Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Az Árpád-kori források és feldolgozásuk

A XIII. századtól az oklevelek viszonylagos bőségével találkozhatunk. Elsősorban III. Bélának köszönhetjük, aki kötelezővé tette a jelentékenyebb ügyek írásbeli intézését. Az 1200-as évek, elejétől, közepétől a nemesi családok jelentős részének, maradtak fenn írásos emlékei. A legszerencsésebbeknek, fennmaradt saját levéltáruk, amelyet az ősök féltve őriztek. Hiszen birtokaiknak, egzisztenciájuknak, rokoni kapcsolataiknak kizárólagos bizonyítékai voltak a történelem viharait átvészelő megsárgult, bőrre, papírra rajzolt betűk. Mindenkiben motoszkál az őseredet a legelső ős keresésének vágya. Van, aki megpróbál Ádámtól és Évától indulni, van akinek elég egy görög félisten is ősnek. A magyar családtörténetben eredendő kiinduló pontnak a Kárpát-medencében a IX. században véglegesen letelepülő ősatyákat tartjuk. A köztudatban 108 ilyen ősmagyar nemzetséget ismerünk. Az Etelközből a kárpátok hágóin beérkező magyarok mindegyike nemes volt a szó közép, újkori értelmében, hiszen szabadságban, kötöttségektől mentesen élt. A hadifoglyok alkották a szolgák, rabszolgák rétegét. A 108 ismert nemzetség a szabad magyarok, vezetői posztokat betöltő nagycsaládjai voltak. Közülük emelkedtek ki a törzsfői nemzetségek, pl.: a Turul, melynek egyik ága az Árpádok családja. Őket követik Géza fejedelemtől kezdődően a hospes, azaz vendég betelepülő nemzetségek, melyek a római rítusú kereszténység és a nyugat-európai szokásjog elterjesztésében vállaltak vezető szerepet. Az írásbeliség ebben a korszakban elenyészőnek tekinthető, szinte egyszámjegyű a fennmaradt oklevelek száma. Az átfogó magyar krónikák, két – háromszáz év múlva próbálták rekonstruálni, ezen időszak eseményeit, szereplőinek kilétét. Szent István korától a XIV. századig általában feltüntették nemzetségeket, először, mint megkülönböztető jelzőként, pl.: Csanád nembeli Vejte fia Tódor, később már a családnévvé vált vezetéknév elé pl.: Jaák nembeli Zelesthey István fia Tibold. A X. és XIII. század közötti űrt egy család sem tudja áthidalni. Számos Árpád-kori nemzetség bizonyíthatóan köthető X.-XI. századi nemzetséghez, de folyamatos hézag nélküli leszármazási táblával egy sem rendelkezhet. Azon nagycsaládoknak, amelyeknek nevei csak a XIII.- XIV. századi Krónikákban tűnnek fel, és csak, ezekre az adatokra tudnak támaszkodni, az őseredet egzakt bizonyítása gyakorlatilag lehetetlen. A családok többsége elfogadja, Kézai Simon, Kálti Márk, Ákos mester és a többiek megállapításait, de a történészek legkedvesebb időtöltése ezen adatok megcáfolása. Tegyük hozzá mindjárt, nincs nehéz dolguk, hiszen ellentmondásokban, meseszerű elemekben bővelkednek, eredet krónikáink. Pro és kontra érvek- ellen érvek ütköznek a hitelesség és a vágyak a meggyőződés és az álmok között. Saját példánkon fogom bemutatni a leírtakat, nemcsak azért mert rólunk szól ez a krónika, hanem azért mert nemzetségünk őseredete az összes klasszikus ellentmondással rendelkezik.

A Jaák nemzetségről a jáki templom kapcsán halhattak a magyar történelem iránt érdeklődők. E tudományban kissé mélyebbre merülők III. Béla krónikásának Anonimusnak Gestájában találkozhatnak a Jaák nemzetséggel a jövevény nemzetségek között. Az itt leírtakat, IV. (Kun) László kancellárja Kézai Simon dolgozta át Krónikájában, s így fogalmaz. Postmodum intrat de Wasurburc Comes Wecelinus; hic Kupan Ducemin Simigio interfecit. Iftius generatio de Iaki dicti funt. Ezután jött Wasserburgból Vecelin ispán, (gróf) ki Kupán herceget Somogyban legyőzte. Tőle ered és származik a Jaák nemzetség. Ebből a forrásból vette át az ezután íródott valamennyi történeti munka, nemzetségünk eredetét. Ha állítunk valamit és nincs mellé rendelve írásos bizonyíték, sőt ennek megléte esetén is / azonnal jön rá a cáfolat. Rendjén is van ez így addig a pontig, amíg a cáfolatot sem kell elfogadni, ugyancsak kellő megkérdőjelezhetetlen bizonyíték híján. Eklatáns példa Györffy György nemrég elhunyt, s talán az Árpád-kori történettudomány legelismertebb szaktekintélyének, vélemény nyilvánítása. A XIII. században előforduló nevek a családban, mind sajátosan magyarok. Csuna, Ebed, Kemény, Kopasz, Szabolcs, stb., német eredetű, illetve hangzású nevek, pedig egyáltalán nincsenek. Az oroszlános címer, és a Jaak alak Chak- ként is előforduló írásmódja alapján a Csák nemzetség ágaként, magyar eredetű törzsfői nemzetségi származást is lehetségesnek tartott. („az összetartozás gyanúja merül fel”) írja. Ezzel ellentétben a Jaákok oroszlános nemzetségi címerét, mely megegyezik a Csák címerrel, később is a nyugatról beköltözött genusok között szerepelteti.

