Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Kutatási tanácsadó

Az alapján merek nyilatkozni, hogy már közel tizenhat éve komolyan foglalkozom kutatással Nagy Iván, akinek a legtöbbet köszönhetik a családfakutatók Nagy Iván, akinek a legtöbbet köszönhetik a családfakutatókés évi 50-60 napot, töltök levéltárban. Látom, hogy mindenki végig járja ugyanazon, stációkat, melyeket én. Először belépve a tanácstalanság, bizonytalanság a csodára várás dolgozik mindnyájunkban. A kérdések, kérdése, mik derülhetnek itt ki? Lehet, hogy az ősöm egy elfeledett királyfi, vagy Hunyadinak volt a keresztapja? Kisebb igényűeknek a falu kisbírája, vagy pünkösdi királya is elég. Azután kinél, kinél meddig tart a lendület a lelkesedés, milyen személyiség, megannyi módszert alkalmaz. Az elején, magamból kiindulva, úgy gondolom, mindenki, mindent és egyszerre szeretne tudni. Történt, hogy egy-egy nap 20-30 könyvet, vagy 100-150 kézzel írt levelet is átnéztem lefotóztam és éjjel egyig jegyzeteltem, de már fél ötkor megébredtem, egy-egy megoldhatatlannak tűnő kérdésen morfondírozva. Egyszerre kutattam a Jákok eredetét az Árpádok korában és dédnagyapám testvérit a XX. Század elejéről. Majd folyamatosan, fokról, fokra higgadtam le. Az első nagy megkönnyebbülés akkor jött el, amikor az első ismert őstől napjainkig, folyamatos leszármazási láncot tudtam felállítani. Ezek után kezdtem jobban a részletek felé fordulni. Akiket mélyebben nem érint meg a téma ezen a ponton, szokták abbahagyni. Csak egy vérbeli kutató tudhatja, milyen érzés ha felbukkan egy új név . Ezer kérdés merül fel, kinek a kije hogy élt, hol élt, honnan jött, miért és hova tűnt el nyomtalanul stb. Vagy egy már ismert ember számunkra szokatlan helyen és szituációban tűnik fel. Ez a kincskeresés teljességgel megegyezik az aranyásók, kincsvadászok régészek, felfedezők által átélt életérzéssel. Kiemelem a türelmet, a már ismert anyagok, újból és újbóli átrágását. Volt olyan családi levél, amely tizedik, huszadik olvasásra adata meg magát., tárta fel titkát. A sokszor elsőre jelentéktelennek látszó részletek, más ismeretek birtokában váltak az összerakós játék, fontos elemévé. Akármilyen alapossággal néztem át a régi kézzel írott anyakönyveket, második, de nem egyszer harmadik olvasatra is bukkanhatott elő új adat. Kiemelem a tanuk, keresztszülők fontosságát. Egyéb orientációk híján a vázlatos teória kialakításánál jelentős irányadók lehetnek. Ismétlődő megjelenésük, nagyban segíti az összefüggések megtalálását. A családkutatásnak, lehet még egy olyan misztikus vonulata is, mely az ősök által gerjesztett a régiségben kialakult terheltségeket, melyeket tudat alatt tovább vihetünk, próbálja megfejteni, s ez által lerázni. A családkutatás olyan, mint amikor kavicsot dobunk egy tükörsima víz felületre. Középről, belülről indul a koncentrikus hullám, majd terjed kifelé. Így kell nekünk is haladnunk, tovább megyek, így kell saját szülőhelyünket és környékét, majd hazánkat, azután Európát, végül a nagyvilágot felfedezni.

Az először levéltárba lépő amatőr családkutatóknak a következő sorrendet ajánlom. Általánosságban az anyakönyvi másodpéldányokat kikérve a legrégebbi ismert ős, ismert halálozási helyszínét és idejét alapul véve lehet elindulni. Az adott megye levéltárában az összes megyei helység anyakönyveinek másod példányai megtalálhatók. Figyelem, az évszázadok alatt a megyék határai változhattak! Egyes kisebb települések egyesültek, illetve beolvadtak nagyobba az idők folyamán. Van több gyűjtemény, mely tartalmazza a régi településeket. A halotti anyakönyv tartalmazza az elhunyt házastársát,/ nem mindig / a szülők nevét, az elhunyt életkorát. Ezen adatok alapján következtethetünk a házasság kötésének hozzávetőleges időpontjára, ha az megvan ott biztosan feltüntetik a szülőket is. Érdemes figyelni a házastárs lakhelyére is, mert nem egyszer odaköltözik az általunk keresett személy. A házassági anyakönyveknél a szülők, szinte kivétel nélkül szerepelnek, s a házasulók életkora is. Ez alapján könnyen megtalálható a születési anyakönyv is. Figyelem, minél régebbi korban járunk a házasulók, illetve a halottak életkora annál pontatlanabb. Akár 4-5 év eltérés is lehet. A házasság kötés idejéből, jól lehet következtetni az első gyerek születésére, mivel egy, maximum két éven belül szinte biztosra mehetünk. Egyszerű akkor a helyzet, ha a család nem vándorolt, hanem évszázadokig egy helységben élt. Még jobban könnyíti helyzetünket, ha ritka nevet viseltek a keresett személyek. Ha a név gyakori és őseink, valamilyen oknál fogva sűrűn változtattak lakhelyet, fel kell kötnünk a gatyánkat, de csüggedni nem szabad! A kitartás MINDIG eredményre vezet. Aki kitartó és szorgalmas, annak mindig segít a szerencse, néha már kilátástalannak tűnő helyzetben is.

