Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Magyar történelmi tanösvény

Ismert alapigazság, a történelmet mindig a győztesek írják, ezért is meg a gondolkodó, érző emberek lelkében élő, a szülő és felnevelő föld, nemzet, ország, haza iránt érzett érthető elfogultság okán is nagyon kényes téma. Talán az emberiség legkényesebb témája, mely az egymás alá- fölé rendeltségét hívatott bizonytani, rossz és téves szemléletű esetben. Mint írtam az elfogultság érthető, de csak egészséges, kellően alátámasztott és nem elvtelen, kitalált, elferdített teóriákra támaszkodva, ami egyértelműen már a kimondás, kinyilatkoztatás pillanatában a kinyilatkoztató és mindenki más számára is egyértelműen és vélhetően, sokszor tudottan is hamis. A múlt elferdítése országon, hazán belül, egészségtelen, torzuláshoz, betegséghez vezet, országok között pedig lehetetlenné teszi a békés, egymást erősítő segítségnyújtáson alapuló a másikat tisztelő együttélést. Tudjuk, hogy a hatalmi játszmákban pontosan ez az attitűd elkerülendő, mert igazán jól halászni csak a zavarosban lehet. Megpróbálunk történelmi tanösvényünkön egy mindenki által elfogadható utat bejárni, ami sem az átláthatatlan őserdőbe, sem a kilúgozott sós sivatagba nem vezet.

Szelestey-Polgár Attila

Hallgatóimat az egyetemen óvtam, ne tévesszék össze a múltat azzal, ami megmaradt belőle. A múlt nem lelet volt, nem fazekak, lakógödrök vagy övveretek, zablák, szablyák, és mindenféle más, hanem teljes élet. Hogy közelebb kerüljön a dolgok megértéséhez, magamat szoktam példának felhozni, de kérem önöket, hogy amit mondok, mindenki saját magán is gondolja végig.
Tehát: ember voltam, magatehetetlennek születtem, aztán növekedtem, tanultam, tanítottam, házasodtam, családom volt, hol jókedvű voltam, hol magamat-emésztő, a gondolatok váltóárama járta át ismereteimet, érzelmi viharok és csendek alakították belső hangomat. Mármost: tegyük fel, hogy ebben a pillanatban meghalok és eltemetnek. Mi marad az egykor élt gazdagságomból? Szétmálló csontváz, fogtömés vagy betét a szájban, aranygyűrű a jobb kéz gyűrűsujján, talán egy-két zsebben felejtett forint, netán karórám? Hát ez voltam én? Fogtömés, óra, gyűrű s néhány krajcár? Pontosan az maradt meg belőlem, ami nem én voltam, hanem a kor.

László Gyula

Képzeljenek el egy 800x400 méteres, hatalmas korai oklevelet, amelyben egy falu élete részletekbe menő pontossággal le van írva. Ám ezt az oklevelet föld borítja, és a földet csak itt-ott kis területen sikerült eltakarítani az oklevél szövege felől. Olyan lenne ez; mintha egy tényleges oklevelet takaró lapból itt-ott ablakot vágnánk, s előtűnne egy-egy félmondat, egy-egy szó, rag vagy képző, és ezekből az összefüggéstelen szövegtöredékekből kellene beszámolnunk az oklevél tartalmáról. Lehetetlenség! Nos, így vagyunk mi is a szórványos ásatásokból megrajzolható képpel. Ezért is tekintem régészeti módszereim alapvető jellemzőinek a „termékeny bizonytalanságot”, amely ahelyett, hogy azt mondatná a szerzővel, hogy „így volt”, örvend, ha eljut addig, hogy azt mondja „így lehetett”.

László Gyula

Jáki oroszlán
Jáki Nagy Márton
Isten hozta Vas megyében
Jákfa-Terestyénfai kereszt
Temetési siratók freskó
Jáki templom portáléja
Jáki Nagy Márton és rokonsága freskó
Jákfai templom
Bobai evangélikus templom
Thúry György lovaggá ütése (Szelestey László 1939-1991 festménye)