Érdekes az a tény is, hogy a Képes Krónika miniatúrái között a vezéreknek, a betelepült genusok névadóinak, eleiknek portréján, a pajzsaikon nemzetségük totemállata, mai szóval címerüknek mesteralakja látható. Véletlen é, hogy pont, Vecelin zászlaja és pajzsa üres?

Vecelin miniatura
Hahold miniatura Hunt miniatura Henrik miniatura

Csoma József: A magyar nemzetségi címerek (a XIV. század közepéig) című mű szerzője a Jaák nembeli Niczky család fekete címer hátterét a magyar hagyományoktól eltérőnek találta. Ő is a jövevény nemzetségek között szerepelteti a Jaákokat. Álljon itt Vecelin gróf leszármazási táblája, melyet dédunokája, Kupán püspök jegyzett le.

Wasserburgi Vecelin
|
Radi
|
Miska (Mike)
/    \
Kupán    Márton

Egyes feltételezések szerint Bátor Opos, Márton fia

Csóka J. Lajos okleveles adatokkal meggyőzően bizonyította, írja Rácz György, hogy Vecelintől a somogyi Rád nem származott. Szerintem ez sem perdöntő, mivel nálunk is gyakori a Márton és a Mike név. Egyszerű gondolatmenettel a fent leírt Mártonnak lehetett Jakab (Ják, Jákó) nevű fia, ki Somogyból a vasi birtokokra költözve, önálló ágat indított. A XIII. században ők voltak magasabb méltóságban és őnekik sajátították ki a krónikások Vecelin grófot. Kupán püspök halála 1099 és a XIII. századi oklevelek között eltelt, száz évet, mely három, vagy négy generációnyi idő, nem tudjuk források hiányában áthidalni, illetve összekötni. A legújabb kutatások szerint ez a dédunoka, Szent László püspöke az írója annak az ősgesztának, mely Vecelin lovagot teszi meg a Koppány elleni csata vezérének. Az 997-es Pannonhalmi kiváltság levélben a király Hontot, Pázmányt és Orcit nevezi meg fővezérnek. Ez alapján az sem bizonyítható, hogy egyáltalán részt vett a harcban, de az sem elképzelhetetlen, miszerint párviadalban Ő győzte le Kupánt. Egyre erősödik egy olyan vélemény, mely szerint Kupán nem csatában húnyt el. E nézet szerint a fiatal István, valószínűleg anyai, hitvesi és más tanácsadók sugallatára, Fehérvárra hivatta a somogyi herceget és itt végeztek vele. Könnyen lehet, hogy ebben működött közre Vecelin, és a csata ettől függetlenül zajlott, vezérük vesztét megbosszulván. Mely a két ellen vélemény közötti féligasságokat gyúrná mindkét oldalról elfogadható egésszé. A túlzásból elvesz, a hiányhoz hozzáad. Ebben a szellemben próbálom, tovább boncolni őstörténetünket. Függetlenül a Rád, Ják vitától, hogy e Vecelintől eredeztetett nemzetségek Somogyban, Kupán földjén és Vasban Vér Bulcsú földjén birtokoltak, erősen feltételezi, hogy a Koppány elleni csatában, vagy merényletben, Vecelin, nem hadtáposként vett részt. Az is teljesen érthető, hogy mind Istvánról, mind Vecelinről a csata verzió kedvezőbb képet mutat és akár az igazságtól függetlenül így került be a krónikákba. Ha már a birtoknál tartunk, az Árpád-kori származás kutatás egyik alapvető és bizonyító erejű szegmense e fogalom. Az oklevelek túlnyomó többsége ebben a témakörben íródott. A nemzetségi birtokok, folyamatos pereskedés tárgyát képezték, a különböző ágak között. A XIII. században gyakorlatilag befejeződött az Árpád-kori nemzetségek birtok felosztása. Ettől fogva különültek el a kapott birtokrészekről elnevezett nemzetségi ágak, önálló családokká. Így lett Jaák nembeli Csuna fia Csuna fiából, Jovánból, Jaák nembeli Zelesthei Jován. A Jaák nem előkelő német származásának kitalálását a történészek azzal magyarázzák, hogy a krónikaíróval egy időben élt Jaák nembeli Zlaudus Veszprémi püspök, s előtte tisztelegve, gyártotta számára az előkelő felmenőt. Ami megint kérdést vet fel bennem, hogy egy olyan nemzetségnek, amely nádort, bánt, püspököt, megyés ispánokat sorakoztathat fel, miért kell kitalálni előkelő őst. Nem tartom valószínűnek, hogy cserző vargák lehettek a felmenőik. Ebben a korban is, ennél jelentősen nagyobb volt a diszkrimináció. A lehetőségként felmerülő Csák és Kaplony nemzetséget, pedig úgy hiszem, nem kellett volna szégyellni. Mai ésszel legalább is ellent mondásosnak tűnik, hogy egy előkelő magyar törzsfői nemzetséget letagadva, egy külhoni betelepülő genussal büszkélkedtek volna. Viszont az a tény, hogy a XII.-XIII. század fordulóján, oklevelekben leírt Jaák nevek, egytől egyig magyarok. Lőrinc, Zoch, Kemény, Csuna, Artuna, Szabolcs, Kopasz, Ebed, Pósa, stb., a tipikus német nevek teljes hiánya, ismét a magyar eredetre billenti a mérleg nyelvét. Tekerjünk még egyet, az ismert Vecelin családfán sem tipikus bajor nevekkel találkozunk, Rádi, Kupán, Márton, Mike. Szűkebb pátriánkon Szelestén a XIII. század elejétől két család birtokolt. Felső Szelestét, akkor Magyar Szelestének nevezték, és a fáma szerint Bulcsú horka maradékai lakták, Alsó, vagy NÉMET Szelestét oklevelesen a Jaak nem birtokolta. A falut a leírások szerint német nemzetiségű lakósok soha nem lakták. Tehát nagy valószínűséggel a birtokosokról kapta a jelzőt. Álljunk meg Zlaudus püspöknél és a Kaplony nemzetségnél. Őstörténeti eszmefuttatásunk legizgalmasabb, legérdekesebb részéhez érkeztünk. Kézai mester krónikájában a Kaplonyok törzsökének, az ötödik vezért Kondot teszi meg. Fiai Kucsid és Kupján a nyírségben telepedtek le. Kállai Ubul amatőr, de éles szemű és tájékozott genealógus, rendkívül figyelemre méltó felfedezést tett. A XIII. század közepén virágzott a nyírségi Kaplonyok egyik ága a Dunántúlon. Egyes források szerint, hasonlóan több nagy nemzetséghez, először a Dunántúlon telepedtek le, és túlnépesedvén, költöztek a Tiszántúlra. I. Márton ága emelkedett először országos méltóságokra a Kaplonyok között írják. Ugyanezen Márton a Jáki monostor építtetője! Fia Zaland, Zlaudus, Zeeland néven veszprémi püspök volt ez időben. Karácsonyi János sorolta őt a Kaplonyokhoz az Árpád-kori magyar nemzetségek című művében. A Márton név is feltűnő, a Nyírségben Kaplonyban, Szent-Márton tiszteletére emeltek monostort, a csatári monostort, melyet szintén, Szent-Mártonra szenteltek, feltehetően a Jaákok emelték. A Jaákoknál generációk sora viseli a Márton nevet. A jáki monostor építő fia, unokája is Márton. A Szelesteyeknél még a XIV. század végén is van Márton, kinek nagyapja is Márton volt. Természetesen ez semmit nem bizonyít, de adalék.
Kállay szeme megakadt egy rendkívüli hasonlóságon. A Jaákok, Jákmonostori ágánál és a Kaplonyok dunántúli ágánál, három nemzedék, mind a kilenc ismert tagja megegyező.
Rácz György szerint ez a véletlenek összjátéka, szerintem a véletlen sok mindenre képes, de talán arra nem, hogy kilencszer ismételje önmagát. Ilyent eddig még nem tettem, de úgy gondolom, hogy Kállay Ubul rövid eszmefuttatása annyira ide vág, hogy hosszabban idézek belőle.