Az anyakönyvezés a XVIII. század első felétől válik általánossá, de néhol már a XVII. századit is találunk. Tűzvészek, és egyéb katasztrófák miatt azonban sok helyütt csak későbbi adatok maradtak fenn. Nehezíti dolgunkat a legrégebbi iratoknál, a sérülések, a kéziratok olvashatatlan volta. Mindig az általunk keresett személyeknél, van paca, vagy az a drága jó plébános, vagy jegyző úr a mi ősünk nevét firkantotta úgy, hogy azt az igazságügyi írásszakértők, és az FBI számítógépes programja sem tudja elolvasni. Ezúton is elnézést kérek az általam sokat emlegetett uraktól.

Akik ennél messzebbre, mélyebbre akarnak merülni, vármegyei jegyzőkönyvek, adó összeírások alapján tehetik. Itt jön az a válaszvonal, mely a népességet megosztja, nemesi, földművelő, illetve polgári elemekre. A legismertebb főnemesi családok, adat halmazával szembe áll a jobbágy sorsúak gyér, vagy teljesen ismeretlen múltja. Az ő adataik, földesuraik összeírásaiban (urbáriumokban) találhatók meg, de folyamatos leszármazásukra, sajnos ezen iratok nem elegendők. Arra használhatók, hogy egy-egy helységben élő megegyező családnevet viselők, legrégebbi előfordulását megtaláljuk. Sajnos itt is igaz, hogy a gyakori név, szinte lehetetlenné teszi az ősünk azonosítását. Saját kutatási eredményeim alapján egy pozitív példa: az Asbót família Szelestén, kimutathatóan a XVI. század elejétől nyomon követhető.

Amiről saját tapasztalataim alapján tudok nyilatkozni az a nemesi családok kutatása. Elsődleges forrás: Nagy Iván XIX. századi levéltáros műve: Magyarország családai című monumentális geneologiai gyűjteménye. Abc-s sorrendben sorolja fel a családokat, illetve írja le címerüket. Az ismert famíliákról, akár 20-30 oldalt, másokról, egy-két sort. Adatait, több helyről gyűjtötte és a felkérte a családokat is adatszolgáltatásra. Akik buzgóbbak voltak többet írtak, de sokan nem vették a fáradtságot, vagy nem rendelkeztek információval. Nem kell elkeseredni, ha kevés adatot találunk. Nem jelenti azt, hogy nincs is több ismeret, csak hozzá nem jutottak el. / Érdemes megnézni a Kempelen féle összeírást. Általában kevesebbet ír, de szélesebb körben. / Sok család egyáltalán nincs benne, sok adat hiányos, vagy téves. Mégis csak a legnagyobb tisztelettel gondolhatunk rá, mert évtizedes munkája, minden nemesi család kutatásának küszöbe. A forrásokat jelölő lábjegyzetekből, pedig tovább és tovább léphetünk. Nálam a következő lépés a TURUL heraldikai és geneologiai folyóirat gyűjteményes kiadása volt. Névmutatójából rákereshetünk kutatásunk témájára, és fontos részletek derülhetnek ki. Hasonlóan hasznos, a Régi magyar családnevek lexikona. A Századok című folyóirat is ebbe a sorba illik. A Régi magyar nyelvemlékek és az Árpád, Anjou, Zsigmond kori okmánytárak is, remek források.
A vármegyei jegyzőkönyveknek, országgyűlési jegyzőkönyveknek, mindig vannak mutató kötetei, melynek alapján kereshetjük ki a keresett személyt.
Azon nemesi családok, akinek fennmaradt levéltáruk, nagyon szerencsések, kutatásuk eredményessége jelentősen nagyobb, mint az ezzel nem rendelkezőké. A történeti időkben ezen levelesládákra az életüknél jobban vigyáztak, hiszen az itt őrzött oklevelek tanúsították jogaikat, birtokukhoz és státuszukhoz is. A magán levelekre már kevésbé vigyáztak, ezeknek ugyanis, csak eszmei, érzelmi értékük volt. Sokkal kevesebb is van belőlük és sokkal többet árulnak el írójuk, illetve fogadójuk jelleméről. Én kincsként őrzöm őket.

