Kedves Tengerentúli Rokonaink!

Négyezerből kettő, egyenlő ötszáz
A Magyar Zarándokút belülről
Élménybeszámoló és ajánló

4000 hét egy átlagemberi élethossz, abból én két hetet a Magyar Zarándokút végigjárására fordítottam, kis toldással a mohácsi csatamezőig 500 km-en keresztül. Gps, okostelefon, welness szálló, spinning és természetesen pléh doboz (autó) nélkül. Ha így indul neki az ember egy útnak, hogy kizár minden talmi, álságosan kényelmet, biztonságot, média sablon életformát nyújtó, megcsontosodott kényszercselekvést, akkor történhet valami „csoda”. Létrejöhet „saját” maga és a teremtett világ, természetes egysége. A klasszikus lakatlan sziget szindróma, ahol mindenki önmagát adja, és nem kell, a közösségnek szóló maszkot felvennie. (Persze én is lejjebb húztam a fejem búbján lévő sapkámat, ha faluba értem, mert mit szólnak az emberek, ha így látnak. Igaz így egyből beleizzadtam, de a látszat…) Ebben az időszakban a mai dekadens, az egyén minden pillanatát kontrolláló és irányító globál ömleny, semmilyen módon nem tudott elérni. Képzeljék el, ha ezt évente minden ember, legalább egyszer megtenné. Sok minden összeomlana és a szép rózsaszín máz, erősen repedezne.

Miért indultam el, miért induljon el Ön? – Nem vagyok intézményileg vallásos, még hívő sem, de bizakodó az igen. Bízom benne, hogy van kiinduló pont. A kereszténység az én fogalomkörömben a következő: kereszt-én-ség. Van egy középpontom, ami nem én vagyok és én vagyok. Nem dobom, nem dobhatom le a keresztet, minden nehézségnél, nem rakom, nem rakhatom valakinek a vállára át, hanem megpróbálom végigcipelni, hibát hibára halmozva, de vinni. Ami taszít, az álszentség az opportunizmus és a sablon falkaszellem. Számomra két fajta ember létezik: a tiszta, mély érzésű, sok hibával és a gátlástalan, felszínes, sok hibával. Azért érthetetlen számomra a vallások, felekezetek közötti, sokszor durva ellentét, mert egy kicsit is értelmes ember nem képzelheti, hogy egy világnak, több eredője, ergo Teremtője lehet. Egy lehetséges és a különbség, csak a születés helyének, hagyományaiban lehet. Aki nem hall róla, annak nem létezik. Mondják, ezért kell hirdetni, de aki belül keres, az bizony megtalálja, meg kell találnia, s ha nem találja meg maga, sohasem hisz benne igazán. A profán harsonával szemben, kell egy örök emberi értékű sugárzás, mely iránymutató a bizonytalanoknak a sodródóknak! Kell lenni egy ős, teremtőerőnek, egy örökemberinek, mert a profán ember nem képes, világot létrehozni. Nézzenek körül, hogy az „egyszerű” ember mire „képes” a talmiért. Elég, ha a politikumra gondolnak, oldaltól, nemzettől függetlenül. Ahol az ember a fontos és nem az eredmény, ott van az érték! A Magyar Zarándokút, egy tematikus út. Vannak borutak, vártúrák, s egyebek. Ezek mind gyöngysorok, melyek gyöngyszemeket kötnek össze. Aki ezeken elindul, legalább addig az ideig egy közösség tagjának érezheti magát. Korosztályonként, habitusonként, életmód szerint, stb. lehet indíttatás. Huszonévesen valószínűleg engem is, mint teljesítmény vonzott volna az 500 km gyaloglás pihenőnap nélkül. Ezt a kényszert idővel, jó esetben kinövi az ember. Én magamnak, önismereti, önkeresési zarándoklatként határoztam meg az utam. Rájöttem, az élet sokkal szebb és értékesebb, mint amit a tömegben látni enged magából. Az élményeket leírni nem, csak átélni lehet igazán. Nagyon „divatos” manapság a Camino, mely tényleg egyetemes keresztény zarándokút és életre szóló élményt adhat. De itt van nekünk a sajátunk, Esztergomtól a Pilisen át, az alföldi rónaságon keresztül a Mecsek gerincein leereszkedve, végig a Duna kíséretében Máriagyűdig. A nagy testvér a Mária-út, Mariazelltől Csíksomlyóig 1400 km, s hozzávetőlegesen 60 gyalognapot igényel. (Majd jövőre) A két út gyakran összefut, engem többször segített ki a Mária-út jelzése az M, amikor saját jelem hiányában elbizonytalanodtam. A zarándok mindig érdeklődjön, mert a helyi jobban ismeri az utat, ráadásul többnyire örömmel megnyílik. Én számtalan pásztorral, traktoristával, szerzetessel, és falusi járókelővel kerültem kapcsolatba, nem beszélve a szállásadókkal éjjelig tartó kvaterkázásokról. A földmíves ember a csillagok ismeretétől a munka és egyéb eszközök készítésen át az életet adó növény és állatvilág, az öngyógyítás ismeretéig és szeretetéig mindent tudott. Az Alföldön találkoztam néhány e kihalófélben lévő ember típussal. Míg a mai világ, globális szlogenje: „dobd el holnap, s még ma vegyél másikat, nehogy lemaradj”, de senkinek nem jut eszébe feltenni a kérdést, hogy MIRŐL? Azon technikai „vívmányoknak” melyek nélkül nem lehet élni a média szerint, a 80 %-a nemhogy nem nélkülözhető, hanem káros az emberre. Gyakorlatilag elsorvasztja. Az önellátó egyén, természetesen nem felel meg a multikultinak, s ezért eltüntette. Számukra egyetlen lényeges cél létezik, hogy az emberiség hangyabolya, legyen teljesen kiszolgáltatott, s ezt a legdíszesebb csomagolású pirulában, még örömmel is nyelje le! Szegények ott „fent”, (mihez képest) egyet felejtenek el, hogy ők is a hangyaboly tagja). Ezzel szemben mihez értünk mi, engem is beleértve, bizony nem máshoz, mint a szócsépléshez, papírtologatáshoz, s ha kihúzzák a dugót a konnektorból, életképtelenné válunk, s ezt hívjuk, inkább hívják, fejlődésnek. Persze csak nézőpont kérdése, mert a mélytengeri búvárnak a minél mélyebbre süllyedés a fejlődés!

A Magyar Zarándokút főútvonala, „tévedések” nélkül 430 km, az alternatív útvonalakkal együtt 600 km. Kiépített zarándokszállások láncolata áll rendelkezésre 20-30 km-enként, 1000-2500 Ft-os áron. Én csak novemberben értem rá, s így szezonon kívül, pár helyen alternatív szállás után kellett néznem. A legdrágább 4000 Ft volt. Két helyen használtam a hálózsákom, máshol nem volt rá szükség. Én 15 nap alatt értem végig + két laza nap Mohácsig, Villányon át, ezt már egy jó barátom társaságában. Ez eltévedésekkel együtt, napi harminc kilométeres átlagot jelentett, de megoldható akár szűk 20 km-es átlaggal is, mert ilyen sűrűséggel is vannak szálláshelyek. Részletek a Magyar Zarándokút honlapján megtalálhatóak. Az ideális időszak áprilistól júniusig és szeptembertől októberig tart. Én azt javaslom, ha tehetik és tudják, egyénileg menjenek, és lehetőleg egyben járják végig. Természetesen lehet darabokban is, de az nem adhatja meg az igazi élményt az igazi, testi-lelki szabadságot. A hátizsák ne legyen több vízzel együtt sem, nyolc kg-nál, a túrabot a hegyekben jól jöhet.

Visszatérve a kezdő gondolatra a 4000 hétre. Önök szerint hány hetünket töltjük értelmesen ebből a 4000-ből? Az első 1000-1500-at kihagyhatjuk, mert az a felhőtlen gyermekkor, majd az azt követő kereső idétlenség, szinte tőlünk független korszaka, mely jó esetben kinőhető. Az utána következő 2-2500 hetet kellene jól beosztanunk. Az út közepén már az értelmesebbje elgondolkodik, de a végén mindenki. A média ereje, s a mögötte álló gazdasági hatalom, s az őket kiszolgáló politikum, közösségileg nem, csak egyénileg (családban) negligálható, bármilyen paradoxonnak tűnik e kijelentésem. Sok egyéni erő, ütőképesebb, mint bármely közösség, ahol mindig van ellenerő. Azt kívánom mindnyájuknak, hogy az út végén elégedettek legyenek. Weöres Sándor „létrája”, mindnyájunkban benne van, csak a minősége változó, hiszen egyelőre, még nem klónok „csak emberek” vagyunk.

Egyszer az életben, szerintem mindenkinek szüksége van zarándoklatra. Én közel negyven országban jártam, másztam az Alpesektől a Kaukázusig, Futottam Párizstól, Rómáig nagyon sok helyen, de ez a két hét, annyi új tapasztalatot, külső, belső élményt adott, ami semmi máshoz nem fogható! Én már tervezem jövőre a következőt.

Szelestey P. Attila, zarándok

Jáki oroszlán
Jáki Nagy Márton
Isten hozta Vas megyében
Jákfa-Terestyénfai kereszt
Temetési siratók freskó
Jáki templom portáléja
Jáki Nagy Márton és rokonsága freskó
Jákfai templom
Bobai evangélikus templom
Thúry György lovaggá ütése (Szelestey László 1939-1991 festménye)