Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Előszó a Szelesteyek krónikájához 997-től

Az itt leírtakat, természetesen a saját szűrömön engedtem át. Sok minden átfolyt rajta, amit én másképpen gondolok és sok minden fennakadt rajta, amit én talán rosszul, de hiszek. Sokat tapasztaltam, hallottam, tanultam, sokszor egymással teljesen szöges ellentétűeket is. Érdemes-e szabad-e általunk, csak sejthető, vagy vélt dolgok igaza mentén harcolni. Igenis, meg nem is, de egymás véleményét tiszteletben tartani kötelesség. A tekintélyelvűségnek azt a fokát, mely nem hallgat meg másokat, csak dogmákat állít fel, több, mint emberi gyengeségnek tartom. Élt-e Artúr király, élt-e Nagy Károly (Illig, német történész szerint nem, hangsúlyozandó a német) Atilla hunjainak, vagy az eszkimóknak vagyunk utódai? Koppány tényleg csatában halt meg, vagy csapdába esett és hátrakötözött kézzel lefejezték, ahogyan a Képes krónikában látható? Tar Szerénd, másik neve netán Mihály volt, s fiának, Szár Lászlónak magyar neve netán Kupán/Koppány? A tar és a szár is mai szóval, kopaszt jelent. (Mindenképpen elgondolkodtató, hogy az összes Árpád-házi tagnak volt legalább két névváltozata ebben a korban, mondjuk úgy, egy európai és egy magyar, csak pont Mihálynak nem jutott? Az itt felsorolt kérdések, melyeket napestig lehetne írni, valószínűleg hitelt érdemlően sohasem lesznek megválaszolhatóak. De egy népléleknek, ahogy a kifejezés is magába hordja, kell, hogy lelke legyen, egy nemzetet uraló és irányító línea, mely nem az iskolapadból gyökerezik, hanem minden minket megelőző generáció ránk is hatással lévő, életéből. Sokszor feltett kérdés, van-e egyáltalán magyar a mai Magyarországon? Van-e értelme ebben a keveredésben, azzal foglalkozni, hogy kik voltak, hogyan éltek ezer, kétezer évvel eleink. Szerintem ez nem lehet kérdés. Amíg magyarul beszélő, legalább a nagyszüleiket ismerő a magyar népzenére dobbanó a himnuszunkra meghatódó a várromjaink ormán lobogó zászlóinkat megsüvegelő, Matula bácsi okításait ismerő emberek élnek, élünk bármilyen kevesen is, addig tudni akarjuk, kik vagyunk. Ezt csak akkor tudjuk meg, ha kíváncsiak vagyunk önmagunkra. Engem kicsi gyermekkorom óta a magyar szó, Fekete István, Fehér Tibor, Jókai, Mikszáth, Arany János nevelt. Vagyok annyira korlátolt, hogy engem ez kielégített és most már úgy gondolom, halálomig ki is elégít. Általuk a világmindenséget ismertem meg, már ami számomra fontos belőle. A krónikák, minden nemzetnek iránymutatói, hőskölteményei, identitásuk fundamentumai, csak nálunk kell szégyellni és mesének tartani. Amúgy a népmese, mindig igazat mond, csak melegen beburkolva a rideg valót! Aki nem hiszi, járjon utána!

Szelestey P. Attila, egy maradék

Jáki oroszlán
Jáki Nagy Márton
Isten hozta Vas megyében
Jákfa-Terestyénfai kereszt
Temetési siratók freskó
Jáki templom portáléja
Jáki Nagy Márton és rokonsága freskó
Jákfai templom
Bobai evangélikus templom
Thúry György lovaggá ütése (Szelestey László 1939-1991 festménye)