Pauler Gyula a Képes Krónika részeit ismertetve, írja: ”… E II. krónikában is több részt különböztetünk meg. Az a rész, mely mind a Képes, mind a többi krónikákban megvan, főleg Szár László fiainak és unokáinak történetével, tragédiájával foglalkozik, s azt a rövidség okáért II. a) - nak nevezhetjük. A másik rész – II. b) – a kunok 1091 – iki betörésével kezdődik és tart 1152-ig, mikor II. Géza a szapoginyai vereség után Oroszországba Vladimirko ellen készül s ez csak a képes Krónikában, van meg. A harmadik rész, a kivonat, mely csak Mügelnél maradt meg, III. István haláláig terjed. A II. a) krónika, mint a Képes és egyéb krónikákban olvassuk, elmondják I. Endrének viszálykodásait Béla öccsével, el Salamonnak viszontagságos életpályáját haláláig. A Lászlófiak változatos sorsa mellett azonban még egy tárgyal, foglalkoznak különösen, mint egy párhuzamosan a német Veczelin nemzetségével, ki Koppányt, István idejében megölte, s a kinek dédunokája, Bátor Opos, már egészen magyar, a vitézségnek kiváló példaképe, az írónak egyik kedves alakja, ámbár Salamon híve, s az író rokonszenvét és szeretetét a bölcs Géza és a vitéz László, a nemzeti pártnak képviselői bírják. A K. Kr. 36. c. (Fl, II. 139.), mely Szent Istvánnak Koppány elleni harcát részletezi és ide tartózhatott, kiválóan Veczelinnel foglalkozik, sőt még utódait is elmondja Mártonig, Bátor Opos atyjáig. Evvel részben egybevág Sebestyén Gyula állítása, hogy „az itt említett terjedelmes királykrónika legrégibb része, a későbbi Nemzeti Krónika alapszövege, egy Salamon kori, 1075 körül szemlélődő jeles krónikástól származik. Ha tekintetbe vesszük Karácsonyi már említett felfedezését, hogy Veczelin utóda, Kupán, Szent László király udvari papja volt, egyszerre világos lesz előttünk minden. E krónikát éppen, mint Szent László udvari papja, Kupán írta, úgy 1088-1095 között, ha Bátor Opos szerepeltetését vesszük zsinórmértékül 1074 és Kupán püspök halála 1099. Valószínűleg István király szenté avatása adta az alkalmat a krónika írásra. Ezen krónikát, tehát Kopán krónikájának nevezzük. A Kond féle hagyomány a nyírségi Kaplonyoknál szállhatott szájról szájra, a Vecelin származtatás, pedig a Dunántúli Ják-Kaplonyoknál. De némi nyoma talán a Nyírségben is lehetett, mert csak így tudom megmagyarázni, hogy a Nyírségi Gut-Keledek még 1326-ban is magukat Weissenburgi Vencellintől származtatták. Mert ha igaz is, hogy a Szabolcs mellett eső, és Vencellin nevére némileg hasonlító Vencsellő falu már rég 1326 előtt, a Gut-Keled nem egyik jószága vala, még akkor is a Venczelin-Vencsellő féle szójáték ott, a Nyírségen eredetileg csakis a Kaplonyokat érdekelhette. Mit tudhattak a többi nemes családok Venczellinről?! – A hazánkkal délnyugatról határos területen, a mai Stájerben, Krajnában és Istriában, tehát 995 óta Szent István sógora II.(Szent) Henrik parancsolt. Nagyon természetes tehát, hogy II. Henrik veszélyben forgó sógorának és húgának segítségére hazánkhoz legközelebb lakó grófjait, vagy őrgrófjait küldötte. És íme ép azon időben élt Veczilin, Istriának (és az azzal egybefoglalt Krajnának, egyik grófja. (Hujber: Ausztria története,184, 198.) Sebestyén Gyula szerint ”Kond fia Kupán egy a somogyi vezérrel.„ Az a körülmény pedig, hogy Könd neve tulajdonképpen Árpád nagyfejedelem méltóságát jelenti, határozottan azt bizonyítja, hogy Kupán csak azért lett Könd vezér fiává, mert a nagyfejedelem családjába tartozott. Így aztán teljesen érthetővé lesz, hogy bűnei közt a vérfertőző házasság azért szerepel, mert Geicsa és István… nagyfejedelmek közeli rokona volt. Mihez megjegyzem, hogy a magyarok fejei 894-ben Árpád és Korcán. Korcán vára azon a területen állott, hol az Árpádház családi birtokai feküdtek. E vonatkozásban feltűnő az is, hogy Pauler Gyula szerint Wazul, Wazil, Wazilinus=Wezil, Wezilo, Weczelinus, vecelo német nevekkel. Nem valamely német forrás meg nem értéséből származik az egész Veczelin monda?! Vagy a magyar Vencsellő név adott félreértésre alkalmat.