Megmondom őszintén engem sokkal, de sokkal jobban érdekelnek, mint a birtok ügyletekről, hivatali előmenetelekről szólók. Szerencsés helyzetben voltam, mert ha nem is hiánytalanul, de sok ezres mennyiségben maradtak fenn Szelestey levelek. Áldom azt, aki megmentve az enyészettől a Szombathelyi levéltárba juttatta őket. Persze fantasztikus érzés lenne birtokolni és nap, mint nap kézbe venni az eredeti lapokat, de magánkézben az elmúlt száz év alatt már ki tudja, mi lenne belőlük. Nagyon sok családi irat került szeméttelepekre, tűzre, vagy lett bármi más módon az enyészeté. Én nem mondom, hogy egy négy ötszáz éves irat nagy értékkel bír a hétköznapok szempontjából, de ha mindent e szerint a mércével mérnénk, nagyon sivár lenne az életünk. Ezek elődeink lenyomatai, akik száz évvel, ezer évvel előttünk küzdötték meg, mindennapi harcaikat az adott körülményeik között. Ha a sorok mélyére pislantunk, meglátjuk, hogy alapjaiban ugyanazon küzdelmeket folytatták le, mint mi, most. Ha akarunk, tudunk tőlük tanulni, mert korukban még jelentősen több múlt az egyes embereken, mint ma az atomkorszakban. A kutatás nemcsak arról szól, hogy mi megtaláljuk Őket, de arról is, hogy Ők megtalálnak minket és ezáltal, életre kelnek.
Aki mélyebbre akar ásni annak a levéltárba lépés előtt érdemes felkészülni az alapvető történelmi ismeretekből, és levéltári technikai ismeretekből is. A levéltári szabályzatban benne foglaltatik, miszerint a levéltári dolgozókat nem lehet segítségadásra kötelezni. Ez érthető is, hiszen nem ülhetnek mindenki mellett, illetve zavaró lenne a többi kutató számára beszélgetésük. Nekünk kell megtalálnunk a mutató kötetekből, katalógusokból, cédulákból a keresett iratokat. Az űrlapon kitöltött adatok alapján kapjuk meg a kért anyagot. A kezdetekkor természetesen mindenhol sokat segítenek. A segítség mértéke függ a kutatók számától és a levéltári kutatószolgálatos személyiségétől is. Úgy gondolom a sok éves tapasztalat és a tucatnál több levéltár megismerése után, mondhatok véleményt. Mint minden szakterületen itt is érzékelhető a szakember és a lelkes amatőrök közötti alá- fölérendeltségi viszony. A szaki, sokévi, tanulással megszerzett tudására, joggal büszkén, de nem egyszer kissé lekezelően áll az amatőr történelemkutatóval szemben. Én úgy gondolom emberileg ez nem helyes, szakmailag, pedig nem mindig igaz. Hozzá kell tennem, én érzékenyebben reagálok az emberi méltóságot érintő kérdésekre, mint a többség. A felkészülést, a munkát nagyban segíti egy gyakorlott kutató társ megkeresése, az interneten és egyéb helyeken található, tájékoztatók, segédletek beszerzése. Úgy tapasztaltam, hogy minden elkötelezett amatőr kutató lelkesen beszél munkájáról, és szívesen segít a hozzá fordulóknak. A köznapi életben mi csodabogárnak számítunk, bár manapság divat lett és reneszánszát éli e tevékenység, általános nézet szerint, hiábavalóságnak titulálják munkánkat. Ezért mindig jólesik találkozni olyanokkal, akiket érdekel a tevékenységünk. A számítógéppel, internettel kapcsolatban az egyik szemem sír a másik nevet. Amennyit segít végtelen információ halmazával, annyit el is vesz az igazi kincskeresés mámorából. Maga a kutatás menete, útja több élményt ad, mint maga az elért cél. Az izgalom, ahogy az ember zötykölődik a buszon, vonaton a kitűzött helység felé. Én bejártam a levéltárakat Győrtől-Szekszárdig, Szombathelytől-Kaposvárig, Zalától-Budáig és mindenhol várt meglepetés. Én azon táborhoz tartozom, amely megkérdőjelezi a technikai haladást az emberiség fejlődésével szinonim fogalomként való kezelését.

