A Jáki apátsági templom 2018-2021-es felújításának naplója

Ezen az oldalon negyedévenként újítjuk a pillanatnyi állapotot, szövegben és képekben is. Ha lesz lehetőségünk, akkor rövid riportokat is készítünk a munkában résztvevőkkel. A mostani felújítás, mint minden ezelőtti egy fordulópont, mind a templom, mind az itt élők, mind egy kicsit minden magyar számára, hiszen a Jáki templom egy szimbólum, egy zászlóshajója a magyar kultúrának, élni akarásnak!

A Jáki, volt bencés monostor apátsági templomát az alapítás óta eltelt 804 esztendőben sok megpróbáltatás érte. 1532-ben rongálták a törökök, lefejezték a szobrok nagy részét, csak pár maradt meg, amit nem értek el. Pár évtized múlva szombathelyi polgárok gyújtották fel az elhagyott monostor épületet. A sok száz év alatt, többször villámcsapás is érte, s jó néhányszor lángokban állt.

Az Isteni gondviselés, a helyi emberek lankadatlan munkája és akarata folytán, azonban mindig meg, illetve begyógyították sebeit, s ezért áll különlegességként máig. Aki ide belép, az Árpádok levegőjét szívhatja magába. A XVII. században Folnay apát, a XVIII. században Erdődy Gábor és Batthyány Ignác apát a XIX.-XX. század fordulóján, Széchényi Miklós apát idejében voltak a legnagyobb felújítások, melyek átalakításokkal is jártak.

Schulek Frigyes millenniumi rekonstrukciója (1896-1904) a jó szándék és a grandiózus megoldások mellett, markáns hibát is vétett. Koncepciója szerint a román kor a teljes naturalitást, díszítetlenséget képviselte, ezért a freskókon kívül, minden belső festést levakartatott, melynek „fésű” nyomai az egész templombelsőn felfedezhetőek! Eredetileg az egész templom színes mintás festést kapott, melynek nyomai még felfedezhetők, s talán műszeres vizsgálattal helyre is állíthatóak! Mezey Alice művészettörténész a 90-es években fel is vázolta milyen lehetett.

A 750 éves eredeti freskók a templom különleges értékei, felújításuk elsődleges, ha Wenckheim apát az 1930-as években nem restauráltatta volna olasz mesterekkel, talán ma már nem is látszana.

A templom teljes hossza 38,5, belső hossza 33,8, külső szélessége 20,5, belső szélessége 16,5 méter. A torony 36 méter magas, a falak vastagsága 1,5 és 2 méter közötti.

A templomdombon sok száz sírt tártak fel, már 1000 előttről is!

Az alábbi linkeken fotógalériákat láthatnak. Az első a millenniumi felújítást, a második az elmúlt évtizedeket, a harmadik a mai, 2012-es részleges külső felújítási munkák utáni állapotot mutatja be!

Az oldal nem hivatalos, hanem a templomalapítók leszármazottainak, szurkolói naplója, s egyben köszönete mindazok felé, akik ezt a felújítást lehetővé tették, s azok felé, akik a rekonstrukciós munkákban, bármely szinten és formában részt vesznek!

Veszprém -Ják
2018. január 05.

Szelestey P. Attila
Múltmentő

2024. április 17.
Véleményem az április 15-én a szabadeuropa.hu portál cikkében megjelentekről,
Jáki Nagy Márton április 21-ei újratemetése kapcsán.

A Szabad Európa portál oldalán jelent meg egy cikk 2024. április 15-én. Tegnapelőtt. Beemelem a szóban forgó cikk linkjét:

Nem szeretnék se megmondóember, sem okoskodó lenni, de nem tudom megállni, hogy ne reagáljak egy számomra kiemelt mondatra, melyet Sarkadi Márton főépítész nyilatkozott szabadeuropa.hu-nak. Azokra a magyarázatokra, melyek a projekt időbeli és pénzbeli túllépéséről szólnak, nem kívánok reagálni, mert nem vagyok szakember. A meglepetésekről annyit, hogy egy ezeréves építménynél, az lenne furcsa, ha nem lenne, tehát eleve kalkulálni kell vele, főleg több mint egy éves felmérés és előkészület után.

Idézem az ominózus mondatot, mely nem nyerte el a tetszésem: „Lehet hangzatos dolgokat mondani, hogy ezt mindenki magáénak érzi, de a valóság az, hogy ez egy templom, az egyházközség tulajdona, ezen keresztül pedig a katolikus egyházé. Az elkerítés a tulajdonos, az egyházközség kérése volt” – hangsúlyozta Sarkadi.

Tavaly júniusban írtam egy hosszabb recenziót a szelesteyfamilia.hu oldalra a Jáki templomfelújításról írt naplómba, amelyet 2021 nyarán lezártam, de megkerestek, hogy miért nem folytatom, így lett belőle 2 évvel később egy kiegészítő bejegyzés.

Rövid részlet belőle, mely a témához szorosan kapcsolódik.

"A templom szebb lett, informatívabb, a részletek megítélése természetesen egyéni, így én is azokra térek ki, amelyeket másképp csináltam volna. […] Minden történést, munkafolyamatot lehet szubjektíven vizsgálni, minden munkát lehet kritizálni. Se hibátlan munka, se hibátlan ember nincs, de ahogy a munkák folyamatába az itt élőket, azok képviselőit a templomért a községért évtizedekig munkálkodókat, üvegnek nézték mintha nem is léteznének ez nem helyes. Egy több mint 800 éves templom, egy szakrális tér, melyet legalább harminc generációnyi jáki tartott meg, nem lehet tőlük független tulajdon, ahogyan országos jelentősége miatt tőlük teljesen függő sem!" A sokszor hivatkozott tájékoztatás, nem szinonimája az egyeztetés fogalmának. Nem a szigorúan vett szakmai álláspontokra gondolok, hanem azokra a részletkérdésekre, melyek a helyiek mindennapjait befolyásolják. Maga a gesztus is pozitív hatással lett volna a közvéleményre.

Valóban hangzatos gondolat, hogy templom mindenkié. A valóság az, hogy ez a gondolatnál több, mert tényleg így van. Tudtommal a kétmilliárd forint a magyar állam támogatásával került Jákra. A magyar állam anyagi javait a magyar állampolgárok fizetik be a közösbe. Ráadásul a jákiak ellenérzését nem is a tényleges birtoklás váltotta ki. Ők, csak azt szeretnék, hogy ezután is életük szerves része lenne az az épület, mely identitásuk része (tudtommal van, aki a templom miatt költözött ide) A templomot Ják őseim építtették, majd az Erdődyek birtokába jutott szellemi vezetése. Ma a Szombathelyi Egyházmegyéé. Senki nem vitatja -e tényt. Egyet vitatnak a jákiak, hogy életük részét jelentő ikonikus helyüket általánosságban, mindennapjaikban, csak kerítésen kívülről láthatják. Tudom bemehetnek a misére, az idegenforgalmi nyitvatartás ideje alatt is látogathatják, de ez más, mégsem olyan, mint eddig.

Tudjuk változás mindig volt és lesz, melyhez alkalmazkodni kell. Az újításoknak mindig vannak és lesznek ellenzői. Én úgy gondolom, hogy ez esetben jogos a panasz.

A körülkerítésre az indok a következő idézetben található:"a falubeli fiatalok esténként, éjszakánként, odajártak bandázni, hetyegni. Ha csak látogatási időben van nyitva a kapu, ezt nem tudják megtenni, illetve a turisták sem tudnak jegyváltás nélkül bemenni."

Az "elzárás" kerítés emelés, ma nagyon népszerű. Rendszeres túrázóként tapasztalom, hogy naponta több kilométerrel nő a kerítések hossza. Van, amikor a megújuló erdőt védik, van, amikor az állattartás miatt kerítenek, de az esetek jelentős részében, csak demonstráció. Költségeket nem kímélve építenek határolókat, hogy elmondhassák ez az én birtokom. Lassan csak az országút lesz közös.

Nekem már az is furcsa, hogy egy templom ajtaját bezárják. Hiszen évezredekig menedék volt a rossz elől, a megnyugvás, a lelki felemelkedés helye. Modern világunkban, sajnos ezt el kell fogadnom, mert vannak, akik a nyitott kapukat, szabad prédának tekintik.

Én közel húsz évig jártam havi rendszerességgel a templomba, voltam reggel, délben, este, de a szóban forgó hetyegésnek, bandázásnak nyomát sohasem láttam. Nem mondom, hogy nem járhattak ott fiatalok, de miért is ne jártak volna. Én csak örömmel veszem, ha már a szellemiség átalakult (sajnos) a misék látogatottsága jelentősen csökkent, de a templom vonzereje, amely minden itt élőre hatással van megmaradt. Én úgy gondolom a Teremtő mosolyog, amikor fiatalokat, gyermekeket lát "háza" körül, hiszen ezért épült.

Számomra nem értelmezhető, hogyha csak látogatási időben van nyitva a kapu és csak este zárják be, amikor a templom amúgy is zárva van, akkor milyen potyázó túristáktól kell tartani?

Összegezve véleményem: Sajnálom, hogy egy grandiózus felújításnak így kell befejeződnie, hogy Ják lakosságának jelentős hányada úgy érzi jobb lett volna enélkül. Én is közéjük tartozom és ennek nem örülök, sőt nagyon sajnálom. Sokan tudják, hogy az elmúlt két évtizedben jelen voltam Jákon, megtisztelő címet is kaptam, melyet próbáltam, próbálok megszolgálni. Én mindig próbáltam a mérleg nyelve lenni, hiszen, nem Jákon élve, teljesen pártatlanul és érdekmentesen tudtam képviselni az általam legjobbnak vélt gondolatokat. Jelenleg az iskola életében veszek részt, mert a templom körüli vihar, osztozkodás nem az én világom, (április 22-én egész nap ott leszek a Jáki Nagy Márton vetélkedőn) hozzátéve azt, hogy a JÁKI TEMPLOM, nekünk jákiaknak, nekünk magyaroknak mindig is kiemelt fontosságú lesz. Történelmi korszakok, emberek mindig jönnek-mennek, de a Jáki monostortemplom áll és állni fog!

Tiszta szívből kívánom, hogy a felújított templom Mindenki örömére "működjön"!

Ják nemzetség egyik maradéka.

Szelestey P. Attila

Ui.: Utólag olvastam a Hello vidékben szintén április 15-én megjelent cikket, melyből ismét kiragadnék egy részletet Sarkadi Márton nyilatkozatából. A részlet az alapító Jáki Nagy Márton április 21-ei újra temetéséről szól. „Ez teljesen adekvát hely abból a szempontból, hogy általában egy templomalapítót a szentély előtt, a hajóban, a szentélyhez legközelebb eső részen szoktak eltemetni. (Három újkorban regnáló apátot temettek eredetileg ide SZA) A Ják nemzetség esetében azért nem így történt, mert a család temetkezőhelye már korábban, az első, kis méretű templomhoz kapcsolódóan azon a területen volt, amit a XIII. századi templom déli régi toronyalja foglal el. Úgy tűnik, hogy a XIII. századi templom megépítését követően is megtartották ezt a temetkezőhelyet.” Én úgy gondolom, ha már megtartották és a szakvélemény szerint is Márton szarkofágját a ma látható templom délnyugati toronyaljában az építéssel egyidejűleg szó szerint oda faragták, építették, ahol közel 800 évig nyugodott, akkor ez az ő nyughelye és nem más. Sokan mondhatják ez már a kákán csomókeresés. Lehet, hogy igazuk van, de én meggyőződéssel így gondolom. Az önmagában öröm, hogy nem múzeumban, hanem az általa építtetett templomban nyugodhat.

Számomra az is szomorú, hogy újratemetésére nem hogy meghívást nem kaptunk, mint ma élő rokonai, de ha nem látom meg két napja az újságban a cikket nem is tudok róla. Természetesen nem megyünk el, de legalább gondolatban április 21-én 10:00 kor ott leszünk mi Szelesteyek Márton ősünkkel!

Megtisztelő, hogy a jáki emberek engem, a mindig nyüzsgőt befogadtak és bízom abban, hogy az idő, mint mindig, minden sebet begyógyít.

Kelt, Veszprémben 2024. Szent György hava 17. napján

2023. június 21.
Epilógus a Jáki nagyberuházás kapcsán

2023, Szent György napján nagy örömmel érkeztem a Jáki Nagy Márton történelmi és sport vetélkedőre, melyet a Jáki Nagy Márton Általános Iskola szervez immár három éve. A múlt és eleink megbecsülésére, a történelem szeretetére az igaz emberi értékek megőrzésére irányul, s ezekkel a célokkal messzemenően azonosulni tudok.

Közel két éve fejeztem be a XXI. századi Jáki templomfelújításról szóló beszámolóm sorozatát. Nemrég megkerestek, hogy lesz-e folytatás. Én lezártnak tekintem, de e kérésre rezonőrként véleményt nyilvánítok.

Két éve, 2021 február eleje óta nem voltam a templomban, előbb a hermetikus lezárás, majd rossz érzés okán.

Ma, 2023, Szent György napján a Jáki Nagy Márton történelmi vetélkedőre érkezve beléptem a templomba és hazatérve tollat ragadtam, hogy leírjam mit láttam és mit érzek.

Bevezetőül az utolsó bejegyzésem felidézésével kezdem aktuális írásom:

Több évtizedes várakozás és reménykedés után 2017-ben lehetőség nyílt az apátsági templom teljes rekonstrukciójára. A 2 milliárd forintos állami támogatás mindenki fantáziáját megmozgatta és az is természetes, hogy mindenki másképpen költötte volna el a pénzt. Mindenki örült a faluban a lehetőségnek, de a megosztottság nemhogy csökkent volna, hanem nőtt. A különböző egyéni érdekek, anyagi, hatalmi, pozicionális, vagy csak úgy alapon, a felszínen és a felszín alatt összecsaptak. Sajnos ez a mindennapi valóság. Egy korszak lezárult, melynek én is része voltam, s elkezdődik egy új, melyet nem ismerhetünk, csak szurkolni tudunk, hogy az eddigi több mint 800 esztendő szellemisége megmaradjon. Tiszta szívből kívánom, hogy a templom még sok-sok évszázadig tartsa meg különleges rangját a magyar köztudatban és történelemben! Nem az aktuális igényeket kell kiszolgálni, hanem igényességet kell teremteni az örök értékek szellemében. Ha nem így teszünk egyre torzabb lesz világunk!

A templom szebb lett, informatívabb, a részletek megítélése természetesen egyéni, így én is azokra térek ki, amelyeket másképp csináltam volna. A templomdomb tereprendezése még zajlik. Remélem az öntöttbeton új kerítésfal Folnay kaputól keletre eső oldalát is beburkolják téglával. Azt is remélni merem, hogy a Ják nemzetség által 2006-ban, illetve 2014-ben a 800 éves évfordulóra ültetett egy+nyolc Szelestei ezüsthársfát, ahogyan Rátkai plébános úr aranymiséje emlékére 2017-ben ültetett hársfát megtartják. Minden történést, munkafolyamatot lehet szubjektíven vizsgálni, minden munkát lehet kritizálni. Se hibátlan munka, se hibátlan ember nincs, de ahogy a munkák folyamatába az itt élőket, azok képviselőit a templomért a községért évtizedekig munkálkodókat, üvegnek nézték mintha nem is léteznének ez nem helyes. Egy több mint 800 éves templom, egy szakrális tér, melyet legalább harminc generációnyi jáki tartott meg, nem lehet tőlük független tulajdon, ahogyan országos jelentősége miatt tőlük teljesen függő sem!