Eddig tart Kállay Ubul okfejtése, mely kérdések és összefüggések egész tárházát tárja elénk.

Amidőn a tarcha megjött, majd a fejedelem sátrában ünnepélyes körülmények között átadta a kagán üzenetét, az ifjú kabar bő- már nem emlékszem, Jáknak, vagy Lázárnak hívták.

Jaákoknál Földes Péter regényében (1972) A karvalyos zászlóban (Álmos és Árpád életregénye) 183. oldal

Ismert a kabarok csatlakozott törzseink voltak. Nevük kazárul lázadót jelent. A kazárok a zsidó vallást vették fel. Jakab, Jákob, héber eredetű nevek. IV. Béla idejében rokonaival egyetemben Ábrahám is védi Szelestét.

Ecsellő fia Ják, az északi gyepük hadnagya jelenti tenéked, hogy kegyes László király úr az esztendő Péter és Pál apostolok napján Bodrog várában az Úrban elhalálozott.

Fehér Tibor: Könyves Kálmán című regényében (1972) 96. oldal

Utána László herceg öccse és öccse Lambert meggyónt, megáldozott. Csatlakoztak hozzájuk a német vérből szakadt ispánok, a Gutkeledek, Jákok, Vecelinek magyarrá lett ivadékai is.

A böjtelő havának huszonhatodik reggelén, szerdán megvívott kemeji ütközet Géza úrra nézve mindjárt szerencsétlenül kezdődött. A bihariak előtt járó, arnyos sisakot viselő Péter hadnagy páros mérkőzésre hívta ki Salamon vitézeit. Zoltán fia Kenézt, Ákos ispán rokonát ki is vetette a nyergéből. Hanem mindjárt másodiknak Vecelin leszármazottja, Márton fia Opos nyargalt ki ellene. A győzhetetlen vezér már az első összecsapásnál áttörte Péter páncélját és a halálba küldte a herceg bátor hadnagyát. A szerző a Képes krónikából emelte be ezt a részt.

