Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Kutatói munka

Sok mindent lehet kutatni. Kincset, emléket, régmúltat, magunkat, lelkiismeretet, hagyományt, vagy mindezt egyszerre. A családunk, eredetünk kutatása a mindezt egyszerre élménye. Megfejteni sohasem tudjuk teljesen, és ez az örök vágyakozás emeli a legmagasabb szintre. Ha ismered a magad helyét a nagyvilágban, már nem vagy elveszett ember. Ha csak a mádat ismered, azt etetnek meg veled, amit akarnak, mert nincs más kapaszkodód, csak amit készen eléd tesznek. Arról, pedig ne beszéljünk, mit tesznek elénk készen. A tasakos marhapörkölttől a Való világig, az Éden hoteltől a Huan Pablo keservei eposzáig. Buzdítok mindenkit családja és egyúttal önmaga megismerésére, mert az erre fordított idő nem a semmibe megy, mint az előbb felsoroltak, hanem saját maga és talán kissé pátoszosan hangzón, nemzete épülésére is.

Jáki oroszlán
Jáki Nagy Márton
Isten hozta Vas megyében
Jákfa-Terestyénfai kereszt
Temetési siratók freskó
Jáki templom portáléja
Jáki Nagy Márton és rokonsága freskó
Jákfai templom
Bobai evangélikus templom
Thúry György lovaggá ütése (Szelestey László 1939-1991 festménye)