A szó jelentése, „műemlékvédelem” nálunk azt jelenti, hogy mindent a régiben hagyni a láthatatlant, az alig láthatót sem szabad láthatóvá tenni, mert az már hamisság. Ez akkor lenne igaz, ha ráírnák, hogy eredeti, de ha a látványt visszaállítják és jelzik, hogy ez és ez a rész rekonstrukció, akkor szerintem sokkal kerekebb az egész.

Az én megoldásom ez lett volna, melyet a kezdetekkor is javasoltam, mint kibic a következő:

A templom alapjának szigetelése az első, amit a mai legkorszerűbb technika megenged. Ha erre ment volna el az egész két milliárd, de végleges hosszútávú megoldás, akkor is megérte volna. Tudtommal a mostani nem ilyen, csak egy kísérlet, egy próba. Szívből kívánom, hogy működjön és hatékony legyen! Évtizedes törekvésem volt a freskók megmentése, láthatóvá tétele. A freskók restaurálása ellen mindig az volt a kifogás, hogy amig a fal nincs szigetelve értelmetlen hozzányúlni, mert a felszivárgó só és egyéb ásványi anyagok úgyis „bevonják” a freskó felületét. Megtörtént a szigetelés, legalábbis egy próba, melynek sikeressége 50-100 év múlva derül ki, amikor már egyikünk sem él és a freskókkal nem történt semmi. Természetesen tudom, hogy letisztították, de kérem, menjenek el a székelyderzsi templomba és nézzék meg a világhírű Szent László freskókat felújítva. Nem pacákat látnak, hanem 90%-osan azt, amit többszáz éve láthattak eleink. Egy ilyen restaurátori munka kiemelkedő szakértelmet és rengeteg időt és pénzt emészt fel. Itt most erre meg volt a lehetőség. Szakember van, pénz VOLT és idő is, mert évek teltek el! Mai műszeres vizsgálattal a 600 éves légypiszkot is kitudják mutatni. Én nem mondom, hogy teljesen át kellene festeni, de hogy szakszerűen láthatóbbá tenni lehetne, azt teljesen biztosan állítom.

• Az északi hajó és oszlopainak kifestése a déli oldali festékmaradványok alapján. Az északi hajó nem eredeti, (villámcsapás miatt újjá kellett építeni) s ezért ki lehetne, szabadna festeni az eredeti minták, színek alapján, melyet már évtizedekkel ezelőtt feltárt Mezey Alice. A mostani vizsgálatok még pontosabban látnak. Ez a kifestés jelentősen emelne a látványon és nem ront semmilyen eredeti állagot. (Ezzel szemben, hogy megmutassuk a barokk kori ablakáttöréseket az eredeti északi falon az fontos) Szerintem nem annyira.
• Javaslatom volt még a Jákok lakótornyának rekonstrukciója. Igaz csak az alapjait tárta fel Valter Ilona, de arra fellehetett volna építeni egy 8-10 m magas tornyot, két-három szintben, mely bemutathatta volna az Árpád-kor profán világát is.
• Ugyan ebbe a koncepcióba illett volna az Árpád-kori falurekonstrukció 3-4 paticsfalú, földbeásott, házikóval. A gyerekek és felnőttek is kicsit vissza tudtak volna térni az adott korba.

Adott összegből mindez létrehozható lett volna. Érzésem szerint a felújítóknak ez egy munka volt a sok közül, s ezért nem is lehet elvárni, hogy a végletekig racionálisan költsenek el minden fillért. A faluban nincs jó hangulat és egy évszázadot meghatározó felújítás után ennek nem így kellene lennie. Nem tudom a Schulek féle munkákat, hogy élte meg a falu, de a XXI. századi után jónéhány megkeseredett, szomorú emberrel találkoztam. Az idő sok mindent megold, sok mindent átértékel.

Én szívvel lélekkel jáki vagyok, nem a mai és nem a mindennapi értelmében, hanem a lélek útján, ezért jogosítom fel magam véleménynyilvánításra. Jártamban-keltemben sok jákival találkoztam és az ő véleményüket is tolmácsolom. A munkát köszönjük és szeretnénk minél előbb magunk maradni a „templomunkkal”.

Ez az én szubjektív véleményem, mindent meg lehet szokni, az is lehet, hogy tíz év múlva átértékelődik a véleményem. Itt és most ezt érzem, így gondolom.

2021. július 28.
Korszakváltás Jákon

Több évtizedes várakozás és reménykedés után 2017-ben lehetőség nyílt az apátsági templom teljes rekonstrukciójára. A 2 milliárd forintos állami támogatás mindenki fantáziáját megmozgatta és az is természetes, hogy mindenki másképpen költötte volna el a pénzt. Mindenki örült a faluban a lehetőségnek, de a megosztottság nemhogy csökkent volna, hanem nőtt. A különböző egyéni érdekek, anyagi, hatalmi, pozicionális, vagy csak úgy alapon, a felszínen és a felszín alatt összecsapott. Sajnos ez a mindennapi valóság.

2021. augusztus 1-től dr. Rátkai László jáki esperes plébános 37 év jáki szolgálat után megkapta elköszönő levelét a Jáki plébánosi, (2019 óta plébániai kormányzói) tisztségtől, s egy négy évtizedes korszak lezárult. 1984-ben még a szocialista rendszerben érkezett Jákra, majd a rendszerváltást, s az azt követő harmincegy évet töltötte itt az ikonikus Jáki monostortemplom gazdájaként. Elkötelezettségét a keresztény értékrend meg és fenntartása iránt senki nem kérdőjelezte meg, s egyedi humorát nemcsak országszerte, de külföldön, elsősorban a német nyelvterületen is jól ismerik. Úgy tudta átadni az ismereteket, úgy tudott nevelni, nevettetni felnőttet és gyermeket egyaránt, hogy azok szinte észrevétlenül tették magukévá a lényeget.

Én 2005-ben ismertem meg, amikor a templom felszentelésének 750. évfordulóját készítettem elő. Innentől datálódik együttműködésünk. Ültettünk fákat, évfordulókat szerveztünk, együtt gondolkodtunk a jövőn. 2014-ben tartottuk a templom alapításának 800 éves évfordulóját, mely alkalomból 47 programot valósítottunk meg. A jáki templomról szóló könyvek és kiadványok száma megszámlálhatatlan, melyben szerzőként közreműködött. A Sabján Edit tanárnő által létrehozott és fenntartott Jáki Szent Cecília kórus a jákiak minden korosztályát felölelte, s minden ünnep és vasárnap egyedivé és felemelővé tette a miséket. Elkötelezettségük, több évtizedes alázatos és következetes munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy a jáki templomba érkezők életre szóló élményekkel gazdagodjanak.

A jáki parókia évszázados kisugárzása a boltívek alatti hűs levegő és a szeretetteljes vendéglátás hangulata, életem végéig elkísér. Beszélgetések a konyhaasztalnál, kerti séták, cseresznyeszüretek, oltások és szemzések a világ aktuális dolgai és az örök értékek egyszerre voltak jelen dr. Rátkai László jáki plébános úr környezetében. Nagyon büszke vagyok barátságára!

Távozásával egy korszak lezárul, melynek én is része voltam, s elkezdődik egy új, melyet nem ismerhetünk, csak szurkolni tudunk, hogy az eddigi több, mint 800 esztendő szellemisége megmaradjon. Tiszta szívből kívánom, hogy a templom még sok-sok évszázadig tartsa meg különleges rangját a magyar köztudatban és történelemben, mert a harcokat túl lehet élni, de a közömbösséget a csöndes felejtést nem! Nem az aktuális igényeket kell kiszolgálni, hanem igényességet kell teremteni az örök értékek szellemében. Ha nem így teszünk egyre torzabb lesz világunk!

Szelestey P. Attila
Múltmentő, az alapítók kései maradéka

2021. május 15.
Jáki terepszemle

A munkálatok folynak a terület hermetikusan lezárva, így körbejárva a templomot készítettem pár felvételt. Láttható, hogy a templomot körülkerítő falat lebontják, a bennük lévő stációkat új helyre költöztetik. A tájékoztatás szerint a régészeti feltárások ez év tavaszán befejeződnek és megkezdődik az épület belsőépítészeti restaurálása. A tervek szerint ez év december 31-ig a belső munkálatokkal végeznek. Amit a felújításról gondoltam, már mindent megírtam, így most csak ennyit tudok hozzátenni az aktualitáshoz. Tudomásom szerint készül a jakitemplom.hu hivatalos weboldal, ahol minden lényeges információ megtalálható lesz a Jáki templomról. A képgalériába betettem pár beltéri fotót is, melyet egy hivatalos bejáráson készítettem. Hasonló képek már megjelentek több orgánumban is így nem újdonság, de Jáki Nagy Márton sírját látni különleges élmény, úgy mint egy ideig rózsaszínben pompázó templombelsőből látni egy részletet a templom délkeleti felében. A főhajóban, pedig látható az 500 esztendős főpapi miseruha feltárási helye. Érdekes adalék, hogy a Jákok helyére lépő kegyúri család az Elderbachok utolsó magyarországi tagja János 1499-ben hunyt el (pontosan nem tudjuk, hogy miért vették el az alapító nemzeteségtől a kegyuraságot, de az dokumentált, hogy V. utószülött László 1457 augusztus 22-én hűséges szolgálatai jutalmául Elderbach Bertoldnak adta a kegyuraságot.) Mivel János 40 000 forint tartozást halmozott fel Bakócz Tamás 1497-től már esztergomi érsek irányában a kor szokásai szerint testvérül fogadták egymást, s így 1499-ben Bakócz örökölte sok minden más mellett a Jáki kegyuraságot is, majd adta át negyedszázad múltán unokaöccsének Erdődy Péternek. Ebből a zavaros korból származhat feltételezések szerint a miseruha. Éppúgy lehet az utolsó Elderbach adománya, mint az új örökös és 1500-tól bíboros Bakócz Tamás bőkezű ajándéka.

2021. február 4.
Jáki templombejárás

Sarkadi Márton a felújítás főépítésze és dr. Pap Ildikó Katalin a régészeti feltárás vezetője, kiscsoportos bejárást vezetett a templomban az eddig végzett és az ezután végzendő munkákról. Először az építészeti feladatok kerültek terítékre. Elkészült az északi oldali támfal öntöttbeton tömbje a Szent Jakab kápolna mögött. Ezt követi a betonfal téglával való burkolása. A templom falairól a freskókon kívül gyakorlatilag az összes vakolatot leverték, melyet még jó száz esztendeje Schulek Frigyesék felkentek. Így napvilágra kerültek azok az építészeti módosítások, melyeket az elmúlt 800 évben végrehajtottak a templomon. A déli hajón láthatóvá váltak azok a gerenda fészkek, melyek körülbelül 3 méter magasságban tartották a famennyezetet, illetve járófelületet, ahol a bencés szerzetesek fülkéi sejtendők. A régészeti feltárás bizonyította, hogy e XIII. századi templom előtt állt egy kisebb templom, melyet magában foglal a mai és eredetileg ehhez a régebbi templomhoz kapcsolódott szervesen a török korban teljesen elpusztult kolostor. Vélelmezhető, hogy még egy szint lehetett efelett, melynek már nem találtak gerendahelyeket, de a díszítő festés erre utal. Tehát a déli hajó egy időben háromszintes lehetett. Szinte biztosra vehető, hogy az ezerötszázas években (török hódoltság) erődítményként is funkcionált a templom, miután a szerzetesek elmenekültek az 1532-es kőszegi ostrom után az ide is elportyázó törökök elől, mikor is ledöntötték a portálé apostolszobrainak fejeit. Számos puskagolyó és egyéb hadászati lelet bizonyítja ezt és a csapóhidas őrtorony melynek alapjait már egy éve feltárták a régészek a Folnay kapunál. Ebben az időben rendkívül sötét lehetett a templomban, mivel az északi oldalon nem voltak ablakok a délinél, pedig a hadászati jelleg miatt, valószínűleg csak lőrések lehettek. A barokk korban ezért nagy ablakokat nyitottak az északi falon, melyet Schulekék visszafalaztak, hogy helyreállítsák az eredeti Árpád-kori állapotot. Természetesen az akkori „visszaállítás” rengeteg ellentmondást hozott, hiszen pontosan nem lehetett tudni, milyen lehetett az eredeti templom. Mint tudjuk a templom északihajója és az ezoldali oszlopsor eredeti, illetve a főoltár és a tornyok a sisakok alatti részig a többi a török dúlás, a szombathelyi polgárok gyújtogatása, majd villámcsapás nyomán részlegesen, vagy egészen megsemmisült, de mindig volt akarat a javításra a templom egészének megtartására. Schulek Frigyes és Gyalus László a XIX. század végén barokk stílben álló templomot, visszaállította legjobb tudása szerint, románkorira, de például Schulek a díszítő festéseket lekapartatta, mert az nem illet bele az Árpád-kori elképzelésébe. Ők úgy gondolták egységesíteni kell a belső látványt ezért bevakolták a különböző felületeket. Sarkadi építész úr koncepciója viszont az, hogy láthatóvá tegye az eredeti és javított részeket egyaránt. Egyelőre a déli oldal készült el majdnem, melyen a különböző felületek hófehér festést kaptak, így jól kirajzolódnak a kőfal hiányosságait betöltő tégla kiegészítések, de mégis adnak egy viszonylagosan egységes képet. Ajtó és ablaknyílásokat falaztak be a későbbi korokban, mind a déli, mind az északi falon. Az építész szerint ez egy építéstörténeti napló, s ez természetesen így igaz. Nekem viszont hiányzik a megszokott egysége a falaknak, maximum mutatóban hagytam volna egy-egy átfalazott részt, mely a legjellemzőbb a déli, és az északi falon, de ez szubjektív vélemény. Fontosnak tartom megjegyezni, kritizálni csak elvégzett munkát, illetve tervet lehet és azt mindig könnyebb, mint létrehozni valamit. Én a templomra, nem építéstörténeti múzeumként tekintek és nem is úgy lépek be, hanem az Árpád-kor levegőjét szívandó, egy máig élő szakrális helyre, ahol a fenti világgal szeretnék összeköttetést teremteni és felül emelkedni a mindennapokon. Nagyon érdekes volt számomra Sarkadi úr beszámolója a freskók felújításának lehetőségeiről. Koncepciója szerint, csak tisztításról lehet szó, legkisebb hozzáadásról sem. Elmondása szerint szerencsére a főoltárfreskó, mely a templom védőszentjét ábrázolja egészen jó állapotban maradt fent, mivel még a nedves vakolatra került fel, s így a tisztítás után az apróbb részletek, árnyékolások is láthatóvá válnak. Főleg abban az esetben, ha a Schulek féle oltárt visszabontják, mely 115 éve takarja a freskót. Ezen még vita van, hogy szabad-e hozzányúlni, mert ennyi idő után már ez is műkinccsé vált. Tudom ezek mind nehéz döntések, hiszen egyszerre kell megfelelni a szakrális, az építészeti a művészettörténeti és az átfogó történeti, történelmi kívánalmaknak. Ezt tökéletesen nem lehet megoldani, így mindig lesznek eltérő vélemények a kérdés csak az, hogy a legátfogóbb, legkorrektebb megoldást sikerül-e megtalálni. Sajnos a délnyugati toronyalj gazdag freskódíszítése messze nem ilyen jó állapotú. Az építész szerint valószínűsíthető, hogy már szárazabb vakolatra festették, s így nem tudott elég mélyre szivárogni a festék, s az erősebb kontúrvonalakon kívül a felszíni részek már gyakorlatilag láthatatlanok. Az is lehet, ha az 1930-as években Wencheim apát úr nem restauráltatta volna olasz mesterekkel, akkor ma már semmi sem látszana. Áldom érte a kezüket! Amennyire lehet, meg kell menteni az utókornak, hogy legalább ennyit lehessen látni 100 év múlva is. A majdani múzeumba pedig teljes életnagyságban a digitális technika segítségével rekonstruálni milyen lehetett. A templom szigetelése sajnos 100 %-osan nem megoldható, oly módon, mint a Folnay kapunál, ahol átvágták a falat és vízzáró réteget hoztak létre, mely teljes mértékben megakadályozza a víz további felszívódását. A templom egészére a főépítész úr szerint műszaki okoknál fogva ez a megoldás nem megvalósítható, mivel a vegyes anyagból készült közel 2 méter vastag falakon ezt az átvágást nem lehet, vagy a mai technológiai tudás szerint nem tudják-merik megtenni. Bízunk benne, hogy a megvalósuló szigetelési megoldás is évszázadokra megóvja a templom falait, mert ha nem akkor adtunk a … egy pofont. A festőrestaurátorok, munkája talán a legnehezebb. A falakat minimum 4-5 rétegeben vakolták és festették a 800 év alatt. Minden réteg tartogat meglepetéseket, szépségeket, s mindet egyszerre kell, kellene megmenteni. A barokk korban például egy időben a teljes templombelső rózsaszínben pompázott.