Részletek, Karczag György: Idegen páncélban című könyvéből

A továbbiakban sem riadt vissza a tények kiigazításától. Szerinte Wolfer comes Gejza fejedelem idejében alapította a güssingi bencés apátságot, a már ott álló ősi vár mellett. Csakhogy ez nem volt igaz. Wolfert csaknem kétszáz évvel később II: Gejza király hívta be Magyarhonba, a güssingi vár és monostor csak 1150 körül épült. A kegyes csalással Rajnald -bizonyosan parancsra- kétszáz évvel öregbítette a heunburgi grófok magyar jogait; Iván úrnak kapóra jön most ez a hazugság, mert eszerint nem a Weczelin-Ják család, hanem az ő ősei verték le a Koppány vezetésével lázadó pogány magyarokat, s tették lehetővé a keresztény királyság megalapítását.

A másik tekercsen Simon mester – Rajnaldnál sokkal műveltebb írástudó férfiú – ezt írta: „ Gyeics vezérhez jő be Wasserburgból Weczellin gróf, kiből a Jákiak nemzetsége származik, továbbá Uildoniából Wolfer comes testvérével, Hedrik úrral és negyven tegzes lovaggal. Gyeics a két testvérnek Kuszén hegyét adta vala szállásul, ott favárat és barátkolostort építtetének, melyben halála után Wolfer comes eltemetve lőn.

Kőszegi Imre: Farkasűzők

Történt egy napon, hogy Vecelin urat levetette lova, s megtapodta s megrugdosta. Akkor érkeztek a vár alá a királynak Duna-Tisza közéről fogadott katonái, s Vecelin úr sisakosan, páncélosan mustrálta őket kint a mezőn. Alatta új ló, világos pej, s jó, jámbor állatnak látszott, ámbár a lovász mondotta, hogy ijedős. Vecelin úr kacagott, és hogy a lovat jámbornak tapasztalta, nem ügyelt s nem szorította térdével, de ügyelés és gondolás nélkül ült a nyeregben. S hirtelen valamitől megijedhetett a pej, mert csak felágaskodott két hátulsó lábára, azután egyszerre kirúgott. Vecelin keresztül esett a ló fején, ki a nyeregből, s lába a kengyelben. A ló meghurcolta s megtapodta. Úgy vitték el a saroglyán félholtan. S így a király seregének nem volt vezére.

Kós Károly: Az országépítő

E szépirodalmi műveket azért hoztam fel, hogy jelezzem, a Jákok komoly nyomokat hagytak a történeti köztudatban. Emellett megint gondolati összefüggéseket vetnek fel. Ha, tegyük fel tényleg kabar leszármazottak a Jákok. Erre teljesen ráillik birtok elhelyezkedésük. A csatlakozott népeket, mindig gyepűre, határőrnek telepítették le. Mind a nyírségi, mind a nyugati birtokok a határvidéken találhatók. Fehér M. Jenő Besenyő őstörténetében:

A Rába partjától a Tátra havasaiig végighúzódó besenyő határőrláncolatnak vezető nemzetségei, a Csór, Ete, Gut-Keled, JÁK, Kacsics, Kartal, Káta, Osl, Szák, Szécs, Tomaj és Vezekény, és talán a Zsadány voltak. Ezeknek a nemzetségeknek még a megyeszervezés előtt kellett ezen a hatalmas területen elhelyezkedniük. Ezek a nemzetségek és a vezetésük alá tartozó besenyők azt a területet szállták meg, amelyet a magyarság nem vett teljesen a birtokába. Ezt a területet nyugaton a Rába, keleten a Vág határolta. A magyarok a Rábától és a Vágtól nyugatra lévő területet csak 907 után vették birtokukba és bocsátottak gyér, Kér, Megyer, és Tarján törzsi szállásokat azokra.

(907-ben zajlott a pozsonyi csata, melyben a magyarok döntő győzelmet arattak a nyugati szomszédok ellen és egyértelművé tették hatalmukat a Kárpát-medence felett.)

A leírtak alapján bizton kijelenthetem, ember legyen a talpán, aki itt határozott véleményt mer nyilvánítani. Markánsan fogalmazva két verzió lehetséges. Német, vagy ősmagyar eredet. Már a kiindulási alap is kétséges, többek szerint, Wasserburgi Vecelin nem a Jaákok őse. Ha az, tényleg egy személy e, az osztrák történet írásban szereplő istriai gróffal? Netán, Vencsellő, vagy Vazul torzult alakja? A Jákok már itt voltak 907 előtt? Ha igen, akkor tényleg szükségük volt Kézaival megíratni egy elferdített német eredetet? Kupán püspök a dédapjáról Vecelinről, mint német lovagról ír Szent László udvarában, de a Ják nevet nem említi. A Gut-Keledek, mely bizonyítottan külhoni genus, szintén ősének vallja Vecelint. Az írásos időben a Jákok és a Gut-Keledek között soha semmilyen kapcsolódást nem ismerünk. Magát a Ják nemzetséghez tartozónak valló Sztáray család a Kaplonyokhoz tartozik. Kilenc név egyazon időben teljesen megegyezik a két genus között. Igaz, hogy utána semmi kapcsolódás nincs, de 900 és a XIII. század közepe között 350 év telt el. Ez alatt az idő alatt eltávolodhattak egyes ágak annyira, hogy utána már teljesen elvesszen a közös ős tudat. De miért hívták a középkorban a Jákok Szelestéjét, Németnek és a szomszéd Szelestét magyarnak? És akkor itt van a heraldikai kérdés. A Kaplonyok totem állata a karvaly, a Jákoké, Csákoké az oroszlán. A Ják nembeli Niczkyek címerének fekete hátteréről írja Csoma József, hogy a magyar heraldikától tejesen idegen. Viszont a Jaák nemzetségi címer csak rekonstrukció az utód családok megegyező mesteralakjának visszavetítése. Tudásom ismereteim alapján, megpróbáltam a lehető legtöbb oldalról megvilágítani a kérdést, feldobni a labdát. Isten látja lelkemet, nem próbálok szépíteni semmit, és úgy tűnik, ragaszkodom Vecelinhez, mint ősünkhöz. Őszintén mondom, érzéseimhez, felfogásomhoz, minden zsigeremhez közelebb állna egy keletről érkezett ősmagyar pusztai lovas ős, de az általam feltárt és megismert tudás alapján, én Wasserburgi Veczelint német lovagot tartom a Jaák nemzetség ősének. Árnyalva véleményem, hozzáteszem, jóval, kisebb meggyőződéssel teszem ezt, mint abban az időben, amikor még csak Kézai Simon krónikáját ismertem e kérdéskörben.