A komfortosítást normál szintig elfogadhatónak tartom, de az embert, mint a földi élővilág tagját, mint értő, érző lényt, nemhogy fejleszti, de rohamosan leépíti, létalapját elpusztítja. A kutatóknak két típusa létezik. Az egyik csak a családfa felállítására törekszik a másik a család történetét is kutatja. Mindkettő tarthat egy életen át. A hevenyészett családfáktól a szinte tökéletesig terjedhet a skála. A másik csoport a vérbeli kutatók köre, akik mindenre kíváncsiak és, mint a porszívó szippantják fel a legkisebb morzsákat is. Közülük kerülnek ki azok, akik továbblépve saját családjukon, helytörténettel, vagy általuk érdekesnek tartott idegen famíliákkal is foglalkoznak. Jó néhányan, már megbízásból végzik a kutatást.

Saját tematikámat pontokban szedve mutatom be a kutatás folyamatát. Az egyes pontok sorrendje ízlés szerint felcserélhető. Az esetek többségében párhuzamosan zajlik.

  1. Lexikális adatok feldolgozása (Nagy Iván könyvsorozata, Turul, stb. ide tartozik az internet és a dvd-ken, megjelent okmánytárak, stb.)
  2. A családi levelek feldolgozása
  3. Helyi és országos intézmények által kiadott és megőrzött perek és hivatalos ügyek
  4. Anyakönyvek kutatása
  5. Rokoni, vagy egyéb más módon kapcsolódó családok levéltárainak kutatása

Családi hagyományok, illetve a ma élő legidősebb tagok életrajzi feldolgozása. Házasságok révén, rokoni kapcsolatba került famíliák, mai tagjainak megkeresése.

  1. A már bevezetőben leírtak szerint, először a Nagy Iván, Kempelen féle geneologiai, művek, melyek több mint tízezer családot mutatnak be. Ezután lapoztam át a Turul folyóirat, több évtizedes gyűjteményét, a mutató kötet alapján. Szerencsémre adatok tömkelegét találtam, rengeteg utalással széljegyzetekben. Így jutottam el a Kézai Krónikához, a Karácsonyi, Venczel, Árpád-kori nemzetségi gyűjteményekhez. A Fejér, Istvánffy, Thúrzó féle krónikákhoz. Jöttek az Árpád, Anjou, Zsigmond kori okmánytárak, melyekben névmutató alapján könnyen lehet tájékozódni. Segíthet Csoma József, A magyar nemzetségi címerek című műve. Azután jött minden, egyéb. Magyar életrajzi, Mezőgazdasági, Néprajzi, Magyar írók, Régi magyar családnevek lexikonai stb. Századok folyóirat gyűjteményes kötetei, Levéltári évkönyvek, Régi magyar nyelvemlékek. Általában nem járok külön könyvtárba, hanem a levéltári szakkönyvtárt használom. A katalógusban sokszor egyszerűen az adott téma szerint keresgélek, vagy ismert szerzők szerint, illetve az előzőekben felsorolt lexikonok, gyűjtemények forrás megjelölése alapján. Ezekben a művekben az országos jelentőséggel bírt személyeket találhatjuk meg, de azért számos mellékszereplő is feltűnhet. Aki nem talál semmit, ne keseredjen el, mert jön a következő kör az adott megye. Legyünk korhűek a vármegye nyomtatott emlékei. Sajnos ezek száma és mélysége nagyon változó. Mivel sokkal kisebb egységről van szó, jelentős az esély, hogy családunk nyomára bukkanunk. Nekem szerencsém volt, mert Vasvármegye a legjobban publikáltak között foglal helyet.  Balogh Gyula XIX. Századi levéltáros műve: A vasvármegye nemes családjai, minden e tájékon kutatónak igazi kincsesbánya. Nemcsak felsorolás, de érdekes adomák, és egyéb adalékok tárháza is. Korunkban Szluha Márton egészítette ki, és bővítette részletesebb családfákkal. Azonban óva intek mindenkit, hogy szentírásként kezelje ezeket, a gyűjteményeket. Fizikailag lehetetlen is, hogy famíliák százait, teljes mélységükig megismerjenek a kutatók. Régebbi munkákból, kortárs kollégáktól, és művekből, ollózzák össze munkáikat és rakják saját kutatási eredményeik mellé. Így sokszor hibát, hiányosságot görgetnek tovább. Mindamellett munkájuk nélkül, konkrét saját adatok nélkül szinte lehetetlen volna elindulnunk. Köszönet érte. Nagyon sokat segíthet a rokon családok genealógiai tábláinak vizsgálata, összevetése sajátunkkal. A másik átfogó Vasi gyűjtemény Dr. Herényi István: Vas vármegye középkori családai. Az Országos levéltár, Vasi vonatkozású, Mohács előtti regesztáit gyűjtötte össze. Az oklevelek rövid, lényegi tartalmát fűzte össze az írásbeliség kezdeteitől. Krónikám Árpád-kori részének gerincét, az Ő művéből írtam. Örök hála érte. Míg a Balogh féle mű a legtöbb levéltárban megtalálható és nemrég reprintben is megjelent, addig a gépelt lapokból összefűzött Herényi kiadvány, több mint tíz kötete biztosan a Szombathelyi levéltárban található. Ilyen családtörténeti gyűjtemények sajnos nem minden megyében készültek. A Borovszki Samu féle: Magyarország vármegyéi és városai, viszont majd minden megyéről elkészültek és reprint kiadásban is megjelent. A levéltári és megyei könyvtárakban számtalan, helytörténeti, helyismereti, családtörténeti munkát találhatunk.