Ezután következett dr. Pap Ildikó Katalin régészeti beszámolója, mely engem a leginkább érdekel. Megtudtuk, hogy a régészeti munkák márciussal befejeződnek a templomban és utána indul a teljes felállványozás és az építészeti munkák igazán látványos része. Valter Ilona közel ezer feltárt sírja után most már 1200 sírnál tartanak a templomdombon és ami a templom 900-1000? éves fennállása óta még hivatalosan sohasem volt a templom belső régészeti feltárása is folyik, ahol újabb sírokat tártak fel több rétegben. A régebbi kisebb templom körül számosan temetkeztek, amely a mostani templom belsejében van. Találtak olyan sírt, melyre a mai templom 800 éve ráépült, így a nyughelyet a fal megfelezi. (saját gondolat: Tudomásom szerint a Ják nemzetség a 997-es István-Koppány csata után jutott e birtokokhoz, így a nagycsaládunk ez idő óta élhetett itt. Az Árpádkori falurendszer nem a mai időkre jellemző volt. 10-15 házból, melyekben maximum 40-50 ember élt. A nemesi településeket a szolgálókon kívül gyakorlatilag egy, az alapító család kiterjedt rokonsága lakta.) Ezért a sírok jelentős része az Árpád -kori időszakban, Ják nemzetségi tagokat rejthet. A falvakra máig jellemző, hogy egy-egy családnevet a lakósok fele viseli. Többnyire ez egy közös ősre vezethető vissza, csak a hosszú évszázadok alatt a rokonság tudata elveszett, illetve mai világunkban lekorlátozódott a legközvetlenebb rokonságra, hisz többre nincs időnk! A templombelső régészeti feltárása, mindenképpen történelmi jelentőségű, mivel ezelőtt nem volt, s valószínűsíthetőleg belátható időn belül is nem lesz hasonló munka. Nem azért, mivel most mindent feltárnak, s már nem lesz mit vizsgálni, mert a mélység szinte korlátlan titkot rejthet, de az ütemterv, nem enged több év vizsgálódást. A szakember beszámolója szerint számos különleges leletre bukkantak. A Savaria Múzeum facebook oldalán már publikált koraújkori férfi és női sírleletekben talált ruházat fémszállal átszőtt maradványai is ritkaság számba mennek. A szentélynél egy szűk kriptában három apát sírját tárták fel. Számomra a legizgalmasabb kérdés a délnyugati toronyalj feltárása volt, hiszen a freskók egyértelműen utaltak arra, hogy a templomalapító sírja itt helyezkedhet el. Ez a feltárás során be is igazolódott. A téglából rakott egyszemélyes kriptában egy magas férfi teljes csontváza volt, sajnos mellékletek nélkül. Beigazolódott az aggodalom a sírt kirabolták, valószínűleg még az Árpád-korban. * (Saját megjegyzés: akár a tatár betörés idejében is lehetett a rablás, mert a mindennapokban a szerzetesek, illetve a Ják nemzetség tagjai védelme alatt állt a monostor. Ez persze csak hipotézis. Az alapító Márton egyik fia, latinosan Zlaudus, IV. Bélával Trau várában is együtt volt, majd később választott Veszprémi püspökként, királynéi kancellár lett (1245-1263). Először Béla Ausztriába menekült, s akár az őt üldöző mongol csapatok egyike is lehetett a bűnös, de ez csak egy gondolati játék.) A sírrablók letörték az egy tonnát meghaladó kriptafedőlap sarkát, mivel megemelni nem tudták, s így a mellékleteket ellopták. A gyűrű nyoma jól látható az ujj elszíneződésében. Tervben van a koponya alapján Jáki Nagy Márton arcrekonstrukciója, mely családunkban nagy izgalmakat kelt, hiszen keveseknek jut osztályrészül, hogy 800 évvel korábban élt rokonával „nézhet szembe”. Azt már tudjuk, hogy nagy termetű volt a feltárás ezt bizonyította. Reményeink szerint maradványai a vizsgálat után, koponyájával együtt ismét megnyugvást nyernek eredeti helyzetében, senkitől sem háborgatva. A ma látható templom alapítójának kriptájának anyaga megegyezik a temploméval, illetve építészetileg is teljesen beágyazott így azzal egy időben készülhetett. Bizonyos szempontból, talán még izgalmasabb, (mivel az előzőekben leírt lelet nem okozott meglepetést, mert 99%-ban sejthető volt) hogy a kripta alatt egy női sírt tártak fel, mely így régebbi korból származik. A mellékletek alapján is XII. századra datált. (Utalok itt az előzőekben leírtakra a falu lakóiról, illetve, hogy e női sír a mai templomon kívül volt eredetileg) Az arany kis díszítőkarikák is arra utalnak, hogy a Ják nemzetséghez tartozhatott Ő is. Talán azért maradhatott meg ez a pár ékszer, mert annyira aprók, 0,5 és 1 cm átmérőjűek, hogy ezt nem vették észre a rablók. Mi mindent rejthettek-e sírok? A sírboltot a toronyaljban a koraújkorban is megbolygatták, mert akkor egy házaspárt temettek ide. A régésznő szerint a koraújkorra szinte teljesen eltűntek a freskók, így nem sejthették, hogy itt az alapító család sírja lehet. Akár így is történhetett, de úgy is, hogy az elsődleges cél minden mást felülírt, mely szerint az elhunytakat a templom megszentelt és azon belül is különleges helyére temessék. (Hiszen a freskókat az 1930-as években restaurálták és a mai korszerű műszeres vizsgálatok hiányában is látták a falakon a képeket.) A régésznő még elmondta, hogy a március végéig még rendelkezésükre álló időt a ma látható templom elődjének feltárásával töltik elsősorban. Pontosabban annak nyomvonalának, alapfalainak kirajzolásával. A templom hossztengelyében lesz végig egy kutatóárok, mely újabb különleges információkat hozhat napvilágra, s akár nem várt mellékletekkel is gazdagíthatja a Jáki templom múltjának ismeretanyagát.

Az eddigi rekonstrukciós, illetve régészeti munkák a várakozásnak megfelelően soha nem látott, illetve többnyire csak sejtett eredményekre vezetett. Az általam, itt ott elejtett kritikai vélemények nem érdek, csak féltés szándékából íródtak. A közel húsz év alatt, mely idő óta életem szerves részévé vált a templom, nem igazán történt változás. Most egyik napról a másikra a „feje tetejére állt” minden, s talán ez is okozza a feszültségeket. A kétmilliárdos beruházás alkalmával, robbanásszerűen megnőtt az „érdeklődés” a templom iránt. Ez természetes nem lenne önmagában baj, csak van egy félelmem, hogy a mostani nagyfelújítás minden részletében jól szolgálja-e a templom további életét. Nem szeretnék abba a hibába esni, mint az egyszerű ember, ha nem történik semmi azért panaszkodik, ha történik valami, akkor azért. Egy ezeréves szakrális épület „feladata” elsősorban és kiemelten nem a látványosság, hanem az elmélyülés, hitünk megélése a régiek lelkületének át és megélése. A túrizmus fontos, fontos gazdaságilag, de még fontosabb az ismeretterjesztés az ősi értékek bemutatása miatt, mely a maiak lelkét is megérintheti szerencsés esetben, de ez a funkció feltétlenül csak másodlagos lehet. Tevékenységem, kritikáim, sohasem ártó szándékkal a kibicnek semmi sem drága alapon születtek, csak az aggódás a segítő szándék ösvényén. Ennek tükrében írom harmadik éve a felújítás naplóját családi honlapunkon a szelesteyfamilia.hu-n. A napló szubjektív, ahogyan bevezetőjében írtam is, de sok érdeklődő tájékozódik belőle. Próbáltam a szakmai vezetőkkel is felvenni a kapcsolatot, de ez nem úgy alakult, ahogy reméltem. Így maradt az a lehetőség, hogy írjam, amit látok. Az viszont őszinte és egy a templommal elfogult lélek leírása, mely kiegészíti a szakmai beszámolókat. Az a vékony köldökzsinór, mely a családomat az alapítástól összeköti a hellyel a dombbal, az épülettel, a faluval eltéphetetlen. Mivel semmilyen érdekcsoporthoz nem tartozom, ezért próbáltam mindig a mérleg nyelvét játszani. Sajnálattal tapasztaltam, hogy lehetetlen a különböző érdekcsoportokat egy asztalhoz ültetni, nemhogy együttműködésre bírni a „szent ügy” érdekében. Természetesen lelkesedésemben én is vétettem, vétek hibákat, de amikor olyan emberektől kapok kritikákat, akiket sohasem láttam az elmúlt idők hétköznapjaiban, azt nehezen tudom megemészteni. A legtöbb kritika nem is magával a templom épületfelújításához kapcsolódik, mert hiszen ezért van minden, hanem a körítéssel, melynek megítélését nem lehet objektíven szemlélni. Mindenképpen szubjektív eredmény fog születni, de hogy ezen belül mekkora konszenzus alapján ez a kérdés. Mivel nem egy új beruházásról van szó, hanem egy ősidők óta a szűkebb és tágabb vidék meghatározó eleméről ezért a legátfogóbb egyeztetések figyelembevételével kell hozzányúlni. Gondolok itt a kiszolgáló a kifejezetten és elsősorban a túrizmust szolgáló új építményekre, illetve a mai létesítmények átalakított formában való felépítésére. Én sok helyen jártam és a gyakran monumentális, úgynevezett látogatóközpontokat, többnyire az adott kor emberének magamutogató, mi is tudunk nagyot attitűdjének éreztem, érzem. Szemléletem szerint az ingerküszöbnek nincs határa. Ha ma bemegyünk a moziba és a háborús film közben nem robban fel alattunk a szék, akkor felháborodva jövünk ki, ha egy kiállításon, nem négydében ugat ki a képből a kutya és nem nyal képen, akkor öt perc alatt eltűnünk. Magyarul úgy gondolom, kellene, itt is lennie kell egy ősi, emberi alapokon nyugvó támpontnak. Van olyan emberi érték, értékrend, ahol nincs helye a kor divatjának. Egy ezeréves templom is ebbe a kategóriába tartozik. Milyen volt 700-900 éve a templom környezete, nem tudjuk, s ezért igazából vagy azt mondjuk teljesen szabadkezünk van a környezet kialakításában, vagy azt mondjuk semmit sem szabad azon változtatni, ami most van, vonatkozva ezt a most látható látképre. Amennyiben a mai látképet ez nem befolyásolja, teljes szabad kezet kaphat az alkotó. Mivel a magyar emberektől kapott összeg, hétköznapi mértékben óriási (2 milliárd) elkölthetetlennek tűnhet, de sajnos nem így van. Nagyon hosszú ideig nem lesz még csak hasonló fejlesztés sem a környéken, éppen ezért minden forintnak a leghatékonyabban és legértelmesebben kell „beépülnie” a falakba. Én rendszeresen járok Jákra, látok, hallok, beszélgetek a postástól a rendőrig a plébánosatyától az iskolai dolgozókig mindenkivel, s teszem ezt részrehajlás nélkül, hisz úgy vagyok jáki, hogy nem itt élek. Azok az információk, melyek így-úgy eljutottak hozzám magánügy, ezért nem is beszélek róla, de azt lelkiismeretem szerint nyugodtan le merem írni, hogy az itt élőkkel, a tájékoztatásokon kívül, nem történt egyeztetés. A szakmai indokokat természetesen megértem, ahogy részben a templom hermetikus lezárását is, mert a munka zavartalanságához, folyamatosságához, a biztonsághoz erre szükség lehet, illetve a modulszerűen felépített munkák, nem minden esetben valósíthatóak meg. Az is rendben van, hogy nem lehet népszavazás alapján elvégezni a munkákat, de ennél többet „érdemelnek” az itt élők, hiszen ők élnek itt a mindennapokban. A pályázatokat elbíráló bizottságokban helye lenne a Jáki önkormányzatiságnak és az egyházközségnek is egyaránt, főleg olyan ügyekben, melyek az általuk és velük alkotott produktumokat érintik a településen. A kész tények közlése helyett szervesen kellene részt kapniuk a munkafolyamatokban. Azzal együtt is, hogy a Jáki templom országos hatókörű, nemzeti jelkép, de az is szócska, mindenképpen ott áll! Szeretném kiemelni dr. Rátkai László jáki esperes-plébános atyát, ki hitével, emberségével, humorával emberek tömegeivel szerettette meg a templomot és Jákot az itt töltött közel negyven esztendő alatt. A magyar és német turisták végelláthatatlan sorát kalauzolta a keresztény hit és a templom minden zugába. Elsődlegesen pedig az itt élő híveknek, de a nem hívőknek is lelki atyja, s mikor kerékpárral, vagy gyalog feltűnik a jáki utcákon, nincs olyan ember, akihez ne lenne pár jó szava, hiszen Önök jákiak ismerik! Engem is sokan ismernek Jákon és sokan nem. Akik igen, tudják milyen vagyok, akik nem, azok közül biztosan sokan vannak, akik, vagy legyintenek, vagy elkerekítik: mit akar ez a mitugrász, se nem „hivatalos ember”, se nem jáki lakós, se nem szakember a témában, mit pampog itt bele bármibe is. Igazuk van! Egy olyan defektussal születtem, hogy elődeim emlékének ápolását köteleségemnek érzem, s egyben szívesen is teszem. Saját családomon kívül is érzek elhivatottságot a magyarság múltjának ápolására. Ilyen őskövületként cincogok bele a Jákon történtekbe és veszem magamnak a bátorságot az őszinte kendőzetlen vélemény alkotásra. Én csak remélni tudom, hogy a templom lelki kisugárzása nem sérül és betöltve eredeti funkcióját még sokáig fennmarad. Ennél nehezebb feladat nem létezik, úgy „keresni pénzt”, hogy ennek oltárán ne vesszen el, ami van. A pénz mindig elfogy, vagy ha van is még több kell, de a Jáki domb és ami rajta áll megfizethetetlen.

2020. december 30.

Most nincs személyes tapasztalatom a templomról, de vannak aktuális hírek a világhálón. A Szombathelyi Egyházmegye hivatalos oldalt indít a templomnak, mely oldal fejlesztés alatt áll, jakitemplom.hu de kísérjék figyelemmel, mert a Szombathelyi Egyházmegye rövidesen ezen a hivatalos oldalon osztja meg a Jáki templommal kapcsolatos eseményeket, illetve a felújítás aktuális állását!