Némethy Mária cikke a Veszprém Megyei Naplóban 2005. július 7-én jelent meg, Jáki Nagy Márton álma címmel, mely szerint

A templomépítő nemzetségének eredetéről vajmi keveset tudnak a történészek. Az biztos, hogy nagyon előkelő ősük volt, mert egészen a XIV. század elejéig utódaikban élt a magyar trónra való jogosultság tudata.

Na, most erre mit mondjunk?

Még egy adalék a témához Jékely Zsombor a jáki templom freskóiról írt tanulmányból:

Az újabb értelmezések szerint a falképek ikonográfiája éppen Jáki Nagy Márton halálával hozható összefüggésbe. Entz Géza feltevése szerint a nyugati falon az ő temetését ábrázolhatták, ebből csak a templom ábrázolása előtt felsorakozott siratók (2. kép) és a halott lelkét mennybe emelő angyalok láthatóak. [6] A téma hasonló értelmezését Wehli Tünde szobrászati párhuzamokkal is alátámasztotta, [7] és azt újabban Tóth Melinda is elfogadta. [8] A téma világi és egyéniesített jellege szokatlan, de tulajdonképpen nem meglepő éppen itt, a gyakran kegyúri temetkezések céljaira használt nyugati előcsarnok terében. [9] Az egyetlen kételyt ébresztő elem a mennybe emelt lélek glóriás volta. Jáki Mártont az utókor Nagy-ként tisztelte, de nem szentként. Ebben az összefüggésben esetleg újragondolásra méltó annak az 1332-es oklevélnek a szövege, amely a monostor alapítójaként a szent életű királyokat említi meg. Még ha ennek a hagyománynak történeti alapja nincsen, elképzelhető, hogy az oklevélhez hasonlóan a falkép is egy királyi alapítóval kívánja emelni az apátság fényét. [10] Jáki Nagy Márton és családja, a valóságos alapítók azonban minden bizonnyal jelen vannak a falképeken - a boltozaton és a déli falon őket láthatjuk. A déli falon öt álló világi (nimbus nélküli) férfialakot láthatunk, minden bizonnyal a Jáki nemzetség kiemelkedő tagjai ők.

Királyfigura az északi oldalon

Valter Ilona, Jákon kutató régész, a templomdombon ősmagyar sírokat tárt fel. Minden válasz és előrelépés újabb kérdéseket vet fel. Szinte kilátástalan a küzdelem, de nem adom fel!

A kezdet legkisebb eltérése az igazságtól később az ezerszeresére nő

Arisztotelész mondása szerint

Gyanítom az őseredet kérdése más családoknak is hasonló nehézségeket okoz. Talán ilyen markáns ellentmondások nincsenek, de könnyű menetre senki sem számíthat.

Adalékok az Árpád-kor és az azt követő korszak szerkezeti felépítéséről:

A királyi vármegye a királyi uradalmak, birtokok egy részének gazdasági szervezete volt. Központjai a királyi várak. Élén a király megbízottja az ispán (comes) ma grófnak mondanánk. Ő szervezte és vezette a vármegye életét. Az összes bevétel harmada illette meg. Rangja nem volt örökölhető. Hatalma csak a királyi várbirtokokra terjedt, a nemesek felett nem ítélkezhetett. A király bármikor leválthatta. Beosztottjai a várjobbágyok, akik a királytól feltételes adomány gyanánt kapott földért, katonai szolgálattal tartoztak. A királyi szerviens (köznemes) csak a haza védelmére köteles hadba szállni, míg a várjobbágy külhoni katonai szolgálatra is. Szerviens: A saját birtokain gazdálkodó jómódú szabad magyarokat hívták így, az aranybulla idejében. Az Árpád-korban nemesnek, (nobilis, nehéz fegyverzetű lovag) csak a bárókat értették a köznemesség / nemesség fogalma az aranybulla utáni idők hozadéka. A várjobbágyokat IV. Béla nemesíti tömegesen és rövid időn belül összeolvadtak a királyi szerviensekkel. Mályusz Elemér: A köznemesség kialakulásáról:

Legkorábbi példánk a Ják nemzetség történetéből, ismeretes. Ennek több tagját II.Endre 1221-ben Uraj földjével megajándékozza, őket „nostri servientes de genere Jaku”- nak írja. Egy királyi bizottság 1233-ban már nobiles de Jaku-nak írja. Az 1233-as oklevél nem sorolja fel név szerint, hanem csak egyszerűen Márton comes rokonainak mondja őket. Ez a Márton, pedig Mike nádor unokaöccse (helyesen az unokája), azonos a jáki monostor felépítőjével, akit nemzetségének tagjai „Nagy” jelzővel illettek. Igen valószínű, hogy a nobilis cím, amely őt származásánál, vagyonánál és hivatalánál fogva is megillette, reá való tekintettel fűződött rokonainak nevéhez. A név korai átváltódását, nemcsak a nemzetség előkelő származása, nemcsak az a körülmény magyarázza meg, hogy az 1221-ben megadományozott királyi szerviensek a Jaák nemzetségből kivált családok ősei lettek, hanem más közvetlenebb okok is.

A korábban csak az arisztokráciát megillető nemesi cím, elsősorban az állam iránti legnagyobb szolgálat a véráldozat értékének tudata, hogy korszerűen felfegyverkezve szolgáljanak. Ez szerezte meg számukra a társadalom kedvező ítéletét, hozzájárulását.

A bárói kör a XII. század végén még rendkívül szűk körű. Elösször III. Béla adományoz egy egész megyét Modrust a Frangepánok ősének a Vegliai comesnek, Bertalannak 1193-ban. Ha a király hadba hívja a Horvát haderőt ő és utódai belföldön 10, külföldön 4 páncélos vitézt köteles küldeni.

A hospesek a nagyúri vendég betelepülő nemzetségek megpróbáltak függetlenek maradni nemzeti identitásukat megtartani. Önálló udvart tartottak, papokkal, lovagokkal, szolgákkal, kiket otthonukból hoztak. Az erős nyomás miatt, kénytelenek, magyar nemeseket is felvenni familliárisaik közé és így fokozatosan elmagyarosodtak. Familliáris: A nagybirtokoshoz kapcsolódó nemes, aki fizetés fejében szolgált uránál, illetve védelmet kapott tőle, más arisztokratával szemben. Nem rokoni értelemben, a báró családjához tartozott, asztalánál étkezett, de természetesen alárendelt viszonyban állt. A nyugat-európai hűbéresség, hazai változata.

A királyi vármegye a királyi birtokok eladományozása és a nemesség önkormányzatiságának kialakulása okán, nemesi vármegyévé alakult át a XIII: század közepétől.

Tisztségek: A megyés ispánról, később főispánról, már a fentiekben szóltam, de csak érintőlegesen. Az 1498 44.tc. kimondja minden megyének külön főispánja legyen, mégpedig megyebeli előkelő nemes. Viszont egy megyének, több főispánja is lehetett. A XIV. századig élvezték a királyi bevételek harmadát. Főbevételeik a bírságok és vámok a megyei törvényszéken is 2/3-ban a bírót illették, de ezen meg kellett osztozniuk a szolgabírókkal.
Alispán (vicispán): Az Árpád-korban a főispán familliárisai előkelőiből választotta, (pl. valamelyik várának várnagya), s addig volt hivatalban, míg ura akarta. Ha bukott a főispán vele bukott a helyettese is. 1504 2.tc. Az alispán megyebeli nemes legyen, kötelező a megye nemeseinek beleegyezése és akarata (választás). 1548-ban megismétlik, mert a főispánok hatalmuknál fogva sokszor nem tartják be.
Szolgabírók: Négy volt vármegyénként, Erdélyben kettő. A megyei élet tényleges végrehajtói, közvetlen irányítói.
Esküdtek: A megyei hivatali ranglétra alján, kisebb, helyi jelentőségű ügyekben jártak el.

A királyi vármegye a királyi birtokok eladományozása és a nemesség önkormányzatiságának kialakulása okán, nemesi vármegyévé alakult át a XIII. század közepétől.

Biztos vagyok benne, hogy a történészek ezer helyen tudnak belekötni, gondolatmenetembe. Az én szerepem itt véget ér. Bízom abban, hogy felkészült a témában járatos szakembereknek, amatőr adatgyűjtésemmel, akár tévedéseimmel is új megvilágosításba helyeztem a Jaákok eredet történetét.

István és Koppány csatája

Veszprém környékének települései, mind magukénak érzik e nevezetes eseményt

Szentkirályszabadja községet lakó ősi nemesi lakosság hagyományai szerint a település kialakulásának eredetét a korai magyar államalapítás kezdeteit jelentő 997 őszi belháborúval hozzák összefüggésbe.