  2. Az általános, lexikális ismeretekkel felvértezve, indultam Vasba, a Szelestey család, a Jaak nemzetség ősi földjére. Nagyapám csak annyit mondott még kisgyermekkoromba, hogy Alsó Szelestei Szelesteyek vagyunk és Szombathelyen a levéltárban, őriznek családi iratokat. Már 1981-ben, gimnazista koromban írtam Szombathelyre, de mikor kiderült, hogy folyóméterben mérhető az anyag, átmenetileg feladtam a dolgot. A sors úgy hozta, hogy 23 év telt el ezután, de a késztetés erősebb lett, mint valaha.
    A levéltárban tematikusan őrzött egységeket, fondnak nevezik. A fondokat dobozokra osztják. A Szelestey magán levéltár anyaga 7 dobozból áll, egységenként 400-500 levelet tartalmaz. 6 doboz kronológiai sorrendben és egy doboz besorolhatatlan levél. Az íratok túlnyomó többsége hivatalos, ezekre jobban vigyáztak. Hiszen ezekkel bizonyították nemességüket, ősiségüket, birtokviszonyaikat. Leggyakoribbak a záloglevelek, amely ügyletek a bankrendszer előtt az egyedüli kölcsön felvételt tették lehetővé. E hét doboz, a Mohács utáni korszakból való. Ez a levéltárakban a választóvonal. Az ennél régebbi levelek nem vehetők kézbe, csak mikrofilmekről tanulmányozhatók az állag megóvás érdekében. A mikrofilmekről az anyakönyvi másolatoknál lesz szó. Itt csak annyit, hogy koránál, egyedi értékénél, terjedelménél fogva bizonyos anyagokat, csak dia pozitívon lehet megtekinteni. Minden levéltári enteriőr elmaradhatatlan kelléke a diavetítőgép. Rövidesen ők is kivesznek és átveszi helyüket a mindenható számítógép. A levelek többségét lefotóztam és az általam, feldolgozhatónak ítélteket, kb. 2000 db-ot színesben kinyomtattam. Újból és újboli elolvasásuk által ismertem meg családom múltját, mindennapjait. A családfa felállításában is e levelek adják a gerincet. A hivatalos oklevelek kezdő soraiban, kivétel nélkül felsorolják atyjukat, házastársukat, nagyobb gyermekeiket. Komolyabb ügyek esetében még részletesebben, néha négy-öt generáció mélységig. Így sikerült nekem is dokumentálhatóan és folyamatosan eljutni, egészen 1221.-ig, Csuna papáig.

  3. Sajnos megint csak azt mondhatom, nem mindenki ilyen szerencsés. A családok kis hányadának maradtak fenn így összegyűjtve okiratai. Ha ilyet nem talál a kutató, jöhetnek a hiteleshelyi és vármegyei jegyzőkönyvek vizsgálatai. A hiteleshelyek a történeti kor közjegyző irodái, melyek egyházi kézben voltak. Velük íratták az összes hivatalos okmányt, illetve csak általuk lehetett hiteles. Vas vármegyében, a középkorban Vasváron a XVI. századtól, Szombathelyen működött hiteleshely. A helyi nemesség általában megyéje káptalanját kereste fel, de nem volt ritka, hogy másik hivatalt kerestek fel. A perek a vármegyei közgyűlés jegyzőkönyvei is hemzsegnek az értékes információktól. A nemesség kihirdetésétől kezdve az árva ellátásig, az országos politika helyi kivetülésétől, a pandúrok fizetéséig. Ugyanezen sémára épülnek az országgyűlési jegyzőkönyvek is, de itt érthető módon más a lépték, de mégis érdemes, megnézni. Általános tanácsként javaslom, hogy minden lehetőséget ragadjunk meg, sokszor ott bukkanunk értékes adatra, ahol a legkevésbé sem várnánk. Mindegyik forráshoz találunk mutató köteteket, melyeket átnézve, csak a minket érdeklő jegyzőkönyveket kell évszám szerint kikérnünk. A regeszta kötetekben számok jelzik a teljes ügyirat fellelhetőségét. Sajnos ezen jegyzőkönyvek nagyon hiányosak, rengeteg elveszett belőlük, vagy helyhiány miatt szanálták őket.
    A legközvetlenebb, legtöbb reménnyel kecsegtető adathalmazra mindenki, felmenői élőhelyének megyei levéltárában találhat. A másik még nagyobb bázis, a MOL, a Magyar Országos Levéltár, mely két részre oszlik. A Tűzliliom út 4 szám alatt a mikrofilmtár, a Budai várban a Bécsi kapunál, a hagyományos levéltár. A mikrofilmtárban, dián megtekinthető minden olyan irat, amelyet nem vehetünk kézbe, illetve az egész ország anyakönyveinek másolatai. Erről bővebben az anyakönyvekről szóló részben írok. Az általunk kért dokumentumokról, másolat kérhető, melyért fizetni kell. Taxáriumok, Úrbéri összeírások 1732-től a nemesi összeírások. Birtok összeírások, nagy uradalmak lajstromai. Én ezeket használtam, de nyilván még hosszan lehetne sorolni a lehetőségeket.

  4. Az anyakönyvek talán a legnépszerűbb szelete egy családkutató tortájának. Mint már fentebb említettem nagyon sokan nem is jutnak tovább. Anyakönyvi adatok alapján szinte mindenki eljuthat a XVIII. századig. Az egyházi anyakönyvezés általánosságban az 1700-as évek közepétől folyamatosak. Persze találhatunk már XVII. századból is, de előfordulhat az is, hogy csak jóval későbbi adatot találunk. A háborúk a tűzvészek, árvizek nem kímélték, ezeket a féltve őrzött iratokat sem.
    Régebben a kutatók elzarándokoltak az adott plébániára, lelkészi hivatalba és a helyszínen jegyzeteltek. Ennek varázsát nem pótolhatja a levéltár, de rengeteg idő megspórolható általa. 1895-ig az állami anyakönyvezés kezdetéig, mikrofilmeken tekinthetők meg az anyakönyvi másolatok. Nagyon fontos odafigyelni a felekezetek szerinti megosztásra. Külön találjuk a katolikus az evangélikus és a református felekezetek anyakönyvi bejegyzéseit, illetve bármely más felekezetet. Ha rokonunk településén a felekezeti kisebbséghez tartozott, valószínű, hogy egy közeli településen anyakönyvezték ahol az ő felekezete a többségi. A mikrofilm egy diapozitív, amit vetítőgépen, A4-es, A3-as méretű képernyőn tekinthetünk meg. Mutatókötetekből jelzet alapján választhatjuk ki a minket érdeklő filmeket. Minőségük változó, sokszor nem lehet tudni az eredeti irat halvány, vagy a fotó technika rossz. Számtalanszor mosódott, vagy olvashatatlanul rondán írták. Mindig az a rész a legolvashatatlanabb, ami a legfontosabb számunkra. Nem kevésszer szidtam, azokat, akik hivatalos okmányba macskakaparást műveltek. A vetítőgéppel lehet nagyítani, ez segíthet a megfejtésben. Ne lepődjünk meg, ha egész napos vetítés után jojózik a szemünk. Egy- egy film település nagyságától függően 20-30-50 évet is felölelhet. Az adat falvakra vonatkozik. Nagyon kell figyelni, mert egy-egy tekercs vegyesen tartalmazhat születési, házassági és halotti bejegyzéseket, eltérő idő intervallumban. Sokszor átcsúszik másik tekercsre olyan adatsor, mely időrendbe nem oda illik. Szerintem a legtöbb információt a házassági anyakönyv nyújtja. Vőlegény, menyasszony életkora, foglakozása, szülők neve foglalkozása, netán lakhelye. Sajnos nem mindig ennyire részletes. A születési anyakönyvek átvizsgálása után, az első gyermek születése előtti években kell keresni a házassági bejegyzést. A halotti anyakönyvnél is fel szokták tüntetni a házastárs, gyermekeknél a szülő nevét. Én mindig feljegyzem a tanúk, keresztszülők nevét is, és azt is, ha felmenőim tanúskodtak. Utólag nemegyszer segítettek az összefüggések felismerésében. Az egész levéltári kutatás fő jellemzője, hogy a részletekben rejlik az egész. Az ellenreformáció enyhülési szakaszában a protestáns felekezeteknek úgynevezett artikuláris helyiségeket jelöltek ki, melyekben szabadon gyakorolhatták vallásukat. Megyénként ez egy-két helységet érintett. Távolabbi helyeken, szórványban élő protestánsokat is itt anyakönyvezték. A lakhelyhez legközelebb eső artikuláris helységben kell keresnünk elődünket. Kis lélekszámú katolikus településeknél az is előfordul, hogy nincs külön plébániája, csak filia, ezért a szomszéd plébániában tudtak csak anyakönyvezni. A Megyei Levéltárakban a megye összes településeinek anyakönyvi másolatai megtalálhatóak általában. Van olyan levéltár ahol nincs. A Magyar Országos Levéltár mikrofilmtárában, Budapest Lángliliom út 4, viszont az ország összes anyakönyvi kivonata megtalálható. Van olyan lehetőség is, mely szerint maximum öt tekercs, postai úton lekérhető a Megyei levéltárba.