2020. október 7.

2020. október 7-én érkeztem Jákra. Nemcsak a templom, de a templomkert is hermetikusan le van zárva. A szemerkélő esőben többször körbejártam a dombot és nem egy helyen láttam munkálatokat. A Folnay kapun is dolgoztak a szakemberek. Gyakorlatilag leverték a teljes vakolatot, mely ezek szerint teljesen új köntöst kap. A templom északkeleti sarkánál markológép termelte ki a földet. Félinformációk szerint a templomfal alapjának átvágásával próbálnak végleges megoldást találni a szigetelésre, mely elzárná a folyamatosan felszivárgó víz útját, illetve az evvel együtt érkező ásványi sókat, melyek lerakódnak a falakon és a freskókat is beborítják. Megújult a Szent Jakab kápolna mögötti támfal, melynek további része a templomdomb északi oldalán húzódik végig. Az új támfalrész a régi téglafal helyett tömör betonfalat kapott. A templom előtti parkolóban rakták le a kibontott régi fal tégláit, melynek nagyrészét bedarálták. Nem tudom, csak gondolom, hogy a meghagyott eredeti téglákkal a betonsíkot eltakarják egy sor eredeti téglával. Független a műemlékvédelmi munkálatoktól a templomdomb alatt gyönyörűen megújult a régi római oszlopra vésett I. világháborús emlékmű, melyhez még két szép virágállványt is felállításra került, köszönhetően egy helyi nyugdíjas aktivistának, aki az itt látható munkája mellett, még számos helyen végzett saját költségén és munkája hozzáadásával faluszépítészeti munkákat. Például több helyen pihenésre szolgáló míves padokat. Ezúton is tisztelet és köszönet nemes szolgálatáért!

A templom belső munkálataira nincs rálátásom, reméljük a 2022 márciusi átadás előtt lesz még több hivatalos beszámoló, mert van egy felfokozott élménye a meglepetéseknek, de egy ilyen horderejű felújításnál, „átalakításnál” a legnagyobb tisztelettel a szakemberek irányában, szükséges és kívánt a társadalmi kontrol. Azért kényesebb mindig egy ilyen munka, egy teljesen új beruházásnál, mert ott a végeredmény vagy tetszik, vagy nem, ez mindenkinek szíve joga. Viszont egy 800 éves ikonikus szakrális épületnél az egyéni elképzelések erősen torzíthatják a materiális látványt mindenképpen felülíró eredeti szellemiséget, kisugárzást, amely mindenekfelett áll. Akkor is féloldalas lett volna a beruházás, ha én vezetem. Én a szigetelést oldottam volna meg és a freskók felújítását, illetve a támfal megerősítését. A meglévő apáti ház-múzeum rendbetételét és korszerűsítettem volna a meglévő jegypénztárt és fogadó helyiséget. Semmi máshoz nem nyúltam volna. A maradék pénzből, ha már ennyit kaptunk a múzeum anyagát sokszoroztam volna meg és a gyermekeknek alakítottam volna ki egy oktatóbázist, mely az Árpád-kor értékeit adta volna át, mind szakrális, mind profán vonalon.

2020. augusztus 1.

Pár hete volt a sajtótájékoztató, melyen elhangzott a további lépések sora. Ennek ellenére mégis meglepetésként érte a közvéleményt, egyik napról a másikra való bezárása a templomnak. Augusztus 3-a hétfőtől 2022. március 31-ig nem látogatható a templom. A miséket augusztus 16-ától a Katolikus közösségi házban tartja dr. Rátkai László esperes-plébános, aki már 36 éve szolgálja a közösséget. Amit gondoltam a felújításról azt már mind leírtam az előző bejegyzéseimben, most egyet teszek még, reményemet fejezem ki aziránt, hogy a jáki ikonikus templom, szép lesz, gazdagodik látnivalókban, minőségben. Abban is bizakodom, hogy a ráirányuló figyelem, nemcsak a kétmilliárdos felújítás befejezéséig tart, hanem még nagyon sokáig, amig élnek olyan emberek, akiknek a hagyomány, a gyökerek a közös múltunk fontos és eljönnek feltöltődni a jáki templomba. Ahogyan Gárdonyi adta a szavakat Dobó szájába a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében. Itt is a kövek néma tanúi azoknak az embereknek, akik közel ezer esztendő óta hirdetik itt a nyugati végeken: vagyunk, akarunk és tudunk hinni és tenni a múltért a máért a jövőért. Mindnyájunkért! Ehhez nem szükségesek új épületek, csak az eredeti levegő az eredeti templomban a többi…. Próbálok ezután is tájékoztatni a fejleményekről, amennyiben erre lesz lehetőségem.

2020. június 11.

A karantén után, ismét itthon Jákon. A megszokott vendégszeretet fogadott a jáki plébánián. A jóízű ebéd és az azt követő beszélgetés, cseresznyézés után, szokásos utam következett a templomba és a templom körül. Most érzem úgy, hogy egy részleges összegzésnek jött el az ideje. 2017 telén lett publikus, hogy a magyar állam kétmilliárd forintból felújíttatja a 800 esztendős jáki apátság templomát és szűkebb környezetét. Mi jákiak, s személy szerint én is rendkívül hálás vagyok a lehetőségért. Első bejegyzésemet 2018 januárjában írtam. Hosszas előkészítő munka után ’18 őszén tapasztaltam az első tényleges munkálatokat Jákon, melyek még a prológushoz tartoztak, jelzések, szondák felállítását láttam mindenütt. Azért kényes a téma, mert a beruházás nagyértékű, s pont ezért elvárás a látványos és tényleges eredmény. A szakértők és a „lelkes” amatőrök gondolatai többnyire nem párhuzamosan futnak és erre jött habként a koronavírus járvány. Ezzel a menüsorral, minden megmagyarázható ugyanúgy kéken, mint zölden, vagy pirosan. Minél nagyobb a munka, minél összetettebb, annál áttekinthetetlenebb. A lelkest azért tettem idézőjelbe, mert itt nem lihegőkre gondolok, hanem azokra, akik a templommal a templom lelkületével együtt rezegnek, s ezért bármi, ami Vele történik, azt ők is át és megélik. Mi laikusok úgy érzékeljük, hogy a munkák a hosszú előkészítés ellenére, sem épülnek egymásra, hanem eléggé hektikusan, mindenhol egyszerre egy kicsit, alapon folynak. „A foltszerűen végzett munkák, sokszor nem eredményt, hanem akár romlást is okoztak, mivel nem épültek szervesen egymásra”, hangzott el a februári konferencián az elmúlt évtizedekről szólva, mint elkerülendő példa. Annak idején jelentősebb összegek hiányában, részfeladatokba kezdtek, pénz fogytán, aztán sok dolog félbemaradt és így akár romlást is okozott a beavatkozás a befektetett munka és pénz is a semmibe ment. „Elméletileg” a 2 milliárdból ez a hiba kiküszöbölhető és mi ezért szorítunk, hogy valóban így legyen! A legnagyobb és egyben eredendő alapprobléma a szigetelt alapozás hiánya, s az ennek következtében folyamatos nedvesedése a falaknak, melyek különböző ásványi sókat is tartalmaznak, s kicsapódva a falon a freskókat, gyakorlatilag eltüntetik. Nem beszélve a falak állagának romlásáról. Érdekesség, hogy a templomdomb tetőn áll, tehát nem vízmedencében, s elméletileg a talajvíz nem a dombtetőn szokott tetőzni, de lényeg a lényeg, van vízfelszívódás. Mivel a templom 800 éve áll azt bizonyítja, hogy ez nem végzetes. Most egy speciális szárítóhabarcsot kentek fel a szakemberek jó méter magasságban (a mellékelt képeken látható), melyet ötvözve az elektrolízis elvén működő gyengeáram bevezetésével, próbálják a falakból elvonni a vizet, illetve az ásványisókat. Remélhetőleg ez működik is, de ez a víz utánpótlását nem gátolja meg. Laikusként úgy gondolom először egy dréncsöves, kavicságyas vízelvezetést kellene készíteni és utána jöhet a falakból a felhalmozódott anyag elvonása, mert most attól félek a „kiszivattyúzott víz helyére, mint szivacs szívja fel a fal az utánpótlást és akkor nem érhetjük el a kívánt eredményt. Remélem tévedek és a fordított megoldás, vagy egészen más technika, melyet nem látok át, hozza meg a várt eredményt. Nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy írásom nem okoskodásra való hajlam, nem a kibicnek semmi sem drága attitűd, hanem mindenféle érdek nélküli, kizárólag a templom legjobb és leghatékonyabb felújításáért való aggódás. Úgy érzem a különböző érdekcsoportok, szakmai, etikai, használati oldalról megközelítők közül, én, mint a templomot és szellemiségét közel két évtizede aktívan szolgáló, s mint aki az alapítókhoz vérségileg is kapcsolódó a legkisebb sértődést okozhatom, s ha okozom, vállalom. Számomra mindent felülír, hogy a templom és környezete ne károsodjon, illetve, ha már ekkora támogatásban részesül, akkor annak minden fillérje aktívan hasznosuljon, s ahhoz, még adjunk is hozzá. Emberi tulajdonság, ha valamiből sokat kapunk hajlamosak vagyunk könnyebben bánni vele, mer sok van még, sok marad még alapon, aztán mikor már majdnem elfogyott, kapunk észbe, s kezdünk spórolni, de akkor már többnyire késő. A jelenlegi helyzetben pedig, amikor alapvető dolgokra is jobban kell a pénz, mint eddig bármikor, még nagyobb felelősség.

Majdnem teljesen jogos a felújítók azon gondolata, hogy minek beszél bele olyan, aki nem szakértő, nem ért hozzá, de ott a majdnem. Mert a féltés, aggódás ezért az épületért, jogom és kötelességem, ahogyan képviselni azokat, akik magukénak érzik, életük fontos és szerves részeként gondolnak a jáki templomra és azokra az értékekre, amelyet közvetít közel ezer esztendeje. /A régészek kiderítették, hogy a mai templomon belül állt már egy régebbi templom is, ahogyan a Szent Jakab templomocska is már XIII. századi „új” építésű./

A februári konferencia remek volt és átfogó. Kevésbé részletes, tájékoztató jellegű lehetne negyedévente Jákon a kultúrban, melyből tájékozódhatnak az itt élők és az érdeklődők, mik történtek az elmúlt időszakban és mik fognak következni. Ez nem arról szól, hogy gondot szeretnénk okozni, hanem arról, hogy ne találgatások és fals nézetek üssenek fejet, hanem értsük, mi miért van. Volt szó hivatalos weboldalról, mely aktuálisan betöltené a tájékoztatás szerepét, de ez idáig én nem találkoztam vele.

2020. április 7.

A koronavírus járvány miatt rendkívüli bejegyzés a mostani. Itthonról írok otthonról, személyes látogatás hiányában. Telefonon érdeklődöm és tájékozódom a jáki fejleményekről, mert más lehetőségem most nincs így jó 100 km távolságból.

A restaurálási munkák nem álltak le, egyénileg dolgoznak a restaurátor szakemberek. Többek között a dél-nyugati toronyalj freskóin. Tehát az élet nem állt meg a templom él! Főtisztelendő dr. Rátkai László esperes-plébános atya a helyén, ahogyan immár 36 esztendeje. Tartja a lelket az ide betérőkben!

A szentpéterfai horvát hívek éneke a jáki templomban 2014. április 5.

2020. február 17.

A Jáki Szent György-templom történetének ismeretlen fejezetei - a 2019. évi régészeti, építészeti és restaurátori kutatások eredményei - című konferencia

A konferencia a Szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium dísztermében zajlott telt ház előtt. A helyszín már jelezte a fokozott érdeklődést, mert a „túljelentkezés” miatt az eredeti helyszín az Egyházmegyei Levéltár díszterme kicsinek bizonyult. Pár éve készíttettem egy méretarányos makettet a Szent György-templomról, s úgy gondoltam illusztrációként elviszem magammal. Letettem egy kis oldalsó padra, de aztán valaki a terem központi helyére állította. Jó szívvel gondoltam a nemrég elhunyt Kukoda Árpádra a készítőre, kinek utolsó munkája volt ez és az egyetlen, melyet megrendelésre készített. A levezető elnök Dr. Zágorhidy Czigány Balázs a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja, Vas vármegye középkori történetének tudora a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény igazgatója. Az egybegyűlteket Dr. Székely János Szombathelyi megyéspüspök köszöntötte.

Az est „főszereplője” a XXI. századi nagyfelújítás főkoordinátora, Sarkadi Márton építész volt.

Felvezetőjében elmondta, hogy a munkák kezdetét az 1980-as évek végére teszi, melyet aztán a rendszerváltás időszaka, kissé elnyújtott. Példának hozta fel, hogy annak idején a portáléról két gipszmásolat is készült, melyből az egyik eltűnt, a másikat, melyet a Szépművészeti Múzeum udvarán őriztek 1987- ben bontották el és csak Mezey Alice és Szentesi Editnek köszönhető, hogy most, jáki padláson várja a feltámadást. A 80-as évek végétől szinte folyamatos a feltáró, konzerváló és megújító munka, de annak idején nem állt rendelkezésre sohasem akkora anyagi erő egyszerre, mint most, ezért a foltszerűen végzett munkák, sokszor nem mindig eredményt, hanem akár romlást is okoztak, mivel nem épültek szervesen egymásra. Laikusoknak sokszor érthetetlen, hogy látszólag évekig nem történik semmi, mert a háttér munkát nem látja. Sarkadi építész úr, illetve Cselőtei Anna festőrestaurátor elmondása (a dokumentálás egyik elvégzője) fényt derített, mennyire aprólékos, széleskörű a tervszerű előkészítés, ennek dokumentálása, mely ahhoz szükséges, hogy egymásra épüljenek a munkafázisok. Így hosszú távú eredmény érhető el, mely mind költség, mind ráfordított anyag és munka felhasználás optimális arányait hozhatja. Sarkadi Márton elmondta nagyon kevés és főleg a mai építész számára értékelhető dokumentáció maradt fent, ezért most a legkorszerűbb műszeres vizsgálatokkal rögzítették az adatokat, mely vizsgálatok során, derülnek ki a többszörösen módosított tervek miatt kialakult deformitások, melyek a térszerkezetben és a statikai megoldásokban is szembetűnőek az alapos vizsgálódónak. Ebből a szakemberek sok mindenre tudnak következtetni. Az eredeti tervnél nem három, hanem négy oszloppár volt. Szélesebbek, hosszabbak lettek volna a hajók. Éppen ezért a menet közbeni módosítások miatt, sokszor improvizáció látható, melyek például az oszlopokra kifutó ívek ízesülését szemmel láthatóan deformáltá teszi. – ezek az én szavaim- A műszeres vizsgálatok kimutatták az eredeti ablakok helyét, melyek a módosítások miatt, a négyosztatú tér, háromra csökkentése miatt „elcsúsztak”. Nem sorolom tovább, mert nem akarok butaságokat rögzíteni, mivel nem emlékszem pontosan a beszámolóra, inkább csak érzéseimet rögzítem. Arról is beszélt az építész, hogy meglátása szerint nem biztos, hogy több műhely dolgozott Jákon, (eddig úgy tarották, hogy markánsan legalább két műhely, először a bambergi dómon is dolgozó külföldi csapat, majd egy hazai melyet a Tatárjárás okozhatott) inkább csak vezető váltás, váltások történhettek, vagy a megrendelő módosításai.