A keresztény István fejedelem magyar és német hadait Pápa körül gyűjtötte össze, a lázadó Koppány herceg hadaival Somogyból Veszprém vára ellen szándékozott vonulni. Miután az Istvánhoz hűséges fegyveres népek a Balatontól északra Koppány előnyomulását megakadályozták a lázadók közvetlenül a Balaton partvidéken nyomultak elő. Vörösberénytől a mai Remetevölgyön és Malomvölgyön, illetve a mai Szentkirályszabadján a veszprémi fennsíkra vezető útvonalat azonban a Kőhegyen álló Berény vára zárta el. A vár ispánja Vata István, aki Koppány hercegének sógora volt nem reteszelte el a Kőhegy tövében húzódó utat, hanem átengedte a lázadók csapatait. A várban hét „jobbágy” (nyilván várjobbágyokról, szabad katonáskodó magyar harcosokról van szó) ők észlelve az árulást, azonnal a közeli 5-6 km-re levő Veszprém várába siettek, s a közeli támadás hírét vitték a várban tartózkodó Sarolta özvegy fejedelemének, István édesanyjának, aki a vészhírt azonnal továbbította fiának. István nagyfejedelem azonnal megtámadta Veszprém várát ostromló lázadókat, a véres csatában szétszórta azokat. A csatában fogságba esett lázadó Koppány herceget azon a kis magaslaton négyeltette fel István fejedelem, ahol a mai Római Katolikus templom áll Szentkirályszabadján.

A veszprémi csata és Koppány herceg kivégzése után István fejedelem seregei megostromolták a Kőhegyi Berény várát, ispánját és őrségét lemészárolták, a várat pedig alapjáig lerombolták. Az ostromot István ugyancsak arról a magaslatról nézte végig, ahol a Római Katolikus templom napjainkig áll. A győzelem után István nagyfejedelem megjutalmazta azt a hét „jobbágyot” (várjobbágyot), akik a Kőhegyi várból hírt adtak az árulásról. Mind a hetőket és minden ivadékaikat szabaddá tette, s nekik adta mindazon területeket itt a környéken, amelyeket egy óra alatt vágtató lovaikon körbe tudtak nyargalni.

Miután az említett magaslaton István nagyfejedelem, majd király emléktemplomot emeltetett a templomtól nyugatra a Kőhegy felé vezető úttól nyugatra, délnyugatra a hét „jobbágy”, akik most már a „Szent király szabadjai” voltak, kialakította szállásfaluját. Ha valaki ma a kezébe veszi a falu térképét, jól kirajzolódik – ma utcákkal elválasztva – a „Szabadinak” nevezett falut kialakító hét „szabad”, majd későbbiekben „nemesnek” nevezett család szállásterülete.”

Szentkirályszabadja község honlapjáról

Amennyiben e környéken jár, tekintse meg ezt az Árpád-kori kis települést, ahol a hagyomány szerint Sóly és Királyszentistván határában zajlott le 997-ben a történelmi jelentőségű csata, ahol István fejedelem legyőzte az ellene lázadó pogány Koppányt. Első királyunk emlékét nevében is őrző falut "Zenth Istwan"- ként említik (1488), mint a veszprémi vár földjén épült települést. A középkori település a mai helyén feküdt, ezt bizonyítják a falu főutcájában előkerült Árpád-kori cserép-, későközépkori kerámialeletek, valamint az elmúlt években feltárt sírhelyek is. A monarchia 1908-as katonai nagygyakorlatát a község határában fújták le. A díszszemlét megtekintette I. Ferenc József apostoli király is, akkor kapta a király előnevet a falu.

Királyszentistván község honlapjáról

A mai Sólyi Református Templom I. (Szent) István királyunk Koppánnyal Kr. u. 997-ben vívott csatájának emlékét őrzi. Az ifjú Vajk herceget ezen a mocsaras-lápos helyen bújtatták el, amíg lezajlott ország alapításunk döntő csatája. Győzelme után István kápolnát emeltetett itt, a települést pedig – mint királyi birtokot – kiemelte a kialakuló közigazgatási rendből és sajátjaként kezelte. A fogadalmi kápolnát a Kr. e. 1009-ből származó királyi okirat az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik. Korának és értékének dacára szomorú időket kellett az épületnek átvészelnie. A vízelvezetés megoldatlansága, a mocsaras talaj miatt a templomot hosszú ideig az év egy részében csak csónakkal lehetett megközelíteni.

A nemzet temploma honlapjáról (Sóly)

Mint tősgyökeres veszprémi, kisgyermekkoromtól járok úgy ki a Veszprém melletti Csatár hegyre, hogy ott történt ez a híres nevezetes csata. Mi veszprémiek úgy tudjuk, úgy hallottuk, hogy nálunk ebben a több, mint ezer esztendős városban, illetve annak határában történt ez a nemzetünk sorsát alapjaiban meghatározó ütközet.

Van, aki távolabbi helyszínre gondol. Tóth Joachim sáskai helytörténeti és magyarságkutató meggyőződése, hogy Koppányt a mai Sáska határában található Kupán völgyében végezték ki. A Képes krónika miniatúráját kezében tartva az adott sziklánál határozottan mutatott a szerinte vélt helyszínre. (Szabadidejében etruszk nyelvet fordít.) Érdemes, érdekes rákeresni a linkre, mely róla szól.

Jáki oroszlán
Jáki Nagy Márton
Isten hozta Vas megyében
Jákfa-Terestyénfai kereszt
Temetési siratók freskó
Jáki templom portáléja
Jáki Nagy Márton és rokonsága freskó
Jákfai templom
Bobai evangélikus templom
Thúry György lovaggá ütése (Szelestey László 1939-1991 festménye)