  5. A még alaposabb megismerés érdekében én ezek után, elkezdtem felkutatni a házasodás útján rokoni kapcsolatba került famíliák, illetve a szomszédsági, vagy hivatali kapcsolatba került személyek családi levéltárait is kutatni. Minél távolabbi a kapcsolódás annál kisebb részletességgel. Szerencséje csak annak van, aki rengeteget dolgozik érte. Viszont azt is be kell látni, hogy az emberi élet véges, így nem végtelen a kutatásra fordítható idő sem. Levélben kerestem meg azokat a megyei levéltárakat, melyekről tudtam, hogy valamikor térségükben éltek Szelesteyek. Nem egy helyről kaptam olyan választ, hogy Szelestey fond nincs, de más család fondjában, a levelek között számos Szelestey levél létezik. Így jutottam el Győrbe, Fehérvárra, Szekszárdra, Kaposvárra. Az is előfordult, hogy itthon Veszprémben, ahol az első alapozó éveimet töltöttem, saját Szelestey fondra bukkantam. Úgy, hogy sejtelmem sem volt arról, hogy valaha is éltek itt, Szelesteyek. Külön köszönet érte első mentoromnak Márkusné Vörös Hajnalkának. Az idősebb közelebbi, távolabbi rokonok felkeresését, azért nem sorszámoztam az időrendbe, mert ez folyamatosan történt. Kezdtem a legidősebbekkel, akiktől a legtávolabbi emlékeket vártam és reméltem, majd sorba kerestem fel mindenkit. A legrégebbi fényképekhez, csak a nyolcvan év feletti családtagok tudtak hozzá szólni. A beszélgetéseket videó filmre rögzítettem, jegyzeteltem és fotóztam is. A beszkennelt, lefotózott képekhez, mindig írjuk rá az ábrázolt személy nevét. Levélben, emailen, kértem, fotók, anekdoták küldését. Nagyapám születésének 100. évfordulóján megszerveztem Szelestén a Szelestey találkozót, amelyen 54-en vettünk részt. Olyan családi ágak találkoztak, melyek felmenői az 1600-as években voltak testvérek. Tizenegy, tizenkettedik izigleni unokatestvérek futottak össze, akik pár hónappal azelőtt még egymás létezéséről sem tudtak. 2006-ban, Jákon megszerveztem a Ják nemzetségi találkozót a Bencés apátsági templom felszentelésének 750 éves évfordulóján. A nemzetségi találkozó szervezése kapcsán, merült fel bennem a gondolat, hogy távolabbi az évszázadok alatt házassági kapcsolatba került famíliákat is keressek. Nemegyszer több információval rendelkeztek egyes részletekről, mint mi. Internetes telefonkönyvekből kerestem ki a több száz évvel ezelőtt kapcsolódó családneveket. Elöször én mindig levélben kerestem meg az illetőt, rövid bemutatkozó írással. Mellékeltem a Szelesteyekről egy háromoldalas történeti összefoglalást, kiemelve az Ő kapcsolódásukat. Tíz levélből átlagosan egy, jó esetben két válasz érkezett. Így találtam meg a Kemény, Tapsonyi és a több száz éve kihaltnak nyilvánított Ivánczy famíliát. Milyen a véletlen, összefutottam Szapáry Szabolccsal és a Csaby família egy tagjával, kikkel, 400-450 évvel kerültünk rokoni kapcsolatba.
    Az amerikai telefon regiszterben is számos Szelesteyt találtam. Mindenképpen érdemes megnézni, mert kevés olyan család létezik, akinek legalább egy tagja ne próbált volna szerencsét az újvilágban.

Általános tanácsaim, melyek az évek tapasztalatai sugallnak. A levéltárakba a belépés ingyenes. Egyszerű nyomtatvány, adatlap kitöltésével, a szabályzat elfogadásával és aláírásával már belépést is nyerhetünk. Ha többen megyünk, alapvető, hogy a kutatóteremben nem beszélgetünk, csak kivételesen és nagyon halkan. Ne zaklassuk folyamatosan kérdéseinkkel a kutatóterem felügyelőjét, mert ezzel kutatótársainkat is zavarjuk. Gondoljuk át, mit akarunk a nap folyamán elvégezni és az erre vonatkozó kérdéseket rendszerezve egyszerre tárgyaljuk meg. Én nem vagyok technika párti, de a digitális fotózás új dimenziót nyitott a levéltári kutatásban. Segítségével töredékére csökkentettem az adatgyűjtés idejét. Több mint tízezer fotót készítettem és dolgoztam fel otthon. Nem kötött időpontban, hanem amikor kedvem és lehetőségem volt rá. Még mikrofilmekről is készítettem használható felvételeket. A levéltári gyakorlat változatos képet mutat. A leghumánusabb Szombathelyitől, ahol szabadon fotózhatunk, a legszigorúbb, MOL-ig ahol egyáltalán nem engedélyezik.(e kis irományt több éve írtam, úgy tudom, már ott is van napijegy) Sajnos a másolatokért komoly összegeket kell fizetni. Veszprémben találtak egy arany középutat, van napi, illetve heti, havi bérlet, mely korrekt áron megvásárolható. Van ahol a saját képek készítéséért 20-30 forintot, kérnek, stb. Ezenkívül, lehet kérni fénymásolatot és a levéltár által készített fotót. Általában laptopot lehet használni és egyre több anyagot, lehet DVD- n kikérni. Én nagyon szeretem a levéltári miliőt, ezért a levéltári könyvtárat használom, ahol van, de normál könyvtárakban is érdemes kutakodni. Külön meg kell említeni az egyházi, püspöki levéltárakat, mely értékes kiegészítője az államinak. A belépési procedúra és használata is megegyező az államival. Az évek folyamán kialakul egy hatodik érzék, mely alapján ott keresünk, ahol találunk is. Eljutottam arra a szintre, hogy sok száz éves iratokon, homályos diákon egy átfutásra meglátom a nekem fontos nevet. Egy ilyen megérzés volt, amikor a Századok folyóirat egy lapján megláttam Inkoffer Orsolya nevét. Hazamentem megkerestem egy 1610-es évekbeli levelet, és ezen elindulva kiraktam, hogy Szelestey Orsolya unokájának, Inkoffer Orsolyának unokája Zrínyi Ilona. Egy másik fontos forrásom a temető. Előszeretettel keresem a legrégebbi sírokat, főleg, ha ismereteim szerint a környéken laktak rokonaim. Ezenkívül is bárhol, ha temető mellett járok, ha egy módom van rá bemegyek, mert szinte mindegyikben találok, ismerős neveket a régmúltból.

Én, amikor egy adott korszakkal foglalkozom, az erre vonatkozó történelmi regényeket, történeti munkákat, brosúrákat olvasom folyamatosan.
2006. október 2.

A www.arcanum.hu oldalon rengeteg digitalizált okmánytárat elérhetünk. Megmondom őszintén én annak idején, csak papíralapú, illetve mikrofilmes anyagot kutattam, de a digitalizálás itt is új dimenziót nyitott, főleg annak, aki erre nyitott. Mol központi épület Budai várban, Bécsi kapu tér 2-4. Tel.:36 1 225 2800 Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Mikrofilmtár: Óbuda Lángliliom u.4 az óbudai temető után tovább a Bécsi úton. Tel: 36 1 437 0660

2011. február 20.

Szelestey P. Atilla

Kívánok sok sikert és élményekben, izgalmakban gazdag kincskeresést!

Jáki oroszlán
Jáki Nagy Márton
Isten hozta Vas megyében
Jákfa-Terestyénfai kereszt
Temetési siratók freskó
Jáki templom portáléja
Jáki Nagy Márton és rokonsága freskó
Jákfai templom
Bobai evangélikus templom
Thúry György lovaggá ütése (Szelestey László 1939-1991 festménye)