Sarkadi építész úr beszámolt a statikai problémákról, mely a falak alapozási hibái miatt alakultak ki, illetve az templomdomb északi oldalát tartó és határoló támfal kiöblösödése, alapjainak szinte felszínre tolódása az erózió által azonnali beavatkozást igényel, nemkülönben a Szent Jakab kápolna is problémás. Szó került az utolsó mementóról, amely megmaradt a néhai apáti gazdálkodásból, a kukoricagóré megmenthetősége. Rendkívül érdekes az a felfedezés az északi falon, mely a műszeres vizsgálat szerint, akár azt is jelentheti, hogy itt egy karzat futhatott, vagy bizonyos időszakban tárolásra használt helység „padlás” lehetett. Dr. Szemerey Kiss Balázs kőrestaurátor az építőanyag részletes vizsgálatáról számolt be. Mind az építő kövek a téglák, majd az őket összekötő habarcsok, vakolatok mikroszkópikus szintű vizsgálatait tárta elénk, melyek meggyőztek minket az alaposságról. A kövek porozítása meghatározza a tisztítás és állagmegóvás mikéntjeit. A templomban a bazalttól, agyagtéglán a mészkőn át a márványig minden megtalálható és nagy felületeken vakolt. Rengeteg tisztító munkát végeztek, melyekhez a belső térben jórészt elég a vizes törlés, a külső falakhoz, már kevés vegyszer is szükséges. Céljuk az, hogy a legkevésbé okozzanak maradandó károsodást a beavatkozásokkal. A Schulek féle felújítás okozta negatívumokat, mert sajnos ilyen is volt, csak a legdurvább, legmélyebb vésés nyomokat töltik fel, de ez már átvezet Dr. Heitler András előadására ki a festőrestaurátorokat képviselte. Még egy fontos gondolat a kövekről. A legnagyobb baj az alapozás, szigetelés hiánya, mely miatt folyamatos a talajból az ásványi sók felszívódása és kicsapódása a falon. Amíg ez igazából nem kerül megoldásra, addig a folyamat nem megállítható és minden elvégzett festőrestaurálási munka csak időleges eredményt hozhat. -ezt a problémát másfél évtizede ismerem, mióta dolgozom a freskók megmentésén. Mindig azt a választ kaptam, amig e sófelszívódás nem szűnik meg értelmetlen a freskókhoz nyúlni. –Számomra és szerintem a laikusok turisták többségének szemszögéből is talán a legérdekesebb téma a freskók és a díszítőfestés kérdése. Dr. Heitler András és Cselőtei Anna is izgalmas eredményekről számolt be. Bepillantást nyerhettünk a kulisszatitkokba a száraz a nedves és a vegyszeres tisztítás rejtelmeibe, melyek a régi kenyérbeles tisztítást modernizálták. A templom falait az elmúlt 800 évben nagy felületen többször vakolták, így 3-4-5 réteg is lehet egymáson. A legrégebbi XIII. századi felületeken a kötések/habarcs vonalát vörös színnel emelték ki, ez már szinte csak műszeresen észlelhető. XIII. századi a főoltár Szent Györgyöt ábrázoló freskója a délnyugati toronyalj kifestése a Ják családról, de most egy különleges műszeres eljárással előkerült a portálé nyugati oldali falán is egy freskótöredék, mely királyt ábrázol. A kutatóknak sikerült rekonstruálni a királyfigurát, melyből szabad szemmel egy tenyérnyi színes folt látható! Ezek szerint valószínűleg az északnyugati toronyalj is festett volt, csak idővel elpusztult. Ez utóbbi gondolatot, én tettem hozzá, ez nem hangzott el. A sorminták, melyet sablonnal festettek valószínűleg a XVII., vagy XVIII. században kerültek a falra nagyon szépen rekonstruálhatók, úgymint az oszlopok, oszlopfők, melyek vörösek, sárgák, kevés helyen zöldek voltak. Szakmán belül is mindig vannak viták, hát még ha bővítjük a vitapartnerek spektrumát. A mostani restaurálási elv az, hogy a nullához közelítsen a megújítás a kiegészítés. A tisztitás után semmiféle kiegészítő festés rekonstrukciós beavatkozás nem lesz.

Én ezzel nem értek egyet. Ha szigorúan vennénk ezt az elvet, akkor a templomnak több mint felét vissza kellene bontani, mert az az eredeti. A portálé alakjai is öntvénymásolatok. Érthető, hogy lementették, mert az időjárás már „megette” volna őket. De gondoljunk bele, ha nem lennének ott a másolatok, ha millió helyen nem építették volna újra a templom bizonyos részeit, ma romokat látnánk, talán még annyit sem, mint testvértemplomunkban Zsámbékon. Az, hogy ma egy középkori templomot látunk az Schulek Frigyes és Gyalus László érdeme, minden hibájuk mellett is. Azt nem lehet mondani, hogy e templom „csak” rekonstrukció mert például az északi hajó teljesen eredeti a felső kegyúri karzat eredeti, a toronyaljak a freskókkal a főszentély a Szent György freskóval eredeti stb. stb. de sok dolog újra gondolt, kiegészítve az eredetit! Én a színminták alapján, melynek jó részét Mezey Alice és Szentesi Edit már jó húsz éve feltárta és rekonstrukciós rajzot készített róla megfesteném! Amely a mai műszeres vizsgálattal kiválóan és tévedésmentesen kimutatható azt feltétlenül. Ha mondjuk ez szentségtörésnek veszik egyesek, akkor például ottvan a déli hajó, mely amúgy is rekonstrukció. A tartó oszlopsorát, ha kifestenék az eredeti északi hajón „jól leolvasható” színekre akkor sokat emelnének a látványon. Én mindenhol kifesteném, ahol egyértelműen kimutatható a szín, illetve sordíszítő minta. Higgyék el nem elsősorban a túrizmus fellendítése mondatja ezt velem, hosszú távon sokszor többet árt, mint használ, de ha azt szeretnénk, hogy mint műemlék, húsz év múlva is látogatott legyen, akkor kompromisszumokat kell kötni, erős korlátok között, de kompromisszumot. Nem a mai ingerküszöböt kell követni, mert az azt kívánná, hogy villogjon az oszlopfő, hangot adjon a szobor és jöjjön szembe Jáki Nagy Márton, mindez egy applikációval, de szerintem a „nulla” küszöb a másik véglet. - Amúgy a falak „sterilizálását” nem tartom semmivel sem kevésbé mesterségesnek, mint mondjuk a rekonstrukciós festést. Egy 800 éves fal elszíneződése, szennyezettsége teljesen természetes. Viszont egy lekopott díszítés felújítása sem természetellenes, mert az is ott van/volt.

A számomra legizgalmasabb témát a régészeti feltárást hagytam a végére, melyet Dr. Pap Ildikó Katalin a vezető régész hölgy tartott. A konferencián nem ebben a sorrendben következett. Épp a fokozott figyelem miatt róla nem készítettem képet, így az internetről emeltem be egy gyenge minőségűt, ezért elnézést kérek. Pici gyermekkoromtól az érettségi közeledtéig régésznek készültem, de ebben az időszakban olyan intenzíven sportoltam, hogy TF lett belőle. (Őszinte leszek, ezt máig sajnálom) Ildikó érdekességek garmadáját borította a hallgatóság elé. Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a templomon kívül. A mostani kutatások Dr. Valter Ilona és P. Hajmási Erika nyomdokain haladnak, melyek 1990-től 2003-ig tartottak. Közel ezer sírt és egyéb leletet tártak fel, például egy XII. századi nemesi lakóhely maradványait, illetve egy lakótornyot ebből az időből, melynek kiépített alapjai az Apáti ház sarkán láthatóak. A mostani utolsó számozás a sírok tekintetében az 1054-es! A Szent Jakab kápolnát is ásták abban az időben, keresve az eredeti templom nyomait. A megtalált Salamon-kori érme az 1060-as évek végére datálja az első rotundát/körtemplomot. Akkor sem, és a mostani ásás sem hozott elő eredeti alapfal maradványokat. Ildikó szerint, valószínűleg a ma látható XIII. századi templom építésekor, teljesen lebonthatták és újra hasznosították. A mostani kutatások szerint a középkorban kisebb lehetett a templomhoz tartozó rész. A körítőárok kutatása mutathatja meg az akkori állapotot. Ez számomra, laikusként azért furcsa, mert amikor itt kolostor is állt, akkor úgy gondoltam még nagyobb lehetett. Az biztosan torzítás, mely I. Károly idejéből való forrás szerint, itt 30-nál is több szerzetes élt, de ha csak 10-12 akkor is kicsinek tűnik a kutatások szerint rekonstruálható kolostor épület. De hát a falak beszélnek én megcsak locsogok. A középkorban a templomok védelmül is szolgáltak. Nem véletlenül beszélünk az Árpád-korban erődtemplomokról, mellyel tele van a Kárpát-medence. A Folnay kapu térségében egy védelmi funkciót szolgáló Őrtorony alapjait tárták fel, mely előtt 3 m mély 5,5 m széles 6,7 m hosszú árok húzódott. A pénzérme leletek alapján feltételezhető, hogy ez az árok nyitva volt a XVI. század közepe és a XVII. század első fele között. A XVII. század második felében felépítették a Folnay kaput /Folnay Ferenc apát 1643-1666, idejében villám csapott a templomba/ és a valószínűleg funkcióját vesztett tornyot- e kapu alapjaiba dolgozták be, illetve töltötték fel vele az árkot. Ez nem mehetett annyira nehezen, mert a torony külső falai erősek voltak, de belül üreges volt, melyet a kor szokásához híven törmelékkel töltöttek fel. Ezen a díszkapun is látható két nyílás, mely a felvonóhíd láncainak lehetett a helye, de ezt inkább csak dekorációnak vélik a szakemberek, mivel hídnak semmilyen nyomát nem lelték. Lépjünk be a templomba. A templomba feltárt sírok, melyek a mellékletek, az elhelyezkedésük, egymásra rétegződésük alapján a X-XI. századtól legalább a XVIII. századig datálhatók. A XI. századi sírokat, maga a XIII. századi Szent György templom alapfalai metszik, magyarul ráépítkeztek. A templom alatt a „pogány” (én tettem idézőjelbe) sorostemető és a keresztény/katolikus (szintén az én írásmódom) temető átmeneti szakasza a sírok egymás váltása arra utal, hogy közel nyugszanak egyházi épülethez. Normál esetben a soros sírok nem érintkeznek, s főleg nem vágták át egymást. A régészek szerint a Szent Jakab templom elődje, korban akár meg is felelne, de a távolsága túl nagy, ennél közelebb feltételezhető a temetőhöz tartozható templom. Mivel az ásatások alapján a templom déli oldalán /a sírok a déli hajóban találhatóak, tavaly csak itt kutattak/ melyhez a korai sírok közel vannak, nem találtak épület nyomokat, viszont a templomban igen! A XIII. századi ma látható templom alapfalai alatt, régebbi falmaradványokat találtak!! Magyarul e régebbi templom a mai épületen belül lehetett! Két falat találtak, melyek még nem kapcsolódnak össze. A XI. század és a XIII. század a mai templom építése előtt közé datálják a fal korát, melyet a déli főfal vág át, mely érdekes módon a kolostor egyik keleti falával fut egybe!! (Az egyik korai sírt is a déli főfal vágja át, fotója a Savaria múzeum facebook oldalán látható. A link egy korábbi bejegyzésemben megtalálható. Ezek a falak altalajra épültek és nagyon hasonló anyagszerkezetűek a Valter Ilona által feltárt templomtól délre található kolostor falaihoz. Végezetül két sokkal későbbi sírról számolok be Dr. Pap Ildikó beszámolója alapján. Feltártak, ha jól emlékszem a XVII. századból egy férfi és egy női sírt, melyekben az előkelő elhunytakon ruházatuk fémszálakkal átszőtt része egészen különlegesen jó állapotban megmaradt. A férfi öltözéken a zsinórőv, melyről sikerült lefejteni a veretes bőrövet, de megmaradtak a dolmányközepén futó gombok a kézelő zsinórzata, illetve egy szentolvasó. A női öltözet is gazdagon díszített. A textil szálakat lehelet vékony, arany és ezüst szalagokkal tekerték be így tartást és állandóságot adott a viseletnek. Megmaradt a szoknya szegélyén körbefutó fémszál a csipkés mintázat, illetve még az apró virágmintás díszítések is! Stb. stb. Idén folytatódik a munka. Fantasztikus munkát végeztek eddig a szakemberek, Köszönet érte.

Nem könnyű a dolguk, hiszen a kirakatban vannak és ők is ugyanúgy vágynak az elmélyült, zavartalan munkára, mint mi a zavartalan elmélyülésre a templomban.

Mint mindennek ennek is legalább száz oldala van. Ha a túrizmus fellendül jó lesz, mert több fény kerül kedvencünkre, de már nem lesz olyan, mint ezelőtt. A XIII. század előtti sírokban akár rokonaim is nyughatnak, hiszen a korai Árpád-korban szinte csak egy-egy nagycsalád lakott az akkor 20-30 fős kistelepüléseken, nem beszélve a következő feltárásokról. Teljesen megértem a szakmai kíváncsiságot, hisz engem is hajt, de a sírmellékletek múzeumi bemutatása az olvasatomban elegendő az elhunytaknak pedig a megszentelt anyaföldben a helye!

Isten Áldjon Mindenkit, aki a Jáki Szent György-templom XXI. századi felvirágoztatásában részt vállal!

Köszönettel és Tisztelettel:

Szelestey P. Attila

2020. február 12.

Ismét Jákon, ismét a jáki templomban. Meglepetésemre most télidőben is találtam munkálkodó szakembereket a templomon kívül és belül is. A belső térben a Szent György freskót takaró ponyva mögül hallatszott a munkálkodás zaja. A templom falain gombamódra szaporodtak az Árpád-kori díszítő festés szemünk elé táruló foltjai. Az úgynevezett tükrök, melyek egy-két tenyérnyi helyen nyitnak ablakot a régmúltra úgy keletkeznek, hogy a restaurátorok megtisztítják az adott felületet. A szennyeződés eltávolítása után láthatjuk azt, amit csak eleink, sok száz esztendővel ezelőtt.

Február 17-én 17:00 órától A Szombathelyi Egyházmegye: A jáki Szent György-templom történetének ismeretlen fejezete - a 2019. évi régészeti, építészeti és restaurátori kutatások eredményei címmel konferenciát tart a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár, Szily János utca 2. Eölbey-ház emeleti dísztermében. A részvétel ingyenes, de előre regisztrálni kell a címen!

2019. december 18.

A Jáki Nagy Márton Általános iskola Adventi koncertjére érkeztem, mely színvonalas szórakozást nyújtott, nemcsak a résztvevő gyermekek szüleinek, de minden vendégnek a jáki kultúrházban. A picik még az élet és a munka elején járnak, de igyekezetük, a művészetek, hagyományok iránti odaadásuk tiszteletre méltó, ahogyan az Őket felkészítő pedagógusok munkája is. Minél több ilyen alkalomra van szükség, amikor nem „okosak” vagyunk, hanem csak egyszerűen, emberek!

Természetesen, ha Jákon járok a templom nem maradhat ki. Ebben az esztendőben, sőt ebben az évtizedben utoljára léptem be az ódon falak közé. A Karácsony ünnepére lebontották az északi fal állványzatát, szabaddá téve a templom északi és főhajóját. A főoltárnál a falat takaró lepelre, méretarányosan rányomtatták a felújítandó Szent György freskó élethű, méretarányos másolatát. A déli hajó tavaszig lezárva várja a régészeti feltáró munkák befejezését. Többek között, számos érdekes sírlelet az ide év eredménye. Különböző korokból kerültek elő maradványok, számos apróbb nagyobb sírmelléklet is. Különlegességként ruházati darabokat is találtak, elsősorban fémszállal átszőtt ruházati díszítő elemeket, fémcsatokat, de csipkét, illetve pártát is. Az ezredfordulón itt dolgozó Valter Ilona régész által feltárt közel ezer sirlelet, idén ténylegesen átlépte az ezres számot, melynek ástatás vezetője dr. Papp Ildikó Katalin. A templomban eddig nem volt belső régészeti feltárás ezért fokozott az érdeklődés egy közel ezredéves szakrális épület titkai iránt. A könyvnek eddig a borítóját láthattuk, most módunk nyílik bele is lapozni. Minden lapnak külön története van, mely túlmutat a falakon és ablakot nyit a magyar történelem elmúlt ezer esztendejére. Sok templom van, a jáki méretével, korával és minőségével emelkedik az átlag fölé. Ezért a fokozott érdeklődés, de a felelősség is nagyobb. Példát kell mutatnia, mind hitünk védelmében, mind történelmünk védelmében, mind a kultúra és magyarságunk védelmében. Mi megmaradottak is azért próbálkozunk, hogy ne hagyjuk kihunyni azt a fáklyát, melyet eleink gyújtottak, de egyre nagyobb korom rakódik a pislákoló lángokra.

Minden feltárásban résztvevőnek és a jáki templomért szorítóknak Áldott, Békés, Karácsonyi Ünnepeket kíván a Ják nembeli Szelestey család nevében Szelestey P. Attila

Konkrétumokról, hivatalos beszámolókról a Savaria MHV Múzeum Régészeti osztály Facebook oldalán tájékozódhatnak.

2019. november 26.

Már igazi késő őszi időben sáros, nyirkos közegben érkeztem Jákra. Ennek ellenére a templom körül még serényen dolgoznak a Savária múzeum munkatársai. A kinti feltáró munkáknak idénre lassan vége, de a templombelsőben még folytatódnak a feltárások. A déli hajóban dolgoznak a szakemberek, ahol már több szelvényben egy, másfélméter mélyre kerültek. Addig fognak lefelé haladni, ameddig emberi beavatkozás nyomaira bukkannak. A legizgalmasabb részre a délnyugati toronyalatti területre, jövőre kerül sor, ahol a Ják nemzetség elhunyt tagjait sejtjük. Úgy gondolom ez a kérdés egyaránt izgalmas a szakembereknek az itt élőknek és nem kell talán kiemelnem, nekünk mennyire az -e család ma élő tagjainak. Furcsa érzések kavarognak bennem ezidőtájt. Mi lélekben mindig itthon voltunk, vagyunk és leszünk Jákon, főleg a templom falai között, most mégis vendégként érezzük magunkat és vendéglátóink azon alkalmi vendégek, akik feltárják eleink életét. Örülünk, hogy ez megtörténik, örülünk, hogy újra és újra figyelem kerül e régi a modern viszonyokhoz képest ősi falakra, de ugyanennyire várjuk azokat a pillanatokat, amikor a csendes mindennapokban átélhetjük azt a csodát, melyet mi jákiak, sehol máshol nem élhetünk át!

2019. október 17.

Ismét Jákon! Természetesen most minden a napokban történt eseményekről szól (Önkormányzati választások), melyben a templom csak külső szemlélő. A 800 esztendő alatt élt meg Ő már ennél izgalmasabb időket is. Szeretnék én is hozzá hasonlóan külső szemlélő maradni, belső véleménnyel. Sajnos azonban nem tudom magam kivonni a békétlenség légköréből. Ahol két magyar találkozik ott már egyetértésről nem, vagy nagyon ritkán beszélhetünk. Ez egy örök átok, de szeretném megérni, hogy közös célokért, azért, hogy mindenkinek jobb legyen, egyszer csak csoda történik és mi „jól összefogunk”.

A templomban és környékén, elsősorban a déli kerítésfal mentén és a Folnay kapunál erőteljes munkák nyomai láthatók. A templom belső, szinte tetőtől talpig burkolt, csak itt-ott kandikálnak ki a falfelületek. Az állvány erdő majd az eget súrolja. A friss fenyődeszka illata belengi a templomot. Nemcsak a freskóknál, de számtalan helyen a falak mentén úgynevezett tükröket nyitottak a festett felületeken a restaurátorok. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy megtisztítják az adott tenyérnyi felületet, így láthatóvá válik az eredeti szín. Persze annyi, amennyi abból megmaradt. Az idő könyörtelenül dolgozik. Sikerült beszélnem az ásatásokat vezető régész hölggyel, Ildikóval. Nagyon restellem, de a vezeték nevét sajnos nem tudtam megjegyezni. Remélem legközelebb már, mint ismerőst köszönthetem. Valter Ilona nyomdokaiba lépett, aki két évtizeddel ezelőtt számtalan sírt és egyéb leletet tárt fel, s most is konzulensként vesz részt, ha távolról is a munkákban. Ildikó megmutatta nekem az aktuális munkákat, melyek, mint már említettem a déli kerítőfal és a kapu mentén húzódnak. Láthatóvá váltak a hajdani bencés kolostor déli határoló falrészletei. Számos sír is a XVI. századtól, majd a XX. századig a felszínre került. Sajnos eltérő időkben egymásra temetkeztek, s ezáltal nehezen azonosíthatóvá válnak az egyes sírok. Kérdésként merült fel az is, hogy hol lehet a temetkezés határa, mely akár a mai határoló kerítésen kívül is lehetséges, hiszen már a X. században is temetkeztek e dombra! Talán a mostani feltárások legizgalmasabb része a Folnay kapu térsége. A kapun belül egy igazán méretes őrtoronynak a körvonalai bukkantak elő a XVI. századból. Olybá tűnik, hogy ez az építmény a kolostor alapjaira épült, tehát annál újabb kori. Mint tudjuk a törökök az 1532-es hadjárat során, mikor Kőszeg alól visszavonultak támadtak a templomra és verték le az apostolok fejeit, mivel az iszlám nem tűri az emberábrázolást. Ekkor a bencés szerzetesek elmenekültek Jákról és többé nem is tértek vissza. Az apátsági gazdaságot a kegyurak által támogatott apátok igazgatták, de már szerzetesi közösség nélkül. Visszatérve az őrtoronyra, mely pontosan a ma látható XVII. századi építtető Folnay apátról elnevezett kapu mögött áll a kerítésen belül, talán egy következő török támadástól tartva építették. A Folnay kapu előtt pedig azért folyik feltárás, mert a kapun csapóhíd láncainak helyet adó nyílásokat láthatunk. Vajon a két építmény összefüggő védvonalat alkot-e, s ha igen akkor itt nem akármekkora erődítésről lehet szó. Amit most írok, csak magán vélemény, illetve hangosan gondolkodás. A ma látottak és hallottak alapján úgy gondolom, hogy a monostort valamilyen szinten erődként használták anno a jákiak. Hiszen akkor még álltak a kolostor falai, épületei. Nem ismert, hogy az 1532-es török támadás, mennyire volt pusztító. A középkorban, minden templom erő és erőd is volt egyben, s mivel a szerzetesek elhagyták azt, vész esetén jelentős védelmet nyújthatott, minimum az apátági gazdaság dolgozóinak, de akár a falu népességének is. „Végre” elértünk egy olyan szintet, amikor már izgalmas dolgok derülhetnek ki, szinte bármelyik napon.

Kívánok minden résztvevőnek jó egészséget és eredményes, sikeres munkát!

Ha szükség van segéderőre, bármikor elérhető vagyok a talicska tolástól az árokásásig.

Mellékelek egy régebbi írásomat, mely a Ják nembeli Szelesteyek krónikájából részlet.

Az 1532-es esztendő augusztus havában a Kőszeget körülzáró török hordák, egyik portyázó csapata Jákot is útba ejtette.

Jönnek, jönnek… Szállt a kétségbeesett kiáltás, s már zengett, bongott, kongott a jáki apátsági templom, többszázéves harangja. A látóhatár szélén vékony füst dárdák döfték át az eget. A monostor épülete üresen kongott, a szerzetesek már hetekkel ezelőtt, vasalt szekereken menekültek kincseikkel együtt Pannonhalma felé. – Áron bácsi, gyűjjék maga is a monostorba, annak vastagok a falai, meg a jó Isten is, csak jobban segít a saját hajlékában – kiabálta a falu kondásának Petyka, a harangozó süldő fia. Sokan gondolkodtak ugyanígy, s a falu nagy része a monostor felé szaporázta. - Marisom, hagyd a csudába azt az irdatlan nagy batyut, így sosem érsz oda, szólt Ilka néni a község bábája. Hogy hagynám édes néném, hisz benne vagyon az egész életem a kelengyém, amit pendelyes korom óta gyűjtögettek, szegény szüléim. Hiába leányom a kelengye, ha nincs, aki használja. Soma, Györke, Gyalu tereljétek az embereket a nagyterembe és nyugtassátok meg őket - adta ki az utasításokat Sebő a falu bírája. Állítsatok őröket a templom mindkét tornyába, torlaszoljátok el a kapukat, ha még jön menekülő a kis kapun engedjétek be. A harangkötélhez négyen álljanak és felváltva húzzák, de folyamatosan, köpött a tenyerébe Sebő, mintha Ő is húzná, de hát neki fontosabb dolga is vagyon. Itt vannak, harsant a kiáltás – Ég a Kisék háza, Velőt rázó sikoly szállt, repült, vijjogott a nádfedeles hajlékok felett. Irgalmas Isten, szegény Maris, hiába intettem, csak nem hagyta el a batyuját. - jajdult fel Ilka néne. Jó emberek engedjenek be, hallottak kintről egy kétségbeesett kiáltást. Sűrű ökölcsapások záporoztak a vastag tölgyfaajtóra. Engedjetek be, Vas János vagyok a kisunyomi molnár. Gyorsan nyissátok ki a kaput, de csak résnyire. hogy azonnal zárható legyen. - adta ki a parancsot a falu bírája. Már emelték a záró gerendát, mikor egyszerre 8-10 éles koppanás hallatszott, s rögtön egy éles jajj kiáltás, mely hörgéssé vált. Vissza a gerendát, s már ugrott is segíteni a falu vezetője. Szegény molnárért már csak imát mondhatunk. - Soma fiam, szaladj fel érdeklődd meg a toronyőröktől, mit látnak. Kintről tompa puffanások hallatszottak, - egy, kettő, három, négy, öt, hat…- bíró úr, bíró úr, több száz török lovas száguldozik a faluban, szinte a füsttől nem is látni. Az átkozott pogányok leverték a kapuzatot díszítő apostolok, fejeit, talán már csak a legfelül lévő krisztusé van a helyén. – kiáltotta lihegve a toronyból lefelé szaladtában Soma. Egyszerre rémület szállta meg a templomban rekedteket. Mindkét kapu résein sűrű füst gomolygott a templomhajóba. Örök életünk lesz emberek, tartósak leszünk, mint a füstölt oldalas, kiáltotta Balázs a falu daliás első legénye. Egy pillanatra mindenki szája széle mosolyra húzódott, de csak egy minutára engedett a feszültség. Szerencsére a törökök siettek, s amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan száguldottak el a martalócok, magukkal hurcolva a helység lakósságának javarészét és a könnyen mozdítható javakat. A templom ostromával nem akartak bajlódni. A megmaradottak közül sok, volt a magatehetetlen öreg, vagy megnyomorodott sebesült, de ebben a vérzivataros időben az emberek erősebbek voltak, az élni, túlélni akarásuk mindent legyőzött. Nem is tehettek mást. A monostor romos falai közé, soha többé nem tértek vissza a szerzetesek, nem verte vissza lépteik zaját a kerengő folyosója. Egyedül István apát tért vissza, hogy hátralévő életét itt töltse el. - Annyit tudunk még róla, hogy az apátság kegyura Bakócz Péter Vasi főispán, főkamarás, főlovászmester, ki először vette fel az Erdődy nevet, mikoron az 1530-as évek elején Gombos Balázst állítja az apátság élére, kiköti, hogy szegény világtalan István apát, ki nem képes ellátni e vezetői tisztet, haláláig megtarthassa apáti címét, s csak halála után kapja meg a tényleges hatalom mellé a címet is. A nagy tisztesség mellé, mindig nagy gond is jár, mely utóbbiból bőségesen kijutott Gombos apátnak is. Az új kegyúr, az időközben elhunyt Erdődy Péter fia, ki szintén a Péter nevet viselte, finoman szólva nem szimpatizált atyja választottjával. Lukafalvi Szarka Pál jószágkormányzójával egyetemben megvádolja az apátot az apátság javainak elherdálásával és egy nő rokonával való bűnös viszonyával. A gróf I. Ferdinánd királynál tett panaszt, ki e kérésre 1548. október 29-én megbízta a vasvári káptalant, hogy vizsgálja ki az ügyet. A tanúvallomások azonban nem olyan eredményt hoztak, ami a nagyúr kedvére lett volna. Szinte kivétel nélkül Gombos apát mellett szóltak. Az első tanú: jáki Veres Antal, Szelestey Bernát jobbágya hite alatt vallotta, hogy a felsorolt vádak alaptalanok. A második tanú: jáki Vincze Kálmán, szintén Szelestey Bernát jobbágya ugyanígy vallott. Kihallgatták Polgár András apátsági jobbágy feleségét Ágotát, ki az apát vérrokonaként azt vallotta, hogy a szóbeszéd szerint ő pletykált az apátról, hogy bűnös viszonyt folytat. Az ura ezért jól el is verte, pedig alaptalanul vádolták. Ő sohasem mondott rosszat rokonáról, mert nem is tud mondani semmi tisztességbe vágót róla. Mivel a vádak nem nyertek bizonyságot Ferdinánd felmentette az apátot a vádak alól. 1557-ben Zrínyi Miklós a későbbi szigetvári hős jutott az Erdődyek monyorókeréki uradalmához, köztük az apátság kegyúri jogához, mely csak hosszú pereskedés után 1613-ban kerültek vissza az Erdődyekhez. Zrínyi gróf alatt csendes idők jöttek Gombos apátra, de a kiállt viszontagságok miatt az apát egyre jobban befelé fordult. Remete életre vágyott és kegyura határozott ellenzése dacára, Csábrági Pálffy Györgynek akarta átadni jogait, de Pálffy hirtelen elhalálozott. Végre 1562. január 18-án Ferenc, csatári apátnak adja át a jáki apátságot, Zrínyi Miklós beleegyezésével. Gombos apát a Velem feletti magaslaton lévő Szent Vid kápolnához költözött és magányban elmélkedve élte utolsó éveit. 1566-ban a szombathelyi polgárok rabolták ki a monostort, ha már a török nem járt arra…

2019. szeptember 3.

Eltelt a nyár, s ismét lehetőségem nyílt ellátogatni Jákra. A tavasszal látottakkal ellentétben számos változás történt. A Szent Jakab kápolna mellett sírokat tártak fel. A kápolnát körbe árkolták, vízelvezetés okán, s megkezdték az északi támfal szondázását is. A templombelső legfeltűnőbb változása a Schulek féle főoltár lebontása, mely láthatóvá teszi az eredeti főoltárfreskót (Szent György) A freskón úgynevezett tükröket készített a restaurátor, melyek tisztítás jelentenek adott felületeken. Az északi hajót teljes egészében felállványozták, a déli és északi mellékoltárokat kivitték a templomból. A Folnai apát féle kerítő falat egy helyen megtámasztották.

Röviden: elindultak a tényleges munkálatok. Reméljük, hogy kihasználva a szép őszi időt nagy léptekkel haladnak majd előre a szakemberek. Az eddig domináns papírmunkát felváltja a gyakorlati feladat megoldás. Számomra a legizgalmasabb a délnyugati templomtorony régészeti feltárása, ahol az alapító sírját vélik, véljük. Ez még várat magára. Hende István tanár úr vezetésével a 7-es osztállyal közös sétát tettünk a templomban, ahol a diákok számtalan kérdést tettek fel lakóhelyük nevezetességéről. Egy nagyszerű kezdeményezéssel is találkoztam. Kajla.hu „útlevéllel” a diákok hazánk nevezetességeit vonaton ingyen utazva, az őket kísérő felnőttek 33%-os kedvezménnyel látogathatják meg. Mi, jákiak büszkék vagyunk arra, hogy templomunk is bekerült e körbe!

Októberben ismét megyek Jákra, s kíváncsian várom a fejleményeket.

Júliusban már a harmadik művésztábort szervezte Gaál János templomgondnok. A résztvevő művészek nívós alkotásait az apáti házban (múzeum) tekinthetik meg az érdeklődők. Október negyedikén lesz a táborzárás, mely alkalomból személyesen lehet találkozni az alkotókkal és a kiállított műveket kedvező áron meg is vásárolhatják.

2019. április 26.

Egy nem tervezett utazásom volt ma Jákra. A holnapi iskolazászló szentelésre kaptam meghívót, melyre sajnos munkám miatt nem tudok elmenni. Helyette egy nappal előbb mentem megköszönni a kedves meghívást, illetve a holnapi történelmi vetélkedőre készíttettem két Ják nemzetségi zászlót, melynek nem titkolt célja az itt élő gyermekek történelmi tudatának erősítése. Bízom benne, hogy a felnövekvő nemzedékek nem feledkeznek meg elődeikről, nagy, déd, ük és még régebbi nagymamáikról, nagypapáikról, kiknek védő kezei mindig felettük lesznek. Egyelőre munkák nem tapasztalhatóak a templom körül, de bízunk az őszben.

2019. március 29.

Ahogy közeledik a konkrét munkálatok kezdete, mert közeledik, egyre izgatottabban várom a végkifejletet. Az már kézzel tapintható, hogy jelentősen megnőtt az érdeklődés a templom irányában. Hirtelen mindenkinek fontos lett és ez jó. Hozzám közelebb áll a kevésbé látványos, de hosszútávú ténykedés valaminek az érdekében, mint a nagyon intenzív fókuszáltan látványos, mely egy csomóponti időszakról szól. (Talán magyarázat erre, több évtizedes hosszútávfutó múltam.) „Gutta cavat lapidem, non vi, sed saepe cadendo” A csepp kivájja a követ, nem erővel, hanem gyakori eséssel! Tisztában vagyok azzal is, hogy immár másfél évtizedes ténykedésem a templom és az Árpád-kori Ják föld emlékének, kisugárzásának élővé tétele irányában, nem mindenkiben kelt és keltett pozitív érzéseket.

Az évek során nem arra törekedtem, hogy egy 7-8-900 éves állapotot állítsak be mainak, hanem arra, hogy megidézzem egy hajdan virágzó időszaknak a mára ható közösségteremtő erejét. Be és megmutassam, hogy milyen mély gyökerekkel és értékekkel élnek együtt a ma itt élők. Erre szolgáltak a találkozók az évfordulós események szervezései, erre a faültetések, Jáktól-Jákfáig, erre a címer és történelmi arcépkiállítások a tornatermi lehetőségtől a padlástérig, erre a gyermekeknek kiírt különböző pályázatok stb. Próbáltam a régió kis falvait, melyek a régiségben egy Ják nemzetségi fűzéren hol lazábban, hol szorosabban egyűvé tartoztak valamilyen szinten ismét közelebb hozni egymáshoz a közös múlt kapcsán. A megkeresett nyolc-tíz faluból kettő-három érzett ebből meg valamit, de közös gondolkodás a több mint egy évtized alatt nem valósult meg. Vízióm volt, hogy ha másban nem a turizmusban alakítsunk ki egy közös tervet, melyben mindegyik tag ajánlaná a másik értékeit. A távolságok akár gyalogosan, de kerékpáron még könnyebben leküzdhetők a motorizációról, már nem is beszélve. Fölvetődött, hogy az e körben lévő falvakban létrehoznánk egy egységes közös pontot, konkrétan egy kis ligetet, melyben nemes fákat ültetnénk, mely emlékeztetne az ezeréves közös múltra, s pár táblából álló történeti tanösvényt, mely bemutatná a múltat a gyökereket. Közeledvén 2021-hez, mely egy 1221-es dokumentum 800 esztendős jubileuma és négy település adományát tartalmazza a Szentföldről visszatérő II. András királyunktól a Ják nemzetségnek, egy megfogható dátumot is felkínál. E dátum megünneplése nem nekem, hanem a Németh József vasegerszegi polgármester úrnak jutott eszébe, de nagy örömmel csatlakoztam. Ötletem, hogy az évfordulóra közösen ültessünk 221 fát (ebből lennének a ligetek) 8-10 településre szétosztva 20-25 fát tenne ki.

Itt jön a de. Érzésem és tapasztalataim alapján úgy látom, hogy ténykedéseim körül, sokan önös érdeket, netán dicsekvést látnak. „Mit akar ez a jött-ment, mit okoskodik, mit nyüzsög, mit szeretne elérni? Bevallom tényleg van és volt bennem egy jó érzés a régi-régi felmenőim által elért eredmények tudatában. Volt fiatalabb koromban dicsekvés is, de mára „csak” a büszkeség maradt. Óvodás koromtól a magyar múlt érdekel, s hogy a családom volt olyan szerencsés, hogy történetére Istvánig tudunk emlékezni ez nekem adott egy olyan ajándékot, mely életre szóló. Én nem voltam soha olyan ügyes, rátermett, bátor, gátlástalan és törtető, mint ezeket a látványos dolgokat elérő eleim, de mint krónikás és múltmentő megpróbáltam és próbálom a benne rejlő értékeket megmenteni.

Többnyire ezen tevékenységeimet értették és értik félre, melyből egy hasznom volt, az érzés, hogy hitem szerint értéket mentek. Ezt nem panaszként mondom, hiszen tevékenységem minden pillanatát élveztem és élvezem, s ilyen szempontból önös célok is vezetnek. Azért ültettem az évfordulókra fákat a 750 éves templomszentelésre egyet, mely már 14 esztendős és nyolcat az alapítás 800 éves jubileumán, hogy az utánunk jövő generációk is érezzék, hogy itt folyamatról van szó és nem csak a régmúltról, nem csak a máról. Amiért ezek a gondolatok most kibuggyantak belőlem az avval kapcsolatos, hogy olyan hangokat és olyanoktól hallok ténykedéseimről, törekvéseimről, akiket az elmúlt esztendők alatt sohasem láttam és tevékenységüket sohasem tapasztalatam. Annak idején én lepődtem meg legjobban, amikor különböző nagy évfordulókon időpontot akartam egyeztetni, hogy a hivatalos ceremóniákat ne zavarjam meg, mindig az volt a válasz, ilyenről szó sincs. Ennyit erről, több szót nem érdemel.

Visszatérve izgalmamra a rekonstrukcióval kapcsolatban, arról szól, annak a reményemnek ad hangot, hogy minden résztvevőnek ugyanazon szándékai vannak, mint nekem és a megítélt kétmilliárdos összeg minden fillére, azt a célt szolgálja, hogy a lehető leghatékonyabban valósuljon meg e beruházás. Erre két személy jelent számomra garanciát, Székely János püspök atya és Sarkadi Márton építész a munka koordinátora, kivel még októberben találkoztam a templomban és meggyőződésem, hogy megalkuvást nem ismerő szakember. A legfontosabb a mértékek betartása és bárminemű pazarlás kiiktatása. Ténylegesen használható és hasznos legyen hosszútávon, ami a konkrét templomi felújítás mellett megvalósul. Korunk divatja a látogató központ. Sokszor nagyobbra építik, mint magát a bemutatandó műemléket. Nem tudom meghatározni, hogy pontosan miről szólnak. A ma géniuszát bemutatandó, „mi is tudunk nagyot” építeni, a turizmus kiszolgálását, mely minden mást felül ír, vagy bármi egyebet. Én többen jártam, de a pláza hangulat, nem igazán fogott meg, finoman szólva nem adott plusz élményt. Én nem enni-inni és vásárolni érkeztem ezekre a helyekre. 10 éve voltam Pannonhalmán azóta is kísért a látogató központ „hangulata”. Persze tudom, hogy a nagyátlag „ingerküszöbe” egyre magasabban van, de ha nem szabunk egy arányos mértéket, akkor lassan ott tartunk, hogy építünk látogató központokat és mellé konstruálunk egy látogatandót. Ami számomra személyesen talán legizgalmasabb az a délnyugati toronyalj régészeti feltárása. Amennyiben meglelik az építtető Jáki Nagy Márton szlavón bán, vasi, zalai ispán sírját, a mai tudományos lehetőségek alapján, genetikai vizsgálattal kideríthető lehet, hogy bajor, vagy magyar gének a meghatározók. A Ják nemzetségnek eredete vitatott. A korabeli krónikák szerint egy bajor lovag, Vasserburgi Vecelin a Koppány legyőző az ős a mai hivatalos történelemtudomány művelői szerint, sokkal inkább egy honfoglaló törzsfői nemzetség. E témakört körül járva írtam meg a Ják nemzetség eredetéről szóló írásomat, mely a honlap címoldalán találnak.

Március 29-én jártam legutoljára Jákon. 130 km-re élek, s munka mellett sajnos nem tudok folyamatosan jelen lenni, ezért egyelőre az általam másfél éve elindított naplót, melyben szándékom szerint érdemi beszámolókat ígértem, egyelőre nem tudom úgy vezetni, ahogy szeretném. Míg nem folynak folyamatos munkák a templom körül, csak véletlenszerűen futhatok össze a munkák végzőivel. Természetesen a zuhanyhíradóból, sok mindenről értesülök, de sokad kézből érkező félinformációkkal nem akarok senkit megtéveszteni. Azt első kézből tudom, hogy lesz a felújítási munkáknak, hivatalos honlapja, melyből tudnak majd tájékozódni. A Jáki Hírnök című helyi lapban is folyamatosan tájékoztatnak a fejleményekről.

Az általam írt napló, inkább a személyes élményeimről, benyomásaimról szól, olyan függetlenként, aki érzéseiben nagyon belül van, de minden érdekcsoporton nagyon kívül. Gyengeséget, de egyben erőt is ad e tény.

Megmondom őszintén az egyik szemem sír a másik nevet. A templommal való törődésnek, nagyobb figyelem keltésnek örülök, de az ezekre rakódó járulékos zsongásnak nem. Magyar átok, ahol két ember van, ott már biztos a kétirányba húzás, ahol felbukkan az érdek lehetősége ott hirtelen többszörösére nő a népsűrűség. Én ilyen helyzetben inkább menekülni szoktam.

Március 29-én a templomban hőmérőket, és egyéb érzékelőket láttam, melyekkel a templom klímáját, illetve a falak, vakolat rétegződését, nedvesség tartalmát, különböző a talajból felszívódó szennyeződéseket, ásványi sókat vizsgálnak. (A freskók felújításának ez volt mindig a legnagyobb gátja. A festék rétegre kicsapódó só. Hiába lett volna, lenne a restaurálás, ha ezt a folyamatot nem szüntetik meg előbb, adtunk annak a bizonyosnak egy pofont). Sajnos a templomot körülvevő agyagréteg vízzáró, így a falak egy „medencében” állnak. Több helyen a templomnál az apáti háznál vízelvezetőket állítottak fel. A fotóimat mellékelem. Sajnos az előzetes felmérések szerint, több helyen előre nem látható problémák derültek ki. A templomdomb északi oldalán a támfal mindenképpen megerősítésre szorul. A Szent Jakab kápolna tetőzete is javításra vár. A közösségi ház mögötti granárium, mely a régmúlt apátsági gazdálkodásának mementója összedőlés elött áll. A múzeum, (a régi apáti ház) is félig az enyészeté. Nekünk laikusoknak nehezen érthető és felmérhető a tervezési, előkészítési szakasz sokrétűsége és időigénye. Én azon reményemnek adok hangot, hogy a hosszú előkészület, alaposságot takar és feltételezi, hogy a fizikai kivitelezés jó ütemben fog haladni. Ismert a mezőgazdasági példa, vagy sok eső esik, vagy szárazság van, vagy vihar jön, vagy közbejött valami. Hát a nagy építőipari beruházások is pont ilyenek. Csak a bennük szereplők lelkiismeretes hozzáállásában bízhatunk. Tudtommal a tényleges helyszíni munkák az esztendő második felében kezdődnek meg! A jáki határban lila böjti lepelbe burkolózó feszület búcsúztatott.

Kívánom, hogy áldás és köszönet kísérje a Jáki templom XXI. századi újjászületésében résztvevőket!

Ui.: Az elmúlt hetekben voltam Türjén és Csempeszkopácson mindkét testvér templom egy külön csoda, mellyel tele a Kárpát-medence. Nagyszerű lenne, ha a bennük rejlő szépség és ősi érték nem a múlté, hanem a jövőé lenne! A mi felelősségünk, hogy így lehessen, s mivel Ják a kirakatban van ezért példaértékűnek kell lennie, minden tekintetben!

2018. december 13.
Reménykedés Advent idején

December közepén ismét ellátogattam templom nézőbe és persze atyai barátom dr. Rátkai László plébános atya vendégszeretetét élvezendő, Jákra. A rövid éves konklúziót a következőkben tudom összefoglalni: Gyakorlati, érdemi előrelépést én nem tapasztaltam, de az év vége felé, felsejlettek reményre okot adó apró mozzanatok. Ősszel felbukkantak az első fecskék és megkezdődtek a templom, belső falfelületeinek műszeres vizsgálatai. A háttérben folynak már a kutatási, dokumentálási és reményeim szerint ütemezési és tervezési munkálatok is. Minden műemlék egy darab történelem, de és talán nem csak személyes elfogultságom mondatja velem a JÁKI TEMPLOM a megkülönböztetettek közül való. Éppen ezért rendkívül összetett. Utána néztem a világhálón ama régi vitának, mely a hivatásos szakemberek és az egyszerű felhasználók között feszül. Többször átgondolt aktuális véleményem szerint, itt is a kettő között van az igazság, de a középút erőteljesen a szakmaiság irányába kell, hogy mutasson. Ex cathedra nem értek azzal egyet, hogy a műemlékek védelmének értelme, tudományos jelentőségükben rejlik. Még inkább úgy fogalmaznék, hogy azzal egyáltalán nem, hogy csak tudományos jelentőségükben rejlik. Az a festmény, az a dráma az a rom, melyet nem néznek meg egy szint után öncélú, mely lehet kevesek örömére, de nem emelheti a közízlést a kultúrát, csupán azért, mert nem ér el hozzá. Mindig kellenek persze sarokpontok, amelyre rá lehet döbbenni, de a fő cél, legalábbis az én olvasatomban az átlag szint emelése.

Fogyasztási célú túrizmus és a tudományos ismeretterjesztés, kultúra átadás között széles mezsgye húzódik. Mindegyik elsődleges célja más, de a két halmaz között mindenképpen létezik közös metszet, bármennyire szűkül is. Én nem szakemberként, de olyanként, aki közel 50 éve a magyar történelem bűvkörében él és kisiskolás kora óta járja a múzeumokat, templomokat, várakat, romokat, olvassa napi szinten a történelmi regényeket éppúgy, mint a tudományos tanulmányokat, folyóiratokat úgy gondolom, hitelesen tudom képviselni a köztes létet. A hétköznapi világban élek a túrizmusban dolgozom, ott képviselem a hagyományos értékeket képviselő „matulabácsiságot” és magam is meglepődöm, hogy van rá igény. Persze tarol a felszínes csillogás, de van rá réteg igény, mely réteg növelése az én személyes célom. Évtizedről-évtizedre, évről-évre, napról-napra tapasztalom az egyre erősödő közönyt, történelmünk, példamutató nagyjai és az előttünk élő a hazánkat megtartó őseink, illetve alkotásaik iránt. Ezért tartom az ismeretterjesztést, ordítóan szükségesnek e tárgyban! Azt viszont a tudományos oldalnak is tudomásul kell venni, hogy a ma emberének ingerküszöbe sokkal magasabban van, mint volt akár 30 éve. Egyre látványosabb díszcsomagolást igényel. A folyamat borzasztó a hideg kiráz tőle, a tartalomra sokszor alig, van, amikor egyáltalán nem terjed ki a figyelem, „mert az fárasztó és különben is annyi időnk, nincs”. Egy gyors szelfi valami, akármi előtt, ami amúgy is alig látszik és futás tovább. A semminél viszont elfogadható megalkuvással többre juthatunk, mert ha fényt festünk egy romra, elmennek megnézni, ha rekonstruálunk egy romvárat és életet viszünk bele, elmennek megnézni, ha tótágast állunk egy múzeum aulájában, százszor annyian bemennek. A határt nem tévesztve, mert sajnos az ingerküszöbnek az a tulajdonsága, hogy minél tovább tolom, annál magasabb lesz, mert egy idő után rezisztensé válunk rá. Nem lehet bezárkózni a tudomány elefántcsonttornyába, mert okafogyottá válik azon értékek bemutatása, melyeket fontosnak tartunk. Természetesen az igénytelenséget el kell kerülni, nem szabad lemenni fogyasztói kutyába, de ha nem próbálunk kompromisszumot kötni, elfogynak a múzeumba járok a műemlék romokat felkeresők. Egyáltalán azokat a csatornákat, melyek már amúgy is vastagon vízkövesek. ahol az egyetemes kulturális értékeket át lehet adni, azt még jobban szűkítjük, akkor teljesen átadjuk a terepet annak, amit nap, mint nap látunk magunk körül, s akkor a kultúra semmivé válik.

A legfuturisztikusabb ötletem a részben az apáti házba benyúló Jákok lakótornyának rekonstrukciós megépítése. A legnagyobb hiányossága az, hogy az alapjain kívül, semmiféle dokumentáció nem áll rendelkezésünkre, milyen volt, egyáltalán milyen lehetett hajdanán. Kiindulási alapom annyi volt, hogy az biztos, hogy ott állt, az is biztos, hogy egy ilyen apátságot létrehozó erő, nem barlangban élte mindennapjait, s a kort ismerve és az országhatár közelségét látva, hadászatilag is védhetőnek kellett lennie. Ami az építés mellett szólhat, hogy nem lenne átalakítva egy korabeli építmény, hanem egy vélhető illusztráció épülne. Tőlünk nyugatabbra maradtak meg hasonlók, ezért nem teljesen fiktív lenne a végeredmény. A kérdés, hogy a tényleges helyén, vagy ha ezt a szakember grémium, ördögtől való gondolatnak tartja, netán más helyen lehetne megépíteni. Ha hinni lehet a régészeti feltárásnak és valóban itt állt, akkor térszerkezetileg itt idézné fel a régmúltat.

Egyet kell értenem azzal a gondolattal, hogy egy középkori épületet restaurálni kell és nem egy új épület benyomását létrehozni. Hozzám közelebb állt a ’12 előtti templom, patinájával és mohás falaival, mint a vegytisztára mosott mai kinézete. Viszont a „látványos” falhibák, szerkezeti károsodások az állagmegóvást célzó munkákat fontosnak tartom. A zsámbéki testvér templom, romjaiban impozáns és direktben leheli a régmúlt levegőjét. Igenis szükség van ilyenre is, de mivel a Jáki templom különböző okok miatt, át és átépült, és egyben maradt, most nekünk már kötelességünk egyben megőrizni, mert botorság lenne addig bontani, mely bizonyíthatóan XIII. századi. Átépíteni, üvegfalat húzni, bármi olyant tenni, mely megbontja a meglévő harmóniáját nem szabad. De például nekem a freskók restaurálása mellett a műszeres vizsgálattal kimutatható díszítőfestés rekonstruálása egyértelműen beleférne a munkákba. Rendkívül vékony penge él választja el azt a határt, melyet semmiképpen nem szabad átlépni. Egy példa: én nem tisztítanám meg a belső teret, mert akkor patináját veszti, csak ott ahol festés volt bizonyíthatóan és azt kifesteném, nem rikítóan, hanem úgy, hogy harmonizáljon a tisztítatlan falak állagával. Számomra régészetileg a legizgalmasabb kérdés a délnyugati toronyalj. Vajon tényleg itt nyugszik-e az alapító Jáki Nagy Márton. Kettős érzés van bennem. Az egyik a kíváncsi énem. Ha itt van e lelet, lehet, hogy számos kérdésre adhat választ. A másik érzésem, hogy a megszentelt sírt bolygatni nem szabad. Az itt nyugvó lelket háborgatni nem szabad, elvinni nem szabad. A közös pont az lehet, hogy ha vannak sírmellékletek, melyek válaszadók lehetnek azokat meg kell vizsgálni, a sírt pedig vissza kell temetni. Így Ő és kora szólhat hozzánk, de nyugalmát csak rövid időre zavarnánk meg.

Én nem vagyok híve a látogató központoknak. Általában hatalmas hodályok, teljesen feleslegesen, építésük és pláne fenntartásuk értelmetlenül nagy összegeket emészt fel és az év jelentős részében üresen panganak. Szükség van vizesblokkra, egy pénztárra, egy emléktárgy üzletre és maximum egy alapétkeztetést kiszolgáló részre. Nyilván a római Colosseumhoz nagyobb kell, de arányítani kell a látogatói létszámhoz és a tényleges bemutatandó érték méretéhez, arányaihoz is. Ha túl közel van, ha jellegében teljesen elüt és egy pláza hangulatát és szellemiségét adja, akkor sokkal jobb, ha nincs. Nekem például tetszik a Városligeti Jáki másolat melletti kis kolostorkerengő, mely adja a középkori monostor hangulatát. Valami hasonló stílusú, léptékű építményre gondolnék itt is. Én a látogató központ helyett az Apáti házat, mint múzeumot újítanám fel kb. a tizedéből. A múzeumba molinók helyett, korhű másolatokból készítenék installációkat, megfogható, kipróbálható eszközöket. (fegyvereket, páncélokat, netán öltözeteket. Én nem szeretem a virtualitást, melyet már olyan tökélyre fejlesztettek, hogy „szinte” egyenértékű a valósággal és ez a veszélye „élet” veszélye, mert beszippant és elfordít az igazi, tényleges, természetes emberi létformától. Viszont finoman adagolva például átélhetővé teheti a múltat. Számomra a gyulai Almássy kastélymúzeum lehet egy követendő példa, tele remek ötletekkel. Egyik kedvencem például azt mutatja be, hogy a kastély urai, különböző életkorukban milyen tanulási, nevelési és életviteli folyamatokon estek át. Kb. 5 cm vastag panelekből arányosan kivágták életnagyságban a különböző életkorú kastélylakók kontúrjait és ráírták, hogy adott korban, mit lehetett, vagy kellett csinálniuk. Egyszerű tabló, de ebben a formában mégis több annál. Érintő képernyőkön, lehet a kor illemét tanulni, kérdés-felelet formájában, stb., stb. Sok helyen jártam és nagyon megmaradt bennem az egyiptomi piramisok belső terének látványa. Grandiózus, misztikus és teljesen üres. Ezzel szemben a Kairói múzeumban, mint az éléskamrában a befőttek sorakoztak a múmiák és egyéb kincsek. Egyik oldalon a hiány, másik oldalon a többlet zavart.

Az Árpádkori falurekonstrukciót a történelmi tábor helyét az íjászpályát és egyebeket a templomtól nyugatra lehetne megépíteni a Béke háza és a szerkezetkész, de évtizede, így álló katolikus iskolának készülő építmény térségébe. A rekonstruált Ják lakótorony is e térségben kaphatna helyet, mely így nem bántaná a szakmaiságot, de megvalósulhatna, mint rekonstrukció. Én nem díszletnek hívnám ezt a rekonstruált kis települést, hanem szemléltető eszköznek ahhoz, hogy érthetővé a ma emberéhez is szóló és kicsit átélhető valósággá tegye a magyar történelem tőlünk távol eső, de az emlékezetben máig ható különleges korszakát. Az én olvasatomban a fogyasztói túrizmus másodlagos. Az elsődleges a gyermekek megismertetése e korral, testükben, lelkükben egy olyan nyomat képzése, mely a Jáki bencés monostor templomából sugárzik, ami nem sötét középkort jelent, hanem a sugárzó fényt, világosságot. Erre a világosságra a ma és még inkább a jövő nemzedékének szüksége van. Az igazi élet ne a mesterséges intelligenciáról szóljon, még a kifejezés is morbid számomra, hanem az Emberről!

Összegzés képpen: Úgy gondolom, hogy a templom rekonstrukcióban a szakmának kell döntenie, hiszen ez az épület nem attrakció, nem is múzeum, hanem egy élő szakrális hely, egy örök tanú, melynek kisugárzását, nem árnyékolhatja be sem üzleti, sem bármely laikus érdek. Környezetében sem szabad utat engedni hasonló érdekeknek, de csúnya szóval élve nem kihasználni ezt a kisugárzást, az én olvasatomban nagy hiba. A gyermekek többsége nem érdeklődik és ezáltal nincs is tisztába múltunkkal. Elvitte őket a mesterséges „intelligencia” ahol minden „okos”. Ha ez így megy tovább, eltűnik értéknek lenni minden, ami emberi. Ez nem ijesztegetés, ez egy jól látható folyamat. Ennek a folyamatnak, bármilyen kis mértékű lassításáért, kell és kötelező kompromisszumokat kötnünk. Mert, ha csak a vegytiszta tudományosságra törekszünk, elveszítünk minden érdeklődőt és 100 év múlva ezek a tudományosan konzervált romok elpusztulnak, mert érdeklődés híján az érdek is megszűnik irántuk. A két érdek között kell és muszáj megtalálni a járható ösvényt, mert az üzleti dominancia az igaz értékét veszi el és bazári nyüzsgést szeretne elérni a szikár szakmaiság pedig a jó szándék ellenére feledésre ítéli a témánk tárgyát. Szerintem egyiket sem szabad megengedni. Az elsőt azért, mert előle menekülve, nem akarjuk, hogy a második bekövetkezzen.

Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánva, jó egészséget, kitartást és az igaz cél érdekében eltántoríthatatlan akaratot kívánok a legújabb kori rekonstrukció résztvevőinek! Olyan emberekre van szükség, akik e munkában nem üzleti hasznot, hanem a jövőnk megmentését látják. Természetesen itt nem arra gondolok, hogy a tisztességgel végzett munkáért, ne járjon ellenszolgáltatás, hanem arra, hogy minden egyes forint a cél érdekét szolgálja. Mi jópáran jákiak, akik helyileg kötődünk, ellenszolgáltatás nélkül állunk rendelkezésre, mert mi nap, mint nap részesülünk e csodában.

2018. október 11.
Valami történik!

Felbukkantak az első fecskék. Hosszas előkészületek után, szakemberek mérik fel a jáki templom XXI. századi nagyrekonstrukciós beruházásának menetét, már a helyszínen! A felújítások előtt, régészeti feltárásokat is végeznek. Úgy tudom, saját honlapot is készítenek a felújítás menetéről. Így nemcsak a mi oldalunkon, de hivatalos helyről is értesülhetnek a folyamatról az erre kíváncsiak.

Októberben kétszer is jártam a templomban, erről készült képeimet adom most közre.

Van egy vízióm a nagyberuházással kapcsolatban. Jákon létre lehetne hozni egy Árpád-kori központot, mely a turizmus fellendítése mellett, elsősorban a gyermekek történelmi tudatának nevelésben, oktatásában játszhatna fontos szerepet. A diákság történelmi érdeklődése, kötödése és ismeretei múltunkról, több mint ijesztő. A fogyasztói társadalmi felépítés, mely mindig az innovációról a „lemaradás” elkerüléséről szól, teljesen kiírtja a múlt iránti érdeklődést. Van egy nagyon igaz mondás: „A modernizáció egy olyan folyamat, mely azokra a problémákra keresi a megoldást, mely nélküle nem létezne.” Fónagy Zoltán történésztől hallottam.

Ha nincs alapvető múlt ismeret, semmit nem számít eleink küzdelme munkája, mi tarthatja saját hazájában az embert? A kozmopolitizmus a zsigeri igényekre és nem a kultúrára a kulturáltságra épít.

Itt Jákon adva van egy Árpád-kori templom, sőt két templom, melyből az egyik emblematikus. Aki ide belép és picit is fogékony átlényegülhet a múltba. A két szakrális épület mellett, eldugva „áll” a Ják nemzetség lakótornyának alapja. Egy rekonstruált profán épület autentikusan egészíthetné ki az Árpád-kori miliőt. Szakértői segítséggel, akár társadalmi összefogással is, hat-nyolc XI-XIII. századi házat is fel lehetne építeni, mely az adott kor faluját mutathatná be.

Sóly mellett 2016-ban már megvalósult egy ilyen. Mellékelek pár fotót róla. Sajnos tárgyi emlék nagyon kevés van, illetve féltve őrzik múzeumaink, de mára kialakult egy a mesterségük és a hagyományőrzés iránt elhivatott szakember gárda, akik megtévesztésig hű másolatokat tudnak készíteni.

A kovácsok a kor fegyvereit, a bőrősök, textilesek a kor ruháit, a fazekasok a kor edényeit, az asztalosok a kor bútorait stb. Személyesen is ismerek ilyen mestereket.

Tartottam már jó pár előadást gyerekeknek, s mikor kezükbe adtam ilyen másolatokat, nem akartak hazamenni. Egyből közelebb kerülnek az adott korhoz, vagy éppen Thury György pallosával suhintva a végvári harcok korához.

Jáki iskola 5. osztály, rendhagyó töri óra

A legegyszerűbb szórakozási és oktatási lehetőség ebben a körben a hagyományos magyar íjászat. Ehhez 3-4 különböző méretű íjra van szükség és a gyermekek felnőttek egyaránt szórakozhatnak.

Szállás lehetőség is adott.

Erdei iskolák, rendhagyó történelemórák, hagyományőrző táborok helyszíne lehet, elsősorban a magyar diákságnak, de a mi kultúránk iránt érdeklődő külföldi gyermekeknek is.

Természetesen a kör végtelenségig bővíthető, ha kiderül, hogy milyen irányban van érdeklődés, illetve igény. Az én olvasatomban az igényt irányítani kell és nem lefelé, hanem mindig! felfelé.

Hát valahogy így nézne ki az „én Jákom”.

2018. július 22.

Sajnos máig nem kezdődtek meg a felújítási munkálatok. Türelemmel várjuk a kezdést.

Hende István jáki tanár úr rövid filmjeit mellékeljük a jáki templom építéstörténetéről.

2018. április 30.

A 800 éves évforduló néhány pillanata

Filmek Jákról

A Jaáki apátok névsora: