyet elfogott közülük, persze a Savanyó Józsi megint kereket oldott. Az ilyen gazembernek ezer élete van, és a gazdagságra irigy szegény emberek, mindenhol segítik. Arra nem gondolnak, hogy a prémes mente alatt is emberek vannak, és őseik, netán maguk is megdolgoztak azért amijük vagyon. Ha ők születtek volna ilyen szerencsébe, akkor ők sem adnák azt másnak, csupán szívjóságból. – Erre aztán mindhárman magukba mélyedtek, és a ringó hintó selyemkárpitjára dőlve elbóbiskoltak.

Savanyót rá két évre, 1884 be fogták el, és életfogytiglanra ítélték. 15 évet húzott le Illaván, ahol több szakmát kitanult. Jó magaviselet okán, ezután elengedték. Egy Hannoverben élő magyar, le akarta szerződtetni egy világkörüli útra, de mivel a csendőrségen rendszeresen jelentkeznie kellett ez a terv meghiúsult. Több éven keresztül egy pesti kávéház tulajdonos Kaiser Dezső pártfogolta. Savanyó beült a kávéházba az érdeklődő, borzongó vendégek, pedig csodájára jártak. Ezt megunva, testvéréhez Jánoshoz költözött a Tótvázsony melletti Sós-pusztára. 1907. április 9-én itt az életet megunva főbe lőtte magát. Kaiser Dezsőnek írt búcsú levele szerint, nagy fájdalmai és az unalmas életmód miatt. Ugyanis elfagyott lábát félre kezelték, majd le akarták vágni, amit ő nem engedett. Halálát nagyon sokan gyászolták és nem kevesen ünnepelték.

A Szelesteyek kéziratos gyógyító könyve, Német Mihálytól, Dr. Bencze Józsefhez került, majd, tőle…
Dr. Bencze Józsefnek sokat köszönhetünk, még élő szemtanuktól, szerzett információkat a Szelestey családról, különösképpen Lászlóról, ami pótolhatatlan értékű. Ő is a Vas megyei Uraiújfaluban született, majd a pápai kollégiumban tanult. A Pesti orvosi fakultás elvégzése után, rögtön tudományos kutatómunkába is kezdett. Az I. világháborúban katonai szolgálata közben, Galíciában, Oroszországban és Dél- Tirolban is gyűjtött. 1923-ban az MTA, 50 arannyal jutalmazta, „Dunántúli népgyógyítási gyűjtemény” című munkáját. 1959-ben Ő lett, Vas megye első kandidátusa.

Ő mesél Németh Mihályról és hozzá fűződő kapcsolatáról. – Uraiújfaluban élt egy Németh Mihály nevű jómódú parasztember., aki az egész környéken jól ismert volt. Szép cserépzsindelyes házban lakott, melyben takaros lakás, padlás, szobák húzódtak meg., körülötte szépen rendezett udvarral. Marhái szép tiszták és jól ápoltak voltak. Egyszóval körülötte minden a jó létről tanúskodott. Olykor 2-3 szekér is állt a háza előtt, egyikről éppen hogy leszállt indult a másikon; mivel híres barom és embergyógyító hírében állott a környéken. Néha 20-30 kilométeres utakat járt a zörgős szekéren, csak ritkán kívánta meg, hogy féderes ülést tegyenek fel. Óvatosan mondta ki ezt a szerény kérést is, hogy „úrnak” ne tartsák és meg ne szólják érte. Csak az uradalmak küldtek érte rendes kocsikat, de akkor is a kocsis mellé ült az első ülésre, hogy azt ne mondhassák: Mihály bácsi az „úri ülésen” viteti magát. Ő csak paraszt maradt, ha nagy is volt a gyógyító művészete. Tudta ő, érezte igen jól, hogy egyszerű paraszti mivolta erősíti az iránta való bizalmat. Az első világháború előtti időben sokat beszélgettem vele. Szívesen vette a beszélgetést hiszen „szakmabeliek” voltunk.
Ő híres barom és embergyógyász én fiatal orvostanhallgató.

Egy meleg nyári délutánon együtt igyekeztünk hazafelé: „Hát aztán van e sok könyved? Elszörnyülködött, mikor elsoroltam az anatómiát, élettant, fizikát, kémiát, stb. - „Nekem csak két könyvem van„– „Az egyik nyomdabéli a másik kézzel írott a volt gazdám, a megboldogult Szelestey tekintetes úr kezeírása, de ebben minden benne van, amit ő meg én együtt tapasztaltunk, mert én nála voltam a Cseren ihász.”
Elhallgatott, együtt lépkedtünk tovább, de a szakmáról többet nem beszélt. Tudtam, hogy ez a gyengéje, mindenről szeret beszélni, csak a mesterségéről nem.

Szelestey László Szelestey László

Úgy 1913-ban lehetett, hogy beteg lett, s értem üzent. A hasát fájlalta. Elszörnyülködve láttam nála egy újságpapírba csavart, nyállal fertőtlenített katétert, amellyel segíteni próbált magán. Sárvárra utaztam, megvásároltam a kezeléshez szükséges szereket, miután ő kijelentette, hogy ispitába nem megy. Kezelésem eredményes volt. Másnap reggel már hálálkodva fogadott, mert jól aludt. Folytattuk a titkos kezelést, mert lelkemre kötötte, hogy arról senkinek ne szóljak. Napok múlva megjavult, hamarosan összeszedte magát, most már bizalommal elmondott mindent, csak a gyógyító művészetéről nem nyilatkozott. Ez titok maradt haláláig.

Közben jött az első világháború. Én már az első mozgósítási napon bevonultam Klagenfurtba. Mire a háborúnak vége lett, Mihály bácsi már tehetetlen aggastyán volt, és 1919 vagy 20-ban csontvázzá soványodva prosztatarákban meghalt. Az utolsó morfiuminjekciót én fecskendeztem be neki, és fia jelenlétében azt suttogta, hogy a gyógyítóládáját és két könyvét reám hagyja.

Sajnos a kézzel írt könyvnek nem jutottam nyomára, pedig nagy élmény lenne látni. Reméljük, biztonságban őrzik, olyan helyen amilyent megérdemel.

Kelt, 2007. február